Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-05-16 / 39. szám
Dallal, tánccal, muzsikával köszöntik PÁRTUNK XII. KONGRESSZUSÁT • Az érsekújvári járás CSEMADOK-szervezetei már készülnek a Járási Dal- és Táncünnepélyekre • Előreláthatólag Baracskán, Kisgyarmaton és Udvardon rendezik meg a találkozókat • Elégedettek lehetünk majd a művészi színvonallal is? Az érsekújvári járás 34 CSEMADOK-szervezetének nagy része immár lázasan készülődik a Járási Dal- és Táncünnepélyekre. A járási titkárság dolgozói és a CSEMADOK járási bizottsága nagy súlyt fektetnek az előkészületekre. Szeretnék, ha az idei dalos találkozók felülmúlnák az előzőeket, hiszen az egyes bemutatók Csehszlovákia Kommunista Pártja XII. kongresszusának forró köszöntői lesznek. Alig telt el pár hét, hogy az Ifjúsági Alkotóverseny kerületi és központi fordulói lezajlottak — tulajdonképpen még a járási fordulóktól sem járunk nagyon messze — s az érsekújvári járás CSEMADOK-szervezetei újabb feladatok előtt állanak. Tartalmas, pártunk köszöntéséhez méltó műsorok betanulásához, gyakorlásához kellett látniuk, hiszen a tavasz, a meleg idő érkezésével a járási dalos találkozók ideje is elérkezik. Bár még most nem beszélhetünk a műsorok konkrét összeállításáról, nem korai leszögezni, hogy az érsekújvári járás CSEMADOK csoportjainak módjában áll tartalmilag és művészileg is színvonalas bemutatókat előkészíteniük. Erre engednek bennünket következtetni azok a valóban szép eredmények, amelyeket az egyes csoportok az Ifjúsági Alkotóversenyen elértek. Az újváriak tánccsoportja például az első helyen végzett az alkotőversenyen, míg az énekkar a járási első helyezés után a kerületi fordulón is a harmadik helyen végzett, s ez kitűnő eredménynek számít. A színvonal tekintetében a szímői énekkartól is sokat várhatunk. Szükséges, hogy e két legjobbnak mondható CSEMADOK-énekkar mellé mihamarabb felsorakozzanak színvonal szempontjából a baracskaiak, párkányiak, köbölkútiak és a szőgyéniek is. Nem szólva azokról a helyi szervezetekről, ahol egyáltalán nem működnek énekkarok. Bizony példát vehetnének a felsoroltaktól, s bár az érsekújvári járás jól áll az énekkarok tekintetében országos viszonylatban is, többet törődhetnének az énekkarok alakításával és a megfelelő színvonal elérésével. Ami a tánccsoportokat illeti, hát abban nincsen hiány. Az érsekújvári tánccsoporton kívül jól működik az udvardi, nagykéri, tardoskeddi, baracskai, kamocsai, kisűjfalusi, kéméndi, párkányi és a szőgyéni. Várható, hogy ezek a tánccsoportok a művészi színvonal tekintetében is elérik a kívánt mértéket. Ezt a célt is szolgálta a Párkányban megrendezett tánckörvezető tanfolyam, amelyen 22 tánckörvezető vett részt. Természetesen a Járási Dal- és Táncünnepélyekről a próza sem hiányozhat majd. A közönség szintén megköveteli, hogy néhány időszerű villámjelenetet és egyfelvonásost is iktassanak be a műsorba. Ennyit elöljáróban az érsekújvári járásról. S reméljük — erre az előkészületek is feljogosítanak bennünket -, hogy a bemutatók valóban jól sikerülnek. — mreütulturáhs híreké ■ Petőfi Sándor édesapja: Petrovies István egykori mészárszékében, Dunavecsén tájmúzeumot rendeztek be. A régi épület fehérre meszelt szobáiban a költő családjának emléktárgyait állították ki. A múzeum most új leletekkel gazdagodott: megtalálták Petrivics István húsvágóbárdját és Petőfi'korabeli arcképét. ■ Balzac monumentális regényciklusának, Az emberi színjátéknak teljes kiadását készítik elő a Helikonnál. A magyar nyelven először megjelenő teljes ciklus díszes kiállítású bibliofil kiadványként tíz kötetben lát napvilágot. A sorozat az idén indul és a kötetek kiadását 1964-ben fejezik be. ■ A párizsi Les Lettres Francoises új száma sok képet közöl a Lenin-békedijjal kitüntetett Pablo Picassónak rövidesen megjelenő, 165 reprodukciót tartalmazó gyűjteményéből. A kötetet a párizsi Edition Cercle d'Arte jelenteti meg. ■ Hatmillió ember látogatja évente a budapesti művelődési otthonokat, a több mint ezer üzemi szakszervezeti könyvtárnak 2 200 000 kötet az állománya. H Dumas Monte Chistója sem kerülheti el a zenei átdolgozást: Francis Lopez musicalt írt a ma is népszerű regényből, és a zenés müvet Párizs egyik színháza tűzte műsorára. ■ Húszezer New York-i tanító lépett sztrájkba az elmúlt napokban, mert nem hagyták jóvá fizetésjavltási kérelmüket. A városi törvényszék elnöke felszólította a tanítókat, hogy-------------------- ★ ★ ★ -------------------azonnal hagyják abba a sztrájkot, ők azonban nem engedelmeskedtek. A rendőrség és a tanítók között több összetűzésre került sor. ■ Tizenkét tagú amerikai művészcsoport utazik a Szovjetunióba hangversenyezni, a szovjet—amerikai kulturális egyezmény keretében. ■ Ellopták Szent Zénó gyűrűjét. Veronában április 20-án ellopták Verona védőszentjének, Szent Zénónak mumifikált kezéről azt a gyűrűt, amelynek értékét a szakértők negyedmillió lírára becsülik. ■ Megnyílt a Cannes-i filmfesztivál. A bemutató díszelőadás a Boccació-70 című olasz filmet, Fellini, Visconti, De Sica és Monicelli rendezők közös alkotását vetítették. ■ Turisztikai fakultást nyitott a torinói egyetem. ■ Maurice Béjart, a Brüsszeli Balett világhírű vezetője nem akar többé táncolni. A 35 esztendős művész utoljára Párizsban szerepelt, mint Orfeusz. Ezentúl csak koreográfiával foglalkozik. ■ Szeptemberben nyílik meg Drezdában az V. német képzőművészeti kiállítás, mintegy 3300 négyzetméteres területen. ■ A Prágai Állami Balettintézet dékánja, Jan Dreimoser Budapestre érkezett. Néhány napos magyarországi tartózkodása idején a magyar balettintézmények munkáját tanulmányozza. ■ 1957 313 néző tekintette meg a mozikban március végéig a Tanulság című csehszlovák dokumentumfilmet. A Szocialista Dráma Fesztiválja Könyvet a fiatalok kezébe! Sok szó esik a mai fiatalokról. Hol dicsérjük, hol elmarasztaljuk őket. Gyakran halljuk még azt is, hogy fiataljaink inkább a kártyát, mint a könyvet veszik a kezükbe. Hol itt a hiba? Úgy gondoljuk, elsősorban tömegszervezeteinknek kellene odahatniuk, hogy fiataljaink — ez természetesen fiatalságunknak csupán egy részére vonatkozik — inkább olvassanak, mintsem a kocsmában féldeci mellett kártyáznak. Pedagógusainknak szintén több figyelmet kell szentelniük ennek a kérdésnek. Hiszen ők is láthatják, hogy sokszor tanuló ifjúságunk is kártyázással tölti el szabad idejét. Elég, ha felülünk a reggeli és délutáni vonatokra. Fiataljainkkal könnyen megszeretethetjük a könyvet és az a fiatal, amelyik a könyv szerelmesévé válik, nem vesz többé kártyát a kezébe. Vajda Istvánná (Béla) A cím talán nem is sokatmondó. Az olvasó elsiklik fölötte. Csak kevesen gondolnak arra, hogy a megrendezett fesztivál sokszáz műkedvelő fáradságot nem ismerő, sokszor az éjféli órákba nyúló munkáját jelenti. Sokszáz szereplő az élet, a mai életünk problémáit vitte a színpadra és boncolgatta a szocializmust építő ember jellemét, gondját, örömteli életét. Több tízezer falusi néző lelkes tapsától voltak hangosak a művelődési otthonok, szövetkezeti klubok. A fel-felzúgó tapsvihar volt a köszönet a „műveltebb falu“ harcosainak. Több tízezer néző érzelmét korbácsolták fel a drámaíró szereplők által tolmácsolt mély gondolatai. De ugyanúgy mosolyt, vidámságot is varázsoltak dolgozóink arcára az író ötletes elgondolásai, szellemes humora. Színdarabot mindig játszottak Mindig sokszáz műkedvelő és színjátszó szerepelt, és tízezrek tapsoltak lelkesen — vethetné föl az olvasó. Igen, mindig játszottak. De milyen színdarabot? Nagyon sok volt a dolgozókat ámító, semmitmondó színmű, amely nem a nép művelését segítette elő, hanem sokszor inkább a szellemi sőt erkölcsi romlást. Ezekből a színdarabokból is sok porosodik a ládafiában és az elmúlt években még elég gyakran előszedegették és játszották. Ebből kiindulva volt jelentős a CSEMADOK és a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának kezdeményezése, a szocialista dráma fesztiváljának megrendezése. Közel 200 színjátszó-együttes vett részt a fesztivál járási fordulóin. A dunaszerdahelyi járásban 32, a rimaszombati járásban 25, a lévai járásban 17 (s így sorolhatnánk tovább) vetélkedett a körzeti fesztiválra való. továbbjutásért. A szocialista dráma fesztiválján résztvevő együttesek műsorpolitikája jó hatással volt a többi műkedvelő együttesekre is, amelyek szintén tartalmas színdarabokat tűztek műsorukra s azzal részt vettek az ifjúsági alkotóversenyen is. A körzeti fesztivál megrendezésére Léván, Nagymegyeren és Rozsnyón került sor. Négy-négy járás legjobb falusi színjátszó csoportjai mutatkoztak be a körzeti fesