Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-01-13 / 4. szám

A MEZOGAZDASÁGI OOLGOZÖK LAPJA Baráti látogatás Bratislava 1963 január 13. Ära 40 fillér XIII. évfolyam,- 4. szám. Antonín Novotn^ elvtárs, a CSKP KB első titkára, köztársaságunk el­nöke és felesége csütörtökön reggel külön repülőgéppel Délkelet-Ázsiába, Indonéziába, Kambodzsába, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaságba ás Burmába utazott. Ütjára elkísérte Otakar Simünek, miniszterelnök-he­lyettes és felesége, Václav David kül-Bizfaió távlatok Eddigi tapasztalataink azt mutat­ják, hogy amilyen az év eleji kezdet, olyan lesz az egész év. Ha mindjárt az év kezdetén jobbik végéről fog­juk meg a dolgokat, úgy nem érhet bennünket meglepetés. A tej, hús és a tojásfelvásárlási feladatok teljesíté­séről lesz itt szó. Milyenek a kilátá­sok az első dekádban? Kilátásaink ezen a téren nagyon kedvezőek. Szlovákiában 400 tonna marhahússal. 200 tonna sertéshússal és mintegy 100 000 tojással többet vá­sárolunk fel, mint az előző év ugyan-V églg az országban számol a parasztság, számol mindenki, a kombájnosok, a ve­zetők, a kertészek, sertésgondozók, a fejőgu­lyások, számol a szövetke­zet elnöke, a könyvelő, a Járási nemzeti bizottság dolgozói... számolnak, számolnak: adtam-vettem. A bevételek a mérleg egyik serpenyőjén tornyo­sulnak, a kiadások a má­sikon. Leltárok, nyilvántar­tások, állóeszközök, amor­tizációk, eladási tervek, pénzügyi tervek... s vé­gül mindenütt a képzelet­beli kérdőjel: mi a vég­eredmény? Hogyan zártuk az évet, mibői adtunk ke­vesebbet, miből adtunk többet? ... Nagyon összeszaladt minden tennivaló; készül az évvégi mérleg, s készül­nek az évzáró taggyűlé­sekre a szövetkezetek. Ki­értékelni a múlt év ered­ményeit, megokolni — már ahol lehet — a hiányokat: sok időt vesz igénybe. Ez­ért alapos szervezőmunka kell ahhoz, hogy az évzá­ró taggyűlések időben folyjanak le, meghozzák a kívánt eredményt. Mert csupán azért, hogy legyen, s a végén egy jót mulas­sanak, nem nagyon érde­mes összehívni a tagságot. Aki részt vállalt az egészévi nehéz munkából, az a jutalom megérdemelt részese is; viszont, ha csu­pán munka volt, s alig-alig jut a szövetkezet kasszájá­ból valami osztalék, akkor bizony valahol baj van. Vagy a felsőbb szervek, vagy közvetlen a termelés Az évzáró taggyűlésekről irányításában. S itt kell hogy kidomborodjon és ér­vényre jusson a szövetke­zeti tagok véleménye. Milyen a helyzet e téren a rozsnyői járásban? Ké­szülnek, dolgoznak, hogy sikerüljön minden. Az év­záró taggyűlések fő felada­ta most a múlt évi terme­lés részletes elemzése, s ahol szükséges, új vezetők megválasztása. Az évzáró taggyűlések programjából, mint látjuk hiányzik — az előző óvekhez viszonyítva — az évi termelési tervek jóváhagyása. Talán sokak­nak furcsa ez, hisz hagyo­mánya van már az évzáró gyűléseken kialakult for­muláknak, mégis indokolt, hogy az évi termelési ter­vek jóváhagyását kihagy­ták. Az évzáró taggyűlések általában úgyis sok időt vesznek igénybe, elvégre egy év gazdálkodásának elemzése eléggé bonyolult, s a nevezett gyűléseken csak körvonalazni lehet a legnagyobb igyekezet mel­lett is; s ha emellé még a következő év termelési tervét is ismertetnék, eny­hén szólva, a tagsággal fo­rogni kezdene a terem. Ezért határoztak úgy a rozsnyói járás illetékes szervei, hogy az évi ter­melési terveket egy külön, kizárólag