Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-07-14 / 56. szám
A hagyományos gombaszögi népünnepéllyel lényegében lezárultak a CSEMADOK központi rendezvényei. Nem véletlenül használom a népünnepély kifejezést. Ez az elnevezés sokkal jobban fedi a valóságot, mint a dal- és táncünnepély. A gömöriek, ipolymentiek és a még távolabbiak szívesen találkoznak a festői szép gombaszögi völgyben. A CSEMADOK rendezvénye alkalmából 1 — 2 napot töltenek el a régi ismerősök, barátok, újdonsült ismeretséget kötnek a fiatalok. A fák hüs árnyékában elbeszélgetnek, elpoharazgatnak, esetleg a nóta is megterem, közben megnézik a műsort, hogy aztán újból koccintsanak, s ha van ínyencfalatokkal csillapítsák étvágyukat. A gombaszögi ünnepély bizonyos téren eltér hazánk más nemzetiségeinek hasonló nagyobb szabású rendezvényeitől, mivel ott a népművészeti együttesek fellépése külön erre a célra épített amfiteátriumokban van, teljesen elzárva a népünnepélytől. Sajnos, Gombaszögön erre nincs lehetőség, mert ez ideig nem építettek amfiteátrumot. A bevezetőben azért boncolgattam a gombaszögi ünnepély jellegét, mert az ott lévő közönség is részben a látott műsor, másrészt az ellátás, a sokoldalú gondoskodás szempontjából mond ítéletet az ünnepélyről. Vegyük talán elsősorban a műsort. Mindjárt az elején vitába kell szállnunk Balázs Bélával, illetve a zselízi ünnepélyről írt értékelésével. Cikke bevezető részében azt olvashattuk: „A zselízi dal- és táncünnepélytől az idén is megkaptuk amit vártunk, sőt a bemutató a várakozást is felül múlta.“ Ebben a szellemben ír a továbbiakban és bizonyos librettó alapján összeállított műsorban látja a fejlődést, a színvonalasabb műsort. Azt hiszem a librettóra épített műsort csak az iskolás együttesektől láttunk mind Zselízen, mind Gombaszögön, habár más műsorszámokra is rá lehet ezt fogni. Ami a színvonalat illeti, akár Zselízen, akár Gombaszögön, hát arról lehetne vitatkozni és a felelősök nem hajthatják nyugodt álomra a fejüket. Mi szerintem a mérce, amelyen bizonyos összehasonlítást tehetünk? Azt hiszem az, hogy néhány évvel ezelőtt a CSEMADOK központi rendezvényein mindig volt egy-két CSEMADOK együttes, amely ugyanolyan színvonalas műsorral, fejlett tánctechnikával rukkolt ki, mint a vendég ukrán, szlovák vagy lengyel együttesek. A látottak alapján őszintén be kell ismerni, hogy ebben a nemes vetélkedésben alul maradtak együtteseink. Ez nem azt jelenti, hogy a vendégektől valami rendkívüli nagy teljesítményt láttunk. Egyet azonban érezni lehetett náluk, hogy jónéhány éve együtt táncolnak és oly kitűnő tánctechnikával rendelkeznek, hogy még a legjobb CSEMADOK tánccsoportok (rimaszombati, füleki, újvári, deáki stb.) AzßSOKSUK (4) A tények, s a valóság világában élünk. A problémáink összekapcsolódnak, egymástól függenek, kötnek és köteleznek. Beszélni kell róluk, hogy tisztázódjanak, s hogy eljussanak a megoldáshoz. Az előző három írásomon keresztül próbáltam általános érvényű elemzést nyújtani arról a helyzetről, amely jelenünk egyik legégetőbb kérdését jelenti. Az alábbiakban egy más, de az előző problémával szorosan öszszefüggő jelenségről szeretnék elmondani néhány gondolatot. Szocialista társadalmunk lehetővé teszi, hogy azok az emberek, akik a mezőgazdaságban vezetőként (agronómus, zootechnikus, mechanizátor stb.) dolgoznak és nincs szakképesítésük, akár távúton, akár mint rendes hallgatók középfokú szakképesítést szerezzenek. Általában az iskola elvégzése után már nem abban a munkakörben dolgoznak, amelyben előzőleg. Sok esetben előfordul, hogy a vezetőszerepek kicserélődnek: az agronómusból vagy csoportvezetőből az érettségi után elnök lesz, s az elnökből esetleg csoportvezető. Több változat lehetséges. A lényeg, s főleg a következmény, ami ebből adódik, nem eredményez mindenhol egyforma hatást. Logikusan egy szakember munkája nyomán a termelésnek s a termelési mutatóknak egy-egy gazdaságon belül emelkedő tendenciát kellene mutatniok. Azonban, hogy ezzel ellentmond a valóság, keresni kell az okokat és az összefüggéseket, s főleg a választ az olyan sokat hangoztatott „miért“-re. Nos hát, miért is nem mutatkozik meg sok esetben ez a várt emelkedés? Egyszerűen azt is mondhatnánk, hogy az elmélet vajmi keveset segít gyakorlati ismeretek nélkül, s méginkább egy-egy gazdaság belső viszonyainak ismerete hiányában. Csakhogy itt nagyobbára olyan emberekről van szó, akik az elméleti képesítés tolni mindazt, ami a nagyüzemi gazdálkodás kezdete óta természetszerű szükségévé vált minden vezetőnek. Tipikus példája ez a székek és az elvek szembeállásának. Más probléma merült fel a Karvai Állami Gazdaságban. F. I. elvégezte a Karvai Mezőgazdasági Mesteriskolát, ahová a nevezett gazdaságból küldték. Mielőtt az iskolába került volna, több éven keresztül az állami gazdaság dolgozója volt. Most, hogy szakképesítést szerzett, annak megfelelő beosztást kellett volna kapnia, hogy a gazdaságon belül hasznossá tegye magát. Mégse történt így. Ezzel szemben a gazdaságban mindössze 1963. július 14. megszerzése előtt már évekig dolgoztak ugyanabban a gazdaságban. Tehát ennek alapján ez az elmélet érvénytelen. A székek és elvek viszonyával állunk itt szemben. Átvitt értelemben ez a vezetői székhez való ragaszkodás — így vagy úgy — s az ésszerű, a közösség, a társadalom szükségletét valóra váltó igény szembenállása, amely sok esetben személyeskedést és viszályt szül. Tavaly találkoztam egy fiatal agronómussal a Csallóközben. Egy szövetkezetben dolgozott hét hónapig. Mikor beszéltem vele, azt mondta, megy bányásznak, mert olyan emberekkel, akik a vezetőségben vannak, nem érdemes dolgozni. Az egyik pék volt, a másik kőműves, a harmadik asztalos ... Mint később megtudtam, már ő előtte is volt a szövetkezetben egy technikumot végzett agronómus, ám a vezetőség azt is menesztette. A szóbanforgó fiatalember szerint mindezt azért csinálták, mert féltik a pozíciójukat, elzárkóznak az új, a számukra ismeretlen módszerek elől, hogy pe kelljen változtatni az eddigi állapotokon. Különben tanulniuk kellene, pókét technikumot végzett szakember van. Ezenkívül háromnak mesteriskolája, egynek egyéves iskolája, s egy vezetőnek semmilyen képesítése sincs. Beszéltem a gazdaság vezetőjével. Ez esetben nincsenek ún. „objektív nehézségek“. A gazdaságnak szüksége van szakemberre. Konkrétan F. I.-re is. Helyes-e azonban az a gyakorlat, hogy ugyanazon a részlegen, ahol ezidáig dolgozott, most mint vezető tevékenykedjen? Egyféle szempontot tartva csupán szem előtt, igennel kellene felelni. Ez vonatkozna a gazdaság helyzetismeretére. A súlyosabb kérdés az autoritás kérdése; hogy hogyan fogadják az ilyen szakembert azok, akikkel „együtt kapált“ — hogy az intézőt idézzem. S ez az a probléma, amelyhez a már eddig felvetett kérdések kapcsán el kellett jutni: az emberek egymáshoz való viszonya. Ugyanezzel függ össze a szálkái szövetkezet mechanizátorának az esete is. A szövetkezet egyik traktorosa levelet küldött a szerkesztőség címére, miszerint „Molnár Nándor, akinek van kétéves iskolája — mint ottjártamkor megtudtam, a Nagymegyeri Sikeresen szerepelt a Tornaijai Mezőgazdasági Technikum tánccsoportja. Vérpezsdítő cigányzene mellett szórakoznak az ismerősök. Tavasz, nyár, ősz, tél című gyermekműsorban a pelsőci alapfokú iskola 135 tagú együttese kedves műsorával lepte meg a közönséget. lesek István és Dolinszky Margit tanító fáradhatatlan munkáját dicséri a műsor. Csík János, a népszerű énekes „beint" a zenekarnak. Mezőgazdasági Technikumban végzett általános szakon a kétéves továbbképzőben — ügyes ember, s már volt is beosztva mint zootechnikus, de őneki ez nem tetszett, mert a traktorok körül sétálni talán jobb, S ha valakit az állam, vagy a szövetkezet díjmentesen taníttat két évig. sőt még fizetést is kap, akkor az iskola elvégzése után ő választ munkakört saját részére, vagy pedig a vezetőség olyan helyre teszi, ahol szükség van rá?!“ Sajnos, a szövetkezet elnökétől nem kérdezhettem meg, mi a véleménye, mert nem volt otthon, azonban annyit megtudtam, hogy Molnár Nándor, a szövetkezet vezetősége határozata alapján tölti be jelenlegi munkakörét. Ismét csak oda jutunk, hogy egy közösségen belül az emberek viszonya megközelítően ugyanazt eredményezi: az „együtt kapáltunk“ felfogást. „Hogy akivel egyféle munkát végeztem, az ne akarjon engem irányítani." Erőseb kifejezéssel élve — ahogy ezt a nagy általánosságban használják — „Ne akarjon az ilyen ember nekem parancsolni.“ Nagyon nagy tévedés ez. Még mindig az ösztön-ember életérzésének a kinyilatkozása. Más és más helyen, más és más formában létezik és hat. Árt a közösségnek és ideje volna már felszámolni ezt a nagyon sok kellemetlenséget és főleg nemzetgazdasági kárt okozó tünetet. Egy cikken belül azonban nem lehet megoldani, de mint megállapítás érvényes. Mindhárom eset, amely mint a probléma illusztrációja szerepel, elenyészően kevés, parányi részét képezi csupán annak, ami országos méretben van. Az elvek és a székek állnak szemben egymással; a szerzett tudás és a személyes érdek. Persze, a részletek eltérőek. Ennek alapján a megoldásra váró kérdések természete is mindenhol más módot kíván. Nagy körültekintést és óvatosságot igényel. Emberekről van szó, sok esetben már nem éppen fiatalokról, amit méginkább szem előtt kell tartani. GÁL SÁNDOR Néhány megjegyzés sem ts.u/.eiiLe'iitíK meg UKei. faj ezt kimondani, de ez a valóság és semmit sem segítünk az ügynek, ha továbbra is állandóan a színvonal emelkedéséről írunk. Persze, nincs elkeseredésre ok. Ha azokat a fiatal, tehetséges tánccsoport vezetőket, akik tanítják az egyes együtteseket, az irányító szakembereket, egy kicsit jobban felkarolják, többször hívják tanácskozásra, ahol ; elvitatkoznak a táncmozgalom szakmai : problémáiról, a CSEMADOK, CSISZ- i szervezetek vezetői, jobban támogat- i ják a tánccsoport-vezető munkáját, ■ minden bizonnyal lesznek éltánccso- 1 portjaink, amelyek méltón képviselik : a csehszlovákiai magyar táncmozgal- i mat. Természetesen nagyon üdvös < lenne, ha valaki már a népi hagyó- : mányok gyűjtésével is törődne és í feldolgozott tánckömpozíciókat ad- ; na a tánccsoport vezetőinek kezébe, i Ami a műsor dalos részét illeti, ar- 1 ról a legnehezebb írni. Nincs választék. Énekkari mozgalmunk oly sze- ' gény, hogy csak dicsérettel lehetne < említeni a vezetőket, énekeseket akik 1 kórusba tömörülve a dal szárnyán ; üdvözölték a közönséget. A szólóéne- 1 kesekkel kapcsolatban örvendetes az 1 a tény, hogy az újak mellett a vete- i rán énekeseinkkel is találkoztunk is- I mét. Hogy nem volt olyan sikerük í mint a múltban, azt elsősorban ének- i számaik megválasztásában kereshet- < jük. i A Magyar Népművészeti Együttes i műsorával hozott bizonyos színt a £ gombaszögi ünnepélyre. A közönség £ azonban joggal várt még színvonala- 2 sabb műsort a félhivatalos együttestől. t Egy rövid általános képet adtunk az i ünnepélyen látottaktól. A másik, és t nem mellékes kérdés, a közönségről 1 való gondoskodás. A vendéalátást dí- < « az aimacKot Kísérte a legnagyooo gyereksereg Gombaszögön. Sokan legszívesebben a mackó társaságában álltak vagy ültek a fényképezőgép lencséje elé. cséri, hogy kiváló minőségű söröket árusítottak, export-árut is lehetett kapni. A konyhák azonban semmi különlegességgel nem tűntek ki. Azt hiszem kár volt annyira hadakozni a vendéglátó ipar vezetőinek az EFSZ- ek árusítói ellen, ha nem tudnak soksldalú, jóminőségű kosztot biztosítali. így nem csoda, ha lépten-nyomon íz a sokszor hallott szó üttöte meg íz ember fülét: „Egy jó cigánypecseíyét sem ehettem“, vagy „Azt hittem, jlyan jó hurkakolbászt eszünk, mint i múltban,“ A hordós borok hiányát is iokan emlegették. Már említettem, íogy nem mellékes kérdés az ellátás > ezzel jobban kellene törődnie a reniező szerveknek, mert az emberek *gy kicsit a hasukon keresztül is né:ik a világot, vagy akár az ünnepély nűsorát is. Már pedig ha valaki ki ikar tartani a véget nem érő műso■on, annak alaposan fel kellett „táncolnia“. Zselízen is, Gombaszögön is sokat 'itatott kérdés volt a műsor terjeielme. Már jónéhányan bírálták küönböző körökben, hogy kevesebbet és óbbat, vagy ha valakinek így nem etszik, úgy is mondhatjuk, hogy: Jóról is megárt a sok! Szombaton este, :jjel 5 óra hosszat kissé dideregve holott a fiatalok közül sokan már izívesebben bújtak volna össze a zeíe .lágy ritmusára), vasárnap közel 7 ira a forrón tűző napon. Talán a közlontiak példát vehetnének a kolozslémai rendezvény műsoráról (nem a zínvonalra gondolok), ahol mindöszze egy műsor volt és a közönség kőül senki nem keveselte ezt. A másik — s azt hiszem eléggé álalános vélemény alakult ki, hogy nind a közönség táborozása, nind a műsor szempontjából miért ne ehetne a Magyar Népköztársaságból igyüttest vagy szólistákat meghívni. >íem tudni miért zárkóznak el a CSEJADOK-központ egyes vezetői e kérlés elől. Talán a CSEMADOK titkárok s végezhetnének hasznosabb munkát, nint a jegyek árusítását, mégis sokkal lagyobb lenne a közönség, ha egy jólevű magyarországi együttes szerelne a műsorban. A jövőben lehetne az ünnepély keetében kiállítást is rendezni. Minlenki szívesen megnézne egy monduk „Keletszlovákia népművészete“ cínű kiállítást, vagy más jellegűt is. Nem a CSEMADOK dal- és táncünlepélyét értékeltem. Egy népünnelélyről írtam, amely egyben a népnűvészeti együtteseink legkiemelkelőbb seregszemléje is. Ez ideig is dollozóink tízezrei ismerkedtek meg Gönörnek e szép tájával. A jövőben még öbben töltenek el itt kellemes napo:at, ha rövid, de velős, tartalmas, zínvonalas műsort látnak s még töblet törődnek az ellátásukkal. -tő-4 rendezők, pénztárosok keveset élveznek az ünnepélyből, de azért nem búslakodnak. Székek és elvek
