Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-05-08 / 37. szám

• Togliatti. Olaszországnak baloldali kormányra van szüksége. Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára az Unita című lapnak adott interjújában kijelentette, hogy azoknak az erőknek, amelyek a kommunista párt mögött sorakoznak fel, a kormányba kell lépniük. Togliatti elvtárs leszögezte: a kommunista párt azért tört előre, mert a nép bennünk nagy erőt lát, amely tevékenységével képes biztosítani az ország haladását ebben az irányban és Olaszországnak a demokratikus élet és szociális igazság új arculatát adni.

• Nasszer elnök Algériában tartózkodik. Ben Bella algériai miniszterelnök meghívására többnapos baráti látogatásra Algériába érkezett Naszszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke. Fogadására óriási tömeg jelent meg az algériai kikötőben. Naszszer elnök az algériai kormány vezetőivel folytatott megbeszélései során

nemcsak gazdasági kérdésekről tárgyal, hanem Algériának az Arab Unióhoz való csatlakozásáról is. Közismert ugyanis, hogy Ben Bella híve Algéria csatlakozásának az űj arab államszövetséghez.

• A Finn Köztársaság elnöke Jugoszláviában. Uhro Kekkonnen, Finnország elnöke Tito államelnök meghívására baráti látogatásra Jugoszláviába érkezett. Megbeszéléseket folytat a jugoszláv állam képviselőivel a két országot érintő gazdasági, politikai és tudományos kérdésekről. Ez az első alkalom, hogy egy skandináv állam ilyen magasrangú képviselője Jugoszláviába látogat.

• Erhard és a „nagy Európa“ gondolata. Ludwig Erhard, nyugatnémet gazdaságügyi miniszter, Adenauer kancellár kijelölt utóda, a hannoveri árumintavásáron kijelentette, hogy a Közös Piac hat államának összefogása túlságosan szűk keret a nyugatnémet gazdaság számára és meg kell teremteni a nagy Európát, amely nemcsak a Közös Piac hat államát, hanem Nagy-Britanniát és az Európai

Szabadkereskedelmi övezet országait| is magába foglalná. Íme, újabb élettér keresés a nyugat-német monopoltőke számára.

• Fidél Castro és kísérete körútra indult a Szovjetunióban. A vendégek hétfőn visszaértek a Moszkva melletti üdülésükről, majd Fidél Castro meglátogatta a Moszkvában élő Dolores Ibarrurit, a Spanyol Kommunista Párt elnökét, valamint Boris Polevojt, az ismert szovjet írót. Fidél Castro és kísérete ezután országjáró körútra indult, amelynek első állomása Volgograd volt.

• Továbbra is feszült a helyzet Haiti és a Dominikai Köztársaság között. Mint ismeretes, a két ország közötti helyzet elmérgesedését az okozta, hogy Duvalier, haiti diktátor rendőrei letartóztatták a Dominikai Köztársaság nagykövetségének képviselőit. Legfrisebb jelentések szerint az Amerikai Államok Szervezete kedden hajnalban véget ért rendkívüli értekezlete táviratban szólította fel a két ország elnökét, hogy szüntessék be a feszültség fokozására irányuló intézkedéseiket.

A békéért lankadatlanul

kell harcolnunk

Még nincs betömve minden lövészárok, még háborús nyomok rémítenek.

Európában szerte könny szivárog — még könnyesek az anyai szemek.

(M. Iszakovszkij: Ének a békéről)

Képek a szocialista országok életéből

A második világháború felmérhetetlen anyagi és emberi áldozatokat követelt. Éppen ezért a szocialista országok mindent elkövetnek, hogy ne ismétlődjék meg egy újabb vérontás. Szilárdan hisznek a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének lehetöségébben, de nem feledkeznek meg védelmi képességük állandó fokozásáról sem, mert az imperializmus még távolról sem mondott le hódító terveiről.

A szocialista államok életében igen nagy jelentősége van a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának. A tagállamok összehangolják népgazdasági terveiket, szakosítják a termelést és közös erővel tárják fel az egyes országok természeti kincseit. A KGST jelentősége könnyen megérthető, ha arra gondolunk, hogy a szocialista nemzetközi munkamegosztás elvén alapuló gazdasági együttműködésben résztvevő országok iparágaiban kevesebb gyártmányfajta nagyobb sorozatú, olcsóbb előállítása válik lehetővé.

Rövidesen befejezik a KGST-országok 1980-ik terjedő távlati terveinekösszehangolását. Az eddigi gyakorlat szerint a KGST'országok először saját terveiket hagyták jóvá, s csak azután következett az összehangolás. Most ez fordítva történik. Előbb kölcsönösen koordinálják a tagországok terveit, szenesen összekapcsolják őket és csak azután hagyatják jóvá a különböző országok illetékes felelős szerveivel. Így meggyorsítható a nemzetközi munkamegosztás és a termelőerők fejlesztése.

Számítások szerint 1980-ban a szocialista országok 500 millió tonna acélt, 42 millió tonna cukrot, 93 millió tonna húst és 2,8 milliárd pár cipőt fognak termelni. Az említett adatokon kívül hasonló emelkedés várható más iparcikkek, illetve mezőgazdasági termékek gyártásában is.

Az együttműködés új módszereinek segítségével az említett időpontra a szocialista országok ipari termelése a jelenlegi helyzettel összehasonlítva mintegy 9 %-kal emelkedik. E mellett minden ország megtartja ipari fejlődésének évi 13,6 %-os növekedését.

Az alábbiakban néhány szocialista államból mutatunk be egy-egy képet,amelyet a szocialista építés hatalmas lendületét bizonyítja,

3. Az amerikai kontinens első szocialista állama, a Kubai Köztársaság a testvéri szocialista államok segítségével gyors ütemben fejleszti az ország iparosítását. Felvételünk az egyik havannai rádiókészülékeket gyártó üzemből való, amelyeket Lengyelország segítségével építettek fel. A szakemberek nagyobb része Lengyelországban sajátította el ismereteit.

1. Nemrég hírt adtunk arról, hogy a bonni kormány megszegte a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségét és leállította a Szovjetunió részére gyártott csővek szállítását. A szovjet dolgozók erre a hazai csőgyártás tervének túlteljesítésével válaszoltak. Felvételünk az egyik moszkvai csőgyárból való, ahol Május 1. tiszteletére 150 000 méter csövet gyártottak terven felül.

• •

• •

4. A népidemokratikus Magyarország mezőgazdasági üzemeiben nagy gondot fordítanak az állattenyésztés fejlesztésére. Az utóbbi időben az állami gazdaságok mellett fokozatosan a termelő szövetkezetek is gépesítik az állattenyésztést. A képünkön látható négysoros 250 tehén számára épített istálló a polgárdi Tsz-ben épült. A korszerű istállót teljesen villamosítják. Ez azt jelenti, hogy mind

A történelem örökre feljegyezte e napot: 1045. április 30-án Jegorov és Kantarija szovjet katonák a berlini Reichstag épületére kitűzték a vörös zászlót. A fasiszta fenevadot saját barlangjában verték agyon. Európa egéről szertefoszlottak a szörnyű világégés sötét felhői és az emberiség megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Ma tizennyolc év távlatából, amikor május 9-én szerte a világon a második világháború befejezéséről emlékeznek meg, nemcsak egy történelmi dátummal állunk szemben, hanem az egész emberiség sorsának kérdésével. Hruscsov elvtárs egyik beszédében többi között kijelentette, hogy a béke és a háború kérdése nem lehet közömbös senki számára sem. Ha élni akarunk, a békéért még többet kell harcolnunk. Vagyis annyit, amennyit csak bírunk tenni érte.

Elferdítenénk a tényeket, ha azt állítanánk, hogy napjainkban a világra nehezedő fegyverkezési kiadások nem fékezik a fejlődés ütemét. Nem mondanánk igazat, ha azt állítanánk, hogy nem áll fenn egy új világháború kitörésének a veszélye. Az imperializmus nem nyugszik bele abba a folyamatos pusztulásba, amely a második világháború óta egymás után dönti össze fellegvárait. A költő által megénekelt „féreg foga rágja“ korhadt fájának töveit és éppen ezért oly dühödt az ellenállása. A kapitalista világ urai a kommunizmust épp olyan veszélyesnek tartják, mint egy világégést.

Nem szükséges külön felsorolni, hogy ma már az erőviszonyok egészen más képet mutatnak mind a Szovjetunió elleni hitleri támadás idején. A szocialista tábor országainak szilárd gazdasági, politikai tudományos és nem utolsó sorban védelmi ereje máitó biztosíték arra, hogy ne ismétlődhessék meg egy újabb esztelen vérontás. Az emberiség ma jól tudja, hogy jelszavakkal nem tud eléggé harcolni jövőjének biztosításáért. Éberségre, szilárd helytállásra van szükség. Egy olyan korban élünk, amelyben a legkritikusabb pillanatban is a józan észre és realitásra van szükség.

Emlékezzünk csak vissza a tavalyi esztendő utolsó negyedére. A karibtérségi válság a szovjet kormány rugalmas békepolitikája és közvetlen a Hruscsov—Kennedy levélváltás révén megoldódott. Ezt a megoldást szerte a világon úgy értelmezték, hogy megnyitja az utat a széleskörű tárgyalások és a vitás kérdések rendezése előtt. A túlzott optimisták már arról beszéltek, hogy az üzenetváltás kész megegyezési keretnek tekinthető s ezt a fontos kérdésekben mutatkozó egyetértést nem lesz nehéz szerződés formájába önteni. Sokan már megoldottnak hitték a nyugat-berlini problémát, a megvalósulás közelségében látták a NATO és a varsói szerződés tagállamainak megnemtámadási szerződését. A Szovjetunió nagyvonalú engedményei után sokan úgy gondolták, hogy rövidesen megegyezés jön létre a nukleáris fegyverek kísérleti robbantásainak végleges betiltásában.

E nagy várakozások napjaiban szimbolikus értelmet kapott a New York Herald Tribune karikatúrája, amely bejárta a világsajtót: egy mély szakadékhoz két pár lábnyom vezet, s a peremnél irányuk megváltozik. Hruscsov és Kennedy — a lábnyomok gazdái — pedig vállukon a glóbusz szál határozott léptekkel távolodnak a szakadéktól.

a takarmányozás, mind a trágya kiszállítása villamos kocsikon történik majd.

Ha ezt a képletes hasonlatot továbbvisszük, akkor ma bátran mondhatjuk, hogy az emberiség valóban belepillantott a nukleáris pusztulás mélységébe, írtózattal elfordult tőle és — ismét szimbolikusan szólva — ökölbe szorított kézzel fogadta meg: többet nem megy arra!

Kétségtelen, hogy napjaink legégetőbb problémája a háború és béke kérdése. Ez érdekli ma az emberiséget mindenek felett. Éppen ezért ma joggal kérdi, hogy miért nem következett be fordulat a nemzetközi kapcsolatokban, mi hervasztotta el azokat a reményeket, amelyeket a kubai válság villámgyors rendezése ébresztett valamennyiünk szívében. A „miért“-re Hruscsov elvtárs az olasz „II Giorno“ című lap kiadójának interjúja során adta meg az egyértelmű választ: az USA-ban olyan erők működnek, amelyek a régi erőpolitikát folytatják. Ezeknek az erőknek a számlájára írható, hogy a nemzetközi helyzetben gyakran felszínre kerülnek olyan veszélyes gócpontok, mint a laoszi helyzet, a dél-kóreai vagy a dél-vjetnami események. Változatlanul hangoskodnak azok, akik Kuba elözönlését, forradalmának erőszakos megsemmisítését követelik.

Néhány burzsoá ideológus munkájában, akiket hazájukban „szovjet szakértőkként“ foglalkoztatnak, a következő fejtegetésekkel találkozhatunk: a Szovjetunió békét akar, mert ez a feltétele annak, hogy gazdasági terveit zavartalanul megvalósíthassa. Tíz-húszévi békés fejlődés a Szovjetuniót a világ első ipari hatalmává emelné. Hozzáteszik azonban, vajon érdeke-e a Nyugatnak, hogy a világ egy-két évtizedig zavartalan békében éljen, s nem lenne-e célszerűbb a szovjet fejlődés lelassítása érdekében tartósítani a hidegháborút, annak valamennyi terhével együtt.

Ha csak futó pillantást vetünk is a hivatalos amerikai politikára, bátran állíthatjuk, hogy a washingtoni kormányzat felelős tényezői pillanatnyilag ennek a „kifárasztási“ rögeszmének hódolnak, és egyáltalán nem igyekeznek kedvező légkört teremteni a nemzetközi helyzetben. Például hozhatjuk fel a nyugat-berlini probléma rendezésére irányuló legújabb szovjet-amerikai eszmecserét, amelynek során a Fehér Ház képviselője állandóan alaptalan követelésekkel lép fel. Külön kell említenünk a genfi leszerelési értekezlet munkáját, amely a nyugati hatalmak politikája következtében hetek óta holt ponton van. Mindezt betetőzi Rockefeller, New York állam kormányzójának egyik kijelentése, amelynek során bírálta Kennedyt, hogy a többoldalú NATO- atomütöerő megvalósításával tulajdonképpen megfosztja nyugat-európai szövetségeseit az önállóságtól. Rockefeller több szabadságot követel ezeknek az államoknak az atomfegyverek használatába.

A Szovjetunió minden időben számot vet a reális helyzettel. Sohasem mond le a kezdeményezésről a nemzetközi politikában, de nem tűri a Nyugat semmiféle „kifárasztási“ taktikáját sem. Az eltelt 18 év alatt éppen a szovjet diplomácia volt az, amely a legválságosabb helyzetben is megcsillantotta a reményt a borúlátók előtt. A különböző nemzetközi fórumokban, tanácskozásokon, értekezleteken számos javaslatot terjesztett elő a második világháború maradványainak felszámolására. Ezek között elsősorban kell említenünk a német békeszerződés megkötésére, Nyugat- Berlin problémájának rendezésére, valamint az általános és teljes leszerelés megvalósítására tett erőfeszítéseit. Sajnos, a nyugati hatalmak elutasító és állandóan taktikázó álláspontja miatt mindeddig nem jött létre megegyezés e fontos nemzetközi kérdésekben. A Szovjetunió éppen ezért egy pillanatot sem mulasztott el arra, hogy a szükséghez képest olyan szintre emelje fegyveres erejét és felkészültségét, amely adott esetben megtudja védeni a szocialista világrendszer vívmányait.

2. A Német Demokratikus Köztársaság az európai ipari nagyhatalmak közé került. Ipari termelése ma az ötödik helyen áll Európában. De kiváló eredményeket ér el a mezőgazdasági termelésben is.

Az NDK óriási barnaszén-készlettel rendelkezik. A kitermelés meggyorsításál és olcsóbbá tételét nagyban elősegítik a felszíni fejtések. Felvételünk az „SCH RS 1200“ jelzésű fúródarut ábrázolja, amely a muldensteini széntelepen vagonokba rakja a kitermelt barnaszenet.

A fent idézett kiváló szovjet költő nem sokkal a háború befejezése után írta megrázó verssorait. Azóta már évek teltek el, s a nyugati hatalmak hidegháborús politikája következtében sokszor feszültté vált a nemzetközi helyzet, de a béke erői minden esetben felülkerekedtek. A haladó emberiség összefogása nem engedi jneg, hogy új lövészárkokból leselkedjen a halál és újból könnyesek legyenek az anyai szemek.

(tg)