Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-10-27 / 86. szám
Hány ember vagy? Az általános műveltség fogalma napjaink sokat vitatott kérdése. Vajon mi az, mennyi az, amit egy általános műveltségű embernek feltétlenül tudnia kell, hogyan is lehetne mindezt pontosabban körvonalazni. E cikk keretében meg sem kíséreljük, hogy kimerítően, a teljesség igényével foglalkozzunk a kérdéssel. Az általános műveltség fogalmát végeredményben — korok, és történelmi időszakonként váltakozva —, a társadalmi szükséglet szabja meg. Társadalmi rendszerünk jellegénél fogva, a történelmi fejlődés fokának megfelelően, a múlttal szemben szükségszerűen elmélyültebb műveltséget, s természetesen az ezzel szorosan összefüggő, egymást minden tekintetben feltételező, szakmai tudást követel meg. A kettő elválaszthatatlan, szerves egységet alkot, ami azt jelenti, jő szakemberré az válhat csupán, aki megfelelő általános műveltséggel is rendelkezik. Az általános műveltség egyik sokat hangoztatott és hangsúlyozott kritériuma: a nyelvtudás. „Ahány nyelvet bírsz, annyi ember vagy", illetve annál többet ismerhetsz meg a világ népei* nek kultúrájából, haladó hagyományaiból. A nyelvtudás tehát kulcs: a kultúra, a műveltség kulcsa. Sajnos, a technika századában, iskolarendszerünk mindeddig nem képes kielégítően megoldani a nyelvtudás kérdését. A természettudományokkal túlzsúfolt órarend — s ezt mindnyájan tudatosítjuk — a humánus tárgyak rovására, tehát a nyelvtanítás rovására is megy. Még bonyolultabb a helyzet magyar tannyelvű iskoláink esetében. Az. anyanyelv oktatása mellett az államnyelv tökéletes elsajátítása is követelmény, a széleskörű érvényesülés előfeltétele. Bár megjegyezzük, a magyar tannyelvű iskolák végzett hallgatói, nyelvtudás tekintetében jóval tovább jutnak szlovák anyanyelvű társaiknál, hiszen mindjárt az „indulásnál", a főiskolai tanulmányok megkezdésénél stb. két nyelvet bírnak, s ez valóban sok előnyt nyújt számukra, mind az általános műveltség, mind a szakmai tudás elmélyítésében. A magyar tannyelvű iskola végzett növendéke tehát többékevésbé jól beszéli a két nyelvet, két nemzet kultúrájával ismerkedik meg részletesen. Am mindennek ellenére tovább kell lépnünk. Tovább, a világnyelvek felé. Valljuk be, hogy orosz nyelvtudásunkkal nem nagyon büszkéi, kedhetünk. Az azbukánál, a sablonos kis szövegek szajkózásánál nem nagyon jutunk tovább. E cikk írója középiskolai tanulmányai során nem kevesebb, mint hét (hetes!!) évig tanult oroszul, mégis zavarba jönne, ha — mondjuk — egy leningrádi élelmiszerboltban tízóraira valót kellene vásárolnia. Persze ez általános jelenség, nem követelhetjük vissza a „tandíjat", nyilvánvalóan az orosz nyelvtanítás rendszerében nem stimmel valami: érdemes lenne ezzel a kérdéssel is végre komolyabban foglalkozni. Tapasztalatunk szerint a népi nyelvtanfolyamokon sem sajátította még el senki becsületesen az orosz nyelvet, pedig aránylag jelentős anyagi áldozatokba, kiadásokba kerültek. Beszélgetés az ifjúsági Az utóbbi időkben sokat vitatkoztak az írók, olvasók és kritikusok a szlovákiai magyar irodalomról, illetve a szlovákiai magyar költészetről, de vajmi kevés szó esett ebben a vitában az ifjúsági irodalomról. Pedig az ifjúsági irodalom sarkalatos kérdését képezi az általános irodalmi fejlődésnek, hiszen az irodalmi nevelés már a mesékkel, gyermekversekkel kezdődik, s csak akkor végezhetünk jó munkát, ha színvonalas ifjúsági irodalmat teremtünk. Az a kérdés, mennyire kapcsolódnak be a Szlovákia magyar írók és költők abba a munkába, amely az ifjúsági irodalom fejlődését, színvonalának emelését segíti elő. Felkerestük Petiik Józsefet, a Pionírok Lapjának főszerkesztőjét, aki úgy is mint szerkesztő, úgy is mint költő, foglalkozik ezzel a kérdéssel, s bizonyára tájékoztatást tud nyújtani arról, mennyire látják el az írók kézirattal a gyermek- és az ifjúsági lapokat. Petrik József erre vonatkozóan a következőket mondotta: — Mindnyájan megállapítjuk, hogy a