Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-07-29 / 60. szám

fc^óg fi! őrá járás« ran a Napnak. * " A dombon, a lucernatábla köze­pén diófa áll. Zöld lombja nyugodt, nem borzolja ideges ujjakkal a szél. öreg ember kaszálja a lucernát, lassan, tempósan, nyolcvan év ta­pasztalatával. A diófa alatt nála fia­talabb ember. Nézi, de nem jut eszé be, hogy segítsen. Bírja, hadd csi­nálja Az öreg kiér a renddel. — Hallod? Ha az unokám élne. a Jani, ő segítene. Csak legalább ő él­ne ... Nyolcvan éves az öreg György Já­nos. A másik tudja, hogy nyolcvan éves, de eszébe sem jut, hogy ezen elgondolkodjék. Az öreg mozdul; sú­lyos a mozdulata. Nedves lucernával letörli a kaszát. A kasza pengéje mint ezüst kard villan a napon. Ba­jusza fölött apró erecskét nevel az izzadság. ő az öreg. ö a hozzánk érő emlék, ő az öreg György János. Leteszi a kaszát. Nyolcvan éves már, s a nyolcvanévesek hamar elfá­radnak. A Nap alsó pereme már vérszínüvé vált és a sugarai alig érik el a diófa lombját. A fiatalabb ember, a másik, leül a fa alá, egy marék most-kaszált lucernára. Rágyújt, fújja a füstöt. Az öreg leül szembe vele és hallgat. Nyolcvan éve él, arcára az élet, s a fájdalom kettős ekéje mély barázdát vont. Lila ajka enyhén remeg. Nézi a Napot, ahogy csúszik lefelé az óriá­si kék-ívű égi hídon bele a semmibe, a semmibe ... — Itt születtem — mondja —, ez a falum. Ismerek minden házat benne és mégis olyan, mintha nem az én falum lenne. Idegen. A mellemben érzem, hogy idegen, itt, a szívem tá­ján. Hallgat. — Nem is az én falum — mondja újra -, nem is az enyém. Hiába aka­rom, hogy az enyém legyen. Elha­gyott engem az én falum. Elvesz­tett .,. Elalra a falu, alig másfélszáz há­zéval, s a fölé-véresedő alko­­nyattal az ég. Még fél óra járásra van a Nap az ég aljén, de az alsó széle olyan, mint a vér. A diófa alatt hallgatás ül a két ember közé; szél bodorltja a fa lombját. Az öreg a falut és a falu mögött lenyugvó Napot nézi. A má­sik az öreget. — Két házat építettem — mondja az öreg — a fiam meg egyet. Madarak szállnak föléjük. A diófa ágára ülnek, lent traktor veri fel az út, porát. Hazafelé tartanak az embe­­p^k, a madarak. Mindenki hazafelé 'tart, mert a Nap már a dombokkal csókolózik. A nyolcvanéves György János meg itt ül a fa alatt a másik­kal, aki szintén ember, csak nem öreg, még nem nyolcvan éves. Az öreg György néha mond valamit, de ha hallgat, a hallgatása is beszéddé szé­pül; az arcán élő ráncok is beszél­nek, a tenyere, a kalapja, a kabátja hajtókája, mindene. Mindene beszél. „Nézz meg: Nyolcvan éve élek, fia­talon nősültem, pedig nem akartam fiatalon megnősülni. De összeházasí­tottak az asszonyok. Mindegy, akkor még olyan volt a világ rendje. Már az anyjuk hasában összeházasították a gyerekeket; egy gyerek kellett, egyke... meg föld, meg az isten. Hogy föld legyen, föld! Föld és föld! ... Azért, meg a keserves istenért. De már azt sem hiszem; azt se, meg ezt se. Egyik se igaz. Az isten se segített soha. A föld meg a vérem kívánta. Volt, adtam. A fiamért. Hogy neki legyen, meg az unokámnak. De a fiam ottmaradt a háborúban, az unokámat meg három éve vitte el a betegség, a szíve ... Nem volt va­lami egészséges, de megvárhatott volna engem, én már úgysem érek sokat. Semmit sem érek valójában. Elfáraszt a kasza, a villa, nem bírom a lovakat se hajtani. A szövetkezet­nek sincs sok haszna belőlem. Sem­mit sem érek én már. Mert öreg vagyok. Nem ér így semmit az élet. És mégis kell az élet. Csak a bor jó, az is csak azért, hogy elfeledtet min­dent. Azt a zsugorit is, a fiam fele­ségét. Az unokámat, a Janit is ő tet­te a sírba. Mert kapzsi volt még a szépapja is. A tejet is sajnálta sze­gény Janitól. És tőlem is sajnál min­dent, és belemrúgna, ha hagynám. Te belerúgnál a kutyádba? Látod, én a kutyába se tudnák belerúgni. A kutyának is van szíve; nem lehet csak úgy belerúgni az elevenek szí­vébe. De hiába mondom én, senki se hallgat meg engem. Te se rúgnál bele a kutyádba, de az a zsugori szajha belémrúgna, mert azt hiszi, öreg va­gyok, hát lehet. Kellene neki a ház: mind a két házam kellene, de nem adom, érted, nem adom. A fiamnak akartam adni, aki ottmaradt a fron­ton, hogy az unokámnak megmarad­jon. De az a zsugori felesége sírba tette Janikát, az unokámat, A saját vérétől sajnálta a tejet... Nem adok neki semmit, semmit, érted, semmit se adok neki. Azért élek még. tudom, hogy ne lehessen semmi az övé. Él­nem kell, hogy semmi se maradjon neki. Eladok mindent vagy szétzúzok; mindent eladok vagy szétzúzok, de néki .nem hagyok semmit, semmit!... A másik, az ember nézi az öreg Györgyöt, és hallgat, mint fe­lettük a diófa. Lehet, hogy a diófa érti az öreg György Jánost, az lehet. De az nem lehet, hogy a másik em­ber, aki ott ül szembe vele értse. Az nem lehet. Az nem érti. Miért is értené? Csak negyven éves. Fele, mint az öreg. Pantallót és félcipőt hord. S a kalapját még nem ütötte át az izzadság mindent feltérképező kusza rajz-vonala. — Innál? — kérdi az öreg. — Innám — válaszol a másik. György János félig-telt üveget ko­tor elő a diófa tövéből. Kihúzza a dugót s a másik elé tartja. Amaz szól. — Maga az öregebb. — Én — válaszol György János —, de azért csak igyál. — Jó, akkor iszom. Elveszi az üveget. Megméri a sú-TM lyát és iszik. Az öreg nézi, hogy mozog a torka, ahogy nyeli a bort. A másik visszaadja az üveget, s kezefejével megtörli a száját. — Jólesett? — kérdi az öreg. — Jó bor — válaszolja. Most az öreg iszik. Soká iszik. Nem mohón, csak soká. Szemét közben lehúnyja. A másik figyeli az öreg arcát és nem gondol semmit, öreg. Nagyon sok ilyen öreg lehet mindenfelé. Biz­tos azok is szeretik a bort. Mit kezd­jen az öreggel? Mit lehet kezdeni az öregekkel? György János... ki tudja mennyi él belőlük szerte a világban? — Jó bor, zamatos, nem nehéz. — Csak kevés — válaszol a másik. — Lehetne több is. De kiveszett a szőlő. Pedig én gondját viseltem mindig a szőlőnek. Mégis kiveszett. De azért gondját viselem annak, ami megmaradt. — Kár, hogy kiveszett a szőlő. — Majd ültetnek újra a szövetke­zetben — mondja az öreg. — Majd ültetnek. De azért kár, hogy a régi telepítés kipusztult. — Kár, de majd lesz új. Hidd el, lesz új. — Elhiszem — válaszol a fiatalabb. A diófa lombja megmozdul. A bo­rosüveg alján összefolyt néhány cseppnyi rózsaszín lé. Az akácos fe­lől fácánkakas hangja hallatszik. Sen­ki se jár az úton. A por is elült már, meg a madarak is. Véres paszomántok lobbanak a felhőkön. Az öreg szemé­ből nehéz könnycsepp Indul el a rán­cokon lefelé. Áttetsző tükrében apró vörös nap rezeg. Még fél óra járása van a Napnak. Az öreg György az utat nézi és a Napot. Valami döbbenet ébred benne. Fájdalmas döbbenet: egyedül maradt. Se fia, se unokája. Csak két háza van. Két háza. ráncos arca meg va­lami pénze. De minek az? Kiért? Mire? Tegnap, ki hitte volna még tegnap, hogy ő, György János így marad egyedül? Ki hitte volna, hogy éppen ma döbben erre rá, nyolcvanévesen? Ki hitte volna ? ... Nincs folytatás? Megrekedt az élet? Nem lehet, nem lehet, őrjítő még a gondolat is: egy embernek nincs folytatása ... Nem, nem, nem! Nem két ház marad csak utána ... Hát mi? Nem, ezt nem bírja el... Nemcsak két ház marad utána! Kell még lenni valaminek. De mi az a va­lami? György János nem tudja ezt, csak érzi, valahol bent, egész bent a szívében. Nemcsak két ház marad utána, ezt érzi. A másik közönyösen nézi az öre­get. Unatkozik és nem érti a köny­­nyeket. „Komédiás“, gondolja, de nem szól. Jó bora van, az a fő. Hogy könnyezik? Két háza van, meg bora, segélyt is kap, hát nincs oka komé­­diázásra. I^e az öreg nem tudja, mit gondol a másik. Csak azt érzi, hogy valami azért az emberből megmarad. Kell hogy legyen folytatás. De ha mégse? Ha mégszincs tovább? Ha vége az útnak? — Mint a Nap, úgy, épp úgy, mint a Nap — mondta. — Épp úgy — felelt a másik, és nem tudta miért. — Mint a Nap — mondta újra — először halványan, aztán ragyogva, és a végén véresen. így van. A végén oda kell bukni a földre, a többiekhez. Az út végén a földre kell borulni mindennek. — Mindennek — visszhangzik a másik ajkán gépiesen. Még fél őrá járása van a Napnak. Gál Sándor dig a balszárnyon álltak. Puskatussal estek nekem, a hátamat és a válla­­mat ütöttek, amíg eszméletemet vesztettem... Major aztán elmondta, milyen bor­zalmas kép tárult a szeme elé, ami­kor magához tért. A kosúti utca — a templomtól egész a galántai útig üres volt, nem messze tőle pedig a fiatal Zsabka feküdt, feje vértócsá­ban ... A bírósági tanácsos úr itt hirtelen félbeszakította. „Köszönöm, — mond­ta — ennyi elég.“ Odalépett a jegy­zőkönyvvezetőhöz, figyelte, amint az utolsó szavakat jegyezte... Aztán felkapta a fejét, Major felé fordult és metsző, rideg hangon kijelentet­te: — Képviselő úr, sajnálattal értesí­tem, hogy a törvény nevében letar­tóztatom! ... Valaki kopogott. Dr. Schurmann az ajtóhoz sietett. Alig hogy kinyitotta, mögötte csendőrsisakok és szuronyok voltak láthatók. — Soucek törzskapitány úr paran­csára jöt*em, hogy... letartóztas­sam ... — súgta a galántai csendőr­parancsnok dr. Schurmann fülébe, egy pillantást vetve a helyiségbe. — Már megtörtént. Bartal doktor úr tartóztatta le— mondta fölényes grimasszal dr. Schurmann. — De jó, hogy itt van. Legalább a bratislavai Államügyészségre kísérheti a letar­tóztatottat. Mindketten önkéntelenül az órájuk­ra néztek. 21 óra 30 perc volt. (Folytatjuk.) — Igen. A gyűlés letiltásáról He­gyen értesültem, ebéd közben. — Ha tehát értesült a letiltásról, miért ment mégis politikai híveivel együtt gyülésezni Kosútra? — A letiltás nyilvános gyűlés meg­tartására vonatkozott. Azért mentünk Kosútra, hogy legalább ' taggyűlést tartsunk — pártunk tagságával. — Miért nem figyelmeztette a tö­meget, hogy a nyilvános gyűlést nem engedélyezték és hogy távozzanak? — Amikor Kosútra érkeztünk a fo­gyasztási szövetkezet elé, a csend­őrök a községháza előtt már kordont vontak. Az összesereglett népet ez hogy beszéljek ... Az a benyomásom, nem is hallotta, mit mondtam neki. Nagyon ideges volt... Aztán öt-hat csendőr körülfogott engem, akik ad­felháboritotta. Ezt látva a csendőrök parancsnokához léptem és arra kér­tem, ne kezdeményezzen semmit a nép ellen és engedje meg nekem né­hány szót szóljak az emberekhez, hogy vonuljanak el békében. Azért is szükségesnek tartottam ezt, mivel láttam a nép izgatottságát, a másik oldalon pedig a csendőrök idegessé­gét is. Féltem egy összecsapás lehe­tőségétől, s megakartam akadályozni. A parancsnok azonban nem engedte, ÚJ SZAKKÓNYV V, KOf -U * S KSNOÄA Ä GAZDASÁGI ÁLLATOK TAKARMÁNYOZÁSA Mezőgazdasági dolgozóink szak­­könyvtára újabb értékes kötettel gaz­dagodott: Václav Kotal és Jura] Kendra mérnökök „A gazdasági állatok takarmányozása“ című mü­vével. A könyv a mezőgazdasági mű­szaki középiskolák tananyagként je­lent meg, azonban a kiadő bizonyos mennyiségű példányszámot az olvasó­­közönség rendelkezésére bocsátott. A mű megkönnyíti a levelező tanulók munkáját is. Tartalma megfelel a gyakorlat követelményeinek. Célja az, hogy megkönnyítse az állattenyész­tésben dolgozók munkáját az üzem­vitelben s a gazdasági követelmé­nyeknek megfelelően a takarmány­adagok biztosításában és összeállítá­sában. A 289 oldalas munka három fő­részre tagolódik. Az első rész az álla­tok táplálásának elméleti alapjait tár­gyalja. Egyes fejezetek a növények és állatok és az állati termékek ösz­­szetételeit részletezik, majd ismer­tetik a legfontosabb tápanyagokat és azok szerepét az állatok táplálásában. Külön fejezet foglalkozik az anyag és energiafogalommal. Az első rész utolsó fejezete a takarmányok ter­melőértékének magyarázatát tartal­mazza. A második — legterjedelmesebb — rész a növényi és állati eredetű ta­karmányokkal, továbbá az ásványi eredetű takarmánykiegészítőkkel, vi­taminkészítményekkel, antibiotiku­mokkal és egyéb takarmánykfegészl­­tőkkel és azok felhasználásával fog­lalkozik. A szerzők külön figyelmet fordítottak az egyéb forrásokból szár­mazó takarmányok ismertetésére és a takarmánykeverékek helyes össze­állítására. A takarmányok tartósítása és tájolása című fejezetben az olva­só felvilágosítást nyer a zöidtakar­­mány szárításáról, a száraz takarmá­nyok tárolásáról és a helyes siíőzás­­ról. A következő fejezetek a gyökér és gumós növények és az abraktakar­mányok tárolásáról szólnak. Külön fejezet magyarázza a takarmányok előkészítését. Nagy gonddal dolgoz­ták fel „A takarmányozás technikája“ című fejezetet, amelyben a szerzők a táplálóanyagok normázására és a takarmányadagok összeállítására he­lyezik a fősúlyt. Fontos kérdésekről szólnak a Takarmányozási előirány­zat, valamint a Takarmányozási rend című fejezetek is, amelyek a takar­mánybázis és a takarmányozási terv problémáival foglalkoznak. Az olva­sóközönség különös érdeklődésére tarthat számot a gazdasági állatok takarmányozási technikájának új technológiáját ismertető fejezet, mely tájékoztatást nyújt az új, nagyüzemi technológia legfontosabb elveiről, va­lamint az új, nagyüzemi technoló­giának a takarmányozási technikával szemben támasztott általános köve­telményeiről. A gazdasági állatok ta­karmányozásának új technikája ctmú fejezet tárgyalja az új, nagyüzemi technológia szervezését a szarvas­­marha-, sertés- és a baromfitenyész­tésben. A Függelék, amely a mú harmadik része, a táblázatokat foglalja magá­ba. Megtaláljuk benne a tápanyagok normázásához, a takarmányadagok összeállításához, az egyes állatok évi takarmányszükségletének meghatá­rozásához felhasználható táblázato­kat, valamint a zöld futószalag átte­kintését. A könyv tartalma, terjedelme, egyes fejezetek sorrendje és feldol­gozási módja miatt a legjobb szak­könyvek közé sorolható. A belőle me­rített értékes ismereteket gyakorlati szakembereink sikerrel alkalmazhat­ják az állattenyésztési termelés min­den szakaszán. A könyv gazdagon illusztrált. Ára kötve 17 Kés. LMI Kónya új drámájának ősbemutatója A magyarbéli CSEMADOK szinját­­szócsoportja bemutatta a helyi mű­velődési otthonban Kónya új drámá­ját. Az ismert drámaíró legújabb műve, a „Senki fia“, nagy tetszést és sikert aratott. Igaz, a bemutatót hosszan tartó és lelkiismeretes ké­szülődés előzte meg. A próbákra maga a szerző is ellátogatott s hasz­nos tanácsokkal látta el a szereplő­ket, valamint a rendezőt. Zsúfolásig megtelt a művelődési otthon a bemutatón. A magyarbéli színjátszók — akik a Párizsi vendé­get, a János Vitézt, a Nem vagyunk ló munkáért szép nótát Teljes ütemben folyik az aratás. Felélénkültek az agitációs központok is, hiszen az aratás már el sem kép­zelhető agitáció nélkül. Izsán, a han­gos híradó és a hirdető tábla vezetői teljesítenek szolgálatot az aratási munkák idején. A munka után meg­szólal a hangszóró, ismerteti az elért eredményeket, a. legjobb dolgozók nevét, akiknek jó munkájukért szép nótát sugároz. A hirdető tábla veze­tői is ügyesebben oldották meg fel­adatukat, mint az elmúlt évek folya­mán. A HNB épülete előtt levő színes hirdető táblán megtekinthetők az ara­tási tervek, a napi eredmények, vala­mint a legjobb dolgozók és kombáj­­nosok fényképei. Kurucz NándornŐ (Izsa) H Hatvannyolc esztendős korában elhúnyt az amerikai Frank Borzage. A neves filmrendező egyik legemlé­kezetesebb sikere az 1932-ben készült A Pál utcai fiúk (Molnár Ferenc hí­res gyermekregénye) filmváltozata volt. B A Cannes melletti Biot-ban egy évre bezárták a Fernand Leger Mú­zeumot, mert a nagy francia festő alkotásait a Szovjetunióba viszik, ahol kiállításon mutatják be Moszkvában, majd a Szovjetunió több nagy váro­sában. H Sztravinszkij 80. srúletésnapja alkalmából az amerikai televízióban bemutatták a kiváló zeneszerző új, Noé és az özönvíz című TV-művét, amelyet a szerző Robert Croft szöve­gére készített. angyalokat és a Revizort szintén nagy sikerrel vitték színre, hogy csak az utóbbiakat említsük — ezúttal is, az ősbemutató jelentőségéhez mérten a tőlük várt jó alakításokat nyújtot­ták. Magda szerepében emlékezetes ala­kítása nyújtott a kitünően játszó Bolló Ilona. Az apa szerepét Kiss József, az anyát Bauer Ferencné ala­kította mély átéléssel. Klimó Károly, Fülöp Péter és a többiek is jól sze­repeltek. A mindig nagy feladatokra vállal­kozó magyarbéli színjátszók közkívá^ natra kétszer ismételték meg az elő­adást. Szándékukban áll, hogy a szom­szédos községekbe is ellátogatnak. Modorban, a kerületi versenyen a második helyen végeztek a darabbal, amelyet remélhetőleg országszerte műsorra tűznek a CSEMADOK azin­­játszócsoportok. Hamerlik László (Torony) * Kellemes délutánok Lendületes munkát fejtenek ki Vyi* ná Kamenicában a CSISZ fiataljai. A szervezet a szövetkezet mellett működik s a fiatalok örömmel lépnek be a kékingesek körébe. Vasárnapon­ként ifjúsági délutánokat rendeznek. Ezek a délutánok nagyon sokat segí­tenek a problémák megoldásában és helyes irányba terelik a fiatalok ne­velését. A kocsmában vasárnap dél­utánonként egyre kevesebb a féldeci­­ző fiatal. Már délután három óra táj­ban gyülekeznek a művelődési ott­hon előtt, ahol közösen, vidáman tán­colva töltik el szabad idejüket. Ifjúsági sportjátékokat is rendez­nek. Még a tél folyamán nagy siker­rel zajlott le a jégkorong és az asz­talitenisz-bajnokság’. Tehát a Vysná Kamenicai fiatalok rövid idő alatt feltalálták magukat odahaza is. Meg­teremtették saját maguknak a szóra­kozási és a művelődési lehetőségeket. A CSISZ szervezet nagy segítségükre van ebben. Radóczy József (Hoefovce) mm fhimmf 1 m2, július 29.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom