Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-10-06 / 80. szám
Őszinte bírálatot ésszerű Műkedvelő színjátszóink új évad előtt állanak. Nem árt tehát, ha ilyenkor, az előkészületek, a műsortervek kidolgozása idején, ismét visszapillantunk az elmúlt évadban telmerült problémákra, megpróbálunk okulni, tanulni az elkövetett hibákból — hasznosítjuk az ötleteket, javaslatokat amelyekből biz volt éppenséggel bőven. A lapok kulturális rovatai hasábokat szentelnek műkedvelő színjátszásunk problémáinak. Helyet kapott sok-sok, s nem egyszer különböző, ellentétes vélemény; kritikusok, kölműsorpolitikát abban, hogy mindazt amit csinálnak a lehető legjobb, kifogástalan, művészi — hiszen a cikkíró, az újság véleménye is ugyanez. , Szükségesnek és természetesnek tartjuk, hogy műkedvelőkről szólva mércénket ne állítsuk túl magasra, ne követeljünk lehetetlent, ha csak lehet buzdítsunk, lelkesítsünk, ösztönözzük további munkára a csoportot. Am mindezt megtehetjük akkor is, ha bár tapintatosan, de őszinte, segíteni akaró nyíltsággal műkedvelőink fejére olvassuk a hibákat, fogyatékosságokat, elemezzük az egyes o ,ü a> ir Ol~ NO 'o S w s n S 5? — ’s ° „ v O 0) Q k ri N K, fc ,$) e £ ö CSS« c- N £ 'ö ä s e 2 .a g CO 'O ’S U * o § -2»^ •■ o* ^ ^ cu 3 i N 0) 2 ’ö « k s: tők, színészek, rendezők, nézők egyaránt nagy segíteniakarással fogtak tollat, hogy előmozdítsák műkedvelő színjátszásunk ügyét, Mindehhez természetesen a hibák őszinte, nyíltszavú feltárása szükségeltetett, mely nem egyszer — célt tévesztve — pont az ellenkező hatást váltotta ki, sértődöttséget szült, elkedvetlenedés okozójává vált. S mindjárt itt egy valóban égető problémára szeretnénk rámutatni. Műkedvelő színjátszásunk immár évek óta nélkülözi a rendszeres, szakavatott, őszinte kritikát. A szerkesztőségi gyakorlat is a legtöbbször túl-óvatoskodja, elkendőzi a komoly fogyatékosságok feltárását. A cikkírókat elragadja a szóban forgó színjátszócsoport buzgalma, lelkesedése, nem akarnak ünneprontókká lenni, mit tesznek tehát? — szemet hunynak a hibák felett, az elmarasztalás, bírálat helyett a dicséret hangján szólnak, mondván: hiszen megérdemlik a dicsérő szót azok az emberek, akik „éjt nappallal összevetve, fáradságot nem ismerve fejtik ki népművészeti tevékenységüket“. Persze mindez megerősíti a műkedvelőket alakításokat, a rendező munkáját stb., stb. Meggyőződésünk, hogy lényeges javulást, fejlődést csupán így érhetünk el, nem pedig akkor, ha műkedvelőinket félrevezetjük, a hízelgő bírálatokkal magas lóra ültetjük. Mindez tehát a tollforgató emberektől nagyobb felelősségtudatot, bátor, szókimondóbb állásfoglalást követel meg. A másik, a múltban is sokat vitatott és bírált probléma: műkedvelő színjátszásunk műsorpolitikája. Szeretnénk, és joggal elvárjuk, hogy ebben az új évad jelentős változásokat eszközöljön. Kevés az olyan falu, ahol ne működne színjátszócsoport s évente legalább egy darabot ne mutatnának be. A járási dramaturgiai bizottságok feladatává válik, hogy az idén ne forduljanak elő olyan visszás helyzetek, amelyek szinte nevetségessé, komolytalanná teszik műkedvelő színjátszásunkat. Miről is van itt szó. Természetesen az a célunk — műkedvelő színjátszásunknak csupán ez adhat társadalmi érvényt —, hogy a ma emberéről, a ma problémáiról szóljunk a színpadról. Persze ez a köve•••• Példás üzemi klub •••• telmény korántsem ok arra, hogy dogmatikusan, mereven csak a legújabb, pontosabban legeslegújabb, darabokat erőltessük, nem nézve minőségre, mennyiségre s még kevésbé a nézők szükségletére. A kérdést itt is a maga komplex voltában kell látni. Járásonként vizsgálva műkedvelő színjátszásunk műsorpolitikáját, helyesen