Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-09-15 / 74. szám
dában a helyet. Ezek mögött a csoportvezetők hivataloskodtak. Az egyik a szántóföldek, a másik az istállók irányítója. Hosszú orrával és hosszú, kicsit hajlott termetével olyan a zootechnikus mint valami nagyra sikerült egyes. Az agronómus viszont kerek. Kerek a teste, kerek a hasa, kerek a feje is. Mintha gömbökből szerkesztették volna. Most állítják össze az elmúlt hónap munkaegységeit. Olyan hát kettőjük asztala, mint ellentétes áramlatok kö-Cűrű, szinte tapintható anyag i füst. Ha még meglenne a: Andrássyak pallosjoga (s hozzá a: igazi pallós is), hajdúikkal leme zekre szeleteltethetnék s akár pah helyett felhasználhatnák valamelyik pajtájuk tetején. Így azonban zavarta lanul terjeng itt a füst, akárcsak £ deficit, mely elfelhőzi az új esztendőbe forduló szövetkezetét. De mégsem! Ne bántsa senki ezt a füstöt, mert e nélkül nem is lenne ez a pásztorház,ból alakított hivatalos helyiség a szövetkezet irodája. Pedig igaz! Ilyenkor, hónap elején, tele van emberrel. Fontos ügyek nyernek benne elintézést. S ezeknek az ügyeknek a kiértékeléséhez úgy hozzátartozik a kézzel sodort maró ízű cigaretta, mint gyümölcshöz . a napsugár. — írod, Lajcsi? — hunyorgott az alacsony termetű, apró szemű elnök a könyvelőre. Lajcsi nem felelt. Ogy takarékoskodott a szóval, mintha ez Is a szövetkezet vagyona lenne. Emellett szófukarsága neki magának hajtott hasznot, mert minél kevesebbet beszélt, annál jobban növekedett tekintélye és befolyása. Vagy a szakértelme emelte a többiek fölé? Tény azonban, hogy itt ő az irodaelső. Ö a házigazda. Csak vendég a többi. Maga az elnök is. Állandó asztala csak Lajesinak van. Ott áll az ablak párkánya alá bújva. Rajta írógép fényes betűsorával s a tankalakú számológép. Kétoldalt iratokkal tömött fiókok és fejlapos állvány. Lajcsi dolgozik. Pötyögteti a gép betűbíllentyűit. Írja. Hát már hogyne írná? Nemcsak az öregnek, a feketeszemű aprócska elnöknek, neki is örvendetes a levél. Hogy is ne, mikor a szövetkezet megfiatalítása van benne. Az új esztendőben nem kevesebb mint négy falubeli legény kerül vissza a szövetkezetbe. Ezeket kérik vissza levelükben a gyártól. Kinn közel húszfokos fagy marja a vörhenyes levéldísszel szomorkodó túloldali tölgyest. A szimpla ablakon át ide is betolakszik a hideg. Lajcsi borzongva kel föl asztala mellől, a vaskályha elé guggol, rárak, hogy több meleget adjon. Mindezt szó nélkül. — Hadd morogják egy csöppet! — magyarázza helyeslőn az elnök. — Hát megtértek haza? — fordult aztán mosolyogva a négy legényhez. — Meg ám! — vigyorog az egyik óriástestű, kékszemű legény valamenynyiük nevében. — Akár a honfoglalók. Nevetnek. — De ti traktoron jöttetek, nem lóháton! — Jobban is illik az hozzánk... De meg lóhátra nem is eresztettek volna a gyárból. Közben elkészült az irat. — Vigyétek! — nyújtja oda Lajcsi a szépszemű óriásnak. Ezt az egyetlen szót csak rászánta a legényre. Ha már korábban belement a havi ezer koronába s a hatvan munkaegységbe, amit ezek a sihederek kapnak, nem tékozlás ez a kis melegség sem, amit ezzel a szavával árult el irántuk. Nagyot húz az aprószemű elnök nyállal ragasztott cigarettájából s meghitten vihog: — Most már nem féltem a szövetkezet jövőjét — jelenti ki olyan hanghordozással, mintha hosszas vita zárószentenciáját ejtené ki. Lajcsi zordon tárgyilagosságán nem fogott az öreg jókedve. — Attól még nem csökken a hiányunk — szegte le az állát komor realizmusával. — Nono — védekezett az öreg — ezek a legények a hiány ellen is vannak. — Egyéb is kellene pedig a hiány ellen — nyilvánította ki Lajcsi közismert ellenvéleményét s szemét jelentősen hordozta körül a helyiségen. Lajcsi asztalán kívül még két pótasztal bitorolta ezen a napon az iro-Zött támadt kényszerű türemlés. ök az asztalok mögött a szövetkezet érdekeit védik, a tagok az asztalok előtt önmagukat. Egymásbakapaszkodik a két ellentétes szemlélet. Az asztal előtt ezer munkaegységet mutat az elmúlt hónap munkateljesítménye, míg ugyanaz az asztal mögött százat sem tesz ki. Lajcsi belemerült örökös kimutatásaiba, de közben ébren ügyelt mindenre ami körülötte történik. Lajcsi nemcsak azt látta, ami szeme elé került. Lajcsi többet tudott valamenynylüknél. Hiszen végeredményben minden az ő könyvelői kezén ment keresztül. Az is, amit a csoportvezetők körmölnek. Azonban Lajcsi redős homlokkal és borús kedéllyel gondolt azokra is, akik rendszeresen távolmaradtak a munkaegység-mérleg nyilvános vitájától, de végeredményük mégis jobb a többinél. Mintha minden vitánál többet érne a csoportvezetők rokonsága, vagy barátsága. Lajcsi oda se tekint. Lát ő szögletes vállával épp úgy, mint a számológépen derékszögbe tört könyökével. Pontosan el tudná mondani mi megy végbe annál a két asztalnál. Mert ott aztán sem előtte, sem utána nem szófukarok az érdekeltek. Hiszen nem is mehet az ilyesmi némán. Közben hangoskodni, bizonykodni is kell. S nem egyszer még az elnöknek is akad tennivalója. ö az egyedüli a szövetkezetben aki rendszerint a tagok mellett dönt. Népszerű is. Lehet, hogy épp ezért kedvez a tagoknak. De az is lehet, hogy az igazság miatt nem nyugodhatik. Akárhogyan is, ezen a délelőttön már több ízben az emberek javára döntötte a mérleget. Délfelé lassan apadtak a tagok. Már csak Varga Piros, a sertésgondozó maradt. De ő egymaga is állja a sarat mind a két asztal ellen. Varga Piros még nem öreg. Legalább is ő maga nem hajlandó szóba állni az öregséggel. De, sajnos, már mégsem fiatal. Arcában, termetében még most is ott van ugyan mindannak a maradványa ami volt. Most is meg lehet állapítani, hogy valaha szép lehetett. Valaha. Ez azonban emlék csupán. S ezért oly veszedelmes Piros. Mostanáig megőrizte az élet iránt való igényét. Ezt azonban már az élet sem ismeri el. Innen fakadnak sérelmei és összeütközései... Sem Laci, az állattenyésztő, sem Pista, a növénytermesztő, nem hódolnak be neki. Különösen Laci tüzel ellene. Pista sem akarja alább adni. így az elnök avatkozik bele a végén s a déli harangszőval Piros is kivonul az irodából. — Nagymama... és színes kendőben jár ma is! — rázogatja a fejét Pista. — Bánom is én milyen kendőt visel, csak a kötényével se lenne semmi baji — Nono Lacikám!... A kötényével? — tréfálkozik az elnök. — Mi dolgod neked az ő kötényével? CSEMADOK és paprika A CSEMADOK érsekújvári szervezete címére érdekes levelet kézbesített a posta Tachov városából. A levélíró a határvidékre került magyar dolgozó, aki talán már több mint egy évtizede él új munkahelyén. Elmondja, hogy rendszeresen olvassa a „Hét“ című jolyóiratot s figyelemmel kíséri kulturális életünk eseményeit. Ám földink a jó erős paprikát is, szereti, de azt Tachov környékén semmi pénzért sem lehet kapni. „Kedves Elvtársak! Küldjétek egy kis erőspaprikát, én azt bizalommal megfizetem nektek“. — fejezi be levelét Ladich Ferenc. A vezetőségi gyűlésen ismertetett levél nemcsak derűs mosolyt váltott ki, egyben megértésre is talált Hogyne küldenének egy kis kóstolót a hazai rög