legutóbbi irodalmi vita bizony keveset foglalkozott az ifjúsági irodalommal, bár jómagam felhívtam az írók figyelmét erre a problémára és megemlítettem azokat a nehézségeket, amelyekkel küzdünk. Sajnos, úgyszólván senki sem reagált felhívásomra, pedig nagyon fontos lenne e kérdéssel bővebben foglalkozni. — Nem arról van itt szó — folytatta Petrik József —, hogy nincs elegendő kéziratunk, hanem arról, hogy az az anyag, amiből válogathatunk, nem eléggé sokrétű, s így nem tükrözi, nem tükrözheti a szlovákiai magyar irodalmat teljes szélességében. Úgyszólván mindig ugyanazok az írók írnak, s ez a tény bizonyos vonatkozásában elszürkíti az ifjúsági irodalmat, hiszen hiányzik belőle a sokféle stílus, a sajátos, egyéni meglátás, a problémák Leggyengébb, legfájóbb pontunk, hogy a nyugati nyelveket (angol, német, francia) falusi fiataljainknak úgyszólván végképp nem áll módjában elsajátítani. Fiataljaink között alig - alig találni olyat, aki eredetiben tudná olvasni Shakespeare, Milton, Shaw, Goethe, Thomas Mann, Balzac, Zola, Druon stb. műveit. Pedig ez sem megvetendő!... Tudjuk azt, hogy a Szovjetunióban valóban komoly erőfeszítéseket tesznek a nagy nyugati nyelvek elsajátítása érdekében, mindannak ellenére, hogy orosz nyelven, a nagyszerű fordításirodalom révén, valóban módjában áll mindenkinek megismernie a nyugati kultúra hagyományait, jelenkori nagy alkotásait. Tömegszervezeteink feladata lenne (CSISZ, CSEMADOK, CSSZBSZ), hogy e áldatlan állapot felszámolásában hathatós eszközökkel, komoly segíteniakarással működjenek közre. Igaz ugyan, hogy a járási illetve a volt járási székhelyeken a művelődési otthonok aránylag szép számban szerveznek angol, francia, német nyelvtanfolyamokat. Am fokozottabb mértékben kell gondoskodnunk ezen a téren is a faluról, a falusi fiatalokról. Egyegy nyelv elsajátítása törvényszerűen maga után vonja az illető nyelvet beszélő nemzet kultúrájának a tüzetesebb megismerését. Felkelti az érdeklődést a többi nemzet kultúrája iránt. Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy ezen a téren is komolyan elgondolkozzunk. Népnevelő, népművelő munkánknak új, gazdagabb tartalmat kéne adni, tágabb keretet szabni számára, hogy dolgozóinknak, a falu népének is valóban minden előfeltételt megteremtsünk a korszerű általános műveltség . elsajátítására, elmélyítésére. P. I. irodalom kérdéseiről több oldalról való megvilágítása. Az ifjúsági- és gyermekirodalommal nálunk túlnyomórészt nem a hivatásos, gyakorlott írók foglalkoznak, hanem olyanok, akik csak most kezdik a szárnypróbálgatást. Mivel a hivatásos írók az ifjúsági irodalmat csak amolyan másodrendű kérdésnek tekintik, mi sem természetesebb, mint az, hogy a kezdő toliforgatók igénytelenebb írásokat is el tudnak helyezni, mert a kiforrott, tehetségre valló kéziratok hiányában kevésbé színvonalas írásokat is el kell fogadnunk. De nehogy félremagyarázzák szavaimat, mert nem arról van itt szó, hogy elzárkózunk a kezdők elől, — hiszen ha jó verset, elbeszélést vagy mesét kapunk tőlük, mi örülünk a legjobban —, azonban szeretnénk, ha a kevésbé színvonalas írásokat nem kellene megjelentetnünk csupán azért, mert nincs jobb kéziratunk. — Az ifjúsági lapok szerkesztői hogyan akarják az említett bajokat orvosolni, s hogyan képzelik el a további fejlődést? — Arra törekszünk — folytatta Petrik József —, hogy személyes kapcsolatok révén nyerjük mpg nevesebb, kiforrottabb íróinkat az ifjúsági irodalom számára. A kialakuló kapcsolatoknak köszönhetjük például, hogy közölhetjük a Pionírok Lapjában Lovicsek Béla kisregényét, a „Mezítlábasok“-at. Ugyanakkor Egri Viktor államdíjas írónk is rendelekzésünkre bocsátotta Eszes Ferkóról írt elbeszéléssorozatát. — Hogy kapcsolatainkat jobban elmélyíthessük íróinkkal, s hogy új barátokat szerezzünk az ifjúsági irodalomnak, e hónap végén aktívát hívunk egybe Sliacon az írók, pedagógusok és képzőművészek részvételével. Itt közösen vitatjuk majd meg a felmerült problémákat, s