Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-28 / 34. szám
A 9 fl r „ n SZENTES, A szeiek crszagaban A Bodrog és a Tisza között talán soha nem nyugszik meg a szél. Tavaszi áradások, s az ébredő földek szagát röpíti szerteszét a faluk s a kisvárosok utcáin, s mintha az emberekben is megpezsdülne valami: izgat a szél, csalja ki az embereket a földekre, dolgozni, kihasználni a perceket ... SZENTES (Svätusa). Közepes nagyságú szövetkezet. A tavalyi évet legkönnyebb a munkaegység értékével jellemezni; 16 koronát terveztek, 10-et kifizettek előlegként, s a zárszámadáskor a tervezett 6 korona helyett 7-et fizettek, ami azt jelenti, hogy náluk igazi osztalék volt! Az idén a terveik szerint már 18 korona A szövetkezet tinike, Kendi Tertne mérnök, s a HNB elnöke, Kendi Lejei. (Balról jobbre.) a munkaegység értéke, s ahogy a szentesiek terveznek, nem fér kétség ahhoz, hogy ez meg is lesz. A* eladási terveiket rendszeresen teljesítik, s a munkákra is felkészültek alaposan. Most szervezik a komplexbrigádot, amely három csoportra oszlik. Minden csoport másmás kultúrát művel; a szakosítás szerint a kukoricát, takarmányokat és hányas csoport vezetője F ek e A. István a melegágyak a gabonaféléket. körül. Kép és szöveg: -gás-X. Az amerikai szakemberek véleménye Milyen értéke van a silókukoricának? Ilyen címmel írt cikket Ch. F. Craftman és Donald Hillman a Successful! Farming című újságban. A cikkben így vélekednek: — Sok éven keresztül a silókukoricát a terimés takarmányok közé sorolták. Pedig a valóságban nemcsak a terimés, hanem a szemestakarmányok közé is sorolható. Tehát helyesen úgy jellemezzük, ha terimés- és szemestakarmány-keveréknek minősítjük. Ezért, ha silókukorica takarmányozással maximális hasznosságot akarunk elérni, ki kell indulnunk abból, hogy az nemcsak silőzott zöldanyagot, hanem szemet is tartalmaz. Ebből arra a következtetésre jutunk, hogy a fejőstehenek abraktakarmány adagját minden 10 kg jó minőségű silókukorica után 1 kg-mal csökkenteni lehet. Abban az esetben, ha egy tehén naponta 25 kg kukoricasilót fogyaszt, akkor a napi abraktakarmányadagját 2,5 kg-mal lehet csökkenteni. Azoknak a teheneknek, amelyek naponta 14 kg, vagy annál kevesebb tejet adnak — 3,5—4 %-os zsírtartalommal — nem kell adni abraktakarmányt abban az esetben, ha naponta 4,5—6,8 kg lucernaazénát és kukoricasilót jóllakottságig kapnak. A négyhónaposoknál öregebb borjaknak elég ha kukoricasilót és szénát adunk. Ha naponta 7—9 kg kukoricasilót fogyasztanak, nincs szükségük szemestakarmányra. Persze, ezek a javaslatok feltételezik, hogy az állatállományt jó minőségű kukoricasilóval etetjük. ••Bia»«— Nyári tanfolyamok A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség az elmúlt évek jó tapasztalatai után július első felében Ceská Lipában, Verké Mezeficiben és Kremnicában üdüléssel egybekötött orosz nyelvtanfolyamokat rendez a dolgozók részére. Jelentkezni a CsSzBSz járási és kerületi bizottságain lehet. Jelentkezési határidő Május 31. Egy hektáron termesztett kukorica kétszerannyi táplálóanyagot ad, mint a lóhere-széna és 30 %-kal többet, mint a lucerna-széna. A megfigyelések, illetve a kísérletek azt bizonyítják, hogy a jő minőségű silókukorica tartalmaz annyi táplálóértéket, mint hasonló nagyságú területen termelt szemeskukorica darált állapotban. Az a táplálóanyag-veszteség, amely erjedéskor következik be, nem lényeges és mindössze 5—10 százalékot tesz ki. Többek között az említett tények is bizonyítják, hogy a kukoricasilónak döntő szerepe van a fejőstehenek takarmányozásában. A továbbiakban ismertetjük a michiganiski és más tapasztalatokat, amelyek arra adnak választ, hogy hogyan lehet jó minőségű silókukoricát készíteni. A lucernafélékkel ellentétben a kukorica táplálőanyag-értéke az éréssel párhuzamosan növekszik. Olyan időpontban kell tehát a kukoricát betakarítani, amikor táplálóanyagának értéke legnagyobb. Az érésnek ebben a szakaszában a kukorica szára és.levélzete még zöld, a magok pedig már kezdenek