terméséből, melyben a dunai táj napsugara hozza össze azt az ízt, erőt, zamatot amire levélírónk oly reménytelen vágyakozással gondol. Így aztán amire nem telik az elosztó szervek jóvoltából, azt a kultúra képviselője pótolja. Gábris József az ő keze is csak a kucuka felé hajlik! — Tolvaj a szép Piros — vijjog Berci hangja. Lajcsi, a szőfukar könyvelő is fontosnak tartja ezt a kérdést. Sötét szemepárját erélyesen választotta el a végtelen számsoroktól, hogy ez alkalommal szóval is bekapcsolódjék a vitába. — Ha így van, ha úgy — jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon — meg kell akadályozni, hogy egyetlen szem kukoricát is kivigyen innen ... Ezért is mutatkozik azután hiány. Ezért budkácsolunk mindig a zárszámadással. Míg az ő kucukája a három métert is eléri, a mi sertésünk éhen marad. Hát ezt nem!... De nemcsak ezért küzdünk a hiánnyal. A többi három bizonyos tisztelettel tekintett Lajcsira. Szemükben kérdés világolt, melyet Lajcsi nem is hagyott válasz nélkül. — Nem csak Pirosért... és a többiért, akik néhány marok kukoricát visznek magukkal, hanem miattatok. Igen miattatok. Meg kell már egyszer mondanom, hogy túlságosan bőkezűen kezelitek az egységeket. Mintha csak sajátotok volna. Az egység nem ajándék, melyet lehet adni, aki kétíves nekünk. Igazság kell itten és józanság, takarékosság ebben. is. — No hallod Lajcsi! — háborodott fel az elnök. — Hát nem az egységeket védelmeztük egész délelőtt? — indulatoskodott Laci is, Pista is, ezúttal egyértelemmel. Lajcsi türelmetlenül legyintett. — Kár a vitáért. Nem vádolok én senkit. Még Pirost se. Csak vigyázzunk, mert lopni nem csak a kötény alatt, hanem ceruzával is lehet. Nagyon lehet!... ö^uíturábs híreké • Száznegyvenedik évadját kezdte meg a miskolci Nemzeti Színház. A színház előadásaira több mint négyezer dolgozó vásárolt bérletet. • „Fösvény 63“ címmel Francis Rigaud Moliére színdarabjának modern változatát készíti el. Harpagon nagybirtokost Pierre Brasseur alakítja. • A londoni National Galery egy amerikai gyűjtőtől megvásárolta Lukas Cranach: Cupido panaszkodik Vénásnak című festményét. Az esemény érdekessége, hogy száz esztendő óta ez az első Cranach-kép, amit a londoni múzeumnak sikerült megvásárolnia. • Oroszország közelében címmel új filmet forgatnak Leningrádban, Lenin finnországi tartózkodásáról. Leviekij rendező és Popov leningrádi író öszszegyűjtötte Lenin finnországi életének nehezen fellelhető emlékeit. a Blazírt, szűklátókörű és begyepesedett a New York-i Broadway közönsége — állapította meg Arthur Miller a Minnepolisban tartott színházi szimpozionon. — Az elüzletiesedett színházi nagyüzemben nincs helye a drámaírónak, akinek szívügye a színház. a A jövő évi Shakespeare-évforduló alkalmából mutatják be a kétrészes szovjet Hamlet-filmet, amelyen Grigorij Kozincev rendező több mint nyolc éve dolgozik. A film kibővíti a mü színpadi kereteit, egyik főszereplője Dánia és népe lesz. a Charlie Chaplin egy Nizzában müödö üzleti jellegű társaság fényképes -öpiratának az elkobzását kérte az esküdtbíróságtól. A röpirat azt igyekszik bizonyítani, hogy a művész 7i .