reméljük, sikerül komolyabb alapokat teremteni az ifjúsági- és gyermekirodalom számára — fejezte be nyilatkozatát Petrik József. -Des-LJ áront napig tartott a vásári láz. * ■ A Párkány-környéki falvakból vonaton, autóbuszon, személyautókon, kerékpáron jöttek a vevők. Volt bőven ruhaféle, iparcikk, gyümölcs és más vásárfia. Persze a legnagyobb népszerűségnek a falatozósátrak örvendtek. Ezer meg ezer porció cigánypecsenye és másféle hús fogyott el, amit a szomjasok illendően újborral öblítettek le. A délutáni órákban a mocsi és kürti szövetkezetesek borától a nóta is megtermett. Emberemlékezet óta mindig vidám volt a párkányi Simon-Júda vásár. Nagy Józsi bácsi zöldségkiállításán egy emlékiratról leolvashattuk, hogy a vásárt VI. Károly király 1725-ben hirdette ki. Azt is megtudjuk, hogy a magyar parasztok mindig szerették a Kél korona egy sapka bort, mert az 1836-os vásáron 119 akót fogyasztottak el. A .nótaszó most is tanúskodott, hogy az utódok sem vetik meg a hegy levét. A mocsiak a vasárnapi csúcsforgalom idején már a tizenötödik hektoliternél tartottak. Nehéz lenne összeadni mennyi fogyott el összesen. Persze, a vásár nemcsak vigalomból állott. Különösen a falusiak sok szép öltönyt, bútort, kalapot, fehérneműt, szvettert, téli ruhát, lábbelit vásároltak. A vidám vásárról mutatunk be néhány képet. A legifjabbak is jót érezték magukat. Nagy komolysággal ülték meg talán a jövő versenylovasai a körhinta „paripáit". Az ember nem is képzelné mit lehet egy ilyen vásáron venni. A legnépszerűbb volt a kiárusító sátor. Varga Pál és Tóth László kéméndi szövetkezetesek örülnek az olcsó vásárnak. A sapka darabját két koronáért vették. Kettötkettöt vettek, jó ideig eltart majd. Nem kell egyhamar sapkavásárral vesződni. A szocialista munkabrigádok és a kulturális élet A szocialista munkabrigádok jelszava: „Szocialista módon dolgozni, szocialista módon élni" —, lényegében kifejezi egész társadalmunk fejlődésének irányát és lényegét. A szocialista munkabrigádok mozgalma ma már mind a termelésben, mind a tudomány területén döntően befolyásolja fejlődésünket, hisz több mint egymillió munkás áll versenyben a cím elnyeréséért. Egy millió ember, aki a munkakollektívákban nemcsak a termelés új módszereiért harcol, de önmagát is új emberré szeretné formálni! Ebből kiindulva a szocialista munkab^gádok feladata és küldetése nemcsak a termelés növelése, de ezzel párhuzamosan pártunk joggal elvárja tőlük, hogy élen járjanak a kulturális élet szervezésében, hogy tagjai művelődjenek és ezen az úton magukkal ragadják a brigádon kívüli dolgozókat is. Ez azt jelenti, hogy a szocialista munkabrigád nem lehet egy önmagába zárt kollektíva, de szerves részét képezi az üzemnek, mint egésznek. Pártunk XII. kongresszusa megállapította: szocialista módon élni elsősorban azt jelenti, hogy szocialista módon kell dolgozni. Ez a megállapítás teljesen helyes, hisz a munka kulturáltsága, az új munkamódszerek bevezetése a legfontosabb a szocialista társadalom számára. Ha közelebbről nézzük ezt a kérdést, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a munka kulturáltságának kérdése és maga a munkás kulturáltsága egymással szoros dialektikus kölcsönhatásban áll. Nem lehet kulturáltabb módon dolgozni az egyén, a munkás kulturális színvonalának emelése nélkül. Kulturáltabban dolgozni csak szakmailag, kulturálisan és politikailag fejlett dolgozó tud; az, akiben párosul a szakmai képzettség a kulturális fejlettséggel és a széles politikai látókörrel. Ez az a tény, amely szükségessé teszi, hogy a szocialista munkabrigádok álljanak a kulturális élet élére az üzemekben. Ennek egyik legfontosabb követelménye, hogy a munkabrigádok tagjai maguk járjanak elő jó példával a kulturális élet szervezése területén. Ennél a kérdésnél nem szabad elfelejteni, hogy maga a kultúra és a művészet valóban fontos eszköz a szellemi és a fizikai munka között lévő lényeges különbségnek eltávolításában. A szép iránti vágy a kultúrából és a művészetből áthatol a munkahelyre, az emberek közötti viszony területére is. Az az ember, akinek helyes viszonya van a kultúrához, a művészethez, arra törekszik, hogy életének mindig szebb tartalmat adjon és érzékenyen reagál az újra, a szépre. Éppen a szocialista munkabrigádok játszanak nagy szerepet az ilyen szocialista életstílus kialakításában. A szocialista munkabrigádok fejlődésének első szakaszában megfigyelhető volt (és ma is megfigyelhető), hogy a kultúrához való viszonyt leszűkítették a kulturális rendezvények kollektív látogatására. Természetesen nem lehet senkinek sem kifogása az ellen, hogy a munkakollektíva színházat látogasson, részt vegyen hangversenyeken stb. Ez azonban nem elég. A szocialista munkabrigádoknak aktívan részt kell venniük a kulturális élet szervezésében. Ez azt jelenti, hogy a szocialista kultúra formáinak sokoldalúan kell jelentkeznie a munkabrigádok életében. Helyes lenne tehát, ha a szocialista munkabrigádok viszonya a kultúrához és a művészethez abban nyilvánulna meg, hogy a kolietkívákon belül érvényesülhetne minden dolgozó természetes érdeklődése és tehetsége. A munkabrigád kulturális tevékenységében meg kell teremteni annak az előfeltételét, hogy a brigád egy-egy tagja érdeklődésének és tehetségének megfelelően részt vegyen valamilyen önképzőkör munkájában, illetve vállalja annak szervezését az üzemi vagy szövetkezeti klub keretén belül. A gyakorlat ugyanis azt bizonyítja, hogy a kulturális rendezvények kollektív látogatása sem elégíti ki egy olyan ember igényeit, aki maga is alkotó módon részese akar lenni a kultúra terjesztésének és fejleszteni akarja tehetségét a kultúra vagy a művészet valamelyik ágában, legyen az színjátszás, ének, irodalom, festészet, szobrászat stb. A kulturális élet ilyen értelmezésének vagyunk tanúi egyes nagyobb üzemekben. Az olyan kulturális élet, amely az egyén ízlésének és tehetségének kielégítését szolgálja, illetve mozdítja elő, igen fontos a szabadidő helyes kihasználása szempontjából is. Hisz a kommunizmusba való átmenet folyamán egyre több szabad idő áll majd a dolgozók rendelkezésére, amelyet főleg a szakmai képzettség emelésére és a műveltség fokozására kell felhasználniuk. A szocialista munkabrigádok életének speciális problémája a falu, ahol a tavaszi nyári és őszi mezőgazdasági munkák még ma is megkövetelik nemcsak a munkaidő, de jóformán az egész nap minden órájának jó kihasználását. Ez természetes is, hisz a mezőgazdaságot befolyásolja az időjárás, az agrotechnikai határidő pontos betartása, ami döntően kihat a termelésre. Ebben az időszakban nehéz elképzelni, hogy a brigád szabad idejét olvasással stb. töltse el. A szocialista munkabrigád és a falu kulturális életének kibontakozása öszszekapcsolódik a késő őszi és téli időszakkal. Itt van meg a lehetősége annak, hogy a mezőgazdaságban dolgozó szocialista munkabrigádok kezdeményezően szervezzék tagjaiknak minden lépést, szakmai és politikai téren a szövetkezeti klub keretein belül és tagjaiknak tevékenységét úgy irányítsák, hogy azok kezdeményezők és példamutatók legyenek a szövetkezeti munkaiskola megszervezésénél és látogatásánál. Ezenkívül fontos, hogy ezt az időszakot a brigád felhasználja arra, hogy tagjait előkészítse a magasabbfokú mezőgazdasági iskolák elvégzésére is. További fontos feladat, hogy a brigád tagjai legyenek kezdeményezői az egyes tömegszervezeteken belül a színjátszó, tánc és más népművelési csoportok megalakulásának. Ezek tehát azok a munkaformák és lehetőséljek a falun, amelyek érvényesítésével a mezőgazdaságban dolgozó szocialista munkabrigád betöltheti élenjáró szerepét, a kultúra és a művelődés szakaszán, természetesen a szövetkezeti vezetőség sokoldalú támogatásával. VARGA JANOS Kiss Ernőnek a farnadi szövetkezet vincellérjének is ízlik a cigánypecsenye. Amúgy parasztosan, bicskája hegyéről falatozik. ízlene a borocska, sajnos, nem lehet kortyintgatni, mert motorkerékpárt vezet. Bállá József felvételei 1963. október 27,