Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-10-09 / 81. szám
Visszajövök Nehéz beleélni magát az embernek olyan fiatal helyzetébe, aki nemrég került ki az iskolapadból az életbe és alig egy év után világot látni készül. Hogy tulajdonképpen mit is érez Gombkötő Vilmos, a déméndi EFSZ segédgépesítője és anyagbeszerzője, ő maga sem tudja pontosan. Déménden született és a Szepsi Mezőgazdasági Technikumból is ide tért vissza. Talán mondhatná valaki, hogy itthon könnyebb a dolga, mert ismeri az embereket, a falut, a szövetkezet problémáit. Gombkötő Vilmos, amikor a szövetkezet szerelőműhelyébe került, nem is tudta, hogyan kezdje. Amit az iskolában tanult, az itt nem volt elég, amint mondja, — az iskolában megtanulni mindent nem lehet. A kezdeti nehézségek azonban nem keserítették el és bizony a 900—1200 koronás fizetésért meg is szenvedett, amíg a segédgépesítőig vitte. Ez azonban az élet egyik oldala. Amiért az ifjúság a faluban nem érzi jól magát, a szórakozás hiánya. Igaz, van televízió, rádió, táncmulatságokat is rendeznek, és a helyi CSISZ szervezet bemutat néhány előadást a téli időszakban,de ez nem elégíti ki a mai fiatalt. "Gombkötő Vilmos szerint itt valóban elégedettek lehetnének. Nehéz azonban a szövetkezettel való szorosabb együttműködésről beszélni. Ez főleg a nyári időszakban, a brigádmunkák szervezésében tűnik ki. Pedig sürgősen el kellene gondolkozniuk az EFSZ vezetőinek az együttműködés megjavításának lehetőségein, mert amint Gombkötő Vilmos mondja, sok itt a 65 éven felüli ember, és a fiatal vér meggyorsítaná a gazdálkodás ütemét. Több esetben azonban az iskolára küldött fiatalok sem jönnek vissza. Megkérdeztük Gombkötő Vilmost, hogy katonaság után mi a szándéka. — Visszajövök ide, az ismerősök közé, ahol születtem. Ez az első munkahelyem s ezt mindvégig meg is akarom becsülni, — mondta a bevonulni készülő fiatal. Minden fiatal így gondolkozhatna. Megküzdeni a kezdeti nehézségekkel és nem várni ölhetett kézzel, hogy mások teremtsék meg azon szórakozási lehetőségeket, amelyeket az ifjúság falun feltételez. Másképpen a legnagyobb erőfeszítéssel is nehéz lesz elérnünk, hogy mezőgazdaságunk elég fiatallal rendelkezzék. Ferencz Béla JUTALOM az őszi munkában élenjáróknak Minden jó, ha a vége jó! — tartja a közmondás. Velünk azonban ez fordítva történt. De kezdem az elején. A szécsénkei szövetkezet dolgozóit, miután derekasan kivették részüket a kenyércsatából, és minden szem gabonát a rendeltetési helyére szállítottak, egy Szlovákia-körüli kirándulással jutalmazták. Az út kellemes volt, megnéztünk néhány múzeumot, fürdőt... De egyszer minden véget ér, s így mi is hazafelé indultunk. Üt közben, mivel már kissé törődöttek és fáradtak voltunk, elhatároztuk, hogy betérünk valahová egy kis frissítőre. Léván meg is álltunk az egyik kávéház előtt. Bementünk. A pincér mindjárt érdeklődött, hogy mit parancsolunk, mire én, mint a csoport vezetője, 50 feketét rendeltem. Erre a pincér megrémült és mentegetőzve átküldött bennünket az étterembe. Itt már változtattam előbbi tervemen és megkérdeztem a főpincért, hogy milyen boraik vannak. Hadarva elmondta a neveiket, melyből annak ellenére, hogy jól tudok szlovákul, semmit nem értettem. Nagy nehezen megmagyaráztam neki, hogy 25 feketét kérek a nők és pár liter bort a férfiak részére, mire ő azt válaszolta, hogy nem lehet, ez nem kávéház. Erre az egyik pincérlányhoz fordultam, hogy adjon a szomjazóknak 35 pohár sört. A lány a tántorgó főpincértől kért engedélyt, de az nem adta meg, azzal a nevetséges indokkal, hogy naftától romlott a sör — ugyanakkor azonban a többi vendégeket kiszolgálták vele. Nagy dühömben kértél* a panaszkönyvet és beírtam a történteket, nem törődve a pincérek gúnyos és harapós megjegyzéseivel. Majd szomjasan és felháborodva elhagytuk a vendéglőt. Illő volna, ha a felelős vezetők néha betekintenének a panaszkönyvbe is, és felülvizsgálnák az oda beírt panaszokat. Esetleg az ilyen pincéreket egyéb munkafeladattal bízhatnánk meg, hogy ne rontsák feleslegesen az emberek idegeit. Koncz György (Szécsénke) Tudósítás Cserhátról Még nem is olyan régen, ha Cserhátra kellett mennünk, aggodalom fogott el az utazás miatt. A gazdaságba vezető utat, különösen esős időben feneketlen sár borította, s még gumicsizmában is kockázatos volt a közlekedés. A napokban ismét Cserhátra vezetett ütünk, de a szövetkezetbe vezető -útra alig ismertünk rá. Kemény és sima volt, melyen kocsink vígan futott az új irodaépületig. Látogatásunkkor éppen ott járt Plavec elvtárs, a járási termelési igazgatóságtól, s Horváth Károly agronómussal az őszi munkák menetét tárgyalták. A 35 hektár silókukoricát már konzerválták, amely több mint 100 vagont tesz ki. Ez a tavalyi 52 vagonhoz számítva, bizony elég szép eredmény. A cukorrépa szedése és a kukorica törése is jó ütemben halad. Holczer László (Komárom) Az érsekújvári szövetkezetnek két gazdasági telepe van: a csikei és a besenyői. A központi irányítás mellett mindkét telepnek van saját vezetősége és komplexbrigádja. A fontosabb munkálatokat a vezetőség minden hétfőn délután közös ülésen tárgyalja meg a telep vezetőivel, a központilag kidolgozott terv szerint. Jelenleg az őszi mélyszántást végzik a kompléxbrigádok. A heti értékelésnél ebben a munkában Pupák Károly lett az első, aki ezért prémiumban részesült és a járási mezőgazdasági termelési igazgatóságtól pedig külön 100 korona jutalmat kapott. Pupák Károly ez év májusában az iparból jött át a szövetkezetbe, ahol nagyon megszerette munkáját. Lelkiismeretes, komoly fiatalember, a kisebb géphibákat maga is megjavítja. Szorgalmát bizonyítja az is, hogy például augusztusban 2340 korona volt a keresete. — A komplexbrigád megszervezése után — mondja az elnök — eddig még minden munkát agrotechnikai határidőn belül végeztünk el. Nagyon szépen haladnak az ősziek vetésével és a silózással. A 245 vagon tejes-érésű kukorica silózását már befejezték. Most kukoricakórót, lucernával, melasszal és vágott répaszelettel silóznak, melyből 340 vagonra számítanak. A szövetkezet az őszi munkák sikeres elvégzése után 3500 korona jutalmat oszt szét a legszorgalmasabb tagok között. Hofer Lajos, (Érsekújvár) A közelmúltban a komáromi járás szövetkezeteinek legjobb tehéngondozói, fejői és zootechnikusai a helyi, nemzeti bizottságok elnökei és a falusi pártszervezetek elnökei járási aktívájukon megtárgyalták a lehetőségeket, amelyek megvalósítása a tejtermelés és felvásárlás fokozásához veZet olymódon, hogy az eddigi lemaradást jelentősen csökkentsék. Ennek érdekében vállalták, hogy az egy tehénre eső tejtermelést 5,6 literről 6,6 literre emelik. A tejtermelés és felvásárlás kitűzött feladatainak megvalósítása érdekében minden mezőgazdasági üzemben következetesen betartják a helyes takarmányozási technikát. A fejősteheneket termelésük szerint