Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-10-27 / 86. szám
á Nagy Férfi nyári rezidenciája ablakánál állt. A kövezett feljárón a főúri pompával csipkézett, hosszú öntöttvaskerítésen túl, az őrség szürke egyenruhás néma sora mögött a sziget egyetlen kikötőjének kiszélesedő öble csillogott a napsütésben. A diktátor lassú mozdulattal végigsimított a homlokán, s a tenger kékjében visszaverődő napfény egy pillanatra megcsillogtatta vállrojtja aranyát. Mögötte, három lépés tisztes távolságban a rendőrség főnöke köhintett és megszólalt: „Az ott az öböl bejáratánál az ő csónakja. Egy éve figyeljük már, de eddig nem tudtuk rájönni ki az, melyik az itteni halászok közül. Most Tasso vállat vont. „Miért ne? Van időm. Halakat fogok, az asszony meg eladja őket. — Miért teszed? Vétkezel államérdekünk ellen. — Ha csempész lennék, — hiszen most csak játszunk, időtöltésből, — azért tenném, hogy többet keressek. Minél többet keresnek az ország polgárai, annál jobban bírja magát az állam. — Te azonban időnként kicsempészed az ország ellenségeit is. Aki ezt teszi, halált, érdemel. — Miért nem jutalmat? Egy ország bizonyára erősebb ellenségek nélkül. A diktátor arca merevvé vált és Tasso mosolygott és a rózsa után nyúlt. — ötvenhárom vagyok már. Amikor harminchárom voltam, nem mondom, az asszony elég gyakran volt féltékeny rám De hol van az már ... Uram, ne felejtse el, még mindig csak játék folyik közöttünk ... Jól nézze meg ... Az asztalra dobta a rózsát. A hirtelen mozdulatra villámgyorsan emelkedett fel a kutya, de az ura megnyugtatta Kezébe vette a rózsát és látta, hogy művirág. — Egy amerikai ápolónő ajándékozta nekem a háború alatt. Állandóan hordom — mondta csendesen a halász. A másik hallgatott egy ideig, forazonbán végre megbízható jelentést kaptunk.“ — Besugás? — A kérdés keményen, keserűen hangzott. — Igen. — Gyanúsította az illetőt már eddig is? — Ezen a szigeten minden halász gyanús. Az ablaknál álló férfi megfordult. A hideg, barna szempár élesen meredt a rendőrfőnökre. — Ezt szinte sajnálkozással mondja. Kedves talán magának az illető? — Tasso-t ezen a szigeten mindenki szereti. A nagy férfi rendőrfőnöke mellett elhaladva az íróasztalához lépett; az ablak alatt a függöny árnyékából hatalmas farkaskutya fekete-barna tömege magaslott fel. Miután ura elhelyezkedett az íróasztalnál, mellette a kutya nehézkesen elnyúlt a padlón. — Várják az emberei? — Teljes készenlétben vannak. — V ijen le ön is. Tartóztassa le és hozza ide nekem. Ne fagassa ki. Semmit sem mondjon neki. Hozza ide. A rendőrfőnök arca csodálkozást árult,el. de a magasba lendült vastag aranygyűrüs jobb minden ellenvetést a torkába fojtott. A nagy férfi könynyedén mosolygott. — Vezesse csak hozzám. Szeretném megismerni azt az embert, aki Iránt a rendőrfőnököm annyi rokonszenvet táplál. A mi időnkben kevés akad ilyenekből. A rendőrfőnök mégis szeretett volna még valamit mondani, de a hideg, barna szemek éles pillantása és az elki morodő arc elnémította. Tisztelgett hét és elhagyta a. termet, A nagyúr cigarettára gyújtott és hátradőlt karosszékében. Balkeze a szék hosszában lógott, rövid, vaskos ujjai a kutya nyakának bozontos szőrzetébe mélyedtek. Néhány perc múlva nehéz, csizmás léptek hallatszottak a márványlépcső felől. Az ajtó kitárult. A küszöbön Tasso állt, mögötte két fegyveres őr és a rendőrfőnök. A diktátor egy ideig némán figyelte a csoportot. A teljesen aranyban és barnában pompázó terembe alig kivehetőn szűrődött