Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-12-31 / 104. szám
Napjainkban a feleségnek éppen olyan joga van pénzt keresni, egyedül kirándulni, nyaralni menni, mint régen a „család fejének“, a férjnek volt. Ezzel együtt elérkeztünk oda is, hogy a férjek jogot nyertek a takarításra, mosásra, mosogatásra, sőt a főzésre is. Ma már nem „fehér holló“ a bevásárló, háztartást vezető fárjj Ennek az új szellemnek köszönhette Pista barátom is, hogy sikeresen letette a „szakács-vizsgát“. , Olga, Pista barátom felesége egy három napos -iskoláztatáson vett részt. Gondos anya lévén két napra előre megfőzött. Gondolta, hogy a harmadik napon majd férjecskéje talál valamit a ház körül. Ez a harmadik nap úgyis vasárnapra esett, mikor is Pista egész nap szabad. Pénteken és szombaton különösebb zökkenő nélkül látta el Pista barátom a vállára nehezedő „konyha és házkörüll teendőket“. Mivel vasárnap reggelre minden lábas, fazék kiürült, hozzálátott a főzéshez, merész elhatározással a „barátfüle“ mellett döntött. Most gondolta, hogy itt az idő, mikor egyedül, Olga állandó kritikai megjegyzései nélkül remekelhet. Mivel Pista a számok embere, előre kalkulált. Saját maga részére 2 kiló lisztet, két fia részére 1—1 kilót és ha Olga este hazajön, néki is maradjon, újabb 1 kilót vett alapul. így az 5 kiló lisztet pontosan lemérte, majd minden kiló lisztre 1 tojást számítva, az öt tojást bele öntötte a „nagy vájlingba“ s alapodét Karcsi fütyörészve tóit a ki motorját az útra. Végre vége a munkaidőnek — ma már alig tudta kivárni. Egész nap Editre gondolt. Edit, az új lány, egy hete került ide a városból. A szövetkezetbe jött egy évre dolgozni, tapasztalatot szerezni. lövőre egyetemre megy. Külsőre nem különbözött az itteni lányoktól. Karcsi mégis úgy érezte: más. Elhatározta, ma is megvárja a tyúkfarmnál. De motorral megy oda. Az mindjárt másképp mutat, ha elegánsan lelassít a lány mellett és csak úgy félvállról odaveti: felülsz? Aztán jó lenne valahogy estig elhúzni a dolgot. Legalább megcsókolhatná! ... Igaz, tegnap is próbálkozott, de a lány valahogy mindig ügyesen kisiklott. Karcsi akkor megkérdezte: ■ — Nem tetszem magának? — Dehogynem — nevetett vissza Edit. — De ha én mindenkivel leállnék csókolódznt, akt >nekem tetszik ... Azt a kacagást Karcsi most is fel tudta idézni. Annyira, hogy beleblisergett. Igaz, ■ ma Zsuzsával van találkája. De Zsuzsát már únja. Csinos lány, de túlságosan kapaszkodik utána. Ter-, hére van. • > * Elég soká várt. míg a tyúkfarm felöli ösvényen feltűnt a lány. Karcsi legszívesebben káromkodott volna. Edit Zsuzsával jött karonfogva. Villámgyorsan döntött — más kiút nincs — vállalja mind a kettőt. A motort visszavitte a műhelybe és gyalog ment be a lányokkal a faluba. Megtudta, hogy ma a kiserdőbe készülnek, Zsuzsa a falu környékét ismerteti meg Edittel. Karcsi velük tartott. Egész délután nagyszerűen szórakoztak. Karost csodálkozott, hogy Edit és Zsuzsa milyen jól megértik egymást. Nagyszerűen érezte magát velük, de közben azon gondolkozott, hogyan maradhatna végül Edittel kettesben. Óvatos volt. Majd este. Kirándulás után hazakísérték Zsuzsát, onnan Edittel indultak tovább. A lányok mintha egészen természetesnek tartanák ezt. Karcsit kicsit fúrta, hogy Zsuzsa ilyen könnyen lelépett. Vagy — ami valószínűbb — nem sejt semmit az ö Edit .iránti szándékairól. Délután Edit véletlenül letegezte, aztán ennél is maradtak. Karcsi most akart hasznot húzni a dologból: — Még nem ittuk meg a pertut! — Es az ivást nem lehet elhagyni? — Az ivást esetleg, de a csókot nem! Edit megint kacagott, kedvesen, klslányosan. — Igazán? — Hozzáhajolt és az ajkával éppencsak hozzáért Karcsi szájához. Olyan gyorsan és váratlanul tette, ezt, hogy Karcsi a meglepetéstől elvesztette a lányokkal szembeni szokásos fölényét. Azt hitte, Edit szabadkozni fon és csak hosszas cívódás után, egy kis erőszakkal sikerül majd lefegyverezni öt. De akkor aztán agyonc3ókolja. 