csoportosítják és eszerint is takarmányozzák. A fejésnél szigorúan betartják a helyes fejési technikát. Nagy figyelmet szentelnek a fejés előkészítésének és az utófejésnek. A nyolc liter napi átlagnál több tejet adó teheneket napjában háromszor etetik. Ezenkívül határozatba foglalták, hogy minden mezőgazdasági üzem elkészíti a tejtermelés és eladás operatív tervét a napi feladatok pontos megjelölésével. Az etetők és fejők csoportjai között az elmúlt év tapasztalatai alapján szocialista munkaversenyt szerveznek, amelyet a megállapított feltételek szerint 10 naponként értékelnek. A legjobb eredményt elérő etetőket és fejőket jutalmazzák. Nagy fontos- i ságot tulajdonítanak a feladatok vég, rehajtásának és ellenőrzésének. Ezért : az állattenyésztés vezetője ellenőrzi : a munka helyes elvégzését, különösen , a tehenek tőgyének fejőshez való előkészítését és a tökéletes kifejést. ! Andriskin József, Komárom hozzájárulása a milliárdos mozgalomhoz Egyik legnagyobb szövetkezete a kassai járásnak a csécsi. Kíváncsiak voltunk, mivel járulnak hozzá a csécsi szövetkezetesek a milliárdos mozgalomhoz. Vállalt kötelezettségük értéke meghaladja a 700 ezer koronát. Eddig terven felül 238 mázsa húst adtak el a közellátás részére. A szép eredményeket elérők közül jelenleg csupán egyet mutatunk be a sok közül. Krajnyák István 32 hízóbikát etet és gondoz. Átlag 1 kilón felül híznak naponta a hízóba fogott bikák. így azután nem csoda, hogy a szövetkezet már az évi eladási terven felül több, mint egy vagon marhahúst adott el. (iv) Krajnyák István, a példás állatgondozók egyike Megsokszorozzák erejüket A kenyheci szövetkezet már évek óta példát, mutat a tejtermelésben. Vállalása alapján az évi tervet november végéig teljesíti s év végéig még 10 000 liter tejet ad el a közellátásnak. Az elnök, Tóth Imre szerint a jó eredmények annak köszönhetők, hogy a szövetkezet csak egészséges teheneket nevel, az állattenyésztési szakaszon jó munkaerőkkel rendelkezik, és a komplexbrigád különösen a kukoricatermesztéssel biztosítani tudja a szükséges takarmányokat. Prekop Lajos és felesége már hosz'szú éveken át a teheneket gondozzák. Ismerik munkájuk minden csínjátbínját. Résztvesznek a szocialista munkaversenyben és céljuk az, hogy minden rájuk bízott fejőstehéntől leg-, alább 2200 liter tejet fejjenek ki, és ebből 1600 litert adjanak a közellátásnak. Olvasták a pártunk és kormá-Baromfitakarmány baromfitrágyából Amerikában a baromjitrágyát vízzel egy ülepítő medencébe mossák, amelyben algát tenyésztenek. Az algák nagyon buján szaporodnak és Vi ha területű ülepítő medencében 35-40 tonna szárított alga terem, 'amely kiváló baromjitakarmány. (Dtsch. Ge(lwirtsch„ 1963) A borok szorbinsavás kezelésének alkalmazása a gyakorlatban A szorbinsav sói a borban jól oldódnak. A nátriumszorbát 83,5 °/o; a káliumszorbát pedig 75 % szorbinsavat tartalmaz. 200 g szorbinsavat kell számítani a kezeléshez 1 liter vízre. A szorbinsavat mind vizes, mind alkoholos oldatban csak derített borok kezelésére lehet használni. (Gradina, Via si Livada, 1962) fa Fogatosok versenye. A kisgéresperbenyíki „Úttörő“ szövetkezet három fogatos csoportja versenyez. Az( Eszenyi János, Fülöp Mihály és Fetykó János vezette fogatos csoportok versenyének értékelése során első Géressy István, második Erdey István, míg a harmadik Kovács Albert fogatos. Vajon melyik lesz a verseny csoportgyőztese? Ez attól függ, melyik