be a piaci árusok rikoltozása. — Bocsássátok be egyedüli... — mondta kurtán. Az ajtó lassan becsukódott Tasso mögött. A halász a terembe lépett. A szék mellett megmozdult a kutya, fel akart állni, de az erős ujjak tarkón szorították, megnyugtatták. Tasso megállt az íróasztal előtt. Alacsony, erős férfinak látszott, testalkatában hasonló a másikhoz. Barna volt az ő szeme is, de tele melegséggel; arcán a bőr, melybe örökbe belevésődött a tengeren töltött évek nyoma, sötétre cserződött. Szája körül elnyomott mosoly játszadozott. Zavart vagy félelmet nem árult el, bár jól tudta, hogy az élete forog kockán. Az előtte ülőt már gyakran látta fényes parádékon és ismerte a hideg, barna szemeket ezer fényképről, ezer plakátról. Most ott állt előtte nyitott, kopott kék zubbonyában, mely alól kikandikált piros inge, nadrágján halpikkelyek tapadtak és körülötte a tenger, moszatok és kátrány átható, fűszeres illata terjengett. A zubbony gomblyukában félig nyílt sárga rózsa hivalkodott. — Neved? — Tasso Susvid. — Korod ? — ötvenhárom. — Foglalkozásod? — Halász. — Halász — és csempész! — Senki sem vési a nevét a cégérre — válaszolt Tasso és nyílt tekintetével a füstöt figyelte, mely a másik cigarettája fölött gomolygott. — Valaki elárult téged. — Ártatlanokat épp oly gyakran elárulnak, mint bűnösöket. A nagy férfi kényelmesen elnyújtózott karosszékében, újra mosoly jelentkezett az arcán. „Tegyük fel, hogy mégis csempész vagy. egy pillanatra a szeme is elsötétedett. Aztán hirtelen felnevetett. — És mondd csak, olyan értékes holmi az, amit behozol, hogy az életed is kockára teszed érte?“ — Cigarettát. — Cigarettát magunk is gyártunk. — Amit ön éppen szí, amerikai. — Még mit? — Whiskyt. — Jobban ízlik a mi pálinkánk. — Nekem is, de a fővárosban épp elegen vannak, akiknek más a véleményük. Azonkívül nylont és illatszert ... — A fővárosi hölgyeknek? Tasso mosolygott és a fejét rázta. — Minden nőnek. Ezen ä szigeten még a kecskepásztor-lányoknak is van egy pár nylon-harisnyájuk, és ha valaki kecskét őriz, annak parfőm is kell. A nagy férfi nevetett, most már egész nyíltan. — És mindezt odaátról hozod? — Fejével az öböl felé biccentett. — Ha csempész lennék, igen. — Meddig tartana az út... a csónakoddal? — Tíz óra oda, négy ott, tíz óra vissza, összesen huszonnégy. — Tegnap mikor Indultál el? — Reggel kilenckor. A diktátor a falon függő órára nézett. — Most fél tíz Érdekes, pont huszonnégy óráig voltál távol. — Rossz időnk volt, szélirányba kellett fordulnunk. — Kivel? — A fiamat szoktam magammal vinni. — Éppen most kutatják át a csónakodat. Kellemetlen, mi? — Nem találnak ott semmi különöset. — Rádiód van? Biztosan figyelmeztetett valaki... — Nincs rádióm. Senki sem figyelmeztetett. De különben is, az, hogy csempész lennék, csak feltevés. — A háború alatt partizán voltál? — Ügy van. Később pedig, mivel jól ismerem a parti vizeket, révkalauz a szövetségesek szolgálatéban. — Szereted az angolokat? — Hát... értik a tengert és kényszerhelyzetben nem vesztik el a fejüket. Becsülöm e tulajdonságukat. — Ezt senki sem vitatja. De a politikában, művészi téren, sőt a kereskedelemben és a sportban is túltesznek rajtuk mások. *• Tasso vállat vont. — Az lehet. Én azonban mégis jól bírom őket, mert mindezek közül úgy igazában csak a sport iránt érdeklődnek. Hogy tegnap a mi labdarúgó válogatottunkkal csak döntetlenre tudtak játszani, azt bizony nehezen emésztik meg. — Érdekéi a labdarúgás? — Itt a szigeten mindenki szurkol. A