Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-09-01 / 70. szám
Nem mondhatnánk, hogy kiemelkedő diplomáciai eseményekre került ^ volna sor az elmúlt héten. A moszkvai részleges atomcsend-egyezmény 0 természetesen továbbra is a világközvélemény érdeklődésének közép- 5 pontjában áll. Mind újabb és újabb országok jelentik be csatlakozási ^ szándékukat és írják alá Moszkvában, Washingtonban, valamint Lonp donban az egyezményt. Az amerikai kormánynak igen nehéz hete volt. Első helyen kell emlí- 0 tenünk a dél-vietnami eseményeket, amelyeknek szálai kimondottan p Washingtonba vezetnek, továbbá az amerikai szenátus elhatározását a H külföldi katonai segélyek döntésében és nem utolsó sorban a néger ÜS lakosság nagyszabású felvonulását az amerikai fővárosban. A két német állam egyenlő jogokat élvez Azt már több ízben megírtuk, hogy a Moszkvában megkötött háromhatalmi részleges atomcsend-egyezmény világszerte nagy megkönnyebülést vált ki és oszlásnak indultak azok a sötét felhők, amelyek a hideg háború évei során oly sok esetben és váltakozó arányban árnyékolták be a nemzetközi helyzet égboltját. Találóan jegyezte meg Nehru, indiai miniszterelnök egyik parlamenti beszédében, amikor azt mondotta, hogy páratlan jelentőségű népszavazás megy végbe világszerte, amelynek során az egyszerű emberek százmilliói a leghatározottabban szállnak síkra a moszkvai egyezmény mellett. Ugyanakkor érthetetlennek minősítette a Kínai Népköztársaság kormányának a moszkvai egyezményt elutasító álláspontját. Menőn asszony az indiai külügyminisztérium nevében pedig felszólította a Kínai Népköztársaság delhi nagykövetségét, hogy szüntesse be a Szovjetunió elleni rágalomhadjáratát és röplapterjesztését India területén. A Szovjetunió és az USA között — a moszkvai egyezmények szellemében újabb diplomáciai megbeszélésre került sor, amelynek az a célja, hogy további lépést hozzon létre a vitás nemzetközi problémák megoldása felé. Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet megbeszélése Kennedyvel is azt bizonyítja, hogy a két nagyhatalom nem állt meg a moszkvai szerződés aláírásánál, hanem tovább kutatja azokat a lehetőségeket, amelyek mindkét fél számára eredménnyel járhatnak. A szovjet nagykövet Hruscsov elvtársnak, az amerikai elnökhöz küldött személyes üzenetét is átadta, majd igen barátságos eszmecserét folytatott Kennedyvel, amelyről azt mondotta távozásakor az újságíróknak, hogy „fontos dolgokról volt szó“. Van még egy esemény, amelyet az atomcsend-egyezmény kapcsán meg kell említenünk. A Szovjetunió kormánya jegyzéket juttatott el a washingtoni és londoni kormányhoz, amelyben leszögezi: az USA és Nagybritannia kormánya közölte a szovjet kormánnyal, hogy nem fogadja el azt a tájékoztatást, amely szerint a Német Demokratikus Köztársaság aláírta az atomcsend-egyezményt. A Moszkvában közzétett jegyzék hangsúlyozza: a' szovjet kormány az atomcsend-egyezménynek az NDK kormánya részéről történt aláírásával kapcsolatos amerikai és angol álláspontot helytelennek tartja és megállapítja, hogy ez ellenkezik a moszkvai szerződés szellemével. A jegyzék rámutat arra, hogy mind a két német állam „nemzetközi szempontból egyenlő helyzetben van, egyenlő jogokat élvez és egyenlő kötelességeket visel. A Szovjetunió, az NDK-t — miután aláírta a szerződést — az egyezmény teljesjogú résztvevőjének tekinti az ebből fakadó összes jogokkal és kötelességekkel egyetemben". Dél-Vietnamban tovább tart a terror. Bár lapunkban külön cikkben foglalkozunk a Dél-Vietnam-i helyzettel és az amerikai kormány ezzel kapcsolatos álláspontjával, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a legutóbbi fejleményeket sem. Pontosan két héttel ezelőtt Cabot Lodge, az új saigoni amerikai nagykövet azt mondotta Washingtonban, hogy „Dél-Vietnamban a dolgok kitűnően mennek és rövidesen nagyszerű győzelmeknek lehetünk tanúi. „Mondanunk sem kell, hogy a tapasztalt diplomata az egyre elégedetlenebb amerikai adófizetők szemét akarta bekötni ezzel a kijelentésével, bár már saját személyének Dél-Vietnamba történő kihelyezése is jelzi: a Kennedy-kormány jól tudja, hogy a diemista terror egyre kellemetlenebb az amerikai kormányra nézve is. Washingtonban szinte tűvé tesznek mindent, hogy „megfelelő“ embert találjanak Diem helyébe. Egyelőre azonban a diktátor fivére Ngho Nhu, a hatalom Igazi birtokosa, aki a délvietnami titkos rendőrség élén szerzett „érdemeket“. Közben tovább folyik a buddhista vezetők elleni megtorló hadjárat. Diem reverendába öltözött szabotőröknek nevezte a hazafias erők követeléseit támogató buddhista vezetőket. Ezt Washingtonban is úgy minősítették, hogy Diem magára haragította Délkelet-Azsia többi országainak népét ahol ugyancsak sok buddhista vallású ember él. Ho Csi Min, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke külön nyilatkozatot adott ki a dél-vietnami helyzetről, amelyben többek között igen veszélyesnek minősítette a saigoni fejleményeket. Hozzátette, hogy a kettészakított ország népe továbbra is elszántan harcol a békés egyesítésért és a szabadság megteremtéséért Vietnam déli részében is. Bármi legyen is a dél-vietnami helyzet eredménye, egyelőre annyi bizonyos, hogy az amerikai diplomácia súlyos vereséget szenvedett ebben az országban. Diem diktatúrájának hatytyúdala azt bizonyítja, hogy az USA igen veszélyes játékot űz, amikor népelnyomó rendszerek támogatására pazarolja az amerikai adófizetők pénzét. A szenátusi „nem“ Tulajdonképpen az előző fejezet utolsó mondatával és egy kiegészítő megállapítással folytathatnánk összefoglalónkat; a külföldi amerikai segélyprogram megszavazásánál Kennedy rég nem látott vereséget szenvedett, Arról van szó ugyanis, hogy az elnök által előterjesztett 4,1 milliárd dollár külföldi segélyből nem kevesebbet mint 1,25 milliárd dollárt törölt az amerikai szenátus. Kennedy ostobasággal és rövidlátással vádolta a szenátorokat, akik éppen a délvietnami fejlemények során jobbnak látták, ha ez a jelentős összeg az országban marad. Meg kell jegyeznünk, hogy mind Eisenhower, mind Kennedy tevékenysége alatt ez az első alkalom, hogy a szenátus ilyen komolyan beleszól az elnök külpolitikai programjába. Eddig az volt a szokás, hogy még a szenátus ellenzéki csoportja is hozzájárult az uralmon lévő kormánypárt külpolitikai tevékenységéhez, mert az minden esetben az amerikai monopoltőke érdekeit képviselte. Most sincs másról szó, csupán egyes amerikai szenátorok úgy látják, hogy Diemrendszeréhez hasonlóan másutt is elúsznak az amerikai dollármilliók. Nem csoda tehát, hogy Kennedy elnök mostanában aránylag kevésbé veszi igénybe a különben igen ügyes sajtófőnökét és inkább egyedül lép a mikrofon vagy a képernyő elé, hogy személyi tekintélyének latbavetésével önmaga tálalja az amerikai nép elé a kényes bel- és külpolitikai kérdéseket. Az évszázad legnagyobb néger-jelvonulása Említettük, hogy igen mozgalmas napokat él mostanában az amerikai kormány. A szerdai washingtoni néger-felvonulást nyugodtan nevezhetlyl ind a Fehér Ház, mind a kül* * ügyminisztérium, mind pedig a Pentagon vezető személyiségei a nyilvánosság előtt nem szívesen nyilatkoznak a dél-vietnami helyzetről. Sajtóértekezleteiken szeretnek megfeledkezni erről a témáról... Mint a New York Times egyik legutóbbi száma megírja, „Dél-Vietnammal kapcsolatban nem azért hagy ki a kormányzat memóriája, mert nem' foglalkozik vele senki, hanem azért, mert azok az emberek, akik ezen ország ügyeivel vannak megbízva, már régen elhatározták, hogy a lehető legkevesebbszer hozzák szóba. A washingtoni hivatalos személyek jobbnak látják, ha hallgatnak erről a számukra nyilvánvalóan kényps kérdésről.“ Dél-Vietnam tehát „kényes téma" lett Washingtonban. Ám bármennyire is kényes ez a probléma, azért Washington urainak manapság egyre gyakrabban kell foglalkozniuk vele. Nemrégiben például maga Kennedy Washington,,kényes témája“ elnök volt kénytelen intézkedni. Viszszahívta Nolting jr-t Saigonból, s helyette egy tapasztaltabb diplomatát, az Eisenhower-kormányzat volt állandó ENSZ-megbízottját, Henry Cabot Lodge-ot nevezte ki nagykövetnek Dél-Vietnamban, azzal a megbízással, hogy „erélyesebb eszközökkel teremtsen ott rendet“... És bármennyire szeretnék is az óceánon túl elfeledtetni a közvéleménnyel az USA délvietnami beavatkozását, a lapok — éppen, mert hosszul áll mind az amerikaiak, mind pedig védencük, Ngo Dinh Diem szénája — minduntalan visszatérnek erre a témára. Legutóbb például a New York Timesben jelent meg a „Vietnami piszkos és törvénytelen háború“ címmel Max Frankel tollából egy írás, amely — Washington nem nagy örömére — a többi között arra is kitér, hogy miért is lett Dél-Vietnam „kényes kérdés“ a washingtoni vezető körök számára, íme, mit ír a lap: „A dél-vietnam háború nem csupán „piszkos, törvénytelen és kellemetlen“, ahogyan egykor Rusk külügyminiszter nevezte. Ez a háború politikai szempontból teljes mértékben elítélendő, mivel az USA egy olyan önkényuralmi rendszerrel szövetkezik, amelynek módszerei gyűlöltek és amelyeknek a népszerűségéhez alapos kétség fér.“ Ha az egyik legbefolyásosabb lap nyíltan megírja ezt, s ugyanakkor az amerikai hatóságok nem veszik tőle jónéven (mint ahogyan történt) — ez azt jelenti, Washingtonban is érzik, hogy Ngo Dinh Diem istápolása kompromittálja az USA-t. Ennek a véleménynek ad mind erőteljesebben hangot a sajtó és a közvélemény is. „A washingtoni hivatalos személyek -* írja a fentebb idézett lap — amikor a közvélemény nyomása nehezedik rájuk, azt bizonygatják, hogy a dél-vietnami háborúban jelentős fordulat állt be; hogy Dél-Vietnamban a haladás erőteljes, de lassú: hogy a saigoni kormány területének több mint felén végül is visszaszerezte az ellenőrzést: hogy nemsokára vissza lehet rendelni az országba Dél-Vietnamban harcoló amerikai csapatok egy részét... Más kiút nincs: Délkelet-Azsia megtartásának kulcsa Dél-Vietnam. Dél- Vietnam megtartásához pedig az szükséges, hogy vagy elsüllyesztjük Diemet, vagy pedig együtt úszunk vele — érvel az amerikai kormányzat.“ Az USA kormánya eddig ez utóbbi megoldást avatta gyakorlattá: együtt úszott Diem klikkjével. Tizenötezer katonát és tisztet küldött Dél-Vietnamba, hogy a diktátor 200 000 főnyi hadseregével elfojtsa a nép egyre növekvő elégedetlenségét, a hazafiak mindjobban erősödő fegyveres ellenállását. Naponta több mint egy millió dollárja folyik el Washingtonnak ebben a háborúban. S Diem rendszere még sem bírja az iramot az úszásban. Fulladozik a népi tüntetések egymást követő, mind magasabbra csapó hullámai és a hazafiak partizán alakulatainak szorításai következtében. Az amerikaiak és a diemisták még most kölcsönösen egymást okolják a kudarcokért: a saigoni klikk azt hajtogatja, hogy „az amerikai segítség nem elég hatékony“, az USA- szakértők pedig amiatt sopánkodnak, hogy a „délvietnami hatóságok hiábavalóságokra fecsérlik el az amerikai segélyt és a harcokban nagy balkezességről tesznek tanúbizonyságot.“ Közben az amerikai sajtóban egyre gyakrabban lehet ilyen sorokat olvasni: „Az újabb zavargások Saigonban (a buddhista papok és hívők nagy kormányellenes tüntetéseiről van szó — szerk. megj.) arról kell, hogy meggyőzzék az amerikai népet, hogy követelje, szűntessék be Ngo Dinh Diem rendszerének további segítését. A Diem-család hatalmontartásával Amerika aligha tesz szolgálatot a délvietnami népnek." De Washington egyes hivatalos körei is — az egyre szaporodó kudarcok láttán — megúnták már az „együttúszást“ a Diem-kükkel. Mind mélyebb gyökeret ver egyes amerikai vezető körökben a Diem-család elsüllyesztésének gondolata. Egy kevésbé kompromitált személyt keresnek, aki képes lenne levezetni a dél-vietnami nép harci lendületét és ugyanakkor engedelmesen továbbra is alávetné magát tengerentúli gazdái parancsának. A washingtoni körök e törekvése napvilágra került a Diem-ellenes ejtőernyős puccs résztvevőinek perében is. Ugyanis az ejtőernyősök összeesküvésében az amerikai nagykövetségnek és az USA titkos szolgálatának keze is benne van ... Diem elejtése azonban még nem hivatalos nézet Washingtonban. Ügy látszik Diem túl sokba kerül a Kennedy-kormányzatnak ahhoz, hogy egykönnyen ‘le tudjon mondani róla. Másrészt viszont e korhadt rendszer anyagi és katonai megsegítése túl nagy teher számára. Hiszen a jelentős emberáldozatokon és a szintén jelentős anyagi segítségen kívül Washington tekintélyét is rendkívüli mértékben csorbítja a dél-vietnami klikkel való cimboraság. Mind a világ közvéleménye, mind pedig az amerikai nép elitéli az USA-nak ezt a „piszkos, hadüzenet nélküli háborúját“, Dél- Vietnamban. Ezért „kényes téma" ez a háború Washingtonban. És ugyancsak szeretnék elfeledtetni az USA vezető körei ezt a problémát a közvéleménnyel. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a Pentagon és a Fehér Ház irodáiban nem foglalkoznak e „kényes témával". Lázasan keresnek egy olyan kiutat, amely Dél-Vietnamot valamilyen formában továbbra is az USA fennhatósága alatt tartaná, még a Diem-klikk menesztése árán is. Ez viszont nemcsak a diemista rendszer válságát, hanem az amerikai vezető körök délvietnami politikájának csődjét is bizonyítja. M. Z. jük az amerikai történelem egyik Je-\ lentős mérföldkövének. Már írtunk róla, hogy ebben az évben volt 100 éve annak, amikor Lincoln elnök eltörölte az amerikai négerek rabszolga- , ságát és a fehérekkel egyenlő jogú polgárokká nyilvánította őket. Sajnos, száz év sem volt elég ahhoz, hogy a több mint húszmillió amerikai néger valóban elnyerje emberi jogát. Kennedy elnök a szerdai négerfelvonulás előtt az amerikai néphez intézet üzenetében arra szólította fel az ország lakosságát, hogy minden erejével támogassa a négerek politikai és társadalmi egyenjogúságának megteremtését. Washingtonban szerdán közel 200 ezer néger, köztük kiváló tudósok, művészek és politikusok, valamint a velük szimpatizáló fehérek nagyszabású felvonulására került sor. Az amerikai kormány utasította a rendőrséget, hogy tartóztasson fel mindenkit, aki a négerek felvonulását akadályozná. A menet a Washington emlékműtől a Lincoln-emlékműhöz vonult, ahol a négerek kiváló vezetői mondtak beszédeket. Diplomáciai megfigyelők szerint a Lincoln-emlékműnél lefolyt négertalálkozó olyan eseménynek számít, amelynek következménye messze túlhaladhat az USA határain. Hiszen még számos imperialista hatalom rabszolga- vagy félgyarmati sorsban tartja a négerek millióit, akik a washingtoni példán felbuzdulva jelentős lépést tehetnek előre szabadságuk és függetlenségük megteremtése felé. —tg— Meleg baráti szellemben folynak le N. Sz. Hruscsov és J. Broz-Tito között a két országot érdeklő kérdésekről és a világpolitikai helyzetről folyó megbeszélések. Hruscsov elvtárs és Tito elnök tárgyalásai A Jugoszláviában tartózkodó Hruscsov elvtárs fontos megbeszélései Tito elnökkel közvetlen, baráti hangulatban folynak le. Rendkívüli figyelmet szentelnek a szovjet—jugoszláv kapcsolatok sokoldalú kibontakoztatása kérdéseinek. Számos kérdésben bebizonyosodott, hogy a szovjet kormányfő. és. a jugoszláv köztársasági elnök azonos álláspontra helyezkednek a két állam közelebbi kapcsolataira vonatkozó és a nemzetközi helyzettel összefüggő kérdésekben. A tárgyalásokat a felek kölcsönös egyetértése jellemzi. Hruscsov elvtárs és kísérete csaknem egész Jugoszláviát beutazza. Belgrádból kiindulva megtekintették Skopjét, a földrengés sújtotta macedóniai várost, majd néhány napig a dalmát partvidéken, Brioni szigetén élvezték Tito elnök vendégszeretetét. A két államférfi ott fogadta Cesare Merzagora, olasz szenátusi elnök látogatását, majd megtekintették a szomszédos szigeteket és Pola hadikikötőt. Hruscsov elvtárs és kísérete ezekben a napokban Szlovéniában tartózkodik. • A leningrádi fogászati klinikán sikeres kísérletek folynak kihúzott fogak visszaültetésével. A beteg fogat kihúzása után azonnal dezinficiálják, megplombálják és visszahelyezik eredeti helyére. Ez a folyamat nem tart félóránál hosszabb ideig. A fog kéthárom hét múlva újra él és többé nem fáj. Eddig ily módon mintegy 500 fogat ültettek vissza. • Nem kis örömük volt Svájcban, Tessin kanton Mugena községe lakosainak egy reggel. A házak kapui és ablakai előtt, a virágágyak közt 50, 100 és 500 frankos bankjegyek hevertek. A rendőrség megállapította, hogy a pénzeket Pietro Rizzoli, egy különcnek , ismert ügynök és vendéglős osztotta így szét, összesen 10 000 frankot. Jó. tékonykodni, összegyűjtött tőkéjét akarta megosztani polgártársaival. Ma. gatartása oly gyanúsnak tűnt a hatóságok előtt, hogy azonnal beszállítótj ták a legközelebbi elmegyógyintézetbe. , A szétosztott összegek nagy részét ' elkobozták. í a Különös lopás történt Killeirn . skót községben. A lakosok szeme lát, tára leszereltek és egyszerűen elloptak- egy kb. 5 tonnát nyomó vasúti hidat. ■ Senkinek sem jutott eszébe, hogy gya; núsítsa azokat a férfiakat, akik két■ napi, megerőltető munka után a szét- szedett hidat elcipelték. Amikor né- hány nap múlva állami szerelők érkez- tek a faluba, hogy a hidat szétszerel. jék, az eltűnt, az utolsó csavarig. P* »I * *•*«■. * ».."-w I.—I,,.— . - — — Borisz Jefinov szovjet karikaturista rajza. 18S3. szeptember 1.