keményedni. Ebben az időszakban a kukoric* nedvességtartalma 70—72 %. Olyan kukoricafajtákat kell termeszteni silőzás céljából, amelyeknek érési ideje nem korai, de nem is kései. Jó silót olyan kukoricából is készíthetünk, amelynek nedvességtartalma 80 %-os. Természetesen az ilyen siló többet veszít tápértékéböl, illetve szárazanyag értékéből. Vannak szakemberek, akik azt állítják, hogy a kukorica hektárhozama a betakarítás előtti utolsó három hétben 25 %-kal is növekedhet. Ez azt jelenti, hogy hektáronként naponta 1,2 % mázsa szemtermés-növekedéssel számolhatunk. A kukorica — tekintettel magas eukortartalmára — természetszerűen alkalmas konzerválási célokra. Ezzel magyarázható, hogy még az olyan kukoricából is értékes silótakarmány készíthető, amelyet dérrel vagy fagygyal járó hideg időjárás, vagy más okok miatt éretlen állapotban kellett betakarítani. A kukorica silózása gyors munkát, ügyességet igényel. Tehát jó silót akkor nyerünk, ha a munkát gyorsan végezzük, a silógödröt mielőbb megtöltjük és befedjük. A silóanyagot a lehetőségekhez mérten apróra — 0,8—1,2 cm hosszúra kell vágni? Mikor silózzuk a kukoricát? Az amerikai tudományos és gyakorlati szakemberek behatóan foglalkoznak a silókukorica betakarításának időpontjával is. Tehát azt tapasztaljuk, hogy nemcsak az érdekli őket, hogyan lehet nagy terméshozamot elérni, hanem az is, hogy abból hogyan lehet értékes takarmányt készíteni. A Wallace’s Farmer című újságban közölt cikk szerint a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a silókukorica begyűjtésének legjobb időpontja, amikor a kukoricaszemek körülbelül 50 %-ra vannak kifejlődve. Ebben az állapotban legkedvezőbb a kukoricában a táplálóanyagok és az A-vitamin összetétele, illetve aránya. Érettebb állapotban a kukorica elveszíti A-vitamin tartalmát. Az említett cikk azonban arra is figyelmeztet, hogy a kukoricát teljesen éretlen állapotban nem helyes begyűjteni és silózni. A tejes-viaszos érésben, vagy még előbb begyűjtött kukoricaailőból 45 kg 5,9 kg emészthető táplálóértéket tartalmaz, míg hasonló mennyiségű, de érettebb állapotban silózott kukorica 8,2 kg-ot. A tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy a silőzás idejének helyes megválasztása a cirok esetében még nagyobb jelentőséggel bír, mint kukoricasiló készítésénél. Ha a cirkot éretlen állapotban vagyis túl korán silózzuk, megsavanyodik és az állatok nem fogyasztják. Legjobb silőtakarmányhoz úgy jutunk, ha a cirkot viaszos érésben vagy teljes érés időszakának kezdetén silózzuk. Abban az esetben, ha a kukoricát vagy a eirkot megcsípte a dér, azonnal silőzni kell és meg kell locsolni kevés vízzel. Vegyszereket ne használjunk a kukorica és a cirok silőzásához, mert az ilyen silótakarmány veszít értékéből, esetleg teljesen használhatatlanná válik. (Folytatjuk) Építkezzünk olcsón és gazdaságosan (III.) A sertéstenyésztés épületei Az állattenyésztési ágazatok közül a sertéstenyésztés szakosítható és összpontosítható a legjobban. Itt ugyanis lényegében csak két termelési ágazat van, a hizlalás és a malacnevelés, és mindkettőben alkalmazhatók a nagyüzemi munkamódszerek. Az anyasertések pótlására kiválasztott emsék felnevelése rövid ideig tart és nem okoz különösebb gondot. A termelési technológia korszerűsítése terén azonban a hizlalás messze maga mögött hagyta a malacnevelést, ami érthető is, hiszen a hizlalás egyoldalú és könnyen gépesíthető munkafolyamat. Már több gazdaságban alkalmazzák az automatizált száraz, nedves vagy kombinált hizlalást 1000 —1200 férőhelyes nagyteljesítményű hizlaldákban és itt főleg azzal a problémával találkozunk, hogy az összpontosított hízósertések állománya nem képez egységes, kiegyensúlyozott alapot, mert általában különböző típusú, vérmérsékletű és hasznosságú tenyészetekből szedik össze a hízóba fogott süldőket Az ilyen szedett-vedett állományban nem érvényesülnek eléggé a nagyüzemi technológia előnyei. Célszerűbb lenne, ha nagyteljesítményű hizlaldák nagyteljesítményű fiaztatókból származó kiegyenlített anyagot kapnának. Ez természetesen csak a legalább 1800 ha földterülettel rendelkező üzemekben valósítható meg. Kisebb szövetkezetek úgy segíthetnek magukon, hogy két szomszédos szövetkezet kölcsönös megegyezés alapján szakosítaná a sertéstenyésztést, az egyik csak malacneveléssel, a másik pedig csak hizlalással foglalkozna. Ez a megoldás különösen ott előnyös, ahol szó van a két szövetkezet távlati egyesítéséről. A nagyteljesítményű fiaztatók tervezői a fentiekből kiindulva legcélszerűbbnek a 160—1 típusú fiaztatót találták, melyben 158 koca és 4 kan van elhelyezve. Ez az állomány ugyanis évi 15-ös malacozási átlaggal egy 1200 férőhelyei nagyteljesítményű hizlalda szükségletét teljes mértékben fedezheti és lehetőséget nyújt egy minden tekintetben kiegyenlített sertésállomány felnevelésére. Ebben a nagyteljesítményű fiaztatóban az állományt az épület három szárnyának megfelelően három csoportba sorolják. Az egyik épületszárnyba kerül kb. az állomány fele, pontosabban 84 üres és fedezett koca, valamint 14 magasvemhes koca és a 4 kan. Ez a rész kétsoros, a központi manipulációs folyosó két oldalán levő kutricákban egyenkint 7 darab koca van elhelyezve, ami a hizlaldáknál alkalmazott technológiát teszi lehetővé, vagyis az önkiürítő etetőkocsival történő etetést, az ürülék vontatott kaparóval való eltávolítását és az állatok belső heverőn és kifutókban tartását. A kutricákban a vemhesség időszaka szerint csoportosítják a kocákat és azok egyszerre kerülnek a tulajdonképpeni fiaztatóba. A rácsrendszerű fiaztató a központi épületben van elhelyezve 16 ellő koca számára. A rácsrendszerű fiaztató biztosítja az anyák különleges egyedi gondozását a malacozás ideje alatt is után 5—8 napig. A malackák alatt elektromos fűtőtest van elhelyezve és egy deszkából készült ládában van a fészkük. A harmadik épületszárnyban párasával vannak elhelyezve a szoptató kocák. Az anyák párosításánál figyelembe kell venni több zootechnikai szempontot, különben nem érjük el a várt eredményt. Az épületrész egyébként a vemhes anyáknál alkalmazott rendszerhez hasonlít. Különbség csupán az, hogy a kutricák kisebbek és a kutricákhoz tartozik még a malacok heverője. ahová az anyák nem tudnak bejutni. Itt is alkalmazzák az elektromos fűtőtesteket és a malacok külön kiegészítő takarmányozásban részesülnek. Meg kell itt jegyezni, hogy az anyák nem minden esetben tűrik meg egymást a szoptatás ideje alatt. Ennek az okát főleg a tenyésztés színvonalában kell keresni. Az ilyen „individualista“ anyákat egyelőre külön kutricákban kell tartani, amíg békésebb természetű anyákkal helyettesítjük őket a „kollektívabb“ anyák almaiból. A nagyteljesítményű fiaztatókkal kapcsolatban megemlítendő még, hogy a leírt objektumon kívül készülhetnek még kisebb és nagyobb fiaztatók is a helyi viszonyoknak megfelelően. A kisebb kapacitású fiaztatőkat azonban átmeneti jellegűeknek mondhatjuk, mert ezekben nem érvényesíthetők a munka termelékenysége szempontjából előnyös csoportos szakosítás elvei. Kisebb teljesítményű fiaztatók számára felhasználhatók tehát a különböző, rendelkezésünkre álló és eléggé meleg épületek, mint pl. a négysoros tehénistállók is. A nagyobb teljesítményű csoportos fiaztatőkat inkább a zootechnika és a technológia szempontjából teljes mértékben megfelelő új épületekben helyezzük el. Mint már említettem, nagyobb előrehaladást tapasztalhatunk a sertéshizlaldák fejlesztésében. A nagyüzemi sertéshizlaldák tervezői a fejlődés folyamán kipróbált különböző megoldások után végül is a pavilonszerű, hosszanti elhelyezésű istálló mellett maradtak, ahol a középen futó takarmányozó folyosó mellett jobbra és balra vannak elhelyezve az etetővályuk, illetve az önetetők. Mögöttük húzódik az ürülékei folyosó, ami vontatott ürülékkaparó lapáttal automatikusan tisztítható. Az ürülékes folyosónak beton alapja van, mert a sertések ösztönösen a hidegebb környezetben piszkítanak. Az ürülékes folyosó mögött van a kissé kiemelkedő és melegebb burkolattal ellátott heverő. Az istálló mindkét oldala képezhet egy-egy nagy falkát összesen 1000 darab hízóval, célszerűbb azonban az épületet válaszfalakkal 10 egyenlő részre bontani, egyenkint 100—110 ürülékes folyosót is a heverőtői, ez azonban csak akkor van zárva, amikor működésbe helyezik az ürülékkaparót. Ha az trülékkaparó lassan halad, nem tesz kárt a szabadon mozgó sertésekben, ez a válaszfal tehát nem okvetlenül szükséges. A nagyhizlaldának ez a megoldása alkalmazható az etetés mindhárom rendszerénél, vagyis a sziraz-abrakos önhizlalásnál, az adagolt nedves hizlalásnál és a kombinált hizlalásnál egyaránt. E három etetési módon kívül történtek még kísérletek nedves önetetéses rendszerekkel is, ezek azonban nem jártak kellő eredménynyel a takarmány lehűlése, savanyodása, esetleg bomlása és a berendezésekben előforduló üzemzavarok miatt. A száraz-abrakos önetetésnél az automata töltésű önetetőket a folyosó mellett helyezzük el mindkét oldalról és ide építjük az önitatókat is. Ez a megoldás a legtökéletesebb mind zootechnikai, mind a munka termelékenysége szempontjából. Itt az állatok nem idegeskednek etetés előtt és közben, nem törik egymást, nem terhelik meg a gyomrukat, hanem előzékenyek egymással szemben, mert bármikor hozzáférnek a takarmányhoz. Itt érhető el a legnagyobb napi súlygyarapodás és a legkisebb megbetegedési százalék a legnagyobb munkatermelékenység mellett. Egyedüli hátránya a nagy abraktakarmány-szükséglet, ezért ez a módszer csak intenzív kukoricatermelő üzemekben alkalmazható. A gazdaságok többsége számára hozzáférhetőbb az adagolt nedves takarmányozás, ami a takarmányozó folyosók mentén elhelyezett vályúkban történik, ahová a kever,őben elkészített nedves takarmányt a KPSK 1000 vagy a KPSK 2000 jelzésű önürítő automata takarmányadagoló segítségével hordja szét a gondozó. Ez a megoldás lehetővé teszi a gazdaságban található valamennyi takarmányféleség értékelését, főleg a gőzölt burgonyát, a főtt cukorrépát, a gépesített lucernalisztet, savót stb. Zootechnikai szempontból mégsem a legtökéletesebb, mert bármilyen gyakran is történik az adageló etetés, az állatok falánkságát annyira felfokozza, hogy a nagyobbak elverik a kisebbeket a vályútól még ha van is elég hely, ezek tehát visszamaradnak a fejlődésben, a „nagyevők“ pedig gyomortúlterhelésből származó betegségeket kapnak. Célszerűbb ezért a kombinált etetés alkalmazása, ahol az itt leírt nedves etetés mellett száraz-abrakos önhizlalást is alkalmaznak. Az önetetőket az etetővályúval szemben, az ürülékes folyosó és a heverő között helyezik el, de elhelyezhetők kifutókban is, ha ilyen van, különösen ha a kifutókban a nyári zöldtakarmányozást is alkalmazzák. Ez az intézkedés kiküszöböli a nedves etetésnél említett hiányosságokat. Amint a fentiekből is látjuk, nagyteljesítőképességű sertéshizlaldáknak legjobban a régi típusú tehénistállókhoz hasonló hosszúkás, tágas épületek felelnek meg. Ha tehát meggondoljuk, hogy a régi típusú kétsoros tehénistállók már elavultak és helyettük négysoros vagy szabadtartásos istállókat építünk, felhasználhatjuk ezeket a meglevő épületeket csekély átalakítással 1000—2000 férőhelyes nagyhizlaldák számára. A négysoros istállók felépítésével megoldódik tehát a nagyhizlaldák kérdése is, tekintve, hogy az említett kétsoros tehénistállóból van már majdnem minden gazdaságban. A kukoricatermesztő körzetekben a sertéshizlalás takarmányozási szempontból is összefügg a tehenészettel, ha a kukorica szemtermését a sertésekkel a silózott kukoricaszárat pedig a tehenekkel etetjük. Ne építsünk tehát új nagyteljesítőképességű sertéshizlaldát, hanem négysoros tehénistállőt, így ütünk le két legyet egy csapással! Ehhez azonban az is szükséges, hogy a szomszéd szövetkezet malacnevelésre szakosítsa magát és felépítsen egy nagykapacitású fiaztatót, mert a kisebb szövetkezetek erejét ez már meghaladja. így már három legyet üthetünk két csapásra, de ez is meaéri! Makrai Miklós (Sahy) 1963. április 28.