Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-08-28 / 69. szám
Gondosan készüljünk fel a kukorica betakarítására! Mint a kukoricatermesztés körül általában, így a betakarítás körül is sok téves nézet alakult ki a mezőgazdasági dolgozók körében. Ezért megkíséreljük röviden vázolni a veszteségmentes betakarítás legfőbb szabályait. Meggyőződésem, hogy erre a munkára csak úgy lehet jól előkészülni, ha először tisztázzuk a munkafolyamat helyességét. Először is le kell szögeznünk, hogy a kukorica három takarmányféleséget jelent: 1. szemeskukorica, mint takarmánygabona, 2. silókukorica, mint kiadós, nedvdús, szénhidrátos tömegtakarmány, és 3. zöldtakarmányozásra termesztett kukoricacsalamádé. A betakarítás kérdésének tárgyalásakor külön-külön kell foglalkoznunk mindhárom takarmányféleség leggazdaságosabb betakarítási módjával. Mindenki előtt ismeretes, hogy a gazdasági növények terméseredményeit véglegesen csak a betakarítás, tárolás, sőt a feletetés hatékonyságának figyelembevételével lehet és kell értékelni. Sehol annyi hibát nem követünk el, mint éppen a kukorica betakarításánál és tárolásánál, ami szintén egyik oka a kukoricatermesztés kívánatosnál lassúbb térhódításának. A SZEMESKUKORICA BETAKARÍTÁSA A mezőgazdasági dolgozók számára igen fontos megismerni a kukorica egyes érési fokainak külső jeleit. Hazánk feltételeire is teljesen érvényes a Német Mezőgazdasági Akadémia által 1961-ben kiadott Specht és Lüddecke szerzőktől származó ismertetés (Monográfia a kukoricáról) : 1. érési fok: virágzó növény, 10—12 % szárazanyagtartalom. A kukoricanövény növekedése megszűnik, az anyag tovább halmozódik. A növényzet kaszálása nem gazdaságos, sem zöldtakarmányozásra, sem silózásra. 2. érési fok: zöldérés, szárazanyag 12— 14 %. A bibeszálak zöldek, még nem kezdenek száradni. A szemképződés a csutkán felismerhető, de még színtelen. A növényzet a zöld etetésre még nem teljes értékű. 3. érési fok: ritka-tejes érés, száraz anyag 14—16 %. A szem belseje fehéres nedvet tartalmaz. A bibeszálak végei bámulnák, száradni kezdenek. A zöldanyag karotín-tartalma magas. Alkalmas érési fok a zöldtakarmányozásra. 4. érési fok: tejes érés. Szárazanyag 16—18 %. A szemek sűrű tejes folyadékkal telítettek. A bibeszálak végei elszáradtak. A növényzet zöldetetésre legalkalmasabb (utolsó) érési foka. 5. érési fok: tejes-viaszos érés. Száraz anyag 18—22 %. Tejes érésű szemeket már csak a cső felső részén találunk. A cső középső és alsó részein a szemek belső része sűrű tésztaszerü anyaggal telített. A bibeszálak barnák, majdnem elszáradtak. A csuhélevelek halványulnak. A szemek édessége megszűnik — a cukor keményítővé változik. Hozzá kell látni a silőzáshoz. 6. érési fok: viaszérés. Szárazanyagtartalom 22—26 %. Az összes szem tartalma tésztaszerű, sőt viaszszerű. A bibeszálak elszáradtak, feketék, a csuhélevelek sárgulnak, az alsó levelek kezdenek elszáradni. Ez a silózásra alkalmas utolsó időszak, a szár már gyorsan fásul. 7. érési fok: a szemérés kezdete: Szárazanyag 26—32 %. A csuhélevelek és a levélzet halványul. Silózásra az anyag kevésbé alkalmas (sok szem elpereg). 8. érési fok: teljes érés. A szárazanyagtartalom már megközelíti a 70 %-ot. Természetes, hogy a szemeskukorica betakarítását a teljes érés állapotában kezdjük. A kukorica betakarítását még ez évben is kézzel és géppel végezzük. Mindkét módszerre alaposan és idejében fel kell készülnünk. Ha a betakarítást kézzel kell elvégeznünk, akkor minden segítséget vegyünk igénybe és a munkát úgy szervezzük meg, hogy a kukoricatörés után a szárat azonnal és maradéktalanul lesilózhassuk, mivel a kukoricaszár kitűnő tömegtakarmány. Messze felülmúlja takarmányértékben a legkitűnőbb árpa és zabszalmát. Tehát nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ugyanolyan gondot kell fordítanunk annak betakarítására, mint a kukoricabetakarításra. Hektáronként körülbelül 150—200 mázsa kukoricaszárat nyerhetünk, melynek szárazanyag tartalma 85—86 %, továbbá 1—1,3 % emészthető fehérjét, 18—20 % keményítőértéket stb. tartalmaz. A kukoricakombájnokat sürgősen hozzuk rendbe és próbáljuk ki azokat egy pár sor kukoricán. Helytelen az a nézet, hogy a kombájn munkája szaporátlan, nem fosztja le rendesen a csöveket és ezért nem a legelőnyösebb. Az utánfosztást esős időben, helyiségekben is elvégezhetjük, és ez a munka aránylag csekély költségekkel jár ahhoz képest, amennyit a kukorica szalmájának betakarításával nyerünk és azzal, hogy a földet szabaddá tesszük az ősziek vetésére vagy a trágyázásra. Természetesen ez a munka előrelátó, tervszerű munkaszervezést követel, mivel egybeesik a cukorrépa és burgonya betakarításába és az ősziek vetésével, és ezért nagy erőpróbát jelent mezőgazdasági üzemeink számára. Már most gondoljunk a kukorica szárítására és tárolására. Töréskor a kukoricaszemek még 25—45 % vizet tartalmaznak, s ezt 14—16 %-ra kell csökkentenünk, ami nem csupán vízelpárologtatás kérdése. Itt egész sor fiziológiai változás áll be. A szellős helyen végzett természetes szárítás lassúbb nedvcsökkenést idéz elő, ami javítja a szem minőségét, tápértékét. Tehát a mesterséges, nagy hőfokon történő szárítást — ami különben is körülményes és költséges — csak a végső esetben alkalmazzuk! Ehelyett inkább várjuk meg a teljes érést és nagyobb gondot fordítsunk a csövek gondos osztályozására. Selejtezzük ki az éretlen, megcsonkított csöveket, s a bibeszálakat (a bajuszt) feltétlenül távolítsuk el, mivel ezek fokozott mértékben szívják magukba az őszi levegő nedvességét, s így penészedést, rothadást okoznak. A SILÓKUKORICA BETAKARÍTÁSA A silókukoricát ma már csaknem kizárólag gépekkel takarítjuk be. Itt a legdöntőbb kérdést a silózás időpontjának helyes meghatározása képezi. Tudományos laboratóriumi vizsgálatok szerint itt is nagyon sok függ a kukorica érési fokától. A Szovjetunióban egy parcellát három1 érési fokozatban takarítottak be, és az alábbi eredményeket jegyezték fel: 1. A tejes érésben betakarított kukorica hektáronként 4378 takarmányegységet nyújtott, ebből a csövek 1948 takarmányegységet képeztek. 2. A tejes-viaszos érésben lesilózott kukorica hektáronként 5721 takarmányegységet nyújtott, ebből a csövek 3227 takarmányegységet képeztek. 3. Á viaszos érésben lesilózott kukoricából egy hektárról 7000 takarmányegységet nyertek, ebből 4830 takarmányegységet a csövek képeztek. Ha összehasonlítjuk a viaszos érésben és a tejes érésben lesilózott kukoricát, akkor a takarmánytermelés 60 %-kal, a csövek által nyert takarmányérték több mint 100 %-kal emelkedik. Ezekből az adatokból okulva a silózást akkor kell megkezdeni, amikor a kukorica a legtöbb takarmányértéket szolgáltatja. Tehát a silókukorica betakarítása — éppen úgy, mint minden időhöz kötött munka — jó munkaszervezést kíván. A tejes-viaszos érés állapotának kezdetétől a viaszos érés befejező stádiumáig időjárástól függően, 15—20, sőt több nap is eltelik, tehát van lehetőség a jó munkaszervezésre. A silókombájnokat gondosan elő kell készíteni és a gyakorlatban is ki kell próbálni. A silógödröket ki kell tisztítani és kimeszelni. Ma már a silógödrök és silótornyok hiánya senkinek sem okoz gondot, hiszen számtalan gyakorlati tapasztalat bizonyítja, hogy kitűnő silót lehet készíteni a gazdasági udvar bármely száraz helyén, csak az a fontos, hogy a lenyomott silóanyag legalább 2,5—3 méter magas legyen. Egy-egy silógödröt vagy földfeletti silót a betakarítással együtt legalább három nap alatt meg kell tölteni. Ezért a dolgozókkal előre közölni kell a rájuk váró feladatokat, gondoskodni kell elegendő nagy űrtartalmú teherkocsiról, és a jó, gyors munkát biztosító munkaszervezésről. A KUKORICA-CSALAMÁDÉ TERMESZTÉSE A zöldetetésre termesztett kukoricacsalamádé biztosítja a gazdasági állatok folyamatos zöldtakarmányozását. Tehát betakarítására folyamatosan kerül sor. A csalamádé elnevezés alatt Szlovákiában legtöbben sűrűn vetett kukoricát értenek. Ismerve a kukorica biológiai tulajdonságait tudnunk kell, hogy csak bizonyos sűrűséget bír el, még akkor is, ha nem várunk tőle Szemtermést. Hiszen így van ez a többi gabonafélénél is. Ha nincs meg a minimális élettere, akkor nem nyújt kielégítő terméseredményt. Ha tehát a megengedettnél sűrűbben vetjük, hamarosan sárgulni kezd és teljesen elértéktelenedik. Többéves tapasztalatok bizonyítják, hogy a kukorica 30—40 cm-es sortávolságot bír el fajták szerint 60—80 kg vetőmagmennyiséggel. Ilyenkor azután kivirágzik és gyenge csőtermést is ad. Hektáronként 250—300 mázsás, sőt még ennél nagyobb hektárhozamot is nyújt olyan takarmány formájában, amelynek fehérjetartalma 0,7 % körül mozog és 10 % körüli keményítőértékét tartalmaz. Ez pedig a takarmányalap biztosítása szempontjából komoly segítséget jelent figyelembe véve azt a körülményt is, hogy úgyszólván hazánk egész területén másodveteményként alkalmazhatjuk. Ezekkel az időszerű kérdésekkel foglalkozva meg szeretném jegyezni, hogy minden dolgozó, aki felelősséget érez magában a mezőgazdasági termelés gyors fellendítéséért jól tenné, ha fellapozna egy pár szakkönyvet a kukoricatermesztésről, mivel a mezőgazdaságban is a szaktudás jelenti a gyorsabb előrehaladás és a sikeres munka biztosítékát. Kiszling János, a Tornaijai Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatója x\í\(mjm4f\Sh/] 135 1963. augusztus 28.
