Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-11-25 / 94. szám
Bevezetőül nézzünk körül Szverd lovszkban. A város főterén szálljunk fal aa ötös villamosra, amely az Uralgépgyár lakótelepére vissz bennünket.- Kuznyecov utca! - kiáltja a kalauz. A gyár Igazgatósági épületén emléktábla látható. A harmadik emeleten a 309-es számú szobát találjuk. Az 1935 —56-os években ebben a szobában dolgozott Nyikolaj I. Kuznyecov. Gyönyörű iratborító fekszik előttem. Rajta aranybetűs felirat: „Örökké megőrizni!“ Iratborító!? — mindennapi emberi alkotás. De miért olyan izgatott az üzem személyi osztályának dolgozója, amikor kinyitja? Miért emlegetik ennek az embernek a nevét annyi szeretettel és figyelmességgel?... Az éj leple alatt ‘ p 1942. augusztus huszonnegyedikén a Moszkva melletti repülőtérről egy kétmotoros „IL-2“ indult útra a késő esti órákban. A németek által megszállt Ukrajna pontosabban Sarny város felé vette útját. A gép magasan repült, hogy észrevétlenül átszálljon a front felett. Az utasai B. Szuchenko, a két Nyikolaj Prichogyko és Gnepjuk csendesen beszélgettek. Az ablaknál az egész hosszú út alatt némán ült még egy személy. Az Iskolában eltöltött napokra és a bátyjának küldött levélre gondolt. A repülőgép váratlanul megrázkódott. Orrabukott, majd a magasba emelkedett. A német légvédelmi ágyúk megkezdték a tüzelést. Egy gránát a repülőgép közelében robbant fel. A gépnek azonban sikerült átrepülnie. Félóra múlva feltűntek a partizánrepülőtér fényei. A sötét égbolton egymás után jelentek meg az ejtőernyők fehér felhőcskéi. Néhány perc múlva a csoport parancsnokánál magas, vállas férfi jelentkezett: — Rendelkezésére állok! Ismerkedés Rovno várossal Nemsokára a Sarnyl erdőben történtek után a Rovnoba vezető úton ennek a jelenetnek lehettünk tanúi.- Kérem az iratait! - szólította fel az őrvezető a hintóbán gőgösen ülő karcsú főhadnagyot. A főhadnagy mosolygott s két újjával, mintha csak véletlenül történt volna, kis fémtárgyat húzott elő — a gestapo titkos rendőrségének jelvényét — s csak ezután mutatta be szolgálati igazolványát. Az őrvezető, hogy elkerülje a gestapósokkal kötendő közelebbi ismeretséget, gyorsan befejezte az Igazoltatást. Csak a főhadnagy nevét jegyezte meg: Paul Zibert. A hintó folytatta útját a város felé. A főutcán álltak meg. A főhadnagy kiszállt és hanyagul, botját lóbálva sétált el a kirakatok előtt, mintha az árufajtákat vizsgálgatná. öt azonban szemmelláthatóan jobban érdekelték a számos hitlerista intézmény kifüggesztett táblái. Abban az Időben Rov/ noban, amely a megszállt Ukrajna fővárosa lett, állomásozott az összukrajnaí gestapo, a tábori csendőrség parancsnoksága, a légierők parancsnoksága, a hadtápterület parancsnoksága élén Kitzinger tábornokkal, nem beszélve az Ukrajnai Reichskomissariatról, amelynek főnöke Erich Koch volt. A városban számos biztonsági rendőrcsapatot és tábori csendőrt összpontosítottak. Minden lépésre igazoltatások folytak. Az első ismerkedés a várossal szerencsésen végződött. A hintóval, amelyen a főhadnagy jött, néhány nap múlva váratlan esemény történt. Míg Paul Zibert dolgát végezte, a hintóra két, Medvedev csoportjához tartozó, partizán lett figyelmei. „Elvitték“ magukkal a csoporthoz. Nagyon meglepődtek, amikor a parancsnok megjegyezte, hogy saját hintájukat zsákmányolták el. Zibert tudomást szerez a titkos kábelről A Rovno-Kostopol-I úton lassan haladt előre a három parasztszekér. Rendőrök ültek rajtuk. Űgylátszott a környező falvak legújabb átfésülésére indultak. Mellettük ült a már jól ismert főhadnagy. Váratlanul felemelte a kezét s a mellette ülő rendőr gránátot rántott elő. A robbanás az árokba lökte a szembejövő gépkocsit. — Bocsánat Uraim! Félreértés történt. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Oberleutnant Paul Zibert! — jelentette a halálra rémült hitlerista hivatalnokoknak, akik a szerencséjüknek köszönhették csupán, hogy életben maradtak a robbanás után. Köztük volt a birodalmi hírszolgálat tanácsosa Rals és Gaan gróf, akik Rovnoba igyekeztek a kijevi titkos tárgyalásokról. Csak később döbbentek rá, hogy a partizánok foglyai. Megkezdődött a kihallgatás. Egy óra múlva a moszkvai főparancsnokságra rendkívül komoly és fontos adatokat tartalmazó rejtjeles rádiogram érkezett. A kihallgatás idején a foglyoknál egy térképet találtak, amelyen figyelmes tanulmányozás után Berlint a kis ukrán városkával Vinnicával összekötő különös vonalat fedeztek fel. Milyen összefüggés lehetséges a fasiszta Németország fővárosa és az ukrán városka között? A németek sokáig tagadtak. Végül Rais a fogai közt sziszegte: — Ez titkos kábelvezeték Berlinből Ukrajnába. — És miért érdekelte önöket ez a városka? A válasz megdöbbentő volt. Nem messze Vinnicától, Jakusinec falunál volt Hitler főhadiszállása a keleti fronton. A fasiszták elmondták, hogy a titkos kábelt tizenkétezer orosz hadifogoly fektette le. A titkos munkálatok elvégzése után a gestapo valamennyit kivégezte. Valamennyit egytől egyig. Így edzették az acélt Az Uralgépgyárnál fennmaradt munkakönyvé szerint Kuznyecov 19Í1. június 27-én született. A szegény földműves család a kis ural! falucskában, Zyrjankában élt. Nyiko Kuznyecov (így hívták őt) kezdetben helyben, később a néhány kilométerre levő szomszéd községbe Balairba járt Iskolába. A. M. Fedjunylnszka tanítónő mint nagyon szorgalmas diákra emlékszik. Szerette a verseket. 1924-ben egy januári reggel Nyiko könnyes szemmel ment haza. Lenin haláláról beszélt. Este az elvtársaknak verseket olvasott fel Leninről. A hétéves Iskolát a Járási székhelyen Talicában fejezte be. A szépirodalomban lelte örömét. Kiváló ismerője volt Gorkij, Nyekraszov, Lermontov és Tolsztoj műveinek. Itt Talicában Nyikolaj először foglalkozik komolyan a német nyelvvel. Nyina Nyikolajevna Avtokratova, tapasztalt pedagógus az ifjúban felkeltette az érdeklődést az idegen nyelvek iránt. Kiváló nyelvi készségek mutatkoztak meg nála. Az iskolában gyakran eljárt a gyakorlati munka oktatójához — az első világháború volt hadifoglyához. Az első világháború után sok német telepedett le az Ural vidékén. Nyikolaj németül beszélgetett velük. Néhány éven keresztül Nyikolaj az erdőterületen volt látható, ahol a másik volt hadifogoly, Gunold dolgozott. Vele Is csak németül társalgó«. A talici erdészeti technikumon nyelveket nem tanítottak. Itt a főhangsúly a terep és térkép ismeretén volt. Abban az időben öreg gárdakatona volt a főerdész. A tanulók 25 — 30 kilométert tettek meg „jelentéssel“. Megtanították őket tájékozódni az erdőben Iránytű nélkül. Mindez nagy előnyére vált Kuznyecovnak a háború idején. Az erdészeti technikum elvégzése után Kuznyecov egy ideig Kudimkárban dolgozott a Komi-Permi nemzetiségi körzetben. Itt gyorsan elsajátította a permi nyelvet. Később, már a partizánoknál megtanult ukránul is. Az uráli politechnikai intézetet Kuznyecov távúton végezte. Diplomamunkáját német nyelven dolgozta ki. István (községi alkalmazott) vallomásaira, akik hivatalos közegei lévén a községnek, a kihallgatásokon részt vettek és a csendőrök részéről semmiféle erőszakosságot nem tapasztaltak. Prágay László tanú a vizsgálóbíró előtt igazolta a csendőrök előtt megtett vallomását, amely szerint a vádlott útközben Hegyről Kosút felé felhívta a tömeget, hogy szükség esetén kövezzék meg a csendőröket... A tanú ezt a vallomást a főtárgyaláson visszavonta... A bíróság nem ismeri •1... Tehát így állnak az ügyek! 