cselekszünk, ha teret engedünk, illetve nagyobb teret engedünk a klasszikusoknak is Vegyünk figyelembe egy lényeges mozzanatot. Egy-egy falu műkedvelői — ez már szinte szabály — darabjukkal ellátogatnak a szomszédos községekbe is. Nem egyszer öt-tíz helyre. Na már most, ha műsortervünkben, járási méretben, sőt újabban országos méretben is, mindössze négy-öt, kizárólagosan mai tárgyú darab kap helyet — elkerülhetetlenné válik műsorpolitikánk egyhangúsága. Csak új, csak mai tárgyú darabokat játszani — ezt nem engedik meg maguknak a hivatásos színtársulatok sem. A haladó hagyományok ápolása, a klasszikusok felújítása ugyanúgy elengedhetetlen feladata műkedvelő színjátszásunknak, mint bármelyik hivatásos színtársulatnak. Ne gondoljuk tehát, hogy jó munkát végeztünk, akkor amikor a központi szervek számára készített kimutatásban megelégedetten állapítjuk meg, csak a mai, csak a legfrissebb darabokat játszák járásunk műkedvelői. A klasszikusok csupán ma, a mai társadalmi viszonyok között válhatnak a nép, a dolgozók közkincsévé. Tegyük ezt számukra lehetővé, nyújtson segítő kezet ezen a téren a műkedvelő színjátszás is. (p. i.) Gottwaldov kétségkívül hazánk egyik legszebb, legmodernebb városai közé tartozik. Cipőgyára révén világhírnévre tett szert. Az üzemben túlnyomórészt fiatalok — elsősorban lányok dolgoznak, akiknek bizony nem könnyű a dolguk, de a becsületes munka mellett jut idő bőven pihenésre, szórakozásra és továbbtanulásra is. A fiataloknak nagy segítséget mindebben éppen az üzemi klub nyújthat. — Nálunk az üzemi klubot — magyarázza Mőzis elvtárs, az üzemi klub titkára — 1949-ben alakítottuk meg. Kezdetben az üzemi klub csak saját üzemünk alkalmazottait szolgálta, ma már azonban mind a három gottwaldovi, vagyis a Svit, a Finom Gépipar és a Vörös Október üzemek alkalmazottait is maga köré csoportosítja. Az üzemi klub keretén belül 50 különböző érdekkör működik rendszeresen, melyek között megtalálható a népművészeti, fényképész, méhész, vadász, halász és még sok más érdekkör. Ezenkívül természetesen Van saját tánc- és fúvószenekaruk, melyek az üzemi klub által rendezett táncmulatságokon gyakran lépnek fel. Mivel üzemükben többnyire lányok dolgoznak, természetesen nem feledkeztek meg főző- és varrótanfolyamok megrendezéséről sem. Érdekköreik rendszeres munkájába kb. 2000 fiatal kapcsolódik be. Ugyanígy nagy súlyt fektetnek a népi akadémiákra is, melynek első ciklusát négy évvel ezelőtt kezdték el. Ebben az évben azt tovább bővítették, így jelenleg már 10 különböző témáról, a művészet, a tudomány és a technika kérdéseiről folynak az előadások. A termelési ökonómia szakaszáról öt különböző ciklust is beiktattak, s ezekbe főleg üzemük olyan alkalmazottai jelentkeztek, akik munkájuk mellett tovább tanulnak. Az akadémia keretébe beiktatták az idegen nyelveket, mint például a német, spanyol és angol nyelv tanulását is. A dolgozók körében a legnagyobb érdeklődés a német és angol nyelv iránt nyilvánult meg, de nagy közkedveltségnek örvend a spanyol nyelv is. Mint érdekességet megemlíthetjük azt is, hogy e téren, vagyis az idegen nyelvek elsajátításában 'nagy hasznát veszik az üzemükben tanuló külföldi diákoknak is, akik készségesen foglalkoznak üzemük alkalmazottaival. A CSKP XII. kongresszusának határozata értelmében 1970-ig kell mezőgazdaságunk színvonalát az ipar színvonalára emelni. Ezért a gottwaldovi üzemek 30 szövetkezet felett vállaltak védnökséget, melyekkel védnökségi szerződést is kötöttek. Az üzemi klub a védnökségük alatt levő szövetkezetek dolgozói számára különféle kultúrműsorokat rendez —, főleg a sürgős nyári mezőgazdasági munkák idején. Különösen a fényképészkor munkáját kell kiemelni, amely a szövetkezetekben segített a faliújság összeállításánál az aratás ideje alatt. Nagy Árpád így készülünk a félre Háromszáz lelket számlál Zalaba. Kis község. Négyszáz hektáros szövetkezetének 55 tagja van. Az immár 65 éves művelődési otthon mellé most mégis egy szövetkezeti klubot létesít. Két művelődési otthon egy ilyen kis falucskában — talán mégis sok, gondolják sok helyen, ahol egy helyiség is alig akad kultúra céljára. (Itt van a szomszédban Garamsalló.) Vagy talán nem is kell?! Az is lehet. Pedig a kultúra — műveltség. S ki akar ma műveletlen maradni? A téli időszak volt és marad a legalkalmasabb, amikor a szellemi felfrissülésre gondolhatunk. A nyár, az ősz fizikailag megfárasztja, főképpen a falusi népet, a szövetkezeti dolgozókat. De a betakarítás után megpihenünk, s szinte szomjazzuk az újjáéledést. Mi Zalabán a következőképpen készülünk a télre. Elmondom, talán másutt is példát találnak benne. Kidolgoztuk az időszaki kulturális munkatervet. S előre bocsátom, úgy terveztük, hogy csupán 7—8 olyan fiatallal számítunk akik színdarab, vagy esztrád-estek rendezésénél számításba jöhetnek. S nem a színjátszásra helyezzük a fősúlyt. Október havától március végéig, tehát hat hónapon át, havonként egyegy szakelőadást tartunk: gazdasági, kulturális, méhészeti, politikai tájékoztató, kérdés-felelet estek az egészségüggyel és szociális biztosítással kapcsolatban. A hat előadásra két előadót helyből, a hiányzó négyet a járási művelődési otthontól kérjük. A klub keretén belül alakul egy sakkkör, méhészeti-kör és olvasó-kör, hozzáértő vezetőkkel. A CSEMADOK időszaki terve még kiegészül: két irodalmi est megrendezése kerül sorra, az egyik a tél elején a másik a vége felé. Egy színdarab december végéig, egy esztrád-est új év után. A sakk-kör versenyt rendez, az olvasó-kör az irodalmi estek sikerét biztosítja. A CSEMADOK évi közgyűlésére már most válogatjuk a szebbnél szebb könyveket, amelyeket majd a megjelent tagok között ajándékképpen — mint eddig is tettük — kisorsolunk. így készülünk fel a télre. S így kellene sok faluban készülni, hogy majd a beszámolóinkban megelégedett és jóleső érzés varázsolhasson derűt az arcokra, akik részt vesznek a CSEMADOK évi közgyűlésein, akik az ifjúsági szövetség kis taglétszáma miatt, szinte tehetetlenül és tétlenül élik fiatal életüket — kényszerítve a vendéglők füstös helyiségeibe — mert a közösség után vágynak. Mutassunk helyes utat: a kultúra útját! Csont os Vilmos Mi is megmutatjuk Vilkén, a faluszéli cigánytelepen, ugyanolyan koránkelők az emberek, mint a község bármely házában. Korán indulnak az autóbuszok, igyekezni kell. Botos Tibit az anyja a kapuig kíséri. A csinos fiú ügyeskezű munkás, gyors léptekkel indul. Nem szeretné lekésni az autóbuszt. Botos Gyuláné hosszan kíséri szemével legkisebb fiát. Tibit már elnyelték a házsorok, de még mindig áll. Nem sokáig. A két nős fia is feltűnik a szomszéd utcából. Sanyi és Gyula, Oláh József társaságában sietnek az autóbuszmegállóhoz. Mindháromnak új háza van, amelyen televíziós antenna is ékeskedik. — Botos néni kilenc gyermeket nevelt fel. Férje a hagyományos kocsizást folytatta. Kereskedett bőrrel, ronggyal, s mindennel ami jött. Hol kevesebb, hol több volt a haszon. Ha nem is bőségben, de becsületben nevelték a gyermekeket, akik már szétszéledtek és derék munkások váltak belőlük. — Hogy keresnek a gyerekek? — kérdezem a kapuban állót. — Melyik hogy. Ezren felül keres mindegyikük. — A fiatalok közül sokan dolgoznak. 