csoport szállít több cukorrépát a vasútállomásra. (Zelenák István, Perbenyík) fa Beadták a burgonyát. A Kosické Olsany-i szövetkezet a múlt hónap végén 102 százalékra teljesítette burgonyaeladási tervét. A siker eléréséhez jócskán "hozzájárultak a szövetkezet és a HNB vezetői, valamint az egész tagság, s nemkülönben a RozhanOvcei Mezőgazdasági Technikum diákjai is, akik hatékonyan segítettek. (ask) ■ A losonci járás 350 lakosú Sirak községében is szépen fejlődik a sportélet. Ebben a kis faluban megalakították a labdarúgócsapatot. Alig szoktak össze, máris szép eredményekkel dicsekedhetnek. Ezért most az ősszel beneveztek már a járási bajnokság IV. osztályába. A falu asztalitenisz csapata is megkezdte már az edzéseit. (Petényi F., Ipolynyék) fa Vállalták, teljesítik. A verebélyi szövetkezet fejői és állatgondozói teljes mértékben magukévá tették a tejtermeléssel és eladással kapcsolatos pártfelhívást. Vállalták, hogy naponta 400 literrel több tejet eladnak. (mtny) fa Igyekeznek. A lakszakállasi szövetkezet tagjai nagy buzgalommal , igyekeznek a 70 hektárnyi cukorrépa termését betakarítani. Ezt a munkát 10 nap alatt szeretnék elvégezni. 350—400 mázsás hektárhozamra számítanak. (Bajcsy Jenőné, Lakszakállas) fa 90 000 literrel többet. A tornaújfalusi EFSZ év tejeladási tervét már szeptember 10-én teljesítette, s az év végéig terven felül még 90 000 liter tejet ad el a közellátás részére. (Benkovszky Ferenc, Kassa) fa Megnézték a kiállítást. A „XII. Pártkongresszus Brigádja“ nevet viselő szímői kertészeti csoport tagjai nemrégiben megtekintették a bratislavai I. országos gyümölcs- és zöldségkiállítást, s még aznap ellátogattak az Éberhardí Kertészeti Technikum tangazdaságának kertészetébe is, ahol gazdag eszmecserét folytattak az ottani dolgozókkal. (Horváth Lajos, Szímő) Kiadja a Mező- Erdő és VIzgazdasági Minisztérium a Mezőgazdasági Kiadóvállalatban - Megjelenik hetente kétszer - Főszerkesztői Pathő Károly — Szerkesztőség és kiadóhivatalt Bratislava Suvorovova 16. - Telefőm főszerkesztő 513-58, szerkesztőség 50100. - Telefonközpont! 543 91, 51110, 550 93. - Belső vonalak! főszerkesztő helyettese: 635. Polit. titkárság 584, mezőgazdasági osztály 632, agit-prop. osztály639, szakmelléklet 519. - Nyomja a Polygrafické závody, n. p., Bratislava, ul. Februárového viíazstva 6/d. - Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata. Az előfizetéssel kapcsolatban felvilágosítással szolgál minden postahivatal és a postai kézbesítők. A külföldi megrendeléseket a posta sajtőkivlteli szolgálata intézi. Cfmei PNS — ústredná expedfcla tlaée, odd. vyvozu tlace, JindriSská 14, Praha L K-10*31348 Tehenenként naponta egy literrel többet Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a kormány felhívása a tejtermeléssel és a felvásárlással kapcsolatban nagy visszhangra talált a szövetkezetek és állami gazdaságok dolgozói körében. Élénk viták és eszmecserék folynak; megvizsgálnak minden lehetőséget, amely a termelés és felvásárlás fokozását elősegíti. nyűnk mellett mukoao mezogazdasagi termelést irányító bizottság felhívását, s ennek alapján megsokszorozzák erejüket, hogy az évi tervet necsak teljesítsék, hanem túl is szárnyalják. Iván Sándor (Kassa) Nem minden - sportolás f A felszabadulásunk óta eltelt idő ) alatt, új arcot öltöttek a falvak, meg( változott a benne élő emberek élet) szemlélete. Az életszínvonal emelke- I désével megnövekedtek az igények a ) kultúrával szemben. Megfigyelhető . azonban, hogy a sportolással kapcso! latban, mint a szórakozás egyik vál[ tozatával elég konzervatív nézeteket ! vallanak még ma is. Egyetlen ága, a l futballozás, mondhatnánk, ami iránt [ nagyobb érdeklődést tanúsítanak a \ falusi emberek. j A múltkor egy kertészetben dolgozó !’ lány arra a kérdésemre, hogy sportol-e azt felelte: Igen, egész nap azt i csinálom. Reggeli torna, biciklizés ki i a kertészetbe, majd törzsdöntögetés ä délig; miközben ötvenszer megtelik f a kosár paprikával. Délben versenyt futás a fák alá. Délután bemelegítőé ként derékropogtatás, karkörzés az f elernyedt izmok ösztönzésére. Ötkor f bicikliverseny a dűlőúton hazafelé. S f ez így ismétlődik minden nap. A vál-Ítozatosság kedvéért vasárnap délutáni séta. t De vajon milyen választ vártam-e a ^ kérdésemre? Bizony nem. További kí^ váncsiskodásom során kiderült, hogy > asztalitenisz-ütő még csak egyszer f volt a kezében, magas és távolugrás P és az ehhez hasonló sportágak ugyan t nem ismeretlen fogalmak előtte, hi-Íszen az iskolában sokat gyötörte őket ezzel a testnevelési tanító. Most pet dig elég a napi munka, nemhogy utána J még ugráljon is... Megtudnánk számolni, hogy hány r faluban akad olyan egyén, aki azon a térén fejt ki agitációs munkát, hogy! a sport valamennyi ágát megszeret-! tesse a falusi fiatalsággal. Ajánlatos lenne a falusi tanítóknak, hogy nem mindig fogadják el a tanulók betegségre való hivatkozását, ami különösen a lányokra jellemző. Nagyon sok esetben a felhozott indökok nem fedik a valóságot. Azt hiszem mindenhol megvannak a feltételek a sportolás megteremtésére. Hiszen nagy anyagi befektetést nem kíván egy-egy sporteszköz beszerzése s vannak a sportolásnak olyan ágai is, melyek feltételeit pár órás brigádmunkával meg lehet teremteni. Például a távolugrásé, amely 6X2 méternyi terület felásásból áll. A magasugrásé két léc leverése a távolugró-pálya mellett, melyekre egy harmadik lécet vízszintes irányban helyezünk A röplabda, kézilabda pályák elkészítése és a hozzá szükséges eszközök megvásárlása is minimális pénzbefektetést kíván. Vannak falvak, ahol a sportolás megszerettetésére irányuló törekvések megvoltak, de nem akadtak követőkre. Azt hiszem, hogy először felvilágosító munkát keli végezni, melyre jó alkalom lesz a tél, amikor az egyes tömegszervezetek előadássorozatokat indítanak Itt foglalkozhatnának a sportolás jelentőségével is. Leszögezhetjük, hogy a sportolás nagy jelentőséggel bír testi és szellemi képességeink fejlődésében. Aki sportol, szórakozik is és testét is fejleszti. Kovács Elvira Kiküldött játékvezetőt ' kérünk! Mivel a esernyő—Proksa mérkőzésre a kiküldött játékvezető nem jelent meg, a csapatok megegyezése alapján helyi bíró irányította a mérkőzést. A játékve"^ zető a második félidőben nagyon pártosan bíráskodott és ezért a proksaiak levonultak a pályáról. Habár a proksai tizenegy nem helyesen cselekedett, mégis az a tanulság az egészből, hogy a járásnak nagyobb gondot kell fordítania a játékvezetők kiküldésére. A fiatalítás segítene A bélyi labdárúgó-csapat a járási bajnokság második osztályában rúgja a „bőrt“. A rajtjuk nem volt a legsikeresebb. Az okokat abban kereshetjük, hogy több idős játékos szerepel a csapatban és így nem bírják végig az iramot. A továbbiakban ha sikeresen akarnak szerepelni, a bélyi vezetőségnek fiatalítania kell a csapatot. (Berta Béla)