Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-20 / 23. szám

Küzdjünk a szarvasmarha — gümőkór ellen A szarvasmarhatenyésztés terén leg­nagyobb jelentőségű betegség a gümő­kór, vagyis a tuberkulózis. E veszélyes kór a nagyobb állományokban — me­lyekben az állatról-állatra terjedő fer­tőzés lehetősége megnövekedik, s az ál­latok legelőn tartózkodásának ideje aránylag csökken, a Kisebb természetes ellenállóképesség és edzettség folytán — jobban terjed. Okozója a pálcika alakű, karcsú Mycobaktérium tuberculosis ha­sadógomba nemzetség (bacilus), melyet Koch Róbert német orvos és bakteoroló­­gus 1882-ben fedezett fel. A bacilus ellenállóképessége meglehe­tősen nagy. Aludttejben, túróban sokáig megőrzi életképességét, keményebb sajt­félékben ugyan 30 napon belül elpusztul, de puha sajtokban még 49 nap múlva, félkemény sajtfélékben pedig még 300 nap elteltével is fertőzőképes (virulens) gümőbacilusok találhatók. A hús sózása, füstölése nem elegendő e baktérium megöléséhez, viszont a felforralt tejben másodperceken belül elpusztul. A betegség terjedése A fertőzés részben a beteg állatok levegőbe lehelt, vagy kiköhögött nyalká­jában lévő bacilusok belélegzésével, részben pedig a bacilusokat tartalmazó nyálkaváladékok által megfertőzött ta­karmány emésztőcsatornába jutása útján jön létre. A borjak részben anyjuk tejé­vel fertőződnek, részben pedig a beteg tehén anyaméhében szedik magukba a gümőkór bacilusokat. A szervezetbe be­jutott gümőkór bacilusok letelepedése helyén kicsi (kölesszem nagyságú) gü­­mő-tuberkulum képződését indítják meg, mely gümőcskék közepükön csakhamar elsajtosodnak és sűrű, gennyes anyaggá változnak. Némelyek a gümők közül meg is gyógyulnak, illetve elmeszesednek. A nyirokerekben, nyirokcsomókban és a gümőcskékben élő bacilusok csakhamar elszaporodnak és a szomszédos szöve­tekben újabb gümők képződését indítják meg. A tüdőbe jutott bacilusok hatására képződött gümőcskék szétesése folytán nagy mennyiségű gümőkór bacilus kerül a hörgőkbe és a kis tüdöhólyagocskákba. Ezek erős nyálkaelválasztást indítanak meg, melyet az állatok igyekeznek kikö­högni. A kiköhögött nyálkában a szét­esett gümőcskék elsajtosodott, elgeny­­nyesedet részecskéivel együtt a gümő­bacilusok milliói kerülnek ki, melyek részben a szomszédos állatokat, részben pedig az istálló levegőjét, talaját, a vá­lyúkat és az alomszalmát fertőzik meg. Ez a gümőkór terjedésének leggyakoribb útja. Az ember is nagymértékben ki van téve a fertőzés veszélyének. A gümőkó­­ros tehenészetben alkalmazott gulyások, fejők, fejőnők a bacilusokat tartalmazó istállólevegő belégzése folytán a tőgy­beteg tehén tejének vagy az abból ké­szült termékek fogyasztása következté­ben — ha az nem elegendő módon pasz­tőrözött — a gyermekek és a felnőttek egyaránt megfertőződhetnek. Viszont az egészséges tehén a beteg gulyástól vagy fejőnőtől szintén megkaphatja a gümő­­kórt. Tünetek A betegség kifejlődése rendszerint hosszabb ideig tart. Hetek, hónapok, né­ha évek is elmúlnak, míg a betegség észrevehető klinikai tünetekben nyilvá­nul meg. A bacilusnak szervezetbe jutá­sát kezdetben semmiféle külső jelek nem árulják el; az állat egészségi állapota, étvágya, tejelékenysége változatlan. Csak hónapok, nem ritkán évek múlva vehető észre, hogy a fertőzött állat köhög (szarvasmarháknál tudniillik leggyako­ribb a tüdő megbetegedése). Az állat köhögése kezdetben rövid, száraz, erős, amely idővel tompává és nedvessé válik. A betegség folyamán később az állat kevesebbet eszik és kérődzik, majd le­soványodik s tejét veszti. Ha az állat a betegség ezen szakaszában kerül levá­gásra, akkor a tüdőben már jól láthatók a gümőkóros elváltozások: szürkés-sár­ga, kisebb-nagyobb gümők, melyek ösz­­szefolynak, egyesülnek, s különböző nagyságú területet foglalnak el, rend­szerint a tüdőcsúcs lebenyén vagy az ezzel szomszédos részeken. A tüdő nyi­rokcsomói duzzadtak, a hörgők körüli és a gátorközi nyirokcsomókban a szür­kés-sárga, gombostűfej-, borsó-, mo­gyorónagyságú gümők részben elsajto­sodott, vagy elmeszesedett állapotban találhatók. A betegség további folyamán már fel-A gümőkóros tehenektől származó borjakat legcélszerűbb elkülönített helyen, műitatás alkalmazásával cso­portosan nevelni. —ku— tűnő a lesoványodás és a tejmennyiség csökkenése. Ezekkel a tünetekkel párhu­zamosan a boncolási leletek is súlyos­bodnak. Nem ritka az úgynevezett gene­ralizált gümőkór, amely kóros folyamat a nyirokérrendszer vagy a véráram út­ján úgyszólván az összes szervekre át­terjed, úgyhogy nemcsak a tüdő és a mellhártya, hanem a szívburok, a lép, a máj, a belek, a vesék, az ivarszervek, a tőgy stb. is a súlyos megbetegedés elvál­tozásait mutatják. Előfordul, hogy a gü­­mőkőr bacilusok a betegség kezdeti sza­kaszában a véráramba jutnak és súlyos, gyors lefolyású, lázas megbetegedést okoznak, mely többnyire halálos kime­netelű. Ilyen esetben a boncolás alkal­mával kicsi-, mák- és kölesszem nagy­ságú gümőket találunk, rendszerint a különböző szervekben. Ez az úgynevezett akut miliáris gümőkór. Az elsajtosodott gócok szétesése és folyékonnyá válása következtében a tüdő állományában néha gennyel telt üregek (kavernák) képződnek, melyek fala és tartalma erősen bűzös. Védekezés \ A szarvasmarha gümőkór leküzdése céljából kiadott rendelkezések egyik sarkallatos pontja az egészséges állatok elkülönítése a betegektől. E célból ren­delte el a kormány a szarvasmarhaállo­mány kötelező tuberkulin kezelését is. A tuberkulin bőrpróba kiválóan alkalmas módszer a gümőkórtól fertőzött állatok kikeresésére. A bőrpróba abban áll, hogy a vizsgált állat bőrébe 0,2 köbcentiméter tömény tuberkulint fecskendezünk. A tuberkulin nem egyéb, mint elölt gümő­bacilusok kivonata. A fecskendezés he­lyén a bőrben kisebb-nagyobb duzzanat támad, melyet a bőr fecskendezéstöl szá­mított 72 óra elteltével ítélünk meg. Ha a bőrpróba előtt megmért bőrredő vas­tagsága és a tuberkulin befecskendezése után 72 óra múlva mért bőrredő vas­tagsága között a különbség meghaladja a 3,5 mm-t, akkor a bőrpróba eredmé­nye pozitív. Ha a duzzanat kis terjedel­mű, a két bőrredő vastagsága közötti kü­lönbség nem haladja meg az 1,5 milli­métert, akkor negatív a reakció, viszont 1,5 mm—3,4 mm-ig kétesnek nevezzük a bőrpróba eredményét. A tuberkulin bőrpróba pozitív ered­ménnyel reagáló állatokat megjelöljük és elkülönítjük. Ezek az állatok fokozott állatorvosi megfigyelés és vizsgálat alá kerülnek. Közülük azokat, melyek a gü­mőkór egyéb klinikai tüneteit is jelzik (lesoványodás, tompa, nedves, ismétlődő köhögés, a tejmennyiség csökkenése, duzzanatok a tőgyben, hurutos-gennyes kifolyás a hüvelyből stb.) úgynevezett nyílt gümőkórban szenvedőknek minő­sítjük és azonnali levágásukat rendel­jük el. A gümőkór elfojtására kiadott intéz­kedések ezután különbséget tesznek olyan állományok között, melyekben a pozitívra reagáló állatok száma kevés, vagyis nem haladja meg az 5 %-ot. Ilyen esetben radikális megoldást alkalmazunk, amely az összes reagáló állatok húsra történő értékesítését teszi kötelezővé, aminek következtében az állomány a fer­tőtlenítés elvégzése után tisztának, tu­berkulózistól mentesnek tekinthető. Másként áll a helyzet olyan tenyészetek­ben ahol a reagáló állatok száma nagy, úgyhogy ez a megoldás részben a jelen­tős pénzügyi veszteségek, részben pedig a tervteljesítés megcsorbítása miatt nem hajtható végre. Ilyen esetben a reagáló állatok fokozatos, több évre tervezett eltávolítása és helyükre a tőlük szüle­tett, de külön istállóban, tisztán, fertő­zés mentesen felnevelt borjak beállítá­sának módszere az, amely már eddig is a legnagyobb sikerrel járt. A védekezés itt leírt módja a leg­jobban bevált eszköz a kór kiküszö­bölésére. A védőoltások kérdése még nem tekinthető tisztázottnak. A francia B. C. G. eljárás, a svájci Gräub-Zschok­­ke-Saxer féle módszer, úgyszintén a ná­lunk jelenleg próba alatt álló Wells-ről elnevezett védőoltási eljárás növelik ugyan a beoltott borjak ellenállóképes­ségét, de megbízható védettséget velük elérni még nem sikerült. A Szovjetunióban és az egyes nyugati államokban például Dániában, Svédor­szágban, az Egyesült Államokban, az egyes kormányok óriási pénzügyi támo­gatása és lerjerélyesebb intézkedések végrehajtása útján sikerült elérni, hogy szarvasmarhaállományaik már csaknem gümőkórmentesek. Hazánkban a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok jő része már gü­mőkórtól mentes állománnyal rendelke­zik. Minden jel arra vall, hogy 1970-ig, esetleg jóval előbb befejeződik szarvas­marhatenyészeteink teljes és végleges mentesítése a gümőkórtól. Dr. Rácz Zoltán (Zl. Moravce)

Next

/
Oldalképek
Tartalom