e célra egybehí­vott tagsági gyűlésen tár­gyalják meg, s fogadják el, természetesen a tagság észrevételeit, javaslatait fi­gyelembe véve. Viszont sokhelyütt ezt szörnyű sablonosán értel­mezik; felolvassák a tisz­telt tagság előtt, kézfel­tartással szavaznak, utána az elnök megnyugodva ve­szi tudomásul, hogy „a tervet a tagság egyhangú­lag elfogadta..." Ám e­­közben a tisztelt tagok egymás közt mondanak valamit, miközben meg­vonják vállukat, Vagy le­gyintenek, hogy ,ebbe mi úgyse szólhatunk már be­le, hisz a járás is jóvá­hagyta...“ Így ment ez évekkel ezelőtt, s nehezen ébredeznek az emberek, nem akarnak vagy nem mernek beszélni. Pedig ideje volna észrevenni, hogy sokat változott kö­rülöttünk az élet, s a ve­zetőség nem basáskodhat sehol, nem lehet a hibát­­lanság nebántsvirága. A vezetőség tévedhet, s a tag­ságnak kötelessége, igen erkölcsi kötelessége és közvetlen érdeke, hogy a hibát ne vállrándítással és hümmögéssel intézze el, hanem felelőssége teljes tudatában mondja meg a véleményét. Ilyen szellem­nek kell uralkodni az év­záró taggyűléseken, s az évi tervek megvitatásánál és elfogadásánál. A Rozsnyói Járási Nem­zeti Bizottság és a járási pártbizottság dolgozói és aktivistái ebben segítik jelenleg a szövetkezeteket. Fontos szerep jut a tag­ságnak az évzáró taggyű­léseken a szövetkezeti ve­zetőség újraválasztásában, ahol letelt a választási idő, vagy ahol cserék, illetve változások lesznek a ve­zetőségben. Itt mind a fel­sőbb szervek, mind a tag­ság alapos megfontolása szükséges. Csakis olyan egyének kerüljenek a ve­zetőhelyre, akik — min­denekelőtt — kellő szak­tudással bírnak: a suszter maradjon a kaptafa íl... viszont egy szakiskolát végzett agronómus, ne a pénztári számlákkal és faktúrákkal sorvassza az eszét. Még szeretném megje­gyezni, hogy van sok fia­tal szakemberünk, csak észre kell venni őket. Jó lenne, ha bizalommal len­nének velük szemben ... Mert láttam már olyan gazdaságot, ahol két fiatal mérnök rövid pár év alatt helyrepofozta a szövetke­zeti termelést, manapság a hizlaldában két váltásba dolgoznak, és 500 hízót egy ember gondoz, s meg sem erőlteti nagyon ma­gát. S mindez a fiatalok­kal szembeni bizalom ered­ménye. E hónap 22-én lesz az el­ső évzáró taggyűlés a rozs­nyói járásban, nincs sok idő az elmefuttatásokra. Cselekedni, szervezni kell, hogy a következő nehéz­nek indult gazdasági évet a lehetőséghez mérten eredményessé tegyük. —gás— f Értekeztek a talajjavítás szakemberei ügyminiszter, Jozef Lenárt, az SZNT elnöke és más személyiségek. Novotny elvtárs és kísérete rövid időre megszakította útját Moszkvában, ahol az SZKP KB vezetői, a szovjet kormány és a moszkvai diplomáciai kar képviselői fogadták népünk kül­dötteit. Innen tovább folytatták útju­kat látogatásuk első állomására, In­donéziába. CTK ezen időszakában, tejből viszont kö­rülbelül 1 millió 400 ezer literrel ke­vesebbet. Ha visszapillantunk az 1962-es év­re, könnyen megállapíthatjuk, hogy az egyénileg gazdálkodó egyetlen ál­lati termékből sem teljesítették eladá­si feladataikat, ami közellátásunkra is kihatással volt. Ennek a jelenség­nek az idén nem szabad megismétlőd­nie. Az új esztendőben legyen min­denkinek elsőrendű feladata, hogy — társadalmunk, népünk iránti kötele­zettségeit maradéktalanul teljesítse. A Szlovák Nemzeti Tanács mezőgaz­dasági főosztálya január 10.—ll.