Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-09-02 / 70. szám

FIGYELEM! ANKÉT • FIGYELEM! ANKÉT • FIGYELEM! ANKÉT • FIGYELEM! ANKÉT • FIGYELEM! ANKÉT fa a fa ü E • H Cd z < s fa­fa fa Ü fa • H Cd fa Z < s fa fa fa fa ü fa • H Cd fa Z < s fa fa u fa o fa fa Cd fa Z 3 S u fa fa fa o fa • Cd fa z < s fa fa u fa o fa • H Cd fa Z < S fa fa fa fa o fa • H fa fa Z < s a fa fa o fa FII YELEM! ANKÉT • FIGYELEM! ANKÉT • FIGYELEM! ANKÉT • FIGYELEM! ANKÉT • FIGYELEM! ANKÉT w fa fa * Ü fa H fa fa Z < 2 u fa u > o fa • fa fa fa z < s fa fa fa fa Ü fa • fa fa fa z < s fa fa fa fa o fa • fa fa fa z < s fa fa fa fa o fa • fa fa fa z < s fa fa fa fa o fa • fa fa fa z < s fa fa fa fa o fa • fa Cd fa z < s fa fa fa fa ü fa • Szövetkezeteink megalakulása óta nár jónéhány ered­ményekben és ta­pasztalatokban gaz dag év telt el. Me­zőgazdasági dolgo zóink megértették hogy a megváltó zott társadalmi vi­szonyok között a boldogulás útját többé már nem a földhöz való görcsös tulajdon­­jogi ragaszkodásban, hanem a ter­melés és a gazdálkodás nagymé­retű fejlesztésében kell keresni, amihez sok lelkes fiatalra van szükség. Gyakran esik sző manapság a mezőgazdaságban dolgozó fiata­lokról. Pedig tudjuk és érez­zük, hogy milyen komoly kérdés még mindig a fiatal munkaerők problémája. E mindnyájunk szá­mára oly fontos termelési ágazat­ban általában kevés a fiatal, a dol­gozók átlagos életkora túlságosan magas. Ez annál is inkább baj, mert a nagyüzemi gazdálkodás és hazánk magasszínvonalú ipari fej­lettsége egyre újabb technikai és technológiai eljárások bevezetését teszi lehetővé, ahol nagy szükség van a fiatalos lendületre, bátor kezdeményezésre. Sok embert foglalkoztat ez a kérdés, hogy miért marad távol oly sok fiatal a mezőgazdasági termeléstől, és ha távolabb is, de más termelési ágazatban helyez­kedik el. Érdekes dolgokkal állunk itt szemben, ha meggondoljuk, hogy az a változás, ami a mező­­gazdasági termelésben az utóbbi években végbement, elsősorban a fiatalságnak kedvez és mégis ke­vés itt a fiatal. A mezőgazdasági termelés vonalán teljesen újat épí­tünk. Szemünk előtt bontakoznak ki a termelés fejlesztésének ha­tártalan lehetőségei és ez a mező­­gazdaságban dolgozó fiatalok szá­mára rendkívül kedvező körül­mény. A mezőgazdaságban dolgo­zó fiatal korán elnyeri az önálló kezdeményezés jogát, korlátlanul érvényesítheti a benne rejlő alko­tókészséget fiatal éveinek lendü­letes ambícióit konkrét formában hasznosíthatja. Tudják ezt jól fiataljaink, és sokan be is kapcsolódnak a me­zőgazdasági termelésbe. Vannak, akik megtalálják a számításukat és maradnak, de akadnak olyanok is, akik okkal, ok nélkül otthagy­ják falujukat és mennek szeren­csét próbálni. Oj gazdára vár ilyenkor a traktor, új etetőre a jószág, a régiek elmennek, ki az iparba, ki a kereskedelembe, a mezőgazdasági technikumot vég­zett tanuló vasúti forgalmistának, a gépesítési csoport dolgozója rá­diószerelőnek, a kertészeti brigád tagja fodrásznak. Igaz, ez mind fontos, de azért az élelem az első, és a többi csak akkor jön, ha ezt már biztosítottuk! Miért mennek el ezek a fiatalok, miért csalód­tak a mezőgazdasági termelésben? Ha megkérdezzük őket, nagyon sokrétű lesz a válasz. Az okot rendszerint otthon kell keresni, a szövetkezet saját termelési, gaz­dasági, társadalmi