1963. október 6. — Azt hiszem, mindenki. — Ki merre? — Többen az építkezésen, meg Kovosrotnál. Berki Tóni pincérkedik, Botos Tóni festőnek tanul, Apró Gabi a textilgyárban dolgozik, szóval mindenfelé van belőlük. Az idősebbek közül néhányan bőrrel kereskednek. — Hanem jól megszaporodtak ám az utóbbi harminc év alatt —, nézegetem az egyre sokasodó házakat. — Csuda-e, csak nekem kilenc gyerekem volt, de a többiek sem álltak meg hét-nyolcig. A mai fiatalok már okosabbak. Két-három gyerekkel megelégszenek. — Hány család élt itt harmincnegyven évvel ezelőtt? — Várjanak csak! Botosék, Kóciék, Berkiék... —, számolgatja az újján — azt hiszem hat család. — Most hány személy élhet itt? — Nem tudom pontosan, de lehetünk vagy kétszázan. — A szövetkezetben dolgozik valaki? — Én egyedül. A többi asszonynak nem nagyon akaródzik. Pedig jól jön egy kis pénz, gabona, no meg föld is. Üj házsor a vilkei cigánytelepen — A többiek miért húzódoznak? — Mit tudom én, talán jobban szeretik a nyelvüket köszörülni, mint a kapát húzni. Pedig a parasztasszonyok között több okosat hallhatnának, mint egymás között. Nem igaz? — Igaz, de még mennyire igaz! Búcsúzom a derék asszonytól. Befejezett és vakolatlan új házak egész sora között haladok végig. Most bontják a legrégibb házat az öreg Szörnyűét, aki valaha a falu vályogvetője volt. Kökény Gyuszi, az unokája már építi mellette az újat. Fitro, rendes nevén Berki Károly is fölébredt és kikukkantott a vakolatlan új ház verandájáról, hogy rágódik-e a pej. Ő a régi mesterségét folytatja. Bőröket vesz, ad, kereskedik. — Hogy megy a bolt? — kíváncsiskodom. — Hát éldegélünk! Csak a házzal elkészüljek, kutya bajom sem lesz. A másik kereskedő Berki Dezső, a lovát pucolgatja a nagy kétablakos ház előtt. — Sok bőr ára benne lehet ebben a házban —, nézegetem körül a téglaépületet. — A múltkoriban számolgattuk. Eddig körülbelül hetvenezerbe van. Pedig a fiam kőműves, a legtöbb munkát egyedül végezte. — Hogy-hogy ilyen nagy épületbe fogtak? — Megmutatjuk a falusiaknak, hogy mi is tudunk olyan házat építeni, mint ők. Legalább nem hányhatják a szemünkre, hogy csak lumpolni tudunk. — De azért néha kirúgnak a hámból? — Nem mondom, ha az ember pénzhez jut, kicsit többet megenged magának. De azért jobban megfogjuk már a garast, mint valamikor. — Régen benne laknak már? — Már a harmadik éve lakunk, illetve kínlódunk. Nincs bevezetve a villany. így még rádiózni sem lehet. Nem tudom meddig ígérgetik még. Beszélgetésünk alatt a gyerekek vidáman hancúrozva sietnek az iskolába. Nyomon követem őket és arra gondolok, hogy gyermekkoromban a hiányzó nyolc-tíz „romát“ nem egyszer közös erővel a tanítóval, erőszakkal cipeltük az iskolába. Becsengettek. Az osztályban ruházat, tisztaság szempontjából már nem lehet megkülönböztetni a gyerekeket. Csak a bar-Munkába indulnak a televíziótulajdonosok nább bőr, a szép fekete szemek árulkodnak, hogy ők cigányszármazásúak. Az első padban ül Apró Darina, aki kitűnő tanuló. De nem sokkal marad el mögötte, Rácz Éva, Oláh Irén, Oláh József, Berki Kálmán és még néhányan mások. Ritkaság az olyan tanuló, akinek osztályt kell ismételnie. Losoncon a kilencéves iskolában is megállják a helyüket. Tavaly Berki Vilmosnak és Oláh Ferencnek az Ipolysági Mezőgazdasági Technikumban kellett volna tovább tanulnia, ők inkább ipari szakma tanulását választották. Az utóbbi évtizedek óriási változást hoztak a vilkei cigányok életébe. Nem törődött velük senki különlegesen. Csak a munkalehetőség nőtt meg, s ezzel a munkakedv. Ha a falus szélén is, de telkeket kaptak az építkezéshez, s ma már csak mutatóban akad rozoga viskó. Nemes versenyben vannak egymással a családok, ki tud szebb házat építeni — kinek van a legtökéletesebb televíziója — , no meg a cigánybálon a legszebb ruhája. (A következő számunkban a „Nincs különbség“ című riportot közöljük.) Tóth Dezső