éves korában született nyolcadik gyermekének a világrajöttében döntő szerepe van egy Niehans nevű orvos hormonos módszerének. GÁL SÁNDOR verseiből Forrás Higgyetek és ne higgyetek Pusztán a tények bizonysága még nem tiszta kép Felépült egy ház Lakóját nem ismerem nem ismertem s lehet, hogy nem is fogom megismerő Meghal mielőtt eljutna hozzám mint az egymást követő napok A fecskék őszi vonulása a visszatérés jegyében fogant Elindultam már ezerszer hogy ugyanannyiszor visszatérjek Kerestem az elveszettnek hitt igazságot s rájöttem, hegy meg sem született Egyszer minden forrás kiapad de míg szemed mélyéba! fény lobban felém élnem kell Hunyt pillák mögött A rádióban Liszt-rapszódia zeng Az ég mosdatlanul komorul a dombra A kutya két lába közé dugja orrát morogva Szirmáthullajtó rózsatő mereng Temetőben elúszik sok kő-ha jó Emlékek vágyak hitek csobognak Idézve kínt, örömöt s a téli holdat Hányt pillák mögött szállong a hó Hogyan vésnéd fába Újra elindulnak a fecskék, meghal a csivitelés Eltűnik a zöld, véres akkordokat játszik az ősz A Halált a nagyurat mondd hogyan vésnéd fába A Halált ami jön hogyan vernéd vonal-bilincsekbe Minden nap találkozom veled miattad minden lányt asszonyt elhagytam Ez az ősz ki tudja mit hoz neked és nekem Ideges szél borzolja a fákat egyszeri sürgető remegés Érzed-e benne a végtelent Űjra elindulnak a fecskék Véres akkordokat játszik az ősz A Halált a nagyürat hogyan vésnéd fába A Halált ami a földre készül bírod-e rajzaik bilincsébe verni? Hviezdoslav napok Szeptember első hetében rendezték meg Dolny Rubinban az idei, sorrendben már a kilencedik Hviezdoslav ünnepségeket. A Hviezdoslav napok megfelelnek a mi komáromi országos szavalóversenyünknek, a cél és a küldetés egyenlő. A költészet nyelvén, a költészet fokán nevelni az embert, ösztönözni a szépre, a tisztára, az emberire. Nem célunk, hogy az egész ünnepségről elemzést írjunk, csupán azt kell megjegyezni, hogy a példás szervezésből a mi vezetőink is tanulhatnának, s akik jelen voltak azok bizonyára szintén így látják azt. Három kategóriában versenyeztek. Próza, gyermekversek és a harmadik kategória, amely a legerősebb volt, a felnőttek szavalatai. A szlovák versenyzőkön kívül hallottunk ukrán, cseh és magyar szavalatot is. Sajnos a komáromi legjobbak közül csak Izsói Lillát láthattuk Rubinban, pedig tudomásunk szerint még rajta kívül öt szavaién? kát meghívtak. Csakhogy a járási CSEMADOR titkárságok valahogyan elfeledték a meghívókat a nevezettek hez továbbítani Ilyen hanyagság vagy méginltább felelőtlenség semmi vei se menthető Merem állítani, hogy Kovamics László, vagy akár Vavrek Éva szép helyezést érhetett volna el. S ami a lényegesebb lehetőségük nyílt volna meghallgatni a legjobb szlovák és cseh előadókat. A Prostejovi győztes Regina Rázlovát, vagy Ilja Cernohorszkít, vagy Pavol Prmát, aki már négyszer volt Prostejovhan első. De a szlovák szavalok közül is vannak páran akiktől tanulni lehet. S a szemináriumokon, a vitákon a korszerű előadásról, a beszédtechnikáról csak gazdagodhatott volna eddigi tudásuk. Az idén először ismerkedett a kubíni közönség az irodalmi színpadokkal, szám szerint hárommal. Mindhárom irodalmi színpad érdekes műsort adott, s alkalmat arra, hogy különbséget tegyünk a formák és a lehetőségek között. Mindenesetre, bár csak röviden szólhatunk itt róla, le kell szögezni, hogy az irodalmi színpadok létjogosultsága ma már elvitathatatlan. —gás — Nekem éppen semmi — vono- • gáttá a vállát a hosszú Laci — de annál több a szövetkezetnek. Hallom a köténye alatt valami tarisznyában hordja haza a kukoricát. —Ez a különbség a sertés meg a kucuka között — vigyorog Pista kerek képével. — Kucuka csak a saját ólunkban röfög. Nekünk csak ez a röfögés kellemes. A sertés... a disznó... a szövetkezet óljaiban, nem áll olyan közel a szívünkhöz. Piros sem kívánja meg a sertésnek ami az övé, 1963. szeptember 15.