15 csendőr tanúvallomása. Dudás, Kozma és Kurcová jelentése és néhány polgár csendőrpofonokkal és egyéb fenyítésekkel kierőszakolt vallomása volt minden, amire a bíróság támaszkodhatott, amire az ítélet kihirdetésében hivatkozhatott. Mindezekkel szemben - ahogy az Ítélet megindokolásában hallhattuk — „az Országos Bíróságot nem foglalkoztatta annak a kérdésnek a megvitatása, jogosan használta-e a csendőrség a fegyverét, vagy nem, mivel a fegyverek használatára csak a vád tárgyát képző bűncselekmény elkövetése után került sor ...“ És így vált a kosúti tragédia tragikomédiává. Az urak röhögnek Gyevát, Thurzó és Zsabka sírja felett, homokot szórnak a csendőrterror összes szemtanúi szemébe és legfeljebb grimaszokat vágnak százezrek tiltakozása fölött Igen, a véres tragédiából csak egy tragikomédia maradt hátra. Ez a vérontás után másnap kezdődött Kosúton, amikor a gyilkos kordon csendőrei végigpásztázták Kosútot, Hegyet, Vízkeletet, behatoltak munkáslakásokba, összefogdosták az embereket, akikre egy nappal azelőtt golyózáport nyitottak, akiket gumibotta: és puskatussal vertek össze: Major képviselő elítélésével folytatódott és a tanácselnöknek azzal a kijelentésével fejeződött be, hogy a bíróság nem foglalkozott azzal a kérdéssel, joggal vagy jogtalanul használták-e fegyverüket a csendőrök... A bíróság előtt nem volt lényeges Gyevát, Thurzó és Zsabka felkoncolása, hanem az, megtöltötték-e a zsebüket kövekkel a Hegyről Kosútra tartó munkások vagy nem, hogy Major hajlandó volt-e igazolnia magát Jánosik csendőr-főhadnagynak vagy nem, megragadta-e valaki Jánosik kardja markolatát vagy nem, lerepült-e a sisak Cerníöek csendőr fejéről egy célba találó kő nyomán vagy nem, mellbe vágták-e Kotesovec csendőrt vagy nem, stb stb. 1931. július 13-a volt. A bírósági főtárgyalás Major képviselő ellen befejeződött. Majort nyolc havi fogházra ítélték. A közönség távozik a teremből. Az emberek megtöltik az utcákat. A gyárakban új műszak kezdődött, kint a földeken pedig az érett gabonában az aratók kaszája zenél. Majort elítélték. A bűnösöknek a hajuk szála sem görbült meg. * * * Az ítélet ellen mindkét fél, az államügyész és a vádlott is fellebbezést nyújtott be. A Felső Bíróság Bratislavában az 1931. szeptember 30-án megtartott fellebbezési tárgyaláson Major fogház büntetését „1 (egy) évre és 3 hónapra emelte“. Major október 2-án a Felső Bíróságnál újra megfellebbezi az ítéletet és leromlott egészségi állapotára való tekintette! 5000.— korona kaució felajánlása ellenébe egyszersmind szabadlábra helyezését la kérelmezi A Felső Bíróság „tekintettel az elkövetett bűncselekmény jelentőségére és a vádlott személyes körülményeire a kérvényt elutasította, miután figyelembe vette a vádlott eszmei híveinek rendkívül nagy számát, ami az I. és II. fokú bíróságokra érkezett sürgönyökben közölt nyilatkozatokban is kifejezésre jutott...“ Miután kitudódott, hogy a bíróság túl csekélynek találja a felajánlott kauciót, a védelem 20 000. — koronát kínál fel. Az Országos Bíróság 1931. október _31-én határozatot hoz, mely szerint 'eleget tesz Major kérelmének és szabadlábra helyezi, amennyiben kaució fejében 50 000.— koronát helyez letétbe, „mivel a vádlottnak a) családja van, amelyről gondoskodik, b) képviselő és jövedelemmel bír, c) büntetésének egy részét már kitöltötte. A kaució készpénzben helyezendő letétbe... az Országos Bíróság döntésétől számított nyolc napon belül.“ Másnap a napi sajtó ezt a hírt feltűnő nyomásban közli a nyilvánossággal. A burzsoá újságok irónikus alcímekkel fűszerezik a jelentést, a kommunista lapokat megdöbbenti a kaució összegének nagysága. Kihívó gesztust látnak benne azokkal szemben, akik az eredetileg felajánlott 5000.— koronát gyűjtéssel igyekeztek összeszedni Major részére és már akkor meghökkentek, amikor 20 000.— korona letétbe helyezéséről volt szó. De a szlovákiai proletárok, Csehszlovákia kommunistái elfogadták ezt a kihívást is. Hozzáfogtak az egész köztársaságban, hogy összegyűjtsék a szükséges 50 000.— koronát. Koronát koronára raknak, a koronásokból tízkoronások, tízesekből százasok, ezresek lesznek ... (Folytatjuk) Paul Zibert a fasiszták réme Kuznyecov testvére Viktor Ivanovics mesélt nekem az 1942. évi frontmelletti moszkvai találkozásáról Nyikolajjal. Rövid ideig beszélgettek. Nyikolaj ezeket mondta: „Teljesült, a vágyam. A legközelebbi napokban a front mögé repülök a németekhez. Védeni fogom hazámat, ha kell az életem árán is. Valószínű a háború végéig levelet nem küldök, így hát ne nyugtalankodjatok.“ Kuznyecov jól tudta mi vár rá. Június 27-én ezt írta: „Az áldozatok elkerülhetetlenek. Én nyíltan megmondom Neked, nagyon kis reményem van arra, hogy életben visszatérek. Majdnem százszázalékos, hogy fel kell áldoznom magam. Én teljes nyugalommal és öntudattal teszem, mert tudom, hogy szent és igazságos ügyért áldozom életemet, hazánk jelenéért és virágzó jövőjéért“. Kuznyecov azonban nem csak saját személyére gondolt. „Elképzelem — mondta ő - ahogy 5 — 10 év múlva a győzelem után minden kivirágzik a mi földünkön. Milyen élet lesz az! Ha velem bármi is történik, tudjátok, hogy én voltam a legboldogabb ember a világon, mert harcoltam ezért az életért!“ Nemcsak egyszerű szavak voltak ezek. Moszkva időben tudomást szerzett: a németek támadásáról az ben meggyilkolták Hans Peters alezredest. 17.00 órakor Ismeretlen személy kapitányi egyenruhában engedély nélkül meglátogatta fent nevezett házat. Az őrség feltartóztatta és Peters alezredes elé vezette őt. Szolgálati igazolványának ellenőrzése közben az álkapitány, aki Paul Zibert néven mutatkozott be három pisztolylövéssel meggyilkolta Peters alezredest. A tett színhelyéről észrevétlenül eltávozott. A gyilkosság helyén három 7,65 mm hüvely volt található, amelyeket mellékelek ...“ Nagyon érdekes ezen dokumentum befejező része: „Figyelembe véve a 18/11-44 96-os számú jelentést, feltételezhetjük, hogy egy és ugyanazon személyről van szó ...“ Mi is a 96-os számú jelentés? Február tizenkettedikén a megszállók újsága gyászkerettel s az első oldalon a következő szöveggel jelent meg: „Bauer főgubernátor utolsó útja." Mit tartalmaz ezzel kapcsolatban a gestapo jelentése: 9/II-44 7 óra 45 perckor Lvovban a Lei tenstrasszén eddig ismeretlen személy merényletet követett el Bauer főgubernátor és Dr. Schneider elien. A támadó valószínűleg automata pisztolyt használt. A tett színhelyén két 7,65 mm hüvelyt találtak. Felmerült annak a gyanúja, hogy az Ismeretlen merénylő több merényletet követett el a biroorlov-kurszki gyűrűnél, arról, hogy a hitleristák titkos fegyverek gyártását kezdték meg, és sok sok másról. Mindez „Paul Zibert“ — Kuznyecov példátlan bátorságának és lélekjelenlétének volt köszönhető. Egy alkalommal partizánlányt, Valentina Oszmolova rádióst kellett Rovnoba szállítania. A hintó ismét előkerült. ,A rádióslányt felültették, a rádiókat, gránátokat és géppisztolyokat takaró szőnyegre. Mellette Paul Zibert ült. Kezdetben minden a legnagyobb rendben ment. A járőrök nem állították meg a hintót. A város előtt közvetlenül (ez télen történt) a lovak megcsúsztak és váratlanul megbokrosodtak. Kuznyecov, Valentina és a kocsis Nyikolaj Prichogyko kiugráltak, de a hintó néhány másodperc múlva a német őrök szemeláttára felborult. — Mit bámészkodtok! — kiáltott a meglepődött katonákra a szigorú főhadnagy. — Vagy nem látjátok! Elfogott orosz partizánlányt viszek Rovniba. Segítsetek összeszednem a zsákmányt és állítsátok fel a hintót! A katonák úgy is cselekedtek. A rádióslány szerencsésen megérkezett a városba. Kuznyecov régóta figyelte Ukrajna reichskomiszáriátusa vezetőjének, E. Kochnak segédjét, Dargel tábornokot. Tudta, hogy meghatározott időben elhagyja Sposztraszén lévő villáját. 