-ére értekezletet hivott össze Bratislavá­­ba, amelyen a szakemberek műszaki és ökonómiai szempontból megtár­gyalták azokat a talajjavítási felada­tokat, melyek a XII. pártkongresszus határozata értelmében Szlovákia te­rületén megvalósításra várnak. A vitaindító beszámolót Michal Chudík, az SZNT mezőgazdasági meg­bízottja mondotta. Beszédében han­goztatta, hogy bár 1960—62-ben 37 000 ha hasznavehetetlen vizenyős terület lecsapolását végeztük el, nem sza­bad a munka ütemét csökkentenünk, mivel még 270 000 ha-nyi területen vár ránk ilyen munka. A végrehajtás szervezése közben vegyük figyelembe a lehetőségekhez mérten azt, hogy amíg az alagcsövezéssel történő víz­levezetés módszere hektáronként 8 — 10 000 koronás befektetést igényel, addig a „vakond“-ekével végzett víz­levezetés ugyanilyen nagyságú terü­leten csak 360 koronába kerül. Feladatunk továbbá 200 000 ha kis­jövedelmű rét és legelő feltörése és szántófölddé alakítása. A védőgátak fásításával kapcsolatban a Csallóköz­ben ellenőriznünk kell, hogy helyen­ként nem lenne-e gazdaságosabb a gyorsan növő nyárfák helyett gyü­mölcsfák kiültétése. A Szlovákiai er­dőgazdaságok az utóbbi időben 149 000 ha-nyi területet fásítottak be anélkül, hogy ezt a területet másutt visszaadták volna a szántóföldi ter­melés céljára. Az utolsó három évben 15 000 hektárral csökkent a szántó­föld, amiből 7000 ha-t építési célokra használtak fel. Komoly feladatunk az is, hogy 130 00 ha-nyi homokos terü­letet tegyünk termékennyé. A szom­szédos Magyar Népköztársaság pél­dájára az ilyen területeken telepít­sünk szőlőt, vagy gyümölcsfákat, ter­messzünk zöldséget és zöldtrágyázás­sal valamint öntözéssel tegyük hasz-Üjtípusú hajókat gyártanak A képen látható modern típusú 2000 tonnás motoros teherszállító­­hajókat, a múlt év végén adták át a megrendelőnek. Ezzel Szovjet­unió számára készülő hajók befe­jezésére és átadására tett kötele­zettségvállalásuknak eleget tettek a hajóépítők. Az 1962. év folyamán összesen tizenegy 2000 tonnás te­­herhajót készítettek a Steiner Gá­bor hajógyárban. Az utolsó tizedik és tizenegye­dik teherhajó egymás mellé simul­va várja a kedvezőbb időjárást, hogy a Szovjetunió vizerire úszhas­sanak, ahol a legkülönfélébb áruk­kal megrakodva bekapcsolják a teherszállításba. Az 1963-as évben a 2000 tonnás fehérhajók egész sorát gyártják majd. Ugyancsak a Szovjetunió megrendelésére 2000 tonnás gyü­mölcs, hús és egyéb árú szállítá­sára és hűtésére, illetve fagyasz­tására képes hütö-teherszállító ha­jó mintapéldányát is elkészítik. ' (Foto: Szánássy fános] nálhatővá az ilyen talajt. Kelet-Szlo­­vákiában 16 800 ha-nyi terület vízren­dezésével évi 80 millió korona érté­ket adunk a társadalomnak. Idén megkezdjük a Sala—Kolárovói öntö­zőrendszer kiépítését. Szlovákia terü­letén 13 300 000 tonna istállótrágyára lenne szükségünk, amit csak 66 %­­ban tudunk biztosítani, ezért fontos a komposzt készítés jelentős növelé­se és a hígtrágyázási gazdálkodás be­vezetése. Meszezést 385 000 ha sava­nyú talajon kell végeznünk. Rendel­kezésünkre áll 142 mészkő-lelőhely, de a lehetőségeket nem használ­juk ki. A további beszámolók és hozzászó­lások a munka megjavítását és a hiá­nyosságok kiküszöbölését célozták és a levont következtetések hasznos út­mutatásul szolgálnak majd a mező­­gazdasági szakemberek részére, mun­kájuk megjavítása érdekében. —ksz— „A munka iránti szocialista viszo­nyért, a munkásbecsületért és a pa­rasztbecsületért!