Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-09-01 / 70. szám
Amíg a tizenkét Karcsa közül az ember eljut pont abba, amelyikbe éppen menni szeretne, bizony jónéhány vargabetűt kanyarít. Nekem ugyan szerencsém volt, autóval utaztam, mégis hasonló érzés uralkodott el rajtam — miközben Királyfiakarcsát keresgéltük — mint amikor kölyökkoromban, az újságok gyermekrovataiban megjelenő labirintus-rejtvényeken törtem a kobakomat. Erre be, itt ki, hopp! — megint zsákutcába jutottam. Csallóközi utazgatásaim tapasztalatai már régen alapul szolgáltak arra, hogy a világért se higyjek az útjelző tábláknak. Nem mutatnak azok helyes irányt — itt, a csallóközi rónán ez szabály. Persze, annál nagyobb volt örömünk, amikor az egyik faluba érve, tíz-tizenkét év körüli fiúcska eloszlatta kételyeinket: — Igen, ez itt Királyfiakarcsa. — Nna, végre! ... És megtudnád-e mondani merre építik az új iskolát? — Menjenek csak egyenesen tovább. Mentünk egyenesen. Hol jobbra, hol balra — mindig az orrunk után. Az iskolát már nem építik. Felépítették. Csupán a parkett lerakása s holmi ezaz-munka maradt hátra. Az új tanév megnyitására már itt kerül sor, és ez a lényeg. A négytantermes, korszerű higiéniai követelményeknek megfelelő iskola közel félmillió (pontosan négyszázhuszonnyolcezer) koronába került. — Persze, mindehhez még hozzá kell számítanunk a szülők áldozatkész munkáját, amelyért egy fillért sem fizettünk — világosít fel Bot Ferenc, a helyi nemzeti bizottság dolgozója. Az iskola ugyanis önsegéllyel épült fel, még 1961-ben rakták le az alapokat. És itt talán álljunk meg egy pillanatra. Nehéz szavakba foglalni, mit ösztönzi. Ha őszintén belegondolunk, a valóságban mennyit nőtt, izmosodott a falusi ember. Saját erejéből, a pihenésre szánt órákból áldoz, hogy gyermeke szép, a kor követelményeinek megfelelő iskolába járhasson. Vajon miért teszi ezt? Ki tanította meg erre? Maga a tény különben szürke, hétköznapi. Kilencven karcsai gyerek új iskolába kezdi a tanévet. Esetleg újsághírnek való esemény — mondhatja bárki — kell is ezen filozofálni. Nem egyedülálló eset. Lám, és éppen ez teszi rendkívülivé, hogy nem egyedülálló, hogy általános jelenségről van szó. Az emberek lelkületének, gondolkodásának a fejlődése is tele van kitérővel, vargabetűvel akárcsak múlt, jelen és a jövő — iskolát épít a gyermekének. Olyan iskolát, amelyben sokszor homlokegyenest mást tanítanak mint amiben ő maga hisz. mint amiben mindeddig megingathatatlannak bizonyult. Az ember cselekedeteinek a mozgatóereje kifürkészhetetlen. Amíg fényképezőgépem lencséjét az ódon, vályogból épült, nap-nemjárta, régi iskolára irányítom elmerengek. A „számológép" golyóit hajigáló, tintás ujjú, jámbor iskolamesterekről hallott históriák járnak az eszembe. A palatáblával, törlőrongygyal felszerelt gyerkőcök, amint zsebkésükkel a vonalzóba vésik: „Isten szeme mindent lát, ne lopd el a léniát!“ És kattan a fényképezőgép ... Felhős idő, huszonegy színes film, lencsenyílás nyolc, idő ötven — ma ezt minden srác fejből tudja. Az anyukák, apukák, nagyszülők pedig alig győznek csodálkozni — ezek a mai gyerekek. Hogy mit tudnak! . .. A királyfiakarcsai új iskola par-Százéves a Nemzetközi Vöröskereszt Ide jártak hosszú évtizedeken keresztül a királyfiakarcsai gyerekek Az új iskola épülete kettőzött osztályaiból élénk zsibongás szűrődik majd ki az utcára. A tanévnyitón a szülők figyelmesen végighallgatják az igazgató elvtárs beszédét és büszkék lesznek. Az iskolát ők építették. Megkövetelik a tanítóktól, hogy gyerekeiket jól tanítsák meg. Mindenre, amire kell. Hiszen azért fáradoztak, azért igyekeztek azzal az iskolával. És most bedobhatnám a szokványos, immár közhelynek tűnő megállapítást: „ezekből a gyerekekből mérnökök, tanárok, orvosok, tudósok válnak majd.“ Lehet, hogy lesz közülük mérnök is, orvos is, tudós is. Egy azonban bizonyos. Mindaz, amit majd megtanulnak, mindaz, ahová a nagyablakos, parkettozott iskolában elvezeti őket, hosszú-hosszú út eredménye. S ezen az úton biz voltak vargabetűk, kitérők is, akárcsak a csallóközi sík vidéket keresztül szelő utakon. P. I. A történelemből tudjuk, hogy valamikor százezerszámra pusztultak el nyomorultul a harctereken maradt sebesültek. Legjobb esetben az uralkodó vagy valamilyen magasrangú, előkelő hadvezér segítségére siettek alantasai. A nép egyszerű gyermekei, akik többnyire uralkodójuk egyéni érdekeiért kényszerültek harcolni, amennyiben holtan nem maradtak a csatamezén, könyörtelenül elvéreztek. Néhány környékbeli, önkéntes betegápolón kívül nem létezett szervezet, melynek tagjai akár egy korty vizet vittek volna a haldoklónak. 1859-ben Henry D u n a n t, egy svájci író mint haditudósító közvetlenül a francia-olasz és osztrák seregek nagyjelentőségű összecsapása után végigjárta a solferinoi csatateret. A vérükben feírengő, magárahagyott, kétségbeesett sebesültek kilátástalan, szomorú állapota oly mély hatást gyakorolt a svájci haditudósítóra, hogy belső kényszertől indítva megírta ismert könyvét, az „Un souvenir de Solíerino“-t (Solferinoi emlék). Dunantnak később néhány barátjával és befolyásos pártfogói segítségével sikerült 1863-ban nemzetközi értekezletet összehívnia Genfben, amelyen megalapították a „Genfi konvenció" néven azóta is ismert nemzetközi egyezményt. így született meg 100 évvel ezelőtt Henry Dunant elnöklete alatt a Nemzetközi Vöröskereszt. Testvérszervezetei egyes országokban a Vörös Félhold, Vörös nap vagy Vörös Oroszlán néven működnek. Rendeltetésük mind békeidőben, mind háborúban az ínség, a nyomor, az emberi szenvedések enyhítése. Azóta is egyre izmosodott, terjeszkedett a Vöröskereszt hatásköre és működési területe. Ma már a világ legtöbb országában közreműködik a közegészségi teendők ellátásánál, a fertőző betegségekben szenvedők nyilvántartásában, megelőző és gyógykezeléseknél, továbbá a járványok, elemi csapások és tömegszerencsétlenségek által sújtottak felkarolásánál, a hadifoglyok kicserélésénél, valamint háborúban eltűnt katonák és foglyok felkutatásánál. A Nemzetközi Vöröskereszt svédországi tagozata az első világháború idején fejtett ki először nagyarányú áldásos tevékenységet. A semleges Svédország élelem és meleg téli holmi szállításával, a svéd vöröskeresztes nővérek önfeláldozó ápolásukkal siettek a Szibériában sínylődő hadifoglyok segítségére. Az akkori központi hatalmak katonáinak ezreit mentették meg skorbuttól, fagytói és az éhhalálíól. — Ennél is nagyobb méretű jótékonykodást fejtett ki a Nemzetközi Vöröskereszt a második világháború idején a szövetséges hatalmak országaiban. Csupán a hitleri Németországban és a nácik által megszállt államokban ütközött leküzdhetetlen akadályokba a szervezet minden igyekezete és segíteni akarása: a fogoly- és koncentrációs táborok poklába a fasiszták nem engedtek be „avatatlanokat“. Csak közvetlenül az „ezeréves birodalom“ összeroppanása előtt sikerült a Svájci és a Svéd Vöröskeresztnek a világtörténelem legnagyobb mentőakcióját megvalósítania. Amikor a térdre kínyszerített fenevadak kénytelenek voltak gyógyszerekért rimánkodni, megkapták. Ennek ellenében azonban 100 ezer női foglyot kellett szabadon bocsáíaniuk, akiket azután a két semleges állam vöröskeresztes szervezete vett gondozásba. E nemes tettével soha el nem halványuló betűkkel örökítette meg nevét az önzetlen emberszeretet aranykönyvének gyér lapjain. De nemcsak háborúban, békeidőben is számtalanszor megjelenik az igénytelennek tűnő vörös kereszt felségjelvénye ott, ahol a helyzet reménytelennek tűnik. Amikor az indonéziai Bali-sziget lakossága tűzhányó kitörése folytán koldussá és földönfutóvá lett, váratlanul — a szerencsétlenek nem kis örömére — megérkeztek a Szovjet Vöröskereszt és a Vörös Félhold szeretetadományai. Életet jelentő gyógyszerekkel és ruhaneművel látták el a természeti csapás sújtotta szigetlakókat. És ugyancsak értékelni tudják a borzalmas földrengés után a jugoszláviai Skopje város lakosai is a Nemzetközi Vöröskereszt jelentőségét. Szeptember 1-én, a Nemzetközi Vöröskereszt fennállásának századik évfordulóján minden becsületes gondolkozásé ember kegyelettel emlékezik meg a láthatatlan fronton elesett hősi halottak ármádájáról és' tisztelegve köszönti annak fehér köpenyes, haik szavú, milliós hadseregét. K. E. A MATESZ jáfékferve szeptemberre érez az ember, amikor a saját szemével, konkrét, megfogható valóságként látja, tapasztalja mire képes a közös akarat, a falu példás összefogása. Mindez nem túlzás, nem a tények felnagyítása, hiszen mindenki tudja, milyen nehézségekbe ütközik sokszor az építkezési anyagok beszerzése, mennyi utánjárásba, futkosásba, mérgelődésbe, veszekedésbe kerül amíg az ember mindent összehoz. És mennyire izgató, milyen bonyolult mindannak a háttere, mely az embereket hasonló cselekedetekre a csallóközi róna tekervényes, idegent megtévesztő, hepe-hupás, szekérrázó utai. És sokszor még az útjelző táblák is megtévesztenek bennünket. Ám a lényeg itt is ugyanaz. Végül célt ér az ember. Van amit még nem ért, van ami még visszahúzza, riasztja más meg taszítja, vonzza, löki előre. Ugyanaz a csallóközi ember, akiben csak halvány sejtelem dereng a magfizikáról, aki meghőköl, megriad ha a fajok eredetéről és fejlődéséről hall, akiben immár másfél évtizede ádáz küzdelmet folytat a Elmélet és valóság Az elmélet nagyon szép. Ugyanis elméletileg minden tömegszervezet, de különösen és elsősorban a járási és helyi népművelési intézmények egyik legfontosabb kötelessége: ápolni, bővíteni, fejleszteni a falusi dolgozók szakmai, ideológiai és esztétikai tudását. Ez az elmélet! De hogyan válik az elmélet tetté, a mindennapot szépítő gyakorlattá? A valóság: rovatolt. Népművelési szervek, tömegszervezetek és közigazgatási hatóságok, egyaránt rovatolt papírlapok kitöltésére decimálták a népművelési tevékenységet, jelentéseket készítenek — többnyire olyan jelentéseket, amelyek csak üres számadatokat tartalmaznak, de nem a tettek tükörképei, a végzett munka mutatói. A népművelés nem matematikai feladat. Köztársaságunk magyar nemzetiségű dolgozói tettekre várnak! De ha a népművelési szervek és a tömegszervezetek csak formális munkát végeznek, vajon hogyan harcolnak ez ellen a közigazgatási hatóságok? Több falut látogattam meg, a HNB szakbizottságainak a munkáját vizsgáltam, amely a nyári hónapokban, átlagosan, így alakult: Mezőgazdasági bizottság ülése 36 óra, Belügyi bizottság ülése 15 óra, Szociális bizottság ülése 14 óra, Kulturális bizottság ülése 6 óra. Vallom és hiszem, hogy a zavartalan, szemveszteségtől mentes aratás, a gépek tökéletes kihasználása, minden erőforrás mozgósítása vagy a huliganizmus felszámolása fontos kérdések. Azonban a fontossági sorrend meghatározásában nem fogadhatom el az 1:6 arányt, már csak azért sem, mert a mezőgazdasági termelés sikerének egyik nagyon fontos tényezője a falusi dolgozók eszmei érettsége, a közösségi szellem elsődleges jeleinek tökéletes ismerete is! Egy-egy színmű bemutatása, irodalmi est esetleg ismeretterjesztő tudományos előadás, néhány bál — ez ma a tömegszervezetek munkája, a népművelés, falvaink nagy részében. Csak ennyi!... Vajon többre már nem futja a lelkesedésből, a tudásból, az odaadásból, áldozatkészségből? Csak ennyi?... Igen. Mindaddig csak ennyi, amig a központi szerveket kielégíti a „jelentés“ a papírforma; mindaddig, amíg a tömegszervezetek központi bizottságai képtelenek hatékony, tettekre serkentő szervező munkára P. Gy. IX. 1. vasárnap Nagyfödémes 19.30 Tékozló szerelem , Búcs 19.30 A pék IX. 3. kedd Feketenyék 19.30 Makrancos hölgy Köbölkút 19.30 Finom úriház IX. 6. péntek Nagymegyer 19.30 Az asszony és a halál IX. 7. szombat Királyfiakarcsa 19.30 A pék Párkány 19.30 Tékozló szerelem IX. 8. vasárnap Nemesócsa 19.30 Finom úriház Nitra 19.30 Makrancos hölgy IX. 12. csütörtök Galánta _ 19.30 Finom úriház Újvár * 19.30 Makrancos hölgy IX. 13. péntek Komárom 19.30 Makrancos hölgy IX. 14. szombat Alsópéter 19.30 Az asszony és a halál IX. 15. vasárnap Farkasd 19.30 Makrancos hölgy Tornóc 19.30 Finom úriház IX. 17. kedd Kosút 19.30 A pék Sókszelőce 19.30 Tékozló szerelem IX. 20. péntek Komárom 19.30 Finom úriház Izsa 19.30 Makrancos hölgy IX. 21. szombat Eperjes 19.30 Finom úriház Léva 19.30 Makrancos hölgy IX. 22. vasárnap Bős 19.30 A pék Nagysalló 1(1.30 Tékozló szerelem IX. 26. csütörtök Csallóközcsütörtök 19.30 A pék Ögyalla 19.30 Tékozló szerelem IX. 27. péntek Komárom 19.30 Makrancos hölgy IX.' 28. szombat Dunaszerdahely 19.30 Finom úriház Nagyölved 19.30 Makrancos hölgy IX. 29. vasárnap Zselíz 19.30 Az asszony és a halál Egy példás könyvtár Sokszor hallhattunk panaszokat, vidéki emberek szájából, a művelődési lehetőségeket illetően. Nincs megfelelő könyvtár, művelődési otthon, kevés a könyv, az újság — úgyszólván nincs mód a művelődésre. Máshomján meg azt halljuk, hogy bár nincs hiány könyvben, megfelelő helyiségben, az emberek nem olvasnak, úgy kell rájuk kényszeríteni a könyvet. Nos, ezúttal egy olyan könyvtárról szeretnénk szólni, ahol minden együtt van: a szükséges mennyiségű könyv, a megfelelő helyiség, a példás könyvtárosok és hát természetesen az igényes, választékos ízlésű olvasótábor, is. Mindez pedig hol van? Zselízen! A szépen berendezett olvasóteremben a legújabb politikai, gazdasági és irodalmi eseményekre hívják fel az érkező figyelmét. A folyosó túlsó oldalán további két helyiség, körül a polcokon mindenütt könyvek, könyvek és könyvek. A zselízi könyvtár ugyanis nem kevesebb mint 8455 - kötettel rendelkezik. Ezen kívül 24 féle újság közül válogathat az olvasó. A különféle társasjátékok szintén kellemes szórakozást nyújtanak. Sakk-asztalok várják a fiatalokat, idősebbeket egyaránt. A legnagyobb népszerűségnek a nagy könyvtárszoba örvend. A legkisebbek részére itt rendeznek vasárnaponként mese-délelőttöket. Televízió is áll az érdeklődők rendelkezésére. És vajon kik a könyvtár szorgalmas dolgozói? Hercz Erzsébet, a könyvtár vezetője és Oravec Ilona könyvtáros, immár egy évtizede irályítják a könyvtár felelősségteljes munkáját. Kedvességükért, jó szervezőkészségükért, a mesterség szeretetéért méltán becsülik meg őket az • A CSEMADOK losonci helyi csoportja Ipolymjéken „Nevess velünk“ címmel bemutatta vidám zenés műsorát. A közönség soraiban nemcsak ipolynyékieket láthattunk. Ugyanis a környező EFSZ-ek vezetőségei ingyen jegyet biztosítottak a tagok számára. A közönség többször vastapssal jutalmazta a losonci mükedvleök játékát. (Major Lajos, Szécsénke) © • A falu és a város közti külünbség csökkentéséért újabb lépést tettek Nyárasdon. Egy új hentesüzletet nyitottak és a közeljövőben új cukrászdát adnak majd át rendeltetésének. (Rajkovics Erzsébet, Nyárasd) © © A szolnocskai szövetkezetben már hagyománnyá vált, hogy az aratási munkálatok befejezése után a tagok megérdemelt pihenésre mennek. Az idén először a vinnai tóhoz, majd később a népszerű fürdőhelyekre látogattak el„ ahol megtartották az aratási ünnepélyt. (Tomi Vince, Szolnocska) emberek, a falu népe. Valóban sokat törődnek az olvasókkal. A könyvtár tagjainak a száma évről évre gyarapodik. Olvasóik között találni számtalan olyan embert, aki néhány évvel ezelőtt még nem nyúlt a könyv után. Mennyi a könyvtár kölcsönzési terve ? Évente 16100 kötet kölcsönzését írja elő a terv. Még csak az első félév múlt el s máris több mint 9 000 kötetet kölcsönöztek. Távlati tervük: 1970-ig a falu lakosságának egy negyedét bevonják a könyvtár olvasói közé. A könyvtárnak jelenleg 800 főnyi olvasótábora van. Mindezt figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy Hercz elvtársnő megérdemelte a „Példás könyvtár építéséért“ járó oklevelet, amelyet az idén kapott. Szép munkát fejt ki a zselízi népkönyvtár. Szeretnénk, ha több ilyen könyvtárról hallanánk, mert bizony nagyon sok falu gyengén áll a művelődés terén. Vegyenek példát a zselíziektől! Andriskin József 1963. szeptember 1.