fiam a helyi csapat kapitánya. — Büszke lehet majd rá. ha téged csempészés miatt agyonlőnek. — Azt a golyót még nem jelölték ki! És ez még mindig csak játék mikettőnk közt. — Téged elárultak. Vége a játéknak! Elvesztél! — Ki árult be? — Nem tudom. Talán a feleséged. — Miért? — Mert asszony. Az asszonyok apróságokra is felfigyelnek ... A nagy férfi széles tenyerével végigsimított az álián. Vastag aranygyűrűje megcsillant az ablakon át betűző nap sugarában. — Négy óra odaát nem nagy idő, de épp elég egy férfi részére, hogy megfeledkezzen a feleségéről. Az a férfi, aki huszonnégy órás tengeri út után friss rózsával köt ki, elárulja magát. A tízórás éjjeli út ellenére friss maradhatott. A feleséged ezt talán már máskor is észrevette és féltékeny lett arra a személyre, aki a virágot a gomblyukadba akasztotta, mielőtt elhagytad. Minden asszony megvadul, ha féltékenység gyötri. Én bizony azt hiszem, a feleséged árult el... gáttá a virágot a keze között. Aztán felnézett. Mosolygott. — Valaki, aki olyan hatalmas mint én, az elkövetett hibáin könnyen túltehetné magát. Sértett önérzetből bosszút is állhatnék rajtad. Ujjaimnak egy csettintése is elegendő volna és e barátom itt — a kutyára nézett — szétmarja a torkodat. Istenemre, megengedném neki! Túlságosan szemtelen, nagyszájú vagy. Tasso lassú mozdulattal a tarkójához nyúlt. — Ha megpróbálná — mondta —* itt kettőnek lenne a torka szétszakítva. Az enyém, de a kutyáé is. Közben hátsó zsebéből egy kést húzott elő és az asztalra tette, erre az alkalomra vár — szólt halkan a másik —, s te ezt most elmulasztottad. — Halász vagyok, nem orrgyilkos. — De csempész is. Nem tudom milyen ösztön késztetett arra, hogy tengerbe hajigáid az árudat, mielőtt befutottál a kikötőbe. — Halász vagyok csupán. — Nem. A feleségeddel kapcsolatban talán tévedtem, de hogy csempész vagy, az biztos. Tegnap odaát voltál. — Kint jártam a tengeren, szélmentén. A nagy férfi a kést a keze között forgatva folytatta: — Tegnap reggel a fiaddal együtt elhagytad a szigetet. Ahogy mondod, huszonnégy óráig a nyílt tengeren Voltál," rádió a fedélzeteden nem volt és senkivel sem beszéltél? — Ügy van. — És mégis tudtad, hogy nemzeti válogatottunk döntetlenül játszott az angolokkal. A mérkőzés tegnap délután. folyt le Londonban. Az eredményt odaát tudtad meg, miután kikötöttél. Te is, a fiad is kíváncsiak voltatok. Átmenni oda tilos, de te, mint már oly gyakran, mégis ott voltál. Tasso arca meg sem rebbent. A két férfi egy pillanatig farkasszemet nézett egymással. Aztán Tasso bólintott. — A játéknak vége, ha nem tévedek. A nagy férfi mosolygott, megrázta a fejét. — Dehogy is. Én ezt a játékot túlságosan élveztem és eszem ágában s'ncs úgy befejezni, ahogy talán gondolod. — Felállt. — Szabad vagy. Mehetsz. Amit tudok, megtartom magamnak. A rendőrfőnökkel nem lesz semmi bajod. — Miért teszi ezt velem? — Tasso csodálkozva nézet rá. A másik Tasso válliára tette a kezét. — Egyetlen hibát követtél csak el. Olyan hibát mely halálodat is jelenthetné. De az megtörténhet a legbátrabbakkal és a legbölcsebbekkel is. Egyszer velem is megtörténhet. Ha pedig megtörténne, tudni fogom, hogy ezen a szigeten egy barátom él, akinek csónakja is van. Túl sok barátja sosem lehet egy férfinak ... Somló Miklós fordítása Í Takács Gyula verseiből ? A K K O R L E S Z | 5 Ne csak papolj!... Eri köztük élek: £ S ammóniák és bezárt ablakok... 2 h Már nem hiszek, kimondom bátran, 2 y — és te se higgy, te babér-homlokú 5 az idilli falu-romantikában... 2 S — Vagy mégis kell, mint ritmus csermelyébe kép? — 2 S Hát állj akkor ide, x 5 de nem tógában és a lanttal, 2 « s csak lélekben, akár a rossz pap, 2 ® de itt tavaszban, télben ázva x ¥ dalolj köztünk egy vályogjain házban! * % Előtted trágya és fölötted, 2 « — nem úgy, mint olvastad görögben, X " hogy kagylós öblökön a rózsás tenger —, a S rozskévék rothadt gőze száll... - » fi Strandok helyett csak sár és újra sár, * 5 se század üvegbe formált fénye fi fi oly messze ég, mint álmodott # S kék, légi kikötőkbe... jy 9 Hát nem hiszek, kimondom bátran, ß 5 és te se higgy, 5 a te kőlakó, szép babérhomlokú, ff 9 az idilli falu-romantikában!... 8 ¥ De hiszent, 5 « hogy gyors e század, 3 « és tudom, S T hogy akkor lesz nagyobb, ¥ ha bennük e hitet, hogy itt is fölragyog, j müveddel úgy hagyod, S T miként reménnyel ők ff * a földeken hagyják a jó magot! ff 1 Árvíz I Forog a teknő és benne villog az árban egy gyerek Mint Mózest kosárban, nád közt rámleltek a malom megett izmai de másra vésték ... Szem, táj és vér, — iker világ —,í úsznak egy tavaszi tükrön, s mint sejt benne a nyárfa tál. fi Vasgyár, vizesmalom között Jelkép a malom és maguk fi vad iszap-tenger remegett! a vágott nagy malomkövek, fi ... S már ötven év ... S e tereket a sárga mag s a fehér csont 3 és testeket véső kezek testében amint őrlenek... 3 És ott őrölt teknőm fölött 2 fi a körbezárt vizesmalom, £ É mint ma, mert kerek a világ, S íj mint versem alatt az asztalom. E ŐSZI MAGÁNY (Gál Sándor felvétele) Kis hírek a nagyvilágból • A svéd államvasutak elmés újítást vezettek be a kismamák és csöppségeik számára fenntartott kocsik fülkéiben. Színes műanyagból készült, bájos kis éjjeliedényekkel lepték meg az utasokat, hogy az apróságok „elnézésből“ ne piszkítsanak a padlóra. A vasútigazgatóság azonban alaposan elszámította magát. Az ennivaló kis bilik olyan viharos tetszést arattak a zsenge emberpalánták soraiban, hogy a kismamák engedve csemetéik bömbölő követelőzésének, kénytelenek voltak a kedves „emléktárgyat" elemelni. Bili volt — bili nincs, csődöt mondott a hagyományos svéd tulajdontisztelet. • A kanadai Vancouver repülőtéré mellett sólyomfarmot létesített a légiforgalmi társaság, hogy távol tartsa a repülöforgalmat veszélyeztető különféle madársereget. A sólymokat egyúttal „önellátáshoz“ szoktatták, hogy az elszaporodott mezei egerek és vakondokok pusztításával elejét vegyék a repülőtér talajegyenetlenségének. a Amerikának Louisiana nevű szövetségi államában megelégedéssel vették tudomásul a női nem képviselői, hogy kérdőívek kitöltésénél a jövőben már nem kell b'evallniuk „eredeti“ hajszínüket. • Nizza egyik régiségkereskedésében kínai nyakérmet vásárolt egy francia énekesnő. A borsos árat azzal indokolta a kereskedő hogy az érem az egykori Ming-dinasztia idejéből származó, felette értékes műkincset képvisel. Párizsba hazatérve büszkén mutogatta az énekesnő a ritka régiséget kínai ismerőseinek, akik zavartan mosolyogtak, összenéztek — és hallgattak. A „műkincs“ kínai felirata ugyanis elárulta annak régebbi hordozóját: „Sanghai városának erkölcsrendészeti felügyelete alatt“. • A híres amerikai függetlenségi nyilatkozat többek között kimondja, hogy mindenkinek jogában áll szerencséjét megalapozni. Amihez egy képviselő megjegyezte, hogy ez a nagylelkű engedély még nem jelenti azt, hogy az amerikai kormány egyúttal vállalja a szerencse „megalapozásával“ járó költségek fedezését. (K. E.) 1963. któber 27.