“ Ezt a nagyszerű mozgalmat lénye­gében Jozef Trousil elvtárs hlusovi­­cei tehéngondozó, a szocialista mun­ka hőse indította el a Rudé Právo­­ban megjelent cikkével. Trousil elv­társ azt fejtegette, hogy van egy nagy tartalékunk, melynek a kihasználása sem beruházását, sem anyagot nem igényel — ez a tartalék'az emberek helyes viszonya a munkához. Ezt a gondolatot fejlesztették tovább gaz­daságunk élenjáró dolgozói felhívá­sukban a fönti jelszóba tömörítve. Felhívásunk élénk visszhangra ta­lált népünk legszélesebb rétegeiben és pártunk XII. kongresszusa is nagy­ra értékelte ezt a mozgalmat, amely­nek a célja a munkához való szocia­lista viszony kialakítása. Szocialista módon élni — elsősor­ban azt jelenti, — szocialista módon dolgozni — hangsúlyozta Novotny elvtárs is kongresszusi beszámolójá­ban. Ez lényegében a társadalmunk javára végzett öntudatos munka né­pünk életének értelme, hazafiasság­nak internacionalista kötelezettségek helyes értelmezésének kifejezése. Aki ennek tudatában van, az legtermésze­tesebben mintakép a munkahelyén úgy pontosság, mind a józanság te­kintetében; mindig a magánérdekei fölé helyezi a közösben végzett mun­kát és igyekszik többet tenni mint ami a megszabott kötelesség. Az utóbbi években a szakszervezeti és szövetkezeti taggyűléseken és más tanácskozásokon sokat vitatott prob­léma a munkába való pontos bejá­rás, a munkaidő pontos betartása és kihasználása. Különféle automatabe­rendezésekkel rögzítik a bejárást és az eltávozást. Külön alkalmazottakat tartanak sokszor még a kevés lét­számú üzemekben és hivatalokban is, aki körmöli a másodperceket a ké­sésnél, vagy a munka közben a tá­vozáskor és érkezéskor. Sok helyen hallunk hasonló hangokat; „Jó mun­kás a Lehotsky. ha nekifog dolgozni, „ég a munka“ a keze alatt. Csak ne késne mindig, és ne lenne mindig valami privát elintéznivalója“ — só­hajtoznak a vezetők. Nézzük csak meg közelebbről a Lehotszkykat. Rendszerint két eshető­ség állhat fenn. Az egyik az, hogy ebben vagy abban a hivatalban túl­méretezett az apparátus, kereken ki­mondva, sokaknak nincs mit csinál­ni a 8 óra alatt. £s ezért nem számít a késés és az ide-oda csatangoiás. A másik az, hogy az úgynevezett „jó munkásnak“ nincs viszonya a mun­kájához és nagy dirrel, durral, me­chanikusan összecsapja a tennivaló­kat, munkája azonban soha nem kezdeményező, alkotó. Sokkal veszélyesebb a helyzet az üzemeinkben, ahol az egyes késők egész munkamenet folyamatosságát akadályozzák és így megkárosítják a becsületes dolgozókat is. Egyes szövetkezetekben is kirívó a munkához való viszony. Még a nyári csúcsmunkák idején is sokszor ne­vetséges esetnek vagyunk szemtanúi reggelenként. A nap már jó magas­ról szórja szét sugarait, amikor a Já­nos bácsik vágigkukucskálnak az ut­cájukon és visszaszólnak a tűzhely körül szorgoskodó asszonynak: „Még a Pistát sem látom menni“. És nyu­godtan pipáznak tovább, míg az utol­só ember is el nem indul az utcájuk­ból, aztán ők is szedelőzködnek. Hány szövetkezeti tagot nem izgat, hogy értékek pusztulnak kint, ha magánérdeke úgy kívánja, hogy ép­pen városba menjen, vagy még van a háztájiban valami babrálni való. Az állattenyésztésben is sok az olyan dolgozó, hogy amikor van ele­gendő takarmány, akkor fölöslegesen is teperi a tehenek elé. Érdemes dol­gozni, mert jó a kereset. Viszont, ha