1gy, tlyen csókkal nem számolt. san összegyúrta. Gyúrás közben úgy rémlett neki, mintha egy kicsivel több lenne a tészta, mint múltkor, de sürgősen megnyugtatta magát, sebaj, legalább marad Ijétfőre is. Az összegyúrt tésztát 12 cipóra szaggatta ki, majd kezdetét vette a cipók kisodrága. Sajnos, a kisodort tészta tömege hamar elfoglalta a székek, a kredenc és a mosogatőasztal felületét. Ezért, hogy a többinek is legyen helye, Pista barátom elkezdte a „barátfüle“ gyártását. A kamrából egy kétliteres üvegben eperlekvárt hozott ki. Majd barátfülénként egy kisebb leveses kanálnyi lekvárt számítw^ a tésztákat egymásra helyezte, szabályos, tenyérnyi nagyságú füleket készített. Igaz, most meg a kész barátfülék kezdtek mindenhol helyet foglalni. Már a konyhakredenc teteje is tele volt. Pedig még több kisodratlan tészta is várta szakácsuk ügyes kezét. Pista, hogy helyhez jusson, elhatározta, hogy megkezdi a barátfülék kifőzését. Keresett egy fazekat, úgy 10 literes lehetett, egy kanna vizet öntött bele, feltette a tűzhelyre, majd azonnal bele rakta a barátfüléket. Sürgősen tüzet rakott, s a még elkészítésre váró tészták tömegét vette keze alá. Meg kell hagyni, nem feledkezett meg a tűzhelyen lévő barátfülék állandó keveréséről sem. Rövid félórai főzés és keverés után a felforrt víz „vérvörösre“ vált a kifőtt eperlekvártól. Az így „elvérzett“ és elázott barátfüléket Pista jobbnak látta a háztáji gazdaság disznójának ajándékozni. Értékelve az eddigi tapasztalatokat a hibák az állandó keverésben és a hosszú főzési időben látta. Ezután tehát csak behelyezte az újonnan vízzel tele töltött fazékban a tésztákat, a kavarást mellőzte. A gyorsabb főzés érdekében alaposan megrakta a tűzhelyet szénnel és fával. Mind aki a dolgát jól végezte, újjult erővel látott neki a még megmaradt két kisodratlan tésztának. Éppen a maradék lekvárt kaparta ki az üvegből, mikor az udvaron nagy zajt-kotkodácsolást hallott. Kilépve az ajtón, szemben találta magát az óljából kiszabadult disznóval. Azonnal cselekedni kellett, hogy a virág és veteményes kert épségét megóvja. A disznót vissza kell zárni az óljába, viszont az ól ajtaja kitörött, hamar szeget-kalapácsot szerzett és egy jó tízperces munkával elkészült az 61 ajtaja is. Most jött a nehezebb eset, a háztáji disznó se szép szóra, se fenyegetésre, sőt verésre sem volt hajlandó visszamenni az óljába. Végre segítség érkezett, megjött a két fiú, akik moziban voltak. Az eltelt félóra alatt a jól megrakott tűzhely is elvégezte kötelességét. Fele víz kiforrt a fazékból, végig folyt a tűzhelyen, annak oldalán és kisebb-nagyobb tócsákban szerényen a padlón gyülemlett össze. A tésztát, bár barátfülének készült, most már semmi szín alatt nem lehetett annak nevezni: égett, kozmás és kemény volt. Ezer szerencse, hogy Pista barátomnak jó humora van, így azonnal elhatározta, hogy a minden bajt okozó disznónak kell büntetésből ezt az újabb „szakácsremeket“ megennie. Mit részletezzem tovább, az utolsó főzetből a két fiú segítségével sikerült Pistának gyenge három tányér barátfülét főznie. Ebéd után, amikor kissé éhesen, de elfáradva kelt fel az asztaltól, elhatározta, hogy legközelebb legalább 10 kiló lisztből fog főzni barátfülét, hogy egyszer már kedve szerint jóllakhasson belőle. Karcsi erősen gondolkozott. Nem szerette volna elrontani az estét. Ha Edit most engedett, egy sötétebb helyen sem fog védekezni, gondolta. Karonfogta, de Edit ügyesen kihúzta a kezét. — Hagyj kicsit szellősebben fnennem! Karcsi magabiztossága elpárolgott. Más lány talán azt mondta volna „meglát valaki", vagy „nahát ne szemtelenkedj", de egy kis huza vona után hagyta volna. Edit hangjában azonban volt valami, amivel minden további próbálkozást elhárított. Párban nem akart menni, a kiskapuban nem állt meg. Sietett lefeküdni, hiszen reggel mindketten korán kelnek. Karcsi dühöngött magában. Hogy tudott egy tlyen nagyszerű alkalmat elszalasztani! Másnap rosszkedvű volt. Morogva ment a telefonhoz is, amikor az irodából kiáltottak, hogy hívják. A tyúkfarm vezetője telefonált. — Karcsikám, édes fiam, nagy baj. Ha van istened, gyere rögtön ide és segíts rajtam! — Na, mi romlott el? — faj, nem a keltetőkkel van baj! Sokkal rosszabb... Te, a Zsuzsa meg az Edit... verekszenek! — Micsoda? — Verekszenek — a brigádvezető felindulásában lihegve kapkodta a szavakat — Miattad verekszenek, fiam. Ütik, karmolják egymást, a hajukat tépik. Nem bírjuk őket szétválasztani ... Gyere azonnal, segíts! — és letette a kagylót. Karcsi pár pillanatig értetlenül bámult. Aztán elképzelte, mi történhetett. Biztosan Zsuzsa kezdte... Miközben motorján a tyúkfarm felé viharzott, arra gondolt, hogy délben már az egész falu arról fog beszélni, Karcst miatt verekedtek a lányok. Es méghozzá Edit. Edit, a várost lány, aki után visszafordulnak az itteniek. Az udvaron valósággal futott a vezető kis szobája felé, tudta, ott jönnek össze reggel a „tyúkosok", az egyben az öltözőjük is. Kifulladva rontott be az ajtón. De megtorpant. Meglepte a csend. A lányok körülállták a vezetőt, aki valamit jegyezgetett. Edit átfogta Zsuzsa vállát, csendesen vártak a többiek között. Karcsi bizonytalanul közeledett feléjük. A lányok már nem bírták tovább. Kitört a nevetés vihara. Karcsi most kapcsolt. Beugratták. Sarkonfordult és szó nélkül kiment. Még az udvarra is kihallatszott a nagy kacagás. — faj, de kitöltünk vele, jaj, de kitöltünk vele — kiabálta csukladozva az, egyik kislány. — Toknypsok — dühöngött Karcsi Rettentő kínosan érezte magát. Hogy ezt meg merték vele tenni. Pont vele! Délben már az egész falu arról jog beszélni, Karcsi elhitte, hogy miatta képesek verekedni a lányok ... * * * Műszak után Zsuzsa várta a kapunál. — Haragszol? Nem válaszolt. — Ml már nem haragszunk. Karcsi elképedt: — Ti? — Persze. Mert kettőnek udvaroltál egyszerre. Nem válaszolt. Beindította a motort, aztán hátraszólt: — E elülsz? Zsuzsa felült és Karcsinak jól esett, amikor a derekán megérezte a lány meleg szorítását. A. Z. Búza, búza, sűrű, sötét tábla búza... énekli az agronómus. Tábla búza. Hukk... Ez nem jó ének. Nem, az angyalát neki! Gyerekek mást kezdjünk, mert az, a búza ... szóval tudjátok. Hukk ... nincs elvetve. Hogy miért nincs? — morfondíroz tovább. — Azt már én sem tudom. No nem igaz? Nekem, hukk... mindent kell tudnom? Ti sem tudtok mindent, a jó mindenét neki! ja, ja. A járás meg engem nyaggat... pedig, pedig ti sem tudjátok. Szóval búza, búza, sűrű, sötét tábla. Na, hűk ... hukk ... még megcsavarja az eszemet, pedig már megint a nyelvemre tolakodott. Ez a búza... alig hogy ittam. Ügy van cimborák? Hát persze, hogy úgy van. Minek is kérdezem tőletek, mikor ti sem tudjátok! Inkább jó bor, jó egészség... Nem. Ügy szól, hogy ... hukk... jó feleség. Énekeljetek, a fűzfányfütyülöjét ennek a világnak!... Az est már bakacsinba öltözött. A csárda utcára küldte vendégeit, akik még mindig a búzát, azt a „fene búzát“ énekelik. Mindig elölről, de soha sem végig. A jó öblös hangok közül mintegy kiválik, az agronómus, B. Pista baritonja. — Könnyű néktek cimborák a búzát énekelni. De nekem, a fe... ne a búzáját! Mikor vetjük el, hé Jóska, mikor? Ne mondd hogy ráérünk, mert hukk ... tudod ... a járás engem fog rövidebb kötélre. Méghozzá marhakötélre. Vagy nem is hallgatsz engem? Na jó van, majd még iszunk rá. Érted? — Agronómus elvtárs! Az éjjel mi ütött a fejébe? Mindig csak a „búzát““ fújta. Fölverte vele a fél falut. — Ja, persze, a búza. Hogyan is állunk a vetéssel, elnök elvtárs? Mert még az ágyban sem volt tőle maradásom. Azt álmodtam, hogy kikötöttek a tábla szélére, étien és szomjan, és csak akkor engedtek el, amikor már elvetettük. A Jóska fiú kint van? — Éppen ezért jövök — szól az elnök és a csoportvezetőre tekint. ’ — A traktor tegnap délutántól áll. Nem tudom, mi lehet vele. Már befejezhette volna a szántást a búza alá. Jöjjön velünk, hadd világítsunk rá. T. Jóska csak úgy, ruhástól vetette magát az ágyba az este, illetve az éjjel. Most pedig az ablaknál kalimpál nehéz csizmáival. — Jaj, jaj! Engedjetek el! — siránkozik, hadakozik. Az emberkék azonban nem tágítanak, már a búzaemberkék. Minden szemnek lába és keze nőtt, minden egyes óriássá vált és most húzzák őt szántást tenni. Befogják az ekébe, amit tegnap még a traktor vontatott. És a dűlőn felfelé kell húznia. Elfárad, pihenni akar, ekkor pedig megannyi ostorszíj csattan a hátán. Verítékezik, elhagyja ereje és az ütések nyomán már vér is bugyog. — Engedjetek el! — rikoltozik. De a búzaemberkék csak nem tágítanak. — Majd csinálsz te nekünk máskor Időben magágyat! Nesze, ne! Rendre tanítunk mi, ha magad nem tanultad megl — Engedjetek el! Engedjetek el! — Jóska, Jóska! Mit csinálsz? Ébredj, na. Hailed?- Végre kinyitja szemét. Megkínzott arcán barázdákat szántott az izzadság, a könnyek. És ki lát? Az elnököt, az agronómust és a csoportvezetőt. Szóval csak álom volt, de fene egy álom volt. Mint a gumilabda ugrik fel. Restelli magát. — Megyek, megyek! Felszántom már azt a búza alá való táblát. Tóth János PAVOl HOROV: ÚJÉVI KÖSZÖNTŐK (részletek) Köszöntelek jó barátaim, teljes szivemből ez új évben! Gyújtsunk rá vidám dalra ím oly ütemben, ahogy merészen megyünk a célhoz, mely már Inl Hej, a mutató nem pihen az ódon óra számlapján. Az élet szeszéllyel tele • van, hogy szívünkbe beleváj, van, hogy boldogít hirtelen. • Köszöntelek titeket, falvak, iskolatársak, jó anyéml Az aratástok legyen gazdag, Teljenek meg csűrök, kamrák, terüljön dúsan minden asztal. Nyomort eleget láttatok: sokszor volt csűrötök üres, benne csak egér clncogott. Pár jobb falat, jó bor, tüzes talán csak újévkor jutott. • Hazai költők verseiből Dalom meg nem köszönti, nem, idő előtt a napnak keltét. Hisz még villámok rémesen t ostorozzák földünknek testét, mely pelyhes madárként cseng. De ha a kürtök felharsannak, megvédjük meleg fészkeinket A köszöntőm most szóljon annak, kit az igaz csillag vezet s kishitük hangjára nem hallgat. • Köszöntelek, minden nemzet! Bőrünknek színe el nem választ. Anya szült minket: kapocs ez. A nap fényt mindenkire áraszt s egykor szabadság napja lesz. Köszöntelek téged, ember! Emberek közt testvéri viszony! Hogyha többé fegyver már nem kell, csak ölelés lesz, baráti szó, akkor virrad fel majd a reggel, lesz boldogság e földtekén. Fordította: Fügedi Elek • Hazai költők verseiből • JAN SMREK: TISZTA ITAL... Tiszta ital, tiszta ottbon, tiszta nóta, tiszta asszony, tiszta lélek, tiszta szem, madár cseveg szivemen. Tüzem Int, mint kósza szellem, zengjen más, vagy saját lelkem én szólok, vagy ég üzen, madár cseveg szívemen. Ég a falomb s villanykörte, törjön porrá, ami gyönge, szilárdság az én jelem, madár cseveg szívemen. Termést hoz a szőlőtőke, homlokomon lóg a fiirtje, rák-oduban nincs helyem, madár cseveg szívemen. Fodítotía: Veres János MIROSLAV FLÓRIÁN: Cseh tél December. Kunyhók állnak csendben. Ablakig érő hótömeg. A küszöbről a vándorembert szelíd bundás morogja meg. Mélységes csönd van, csak kis ' csengők nevetése csilingel szét amint a rozzant, vén szán előtt repül a ló fergetegként. Öreg kocsis gubbaszt a bakon, bundájában elvész szinte. Kezével, mely vörös a fagytól, fáradt szemét megdörzsölte. Alkonyderengés. Habkönnyű pír száll kavarogva fenn a légben és minden ablakra ráír egyetlen egyszerű szót: Béke. Eordította: Fügedi Elek
