Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-03-17 / 22. szám
Könyvek, olvasók Annak, aki rendszeresen figyelemmel kíséri kulturális életünk eseményeit, bizonyára nem kerülte el a figyelmét az a tény, hogy az idei könyvhónap bizony... szóval nem megy úgy minden ahogyan azt vártuk, ahogyan azt szerettük volna. A sajtó hasábjain is — a már megszokottá vált ünnepélyes beköszöntők után — egyre kevesebb hír jelenik meg e jelentős, s a múltban mindig nagy eseménynek számító, mondhatnánk így is: kulturális megmozdulás lefolyásáról, eredményeiről. Ez késztetett bennünket arra, hogy egy cikk keretén belül tölv’’ népkönyvtár munkáját vessük össze, illetve levonjuk a tapasztalatokat s néhány általános érvényű problémát boncoljunk szét. A személyes tapasztalatok mintha azt bizonyítanák hogy az idei könyvhónap veszített ünnepi pátoszából, a múltban sokszor oly jól bevált formák, módszerek ellaposodtak, sablonossá, megszokottakká váltak s nem hatnak kellő vonzóerővel az olvasókra s ami talán a legfájóbb nem keltik fel az érdeklődést a még nem olvasókban. Mert valljuk be azt is őszintén, hogy a könyvolvasás térképén biz még figyelemreméltóak a fehér foltok. Röviden és velősen szólva: falvainkon, kinn a vidéken hiába keressük, nem érezzük a könyvhónap atmoszféráját. A könyvhónap rendezvényeiről érdeklődve a válasz szinte mindenütt azonos: „Hát rendezünk majd egy könyv-vitát.. Nem akarjuk kétségbevonni az irodalmi vitaestek hasznosságát és fontosságát, ám ez a kifejezés, hogy könyv-vita ma már egyrészt nagyon tág fogalomnak számít, hiszen tudjuk, sok helyütt vitatnak meg olyan művet, s itt a klasszikusokra gondolunk, amelyeket műkedvelői színvonalon esetleg teljesen felesleges megvitatni, de ha szükséges velük foglalkozni, akkor is inkább ismertetni kellene őket, másrészt könyv-vitákat a csehszlovák—szovjet barátsági hónaptól kezdve a téli hónapokon keresztül rendszerint minden úgynevezett „akció; és évforduló alkalmából rendezünk jól — roszszabban előkészítve. Tehát ez a fogalom: könyv-vita, így még nem jelent semmit, semmi olyat ami a könyvhónap jellemzője, érdekessége lenne. Figyelemre méltó az a tény, hogy egy kivételével, sehol sem áll a népkönyvtárak vezetőinek a szándékában olyan irodalmi vitaestet rendezni, ahol mai íróink találkoznának olvasóikkal. Nem tudjuk, ki ebben a ludas, íróink e avagy a könyvtárosok, tán inkább az utóbbiak. Az idén mintha vesztettek volna lendületükből a könyvvásárok, még a kisebb városkákban sem találkoztunk sehol könyvsátrakkal stb. Mindezek után ideje, hogy konkréten rátérjünk az egyes könyvtárakra. A vlcani könyvtár kb. 4000 kötete kusza rendetlenségben hever a polcokon. Nem csoda, hiszen pont a napokban történt az átadás és az új könyvtáros, Sisková Magda azt se tudja hol a feje anynyi a munkája. Persze a könyvhónapnak azért itt sem kellene elsikkadnia, ha a tömegszervezetek az új könyvtáros hóna alá nyúlnának és a saját feladatuknak is tekintenék a könyvhónapi teendőket, gondolunk itt elsősorban a CSEMADOK helyi szervezetére. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a könyvtár 300 olvasójának túlnyomó többsége fiatal, ám mindezzel szemben 10—15 kötet ifjúsági könyv búslakodik a polcokon. Pozitívumként emelhetjük ki a fiatal könyvtáros tenniakarását, hiszen a könyvtár egyik helyiségében ízlésesen összeállított kiállítást találhatunk a mezőgazdasági szakirodalomról. Csallóközcsütörtökön Nagy Lajosné a könyvtár vezetője. Ami a könyvek számát illeti, hát az minimális, a több mint másfélezer lakosra 1750 kötet könyv jut. Ebben a faluban a könyveladás terén is értek el némi sikert, 1000 korona értékben adtak el könyvet. Nem sok, de nem is kevés, legalább ez is volt. A könyvtár Szimonov „Élők és holtak“ című könyvéről tartott vitaestet, amelyen kb. 80 ember vett részt. Figyelemre méltó az a törekvés azonban, hogy az elkövetkező könyv-vitát, Proházka „Zöld látóhatár“ című művének a megvitatását, filmelőadással szeretnék összekötni. Ez a forma bizonyára vonzóbb és szélesebbkörű vitára adhat alkalmat! A csallóközcsütörtöki tanítók, a tapasztalat ezt mutatja, törődnek a fiatalok irodalmi nevelésével. Ezt a célt szolgálja az iskolában működő irodalmi kör is. Az elmondottak és a tapasztaltak alapján a zselízi népkönyvtár — minden lehetősége meg van erre — az egész év folyamán jól működik. A meglévő 8000 kötet könyv gyakran cserél gazdát, a múlt évben 16 000 kölcsönzést jegyeztek be, kéthetenként rendeznek kiállításokat és általában rendszeresen könyvvitákat. Talán nem lenne érdektelen íróink számára sem, ha egy széleskörű beszélgetést rendeznének a könyvtár olvasóival. Ügy gondoljuk, a könyvtárban elhangzott vélemények alapján, egy ilyen találkozás megvalósítása nagyon hasznos lenne. Különben a könyvtár dolgozói nem tehetnek arról, hogy már március közepe van s a könyvtár még mindig nem kapott pénzt új könyvekre. Lehet könyvhónapot rendezni könyvek nélkül? Vajon mit szól ehhez a levicei JNB illetékes osztálya? A párkányi népkönyvtárat azért nem látogattuk meg, mert ismeretlen okból kifolyólag zárva tartott (kétszer is meggyőződtünk róla!), holott délután 17 óráig kellene nyitva tartania. Az ablakra legalább ezt írták ki. Ezért aztán a könyvesboltba néztünk be, ahol Anda bácsi, az üzlet vezetője részesített bennünket szívélyes fogadtatásban. Véleménye röviden ennyi: könyvhónapot rendezni új könyvek és megfelelő propagációs anyag, plakátok stb. nélkül, az abszurdum! És igaza van!... Anda bácsi szerint jobb szervezés, körültekintőbb előkészületekre lenne szükség, ha „valódi? könyvhónapot akarnók rendezni. Hiszen a bolt forgalmán egyáltalán nem látszik meg, hogy március a könyv hónapja. Az üzemekben rendezett eladással összekötött kiállításokon is valahogy nehezen fogy a könyv. Mind e példák felsorolása után láthatjuk, hogy a cikk elején tett megállapításaink helytállóak s részben általánosíthatók is. A könyv-szakmában dolgozóknak, kezdve a kiadóktól lefelé pedig el kell gondolkodniuk a könyvhónapok újszerű megrendezésén. P. I. A Kráíovsky Chlmec-i Körzeti Népművelési Otthon időnként összehívja a különböző népművészeti csoportok vezetőit, ahol nemcsak szervezési kérdésekről tanácskoznak, hanem, szakmai előadásokat is tartanak. Népünkön a színjátszó-csoportok vezetői láthatók, akik kétnapos tanácskozáson vitatták meg a rendezés különböző problémáit. A minap egy tavalyi iskolatársammal találkoztam. Ha nem köszöntött volna, meg sem ismerem, annyira megváltozott. —Hát már meg sem ismersz? Bizony, alaposan szemügyre kellett vennem, hogy ráismerjek a tavalyi jól tanuló, egyszerűen öltözködött fiúra. A haja most hátul olyan bozontos volt mint egy lányé, szájában cigaretta füstölgött, öltözete pedig csíkos bársonynadrágból, csukaorrú cipőből, piros zokniból, kockás ingből és feltűnően szabott, rövid kabátból állt. Szóval alaposan megváltozott. Tudtam, hogy egyetemre jelentkezett és mivel éppen a vizsgák időszakát éltük, érdeklődtem tanulmányi eredményei iránt. Felelet helyett vállat vont és másfelé bámult. Aztán — talán kellemetlen volt már neki a hosszú hallgatás — unalmasan mormogta: „Tudod, magyar vagyok... és tovább bámészkodott a messzeségbe. — És ezt hogy értsem? — kérdeztem csodálkozva. Üjra rántott egyet a vállán, kivette szájából a cigarettát és magyarázni kezdte: „Megbuktam, mert magyar vagyok. Mehetnék ugyan pótvizsgára, de fütyülök rá. Májusban nagykorú leszek és megyek „melózni“... De • Az idén tizedszer rendezik meg Párizsban, a Nemzetek Színházában a nemzetközi színházi fesztivált. a József Atilla budapesti, Gát utcai szülőházát a költő domborműves portréjával ellátott, új emléktáblával jelölik meg. 9 A londoni szimfonikus zenekar felkérte Kodály Zoltánt, hogy írjon szimfóniát a zenekar fennállásának 60. évfordulója alkalmából. 9 Ismeretlen Paál Lászlö-feslinényt találtak a Nemzeti Galériában. Címe Mocsaras táj; a fontainebleau-i erdő egyik részét ábrázolja. 9 A bajor iskolaügyek vezetői (NSZK) nyilván még mindig a középkorban érzik magukat. Az akkori korszellem diktálta ugyanis azt a rendeletüket, amely alapján a pedagógiai főiskolák katolikus hallgatói részére megtiitják, hogy a protestáns diákokkal együtt sportoljanak. Torzsalkodás vagy kölcsönös segítség? Négy tanító véleménye A szövetkezeti munkaiskola eiso évfolyamába szám szerint 10 nő Jár, a második évfolyamnak pedig 28 hallgatója van. Az előadásokon mindenki rendszeresen megjelenik, hozzászól a dolgokhoz, tehát valószínű, hogy ezek az emberek a jövőben szövetkezetünknek hasznos, szakmailag jól felkészült tagjaivá válnak. — Újjászerveztük a CSEMADOK-ot is, — jegyzi meg Retkes Valéria tanítónő, a helyi nőbizottság elnöknője, a CSEMADOK új vezetőségének tagja. — Célunk, hogy lelket verjünk a színjátszó csoportba, mért az eddigi tevékenység“meglehetősen hiányos — tanítói nyelven — elégtelen volt. Éppen ideje, hogy ez a tömegszervezet is kivegye részét a tömegmunkából. — Mit tesz a CSISZ a fiatalságnak a szövetkezetbe való megnyerése érdekében? — tesszük fel a kérdést Dancsa Alojzia tanítónőnek a CSISZ elnökének. — Az ifjúsági rendezvényeken kívül mindent elkövettünk, hogy a fiatalok közül egyre többen mezőgazdasági iskolákra jelentkezzenek — főleg a szaktanintézetekbe, ahonnan szakmailag jól felkészültén térhetnek haza és szövetkezetünk segítségére lehetnek. Négy tanító. Mindegyik tesz valamit a falu érdekében. De vajon csak a tanító feladata, hogy fő munkáján, a tanításon kívül egyéb társadalmi munkát is végezzen? Ha igent mondanék, helytelenül tenném, főleg ebben az esetben, mert Kamenn^ Mostban a tanítókon kívül további 35—40 értelmiségi lakik, s közülük egy-kettő kivételével nemhogy nem vállalnak részt a tömegpolitikai munkából, de a rendezvényekre sem járnak el rendszeresen. A kultúrával, a tömegpolitikai munkával szemben, úgymond, semleges álláspontot foglalnak el. Helyettük húzzák az „igát“ a tanítók, akik 4—5 szervezetben is tevékenykednek, s érthető, hogy túl vannak terhelve, szinte lehetetlen, hogy így teljes munkát végezhessenek. Ha azonban a feladatok megoszlanának a többi értelmiségi közt is, mindenki jobb munkát végezhetne. A pártszervezet ezt a problémát úgy kívánja megoldani, hogy összehívja az értelmiségeiket, megvitatja velük a problémákat, hadd lássák, hogy a jövőben velük is számolnak. Bizonyosan lesz a szónak foganatja és a falu tömegpolitikai munkájából nemcsak a tanítók, hanem az értelmiség többi tagjai is résztvállalnak. H. T. Az iskola kicsiny irodájában a Kamenné Most-i tömegpolitikai munka problémáiról vitatkozunk — négy tanító és jómagam. Ezzel kapcsolatban a tanítók iskolán kívüli munkájáról és egyebekről is szó esik. Nehezen indul a szó. Talán nincs miről vitatkozni? Dehogy is nincs! Vannak eredmények, és bizony hiányosságok is akadnak. Végre megindul a szó. Péri István a szlovák tannyelvű iskola igazgatója — aki egyben a művelődési otthon vezetője és még egy sereg más funkciót tölt be — elsősorban is a népkönyvtár tevékenységét ismerteti. — Jelenleg 1444 különféle könyvünk van. Az EFSZ-nek ezenkívül mintegy 600 kötetet számláló könyvtára, főleg szakirodalomból tevődik össze. Népkönyvtárunkat a múlt évben 346 új művel gyarapítottuk. Persze, a könyvtár mit sem érne olvasók nélküh Vajon a lakosság télen kihasználta-e a kellően a könyvtárat? Megállapítottuk, hogy sokan kedvelik a jó könyvet, ami abból is látható, hogy 62 állandó olvasója van a népkönyvtárnak. A tömegszervezetek közül — ahol a tanítók is kiveszik részüket a munkából — a CSISZ, a Sokol és a Vöröskereszt tett a legtöbbet a tömegekkel való foglalkozás terén. A körzeti orvos közreműködésével egészségügyi előadásokat tartottak, asztaliteniszkört szerveztek, teadélutánokat rendeztek, amelyeket rövid műsorral tarkítottak stb. Ezenkívül megszervezték a szlovák nyelvtanfolyamot és tavaly 24 résztvevővel varrótanfolyamot, idén pedig sütő-főzö tanfolyamot szerveznek. Erdős László, a magyar tannyelvű iskola igazgatója — a falusi pártszervezet elnöke — a következőket mondja: . — Az újonnan megválasztott pártvezetőség a jövőben nagy súlyt fektet arra, hogy javaslataival elősegítse a szövetkezet tevékenységét. Erre bizony nagy szükség lesz, hiszen ismeretes, hogy a Kamenné Most-i EFSZ nem a legkedvezőbb körülmények közt gazdálkodott. Úgy kell nekik a segítség, mint egy falat kenyér. Kaszan a ruuasa íegjavai nyújtsa. Ezért szükséges, hogy mindenki tanuljon, szélesebb körű szakképzettségre tegyen szert, művelt legyen. Végül a tömegszervezetek további működéséhez: helyesen tennék, ha a megértés útjára lépnének, mely megoldaná a közöttük az állandóan fennálló viszályt. A különböző műsorok, színdarabok és egyéb rendezvények megvalósítását tervezzék aszerint, hogy melyik szervezet mikor és mit fog előadni. Ne törekedjenek arra, hogy minden szervezet csak színdarabot tanuljon, hanem rendezzenek esztrádműsorokat, népszerű tudományos előadásokat, különböző témákról, alakítsanak olvasóköröket és szervezzék meg a tánccsoportot. így a változatos műsor a lakosságot is jobban elszórakoztatja és maguk a tömegszervezetek tagjai is fejlesztik tudásukat. Meggyőződnek majd róla, hogy közös erőfeszítéssel jobb eredményeket fognak elérni és munkájuk gyümölcsében mindnyájuknak öröme lesz. Jablonci Lajos Kruzná községben a tömegszervezetek munkáján kívül felmerül még 3gy nagyon fájó probléma. Nagyon szomorú, amikor azt kell megállapítani, hogy az alapfokú kilencéves iskolákból kikerülő gyerekeket nem érdekli a továbbtanulás. Hol van itt a hiba? A gyerekekben, vagy talán a szülők nem akarják, hogy a gyerekek tovább tanuljanak? A valóság az, hogy a szülői nevelés koránt sincs összhangban az iskolai neveléssel. Míg az alápfokú iskolák előkészítik a gyerekeket a továbbtanulásra, addig a szülők a már alapfokú iskolát végző gyerekeiket a tanulás helyett inkább munkába küldik. Miért van ez így? Nem ébredtek még tudatára annak, hogy az a 14—15 éves gyerek még nem elég fejlett a fizikai munkára? Valószínű, hogy a szülők csak az anyagiakban látják a fejlődést. Helyesen cselekednének a kru2nái szülők, ha az iskolai oktatással összhangban nevelnék gyermekeiket. Ha a jövő felé tekintenek, világosan láthatják; a fejlődés megköveteli mindenkitől, hogy a termelés minden sza-Kruzná községbe vezetett az utam. Az országúton haladva,, a dombtetőről nézve lefelé a völgybe, magasba emelkedő korszerű lakások egész sora látszik. Az első pillantásra megállapítható, hogy ez az alig 145 házat számláló kis község valóban nagy fejlődésen ment keresztül. Az utolsó évtized alatt több mint 80 új lakóház épült. Szépek ezek a lakások. K§thárom korszerűen berendezett szoba, új bútor, szőnyeg, rádió, televízió majdnem minden házban. Személyautó is van a faluban öt darab, nem beszélve a motorkerékpárokról. Aki nem ismeri a helyi körülményeket, nyugodtan megállapíthatja, hogy minden a legnagyobb rendben van. Azonban a valóság nem ezt mutatja. A község kulturális életében nagy hibák mutatkoznak. Működik ugyan a községben a CSISZ, CSEMADOK, Sokol, SVAZARM, Csehszlovák-szovjet Barátok Szövetsége, de állandóan nézeteltérésre kerül sor közöttük. Nem tudnak például abban megegyezni, hogy melyik szervezet mikor tanuljon színdarabot, mert rendszerint mind egyszerre akar. Csak az anyagiakra gondolnak és megfeledkeznek arról, hogy a tömegszervezetek aktív működéséhez nemcsak anyagiakra van szükség, hanem a közös megértés, együttműködés és jóakarat kell. Ha mérlegeljük a tömegszervezetek munkáját, megállapíthatjuk, hogy a legjobban a CSISZ szervezet működik. A faluszépítési akcióban a mezőgazdasági csúcsmunkákban és más társadalmi munkákban a CSISZ szervezet tagjai voltak mindig az elsők. Amikor a szövetkezeti vagyon megvédéséről volt sző, ugyancsak a CSISZ szervezet állt az élre és szervezte meg a tűzőrséget. A CSISZ elsőségét bizonyítja az is, hogy a brigádmunkákból szép pénzt gyűjtöttek össze, melyből részben a szervezet részére vásárolnak majd szükséges kellékeket, míg a többi pénzt kirándulásra fordítják. A többi tömegszervezetnek is csak akkor lesz eredményes a munkája, ha tagjai összefognak és meglesz a megértés. Az igazat azonban meg kell mondani, hogy a művelődési otthon nem felel meg a követelményeknek, s ez sok esetben akadályt gördít elébük. pal csavargott, este a kávéházakat és eszpresszókat járta. Röviddel a vizsga előtt pedig nekilátott a tanulásnak. A következmények aztán: idegesség, kapkodás, szellemi fáradság és... természetesen bukás. És amikor megkérdik tőle, az egykori jó tanulótól, hogy miért, szemrebbenés nélkül kivágja: „mert magyar vagyok!“ És sajnos akadnak elegen, akik hisznek neki. Az ilyen hazug, lusta emberekre, akik a nehézségek láttán megtorpannak és másokat vádolnak alaptalanul, egyáltalában nincs szükségünk. Már csak azért sem, mert felelőtlen kijelentésükkel másokat is elriasztanak a főiskolai munkától. A szocialista hazánkban minden nemzetiségű fiatalnak joga van a tanuláshoz, legyen az szlovák vagy magyar. Ha megállja a helyét a tanár előtt, nem bukik meg. De a főiskolán csak az boldogul, akinél első a munka, a tanulás és csak aztán kerülhet sor a szórakozásra, táncra. Mert az élet nem áll csupán szórakozásokból. És ne hátráljon meg a nehézségek előtt sem, hanem minden igyekezetével, alapos felkészüléssel küzdje le azokat, alaptalan kifogások nélkül. Kolber Ibolya, (Dunajská Streda) most már szaladok, mert várnak a srácok, lejátszunk egy billiárdpartít, szia!“ — kiáltotta és már el is tűnt a sarkon. Sóbálvánnyá meredve néztem utána, aztán lassan, zúgó fejjel indultam hazafelé. Ez a fiú széttaposta minden álmomat az egyetemről. Én is beiratkoztam. De ezek után már nem sok kedvem volt az egyetemi tanuláshoz. Állandóan a fiú szavai jártak az eszemben: „Megbuktattak, mert magyar vagyok“. Sokat gondolkodtam azóta az eseten, majd elhatároztam, hogy ellenőrzőm volt iskolatársam állítását, így tudtam meg aztán, hogy feltűnő kijelentése teljesen alaptalan mentegetődzés és hazug vádaskodás. És ami a legrosszabb, az említett kijelentést elég gyakran ismételte mások előtt is, azzal védekezve, hogy a vizsga előtt hiába tanult éjjel-nappal. De legyünk őszinték! Pótolható-e néhány napi tanulással az, amit más főiskolás félévi fáradságos munkával ér el? Bizony nem! Az illető magyar iskolából került az egyetemre, ahol a tanítás szlovák nyelven folyik. Neki tehát rendszeres tanulásra lett volna szüksége, hogy lépést tarthasson a többséggel. De ahelyett — ahogy megtudtam — napA bukás igazi oka 1963. március 17.