szűkösen van a takarmányból, rend­­szertelenül etet, itat, sőt sok esetben más munkakört kér, mert kevés a kereset, nem érdemes dolgozni. Sok vezetőnél is, sajnos ezt látjuk. Sok helyütt van olyan elnök, zootech­­nikus, aki hetekig jóformán be sem néz az istállóba, ők már előre tudják, látják, hogy nem lesz előleg, akkor pedig mi a fenének szaggatnák az istrángot. Ha a szövetkezetben bírálják a Já­nos bácsikat, a vezetők védelmezik, azt mondva, ha akarja, meg tudja ám fogni a munka végét. Tud ügye­sen dolgozni is. De a János bácsik szerint is jók az ilyen vezetők, csak rengeteg az irodai munka, ezért nem jutnak el az istállókba vagy más mun­kahelyre. A másik „jő“ munkástípus, aki munka közben is fel-fel hajt a garat­ra, vagy reggelenként álmatlanul, fél mámorosán vánszorog be a munkahe­lyére. Hányszor halljuk: „Nem mon­dom, a Kovács vagy a Kiss megissza a magáét, néha spiccesen is jön a munkába, de azért jó szakmunkás vagy ügyes hivatalnok, ért a gépek­hez“ — stb. Mindenkinek ismeretes, hogy a mér­téktelen alkohol-fogyasztás káros, de különösen akkor az, ha valaki a munkáját nem tiszta fővel végzi. Je­lentős nemzetgazdasági károk adód­tak abból, hogy egyes emberek itta­san álltak a munkagépek mellé, ita­los fejjel, bódultán ültek traktorra stb. De eljátszotta a tekintélyét az a pedagógus vagy funkcionárius is, aki mámorosán össze-vissza kotyogott mindenféle badarságot. Nem tudni miért, még ma is sok vezetőnél gyakori az a kijelentés; hogy az előbbiekben felsoroltak, jó munkások, csak ... Ideje lenne már, ha a jő munkást minden esetben a munkához való viszonyon keresztül ítélnék meg. A munkába későn bejá­rók, a másokra várók, a ki-kirucca­­nők, az italos fejjel munkába állók­nak éppen az a legfőbb hibájuk, hogy nincs jó viszonyuk a munkához. Aki­nek szocialista viszonya van a mun­kához, az nem késik el a műszakról, hivatalból, mert tudja, érzi, hogy az ő személye egy fontos láncszem a társadalmi munkában. Nem ácsorog a kapuban, hanem fontos munkák ide­jén minél korábban indul, hogy a közösben semmi ne vesszen el. Nem megy italosán a munkába, mert tu­datában van annak, hogy csak józa­nul lehet tökéleteset alkotni. Hogyan, mi módon harcoljunk a fegyelemért, a munkához való jó vi­szony kialakításáért? Semmi esetre sem a különböző ad­minisztratív intézkedések oldják meg a munkához való szocialista viszony kialakítását, hanem az embereknek kommunista erkölcsösségre való ne­velése. Az embereket szeretetre, tisz­teletre neveljük minden társadalmilag fontos alkotó testi és szellemi mun­ka iránt. Ez ne legyen csupán a párt nevelő munkájának központi problé­mája, hanem a család, az iskola, a társadalmi szervezetek, egyszóval az egész társadalmunk feladata is le­gyen. Meg kell értetni a dolgozókkal, hogy a munkához való jó viszony na­gyobb anyagi jövedelmet jelent a a családnak, és az egész társadalom számára is. Mind határozottabban pá­rosítsuk az egyéni érdekeket a tár­sadalom érdekeivel. Kitartó nevelő munkával meg kell értetni az emberekkel, hogy nem le­het jó dolgozó, akinek nincs szocia­lista viszonya a munkához, aki sze­mélyes érdekeit a társadalom érdekei fölé szeretné helyezni, aki megsérti a munkafegyelmet, felületesen dolgo­zik, idegenkedik a tanulástól, szak­mai továbbképzéstől. Ki a jó dolgozó A szocialista mezőgazdaságért

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom