Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-05-29 / 43. szám

A flociolisto mezőgozdoságért A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZOK LAPJA Áfriss és jó minőségű gyümölcsért Bratislava, 1963. május 29. • Ära 30 fillér • XIII. évfolyam, 43. szám. Nyolc hektár szőlőt ültetnek A zselízi Állami Gazdaság garam­­kíssallói részlegén 76 hektáron ter­melnek szőlőt. Idén még 8 hektárt ültetnek, főleg Peszeki Leánykát, vei­­tlínit és Müller-Turgaut. A szőlő­­vesszőket parafinozzák, hogy ne hajt­son ki a harmatgyök. Zabadal Michal pincemester büszke borára. A rajnai rizlinggel 1960 szeptemberében Buda­pesten aranyérmet nyert. A szürke­barátot pedig ezüstéremmel díjazták. Képünkön Csonka János vincellér örül a három méteres sorközi távol­sággal müveit 120—130 cm magas dúsan hajtó szőlőnek. Foto Bállá A Csehszlovákiai Kertészek és Gyümölcsészek Szövetsége felhív­ja valamennyi tagját, hogy kap­csolódjék be az országos méretű gyümölcs-begyűjtési és értékesí­tési versenybe. E verseny feltételei: szerződés megkötése az előirányzott mennyi­ségű cseresznye, meggy, valamint barack eladására, legkésőbb június 10-ig; almára, körtére, szilvára, szőlőre július 31-ig; téli almára, körtére és dióra szeptember 10-ig. A versenyt a szerződéses eladás százalékos teljesítése alapján érté­kelik — külön a korai, nyári és a téli gyümölcsöt — ez év végéig. A Csehszlovákiai Kertészek és Gyümölcsészek Szövetsége ver­senyfelhívását 170 000 tagjára ala­pozza, akik nem kevesebb, mint 35 millió saját gyümölcsfával ren­delkeznek. Az idei jó gyümölcs­­termés lehetővé teszi, hogy a gyü­mölcstermelők a versenybe be­kapcsolódva, friss és jó minőségű gyümölcsöt juttassanak a dolgozók asztalára. (ct) TanácskozikM"°,ík“'1‘isi8l"Sk kongresszusa A bratislavai Ifjú Gárda főiskolai internátus dísztermében hétfőn kezd­te meg tanácskozását a Szlovákiai Újságírók első kongresszusa. A kong­resszus összehívására az újságírók IV. országos kongresszusán elfoga­dott új szervezeti szabályzat értel­mében került sor. A kongresszus 171 küldötte közel 900 szlovákiai újság­írót képvisel. A kongresszus tanácskozásán meg­jelent Szlovákia Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottságának küldött­sége, Vasil Bil'ak elvtárs, a KB tit­kára vezetésével. A Csehszlovák Új­ságíró Szövetség Központi Bizottsá­gát Adolf Hradecky képviselte. Dr. Stefan Rais, a Csehszlovák Táv­irati Iroda igazgatója tartotta a be­számolót. A beszámoló felölelte a III. országos kongresszus óta eltelt idő­szak munkáját, s mély jellemzését adja mint a pozitív eredményeknek, mint pedig azoknak a hiányosságok­nak, amelyek gátolják publicisztikánk hatékonyságának elmélyülését. Beszámolójában kiemelte, hogy a XII. kongresszus nyílt őszinte szelle­me a személyi kultusz és a dogma­­tizmus leleplezése megköveteli, hogy az ideológiai munka olyan jelentős tényezője mint a sajtó, rádió és tele­llllllll VIZET KAP A SZOMJAS CSALLÓKÖZI FÖLD Nagyméretű munka vette kezdetét a napokban Bősött. A Nyugatszlová­kiai Vízgazdaság-fejlesztési és Beru­házási Központ és a DOPRASTAV nemzeti vállalat dolgozói 250 kilomé­ter hosszú főcsatornát építenek Bős és Nyárasd között. Ez a főcsatorna másodpercenként 10 köbméter bel­vizet lesz képes levezetni, ugyan­akkor szárazság idején 20 000 hek­tárnyi föld válik öntözhétővé. (ct) vízió, minden eszközzel és erővel segítse a lenini munkastílus megho­nosodását és harcot vívjon a múlt káros nézetei ellen. A beszámoló részletesen foglalko­zott az újságírás műfaji feladataival, nyomdatechnikai és más fontos kér­désekkel. A délelőtti vita folyamán felszólalt Vasil Bil'ak elvtárs, az SZLKP titkára A tavaszi munkák kellős közepén A tavaszi csúcsmunkák kellős kö­zepén vagyunk, a szövetkezetek, s az állami gazdaságok dolgozói nagy aka­rással és igyekezettel pótolják a ké­sői tavasz okozta lemaradást. A cu­korrépa egyelését sokhelyütt már befejezték, azonban a nagyobbik fele még egyelésre vár. Emellett a kuko­rica is követeli már a magáét, nem is beszélve arról, hogy mennyi munka­erőt igényel a takarmánybetakarítás, mert már a lucernát is rendre vágták. A lucerna betakarításában és tárolá­sában egyre inkább teret hódít A hideglevegős szárítás GÜTÄN tavaly ezzel a módszerrel 170 vagon értékes, jó minőségű, táp­anyagokban gazdag takarmányt nyer­tek. Az idén szintén ezt a módszert alkalmazzák, s a lekaszált lucernát a kaszálás utáni harmadik napon kaza­­lozzák. A hideglevegős szárítás mel­lett az idén működni kezd egy új szárító is, amelyben meleg levegővel szárítják a takarmányt. A BÜCSI szö­vetkezetben már befejezték a lucerna kaszálását mind a 187 hektáron, s a hideg levegős szárításhoz egyaránt előkészítették a kellő mennyiségű Megkapták a segítséget Néhány héttel ezelőtt kezdték meg tevékenységüket a mezőgazdasági termelési igazgatóságok. Ez egyéb­ként- összhangban történik a CSKP XII. kongresszusának határozataival, mely szerint a mezőgazdasági ter­melés irányítását, vállalati alapra kell helyezni. A termelési igazgató­ságok új és egyetlen irányítói a já­rás mezőgazdasági üzemeinek, tehát az egységes földművesszövetkezetek­nek és állami gazdaságoknak, melyek teljes mértékben felelősek a mező­­gazdasági termelésért, valamint a termelés fejlesztéséért a járásban. A termelési instruktorok személyé­ben már jelentős segítséget kapott számos szövetkezet. A kostolnái egységes földműves­szövetkezetben is értesültek a ned­ves etetés előnyeiről. Ezért határoz­ták el, hogy a száraz etetésről erre térnek át. A szövetkezetesek azon­­barl eléggé elhanyagolták az új tech­nológiát és a múlt év szeptemberé­ben visszatértek a hagyományos ser­tésneveléshez. Äm a termelési in­struktor jókor érkezett, felfigyelt az új, kihasználatlanul heverő berende­zésre. És nem hagyta annyiban a dolgot. — Újdonság... Ki tudja, kifizető­dik-e? — jegyezte meg az egyik sertésetető. — Nos, győződjenek meg róla. Lá­togassunk el a topol'nicai egységes földművesszövetkezetbe, mi az ő vé­leményük — mondta. Nem sokkal a beszélgetés után Bil­­cík Viliam termelési instruktor, Ste­fan Ruman és leánya, sertésetetők autóba ültek, hogy ellátogassanak a tőlük 30 kilométerre fekvő Topol'ni­­cára. És amit láttak, tetszett nekik: kevesebb munka, nagyobb súlygyara­podás. Jókor jött a termelési igazgatóság dolgozójának tanácsa. Ma már újból bevezették a nedves etetést Kostol­nán és a jobb termelési eredmények elérése egy pillanatra sem kétséges. A termelési instruktorok bizonyára nem feledkeznek meg a szövetkeze­tesek tapasztalatairól, a párt alap­szervezeteinek becsületes kezdemé­nyezéseiről, törekvéseiről és segítő­kezet nyújtanak a termelés minden szakaszán. Most arról van szó, hogy a termelési felügyelők minden tőlük telhetőt kövessenek el a termelés gyors fejlesztése érdekében a saját körzetükben. Egyetlen egy alkalmat se hagyjanak kihasználatlanul a ter­melés növeléséért. A szövetkezete­­sekkel és az állami gazdaságok dol­gozóival együtt kövessenek el min­dent a kongresszusi határozatok tel­jesítéséért. Krajcsovics Ferdinánd, Galánta állványt és a ventillátorokat. PALÁ­­RIKOVOBAN 400 hektáron termelnek lucernát, s az egész termést hideg­levegős szárítással tartósítják. A KOMÁROMI járásban a május 22-i jelentés szerint az összterületből 526 hektárról kaszálták le a lucernát. Ez bizony elég kevés, azonban ez a szám ma már bizonyára kétszeresére, sőt lehet, hogy háromszorosára növe­kedett, hisz mindenhol tudják, milyen fontos szerepe van a lucernának a takarmányalap megteremtésében. A cukorrépa és kukorica ápolási munkái sem kielégítőek. A nagyon kedvező időjárás következ­tében a cukorrépa rohamosan fejlő­dik, s ezt párhuzamosan nem tudja követni az egyelés. Ettől eltekintve, a nagyobbik baj az, hogy a késői egyelés visszaveti fejlődésében a nö­vényeket. A komáromi járásban 2037 hektáron termelnek cukorrépát ipari célra, s ebből — mint már fent is megjegyeztük, május 22-ig — mind­össze 650 hektárt egyeltek ki. A kukorica ápolási munkálatai sem kielégítőek. A szemre termesztett kukorica vetésterve a komáromi já­rásban 16 437 hektár, azonban több mint 2000 hektár hiányzik a tervből. Kérdés, hogy ilyen nagy hiányt hogyan pótolnak a takarmányalapban járási viszonylatban; következtetés­képpen érdekes volna kiszámítani, hogy hány vagon silóval lesz kevesebb ezáltal, a szemtermésről nem is be­szélve. Az ÉRSEKÚJVÁRI járásban sincs minden rendben a kukorica kö­rül. Még mindig vannak szövetkeze­tek, amelyek idegenkednek a vegy­szeres gyomirtástól. 20 000 hektáron felül vetettek (vagy vetnek) kukori­cát; 93 mázsa Zeazin állt rendelkezé­sükre a vegyszeres gyomirtásban és hogy, hogy nem, ebből — ami arány­lag kevés ekkora vetésterülethez, hisz ha 4 kg adagot veszünk hektáronként, alig futja 2300—2400 hektárra — még most is 16 mázsa raktárban hever. Ügy hisszük, a szövetkezetekben vég­re tudatosítani kellene a vegyszeres gyomirtás ökonómiai szerepét, s azo­kat a lehetőségeket, amelyek annak kapcsán adódnak. Megfigyelhető, hogy azok a szövetkezetek, amelyek már alkalmazták a növényvédelem e ha­ladó formáját, az idén is az élen jár­nak. Ilyenek az udvardi, a surányi és az érsekújvári szövetkezet, hogy töb­bet ne említsek. Küszöbön a silózás is Az őszi takarmánykeverékek azo részét, amelyet zölden nem tudna feletetni, ha egy mód van rá, le ke silőzni. A Párkányi Állami Gazdasá berki részlegén már hozzáláttak eh hez a munkához, s úgy számítana! hogy 25 vagonra valót silóznak le. —gs-Derekas munkát végeztek A strekovi EFSZ ve­zetősége dicséretben részesítette a gépállo­más dolgozóit, akik a tavaszi munkákból de­rekasan kivették a ré­szüket és jó munkájuk nyomán a tavasziak a tervezettnél előbb föld­be kerültek. Az öt nap­ra tervezett 170 hektár tavaszi árpát, 3 nap alatt elvetették. A 62 ha cukorrépa két nap alatt megtalálta ágyát a jól előkészített talaj­ban. Időben befejezték a kukorica vetését, és megkezdődött a sara­­bolás, a cukorrépa egyelése. Erre a lel­kes igyekezetre ösztö­nözte a gépállomás dol­gozóit a hosszú > tél, valamint pártunk és kormányunk felhívása, hogy a tavasziak minél előbb a földbe kerül­jenek, mert az a bő termés egyik alapfelté­tele. E derekas munká­nak egyik tényezője a jő munkaszervezés, a traktorosok öntudata és nem utolsósorban a me­zőgazdasági gépek idő­beni kijavítása. A növénytermesztéssel párhuzamosan szépen folynak a munkák a szőlészeti csoportnál is. Hliva elvt. vezetésével a szőlőben minden ta­vaszi munkát elvégez­tek. Most folyik a 100 ezer darab gyökerezte­­tett nemes, ládaoltvány kiültetése. Takács elvtárs, a do­hánycsoport vezetője, bejelentette, hogy elvé­gezték a dohánypalán­ták kiültetését 15 hek­táron. A tavalyi szép eredmények még foko­zottabb munkára ösz­tönzik a csoport tag­jait. Homonnai elvtárs, a kertészet csoportveze­tője arról beszél, hogy szépen fejlődik a kiül­tetett egy. hektár korai káposzta, 0,5 hektár ka­ralábé és 0,5 hektár karfiol. Mindent elkö­vetnek, hogy szakszerű ápolással behozzák a tél okozta lemaradást. Az újhagyma már piacra került és folyik a pap­rika és paradicsompa­lánták kiültetése is. Az EFSZ vezetősége ugyancsak elismeréssel beszél a 60 éves Pénzes bácsi fáradságot nem ismerő munkájáról, aki a fűszerpaprika palán­ták kitermelésében ért el szép eredményt. Szofka L., Strekov — Igaz az szerkesztő elvtárs, hogy Bratislavában annyi a zöld­ség, hogy a Dunába szórják? —Ki mondta ezt a badarságot? — nézek csodálkozva az Arany­kalász elnökére. — Senki nem mondta, hanem tapasztaltuk. 2000 darab kelká­posztát, 7000 csomó hagymát és nagyobb mennyiségű salátát jelen­tettünk eladásra. A felvásárló szervek azonban a fejük botját sem mozgatják. Úgy látszik arra várnak, hogy olcsóbb áron vehes­sék át. — Az lehet... — Ügy látszik, hogy a hús Is sok nálatok, pláne a csirkehúst is nagyon únjátok — ugrat a köny­velő. — Talán azt sem vásárolják fel — kérdezem hitetlenkedve. — De nem ám — mérgelődik az elnök. — A szerződés szerint még május 16-án el kellett volna szál­lítaniuk. Pedig ezek között már alig van, amely nincs kilón felül, — mutogatja a fog alá kínálkozó gyö­nyörű csirkéket. — Nem értem__ — Mi sem értjük. Egy azonban bizonyos. Ha a továbbiakban is így megy a kitermelt árúk, főleg a zöldség felvásárlása, a jövőben csökkentjük a kertészetet, vagy... — Vagy...? — Vagy adjanak lehetőséget, hogy a piacra vihessük. Garantá­lom, hogy reggel öt órakor már vásárolhatják Bratislavában a friss zöldséget. — Lám, lám, milyen logikus gondolatokat ébreszt, ha a felvá­sárló szervek nem urai a helyzet­nek, nem vásárolják fel időben a kitermelt, a vevők részéről várva­­várt zöldséget. —tő— fa Palárikovo. Jól halad a munka a Palárikovói Állami Gazdaságban. A gazdaság dolgozói a párt és a kor­mány mezőgazdaság-irányító bizott­ságának felhívására olyképperf vála­szoltak, hogy május 25-én befejezték a cukorrépa egyelését 122 hektáron, s 60 hektárnyi területen az első ka­pálást is elvégezték. A Ján Sevcik vezette komplexbrigád megsarabolt 70 ha kukoricát, s lekaszált 100 hek­tár évelő takarmányt. Ugyanakkor a 790 hektárnyi gabonafélében is elvé­gezték a vegyszeres gyomirtást, (tk) fa Nagykapos. A nagykaposi „La­torca“ talajjavító szövetkezet dolgo­zói vállalták, hogy ez év június vé­géig 70 %-ra teljesítik éyi komposzt­­készítési tervüket. A fenti terv telje­sítéséhez a Nagykaposi Mezőgazda­­sági Technikum CSISZ szervezetének tagja 900 óra ledolgozásával járulnak hozzá. Legutóbb a keresztesmogyo­ródi szövetkezetnek segítettek a kom­­posztkészítésben. (Bodnár L., Nagykapos) • fa Bese. Ez év május 9-én a besei szövetkezet a Nyitrai Cukorgyártól elismerő oklevelet és egy fényképe­zőgépet kapott, a múlt évi sikeres paradicsomtermesztés elismeréséül. Huszonkét termelő közül a második helyet foglalták el — 10 hektárról 3551 mázsa paradicsomot szállítottak be a cukorgyárba. Idén ugyanilyen nagyságú területen hasonló ered­ményt szeretnének elérni a beseiek. (Stiglinc L., Bese) • fa Vilke. Egy nap alatt 29 000 do­hánypalántát tett a földbe a palánta­ültetőgép, egy traktoros és négy asz­­szony segítségével. Azelőtt ezt a munkát 30 asszony végezte el. (Sós Lajos, Vilke) fa Jablonec. A szövetkezet és az állami gazdaság dolgozói a széna ide­jében és jó minőségben történő be­takarítása érdekében 20 ezer órát le­dolgoznak, a lakőssággal karöltve. Tanvaldon és Zel. Brodban pedig 10 ezer óra ledolgozását vállalták, (zn) Példás ifjúság Június elején Zlaté Moravcében 18 tantermes új iskola építését kezdik el. Ezen az építkezésen a CSISZ-tagok is részt akarnak vállalni. A nyitrai szak­iskola tanulói vállalták, hogy 400 356 korona értékű munkát végeznek el. A Zlaté Moravce-i tizenegyéves iskola diákjai pedig a nyári szünidőben szán­dékoznak kéthetes turnusokban dol­gozni. Az építést „Ifjúsági építkezés­nek“ nevezik el. Czakó Géza 5 & S to*

Next

/
Oldalképek
Tartalom