1943-ban, egy szeptemberi napon az autó, amelyen Paul Zibert és hű sofőrje Sztrutyinszkij ültek, ezen az úton állt meg. A tábornok kijött a házból. Segédjével maradt kettesben. Kuznyecov közvetlen közelről kétszer tüzelt. — Most aztán hajts! — kiáltott Sztrutyinszkijre. Az Opel gyorsan távolodott. Másnap reggel Kuznyecov kis megjegyzést olvasott a helyi fasiszta lapban: „Rovnoban meggyilkolták a birodalom ukrajnai komiszáriátusa mellett működő főpénzügyosztály vezérét Hans Hel miniszteri tanácsost és az igazgatóság inspektorát Vinter Adolf politikai előadót. A gyilkos német katonai egyenruhát viselt. Eddig nem sikerült őt elfogni... És Dargel? Vagy nem vele végzett Kuznyecov? Kiderült, hogy a felderítő tévedett. Hel úgy hasonlított Dargelra mint egyik tojás a másikra. Dargel sem menekült meg Kuznyecov golyójától. Tíz nap múlva ugyanazon a helyen egy golyó végzett a fasiszta tábornokkal. Két jelentés Az előttem lévő két dokumentum a bátor felderítő utolsó hősi tetteiről beszél. A Ívovi gestapo iratai közt találták őket. Az egyik dokumentum a Ivovi tábori csendőrség bűnügyi osztályának jelentése Krakóba arról tanúskodik, miként „1944. január 31-én 17 óra 20 perckor Lvovban a légierők épületédalmi németek és a németek szo'gálatában felelős helyeket betöltő más személyek ellen“. Az 1944-es év ezen februári napjaiban a szovjet felderítő legendás tetteiről Berlinben is tudomást szereztek. Az egész titkos rendőrséget mozgósították. Mindenhová szétküldték Paul Zibert fényképét (a halott Peters görcsösen psszeszorított kezében maradt a „biztonsági rendőrség századosának“ szolgálati igazolványa). Február 12-én Kuznyecovnak és társainak Belov Ivánnak és Kaminszki Jánosnak sikerült elhagynia Lvovot. Nyomuk veszett. A további események részletei csak 15 év múlva váltak ismertté. Tizennyolc kilométerre Lvovtól Kurovice falunál az autót tábori csendőrség őrjárata állította meg. A gestapo jelentésében ez volt: „Ebből az autóból 1944. II. 12-én Kurovicenél meggyilkolták a katonai járőrt. A lövöldözők elrejtőztek. Kuznyecov, Belov és Kaminszki elhagyva az autót gyalog folytatta útját. A hanovicseszki erdőségbe jutottak, ahol a csoport két partizán tagjával Pristuppal és Drizdovval találkoztak. A partizánoknál azonban nem volt rádióadó s így Kuznyecov a továbbhaladás mellett döntött. Egy hónapig bolyongtak az erdőben. Március 8-ról 9-re virradó éjjel az erdő szélére jöttek. Előttük Boratin község terült el. A felderítők tudták, hogy németek itt nincsenek. Kuznyecov és Kaminszki egy házba mentek be. Belov az utcán maradt. A ház pincéjében azonban bandita-benderisták rejtőztek. A házba rontottak. Vezérük, Csernogora megismerte Kuznyecovot (fejére a németek 25 ezer aranyat tűztek ki). És "ekkor a bátor felderítő leütötte a petróleum lámpát s „így halnak meg az orosz partizánok!“ kiáltással kirántotta a grant' biztosítékát... (Fordította: Bergendi Kálmán) Tanulni sosem késő A „Dolgozó Nő“ szerkesztősége beszélgetést rendezett a levelezőkkel, amelyen értékelték az „Ifjú szemmel“ címen folyó ankét eredményeit. A tanácskozáson mélyen vitatták az ifjúság helyzetét és feladatait a mezőgazdaságban. A felszólalók többen arról beszéltek, hogy az ifjúság megmaradására a mezőgazdaságban nem elég csak a gazdag kulturális élet megteremtése, ha nem becsülik meg a fiatalokat a munkában, ha sok a bírálat és kevés az elismerés. Viedermanné felszólalásában arról beszélt, hogy a megbecsülésnek az alapja a hozzáértésben, a szakképzettségben van. Mint öt gyermek anyja ezt nemcsak vallja, hanem ő maga is a Dunaszerdahelyi N 'zögazdasági Technikum második osztályába jár. %