és kulturális viszonyai között. A válaszokból az is kitűnik, hogy ahogyan az egyes szövetkezetek gazdasági és kulturális helyzete eltér egymástól, ugyanúgy a fia­talság problémája is szövetkeze­­tenkint másképp mutatkozik. Is­merünk szövetkezeteket, ahol a tagság becsületes, törekvő mun­kája a vezetőség céltudatos irá­nyításával párosul, a gazdasági eredmények kielégítik a tagok anyagi igényeit és nem feledkez­nek meg a kultúráról, a sportról és a szórakozásról sem. Ebből a megelégedéssel végzett közös mun­kából a fiatalok is szívesen kive­szik a részüket, megtalálják a helyüket a termelésben és a tár­sadalmi életben egyaránt. Inkább ott van a baj a fiatal­sággal, ahol a szövetkezeti élet­ben valami egészségtelen szellem üti fel a fejét, önkényesség és ön­fejűség a vezetőség részéről, múlt­ból származó családi viták és tor­zsalkodások, az ellenőrzés hiánya és a közös tulajdon megkárosítá­sa, a hibák felhalmozása és el­kendőzése, mindez elmérgesíti a közösségi szellemet és a tagságon általános kiábrándulás vesz erőt. Lazul a munkafegyelem, ezért a termelés visszaesik, a szövetkezet gazdasági helyzete leromlik, amit még tovább fokoz a fiatal dolgo­zók eltávozása a „süllyedő hajó­ról“. Nem csak a fiatalságban kell tehát keresni a hibát. Nagyon sok szép, lelkesítő példát lehetne fel­hozni arról, hogy milyen bátran, milyen önfeláldozóan állják meg a helyüket egyes fiatalok a mező­gazdasági termelésben. Valahol máshol lehet a hiba, amit közös erőfeszítéssel meg kell keresnünk és el kell távolítanunk az előre­haladás útjáből. Lapunk is hozzá szeretne járulni a hiba kereséséhez, és ezért nyílt, őszinte ankét formájában adunk lehetőséget arra, hogy mindenki akit a kérdés érint és hozzászólá­sa van a dologhoz, megírja véle­ményét. Felhívunk ezért minden mezőgazdasági dolgozót, idősebbe­ket, fiatalokat egyaránt, írják meg ankétunkba, hogy hogyan látják ők a helyzetet, írják meg saját tapasztalataikat, tegyenek javasla­tokat, járuljanak hozzá e fontos társadalmi kérdés mielőbbi meg­oldásához. A fiatalok írják meg, mi tetszik és mi nem tetszik nekik falujuk­ban és a szövetkezetükben. Azok, akik más pályát választottak, írják meg őszintén csalódásuk okát, hogy mindenki tanuljon belője, de írják meg azt is, mi jót és szé­pet tapasztaltak és tanultak idő­sebb munkatársaiktól. írják meg nyújt-e a falujuk elegendő lehe­tőséget kulturális igényeik kielé­gítésére és adhatna-e többet. Az idősebbek bírálják meg a fiatalok munkáját, írják meg tapasztala­taikat a fiatalok megnyeréséről, és a velük való együttműködésről, írják meg azt is, milyen intézke­déseket tett a falu és a szövet­kezet vezetősége a fiatal dolgozók érdekében. Szerkesztőségünk igyekezni fog minden célravezető hozzászólást leközölni a lapban és a legjobb hozzászólásokat külön megjutal­mazza. Reméljük, hogy így lapunk, melynek oly sok olvasója, terjesz­tője és levelezője van a mező­­gazdasági dolgozók körében, je­lentős mértékben hozzájárulhat e fontos kérdés megoldásához és a beküldött hozzászólások alapján meg tudjuk mutatni a helyes utat, amely a fiatal és az idősebb dol­gozók megértő együttműködése alapján mezőgazdasági termelé­sünk soha nem tapasztalt fellen­düléséhez vezet. Nincs lehetetlen- Ez előtt egy évvel, amikor az iskola alapköveit leraktuk, magam sem nagyon hittem, hogy az 1962 — 1963-as iskolai évet már az új iskola­­épületben kezdjük — vallja Dávid Ferenc, a zlatéklaszi HNB elnöke. Lehet, hogy nem hitték, de mindent megtettek, hogy készen legyenek. A Trnavai Építkezési Vállalat ga­­lántai részlege nem minden esetben tudót elegendő munkaerőt biztosítani. A helyi gazdálkodás kőműves csoport­ja rendszeresen dolgozott az építke­zésen. Az EFSZ vezetősége is 6 kő­művest bocsátott a vállalat rendel­kezésére s így volt elegendő szak­munkás. Segédmunkásokban sem volt hiány. A jalu minden lakója szívesen vett részt Csallóköz egyik legnagyobb iskolájának építésén. Volt olyan nap is, hogy 72 asszony szorgoskodott az iskola takarításánál. A gyerekek népes csoportja is sokat segített a „tudás jellegvára" építésénél. A HNB funk­cionáriusai és az építési szakbizottság mellett Löfler Lajos, a szlovák iskola igazgatója volt a legjobb szervező a magyar nyelvű kilencéves iskola épí­tésénél. Zlatéklasziban nem szeptember 3-án, hanem szeptember 6-án lesz az iskola ünnepélyes megnyitása. Tizen­négy világos, korszerűen berendezett tanterem, tágas tornaterem, külön­épített étkezde várja a környező köz­ségek gyermekeit. Ez csak azért le­hetséges, mert az iskola négy héttel korábban készült el a tervezettnél. Ez a négy hét is igazolja, hogy jó szervező munkával és összefogással az építkezéseket is be lehet a terve­zett időre, sőt előbb is fejezni. Az összefogásnak e szép eredményét jó tanulással köszönik majd meg a csal­lóközi diákok. -tő-Eav titkár a dokumentumról A minap elláto­gattunk a csifárei nemzeti bizottság­ra, hogy titkárával, Zelnicky Bélával elbeszélgessünk a CSKP dokumentu­máról, amely szo­cialista társadal­munk további fej­lődésének távlatait tárgyalja. — Mielőtt még a nemzeti bizott­ságokról szóló részt boncolnánk, kér­nénk a titkár elvtársat mondja el nekünk, hogy általában hogyan fog­lalkoztak és hogyan fogadták az em­berek a tervjavaslatot? — Még nyilvános gyűléseket nem tartottunk a dokumentumról, ez ideig csupán a nemzeti bizottság tagjai, a szövetkezet vezetősége és a párt­­szervezet tárgyalta meg. Az emberek nagy figyelemmel kísérték a beszá­molót, s élénk vita fejlődött ki leg­főképpen a mezőgazdaságot illető fe­jezeteknél. — Általánosan beszéltek a mezőgaz­daságról, vagy konkretizálták is a ré­gi viszonyokra? — Természetesen a dokumentum­ban feltüntetett irányelveket a szö­vetkezetünk termelésével kapcsoltuk össze. Vitánk lényege az volt, hogy milyen módon tudjuk mi a távlati tervben feltüntetett mutatószámokat biztosítani, s mi mindenre van szük­ségünk ahhoz, hogy mi is elérjük az ipar színvonalát 1970-ig. — A mezőgazdaság kérdései a nemzeti bizottság egyik fő feladatát képezik. De ezen kívül a nemzeti bi­zottság hatásköre kiterjed a falu egész életére. A dokumentum értel­mében, hogyan képzeli titkár elvtárs a többi feladatok teljesítését? — Helyesen bírálja a dokumentum, hogy a nemzeti bizottságok mind­eddig nem éltek eléggé jogkörükkel. Azonban nem egyszerű dolog az egyes szakbizottságokat aktivizálni. Nagyon helyesen mutat rá a tervjavaslat, hogy ez a nevelő munka kérdése. — S hogyan akarnak még szélesebb tömegeket bevonni az egyes szak­­bizottságok munkájába? — Iskoláztatásokkal. Rendszeres előadásokat tartunk az egyes szak­­bizottságok tagjainak, amelyekben is­mertetjük ezek hatás- és jogkörét, főfeladatait, valamint az újonnan ki­jött rendeleteket, avagy törvényeket. — Ezt a kiváló módszert alkalmaz­ták már eddig is? — Igen, csakhogy kisebb mérték­ben. Most a dokumentum szellemé­ben még jobban szeretnénk elmélyí­teni ezt a ténykedésünket, s így biz­tosítanánk, hogy a nemzeti bizottság jobban kihasználná jogkörét, s több ember venné ki részét az irányító munkából. — Még egy utolsó kérdés. A doku­mentum alapján miben látja a helyi szövetkezet munkájának egyik fő szakaszát? — A terv teljesítésén kívül, ami természetes, a szakkáderek nevelésé­ben. Mert az olyan mérvű mechani­­záció és automatizáció, mint amit a terv előirányoz, magas műveltségű szakkádereket igényel. S ebben nagy felelőség hárul a nemzeti bizottság­ra is. Az elkövetkező tanácsülésein­ken állandóan szem előtt kell tarta­nunk ezt a kérdést, valamint az ifjú­ság bevonását a mezőgazdasági ter­melőbe. Meggyőződésem, hogy meg­birkózunk ezekkel a problémákkal, s így jól teljesítjük pártunk XII. kongresszusának határozatait. Meg­tudjuk 1970-ig teremteni azt a me­zőgazdaságot, amelynek jellemvoná­sai megközelítik a kommunista tár­sadalom termelési fokát. (bsg) „... Ha tehát Önök most a brati­­slavai államügyészség koholmányokra épített feljelentése alapján hozzájá­rulásukat adják Major letartóztatásá­hoz és az ellene folytatandó bűnügyi eljáráshoz, tudják meg, hogy az aljas­ságát ennek a parlamenti intézkedés­nek átlátja nemcsak Szlovákia, ha­nem egész Csehszlovákia dolgozó né­pe és ez a nép tudni fogja, hogy Önök, a polgári és- szociálfasiszta pártok képviselői, nyilvánvalóan azo­nosítják magukat, a kosúti gyilkossá­gok értelmi szerzőivel, a mezőgazda­­sági munkások gyilkosaival. Önöknek minden tisztelete megszűnt osztály­ellenzőik iránt és a hazugság kedve­sebb az igazságnál, ha azt látják, hogy az igazság a kommunista párt előnyére válna! Minden hazugságot felhasználnak a kommunista párt gya­­lázására és üldözésére...“ „Háromszor kértem már a szónok urat — vágott dühöngve Malypetr elnök Kopecky szavaiba —, már há­romszor, hogy végezzen!... Megvo­nom Öntől a szót!" A kommunista képviselők a bal­szárnyon hangosan tiltakoznak. Maly­­petrnek most már leplezetlen türel­metlensége és dühös kirohanása ért­hető, hiszen az igazság Kosútról forró olajként égeti a burzsoá politikuso­kat. És Kopecky jól tudta: ezt az igazságot teljes meztelenségében kel­lett feltárnia, hogy a dolgozók milliói tisztán lássák a kosúti véres sebeket. — Átadom a szót dr. Slávik bel­ügyminiszter úrnak — sietteti a prog­ramot Malypetr elnök, hogy ezzel is gátat vessen a szélsőbal szűnni nem akaró tiltakozásának. „Tisztelt Nemzetgyuies: — a mi­niszter nehezen ejti ki az első szava­kat, hiszen ezen a szószéken, kép­viselők százai és a dolgozó milliók közvéleménye előtt kényszerül arra a hálátlan feladatra, hogy lemossa a vért csendőrei szuronyairól. — Min­denről a kommunisták tehetnek! — kiáltja, és hogy a lehető legjobb be­nyomást keltse és meggyőzze hall­gatóságát, a Kommunista Ifjúsági Szervezet központjának „bizalmas“ körleveléről beszél, amely szerint: ......a kommunista ifjúság a pünkös­di ünnepek alatt úgynevezett kerü­leti napokat szándékozott rendezni, hogy azok folyamán — magyarázza a miniszter úr olyan hanglejtéssel, mintha minisztériuma hét lakattal őrzött trezorjából a legtitkosabb ada­tokat árulná el — az éhség és a fa­sizmus ellen tüntessenek ... Ezeknek a tüntetéseknek úgynevezett éhség­menetelések formájában, egyik köz­ségből a másikba kellett volna le­folyniuk, meg nem engedett népgyű­lésekkel egybekötve...“ „És ezért készültetek fel lövöldö­zésre?“ — kiáltja Gottwald képviselő Slávik miniszter zavarában jelenleg szűknek érzett gallérjából a nyakát nyújtogatja néhányszor, majd oda­kiáltja Gottwald felé: „Ha már az Önök körleveléből értesültünk!“ Az­tán folytatja a bizalmas információk közlését és hogy a képviselők meg­győződhessenek, milyen megbízható munkát végez a rendőrsége, azt is elárulja, hogy az említett körlevél szerint „ifjúsági gárdának“ kellett megalakulnia, melynek a feladata az lett volna, hogy különleges „harci osztagokkal megvédje a tüntetőket“. A belügyminiszternek e felfedezései nem maradhattak visszhang nélkül. A Ház balszárnyán zajos nevetés rázza a képviselőket, a jobbszárnyon 1 ülők arról elmélkednek, hogy ha már a miniszternek hazudnia kell, akkor tegye azt államférfihez méltó böl­csességgel. A középen pedig: mindez hülyeség ugyan, azért mégis örülhe­­türfk, hogy azok a csendőrök legalább ennyit spekuláltak ki a kosúti ügy­ről. „.. . A hatóságok megtették a szük­séges intézkedéseket, mivel a várható tüntetések jellege kimondottan állam­ellenesnek mutatkozott — magyaráz­za a miniszter úr, gondolván, hogy a képviselők értékelni tudják az éh­ségmenetelések, valamint a tanoncok, diákok és ifjúmunkások által okozott fenyegető veszélyt. — Hiszen itt van­nak a bizonyítékok is: hiteles tanú­­vallomások szerint a pünkösdi ünne­pek előtt Vízkeleten, Hegyen és az egész környéken egész héten keresz­tül azt híresztelték, hogy a Kosúton sorra kerülő pünkösdhétfői tüntetés folyamán le kell fegyverezni a csend­őrséget és kihirdetik a forradalmat.“ A miniszter úr további mondani­valóit már senki sem hallja. Túlhar­sogja a kommunista képviselők, Zá­potocky, Gottwald, Való, Kubac és mások hangos kacagása és tapsolása. A középen a képviselők egyike a szomszédjához fordul: „Kíváncsi va­gyok, vajon Slávik maga elhiszi-e ezeket a dajkameséket?“ A képviselőház elnöke, Malypetr újra csenget és nyugalomra inti a képviselőket. A miniszter úr még nem végzett. A miniszter úr még többet akar mondani. Ecsetelni kívánja, mi­ként fejlődtek az események azon a végzetes május 25-én, mennyire fenyegető magatartást tanúsított a fogyasztási szövetkezet előtt össze­csődült tömeg, miért kellett a csend­őrségnek rohamlépésben felsorakoz­nia a községháza előtt és kordont vonnia, hogy megvédje a járási hiva­tal tekintélyét, miután nyilvános gyűlés megtartását nem engedélyezte és hogy megmentse a köztársaságot a lappangó forradalom tüzétől. To­vábbá, hogy az a hatvan állig fel­­fegyverzett csendőr puszta életét védje a veszélyes férfiak, asszonyok és gyerekek vérfagyasztó dühétől. A miniszter úr tehát nagy hévvel magyaráz és igyekszik ' meggyőzni hallgatóságát: „A mintegy kétszáz főnyire szaporodott tömeg, amelyen látható volt a nagy izgalom, a köz­ségházáig nyomult, ahol gyűléstakart tartani. Jánosík vezénylő főhad­nagy ..." „A kosúti munkásgyilkos“ — csat­tan fel váratlanul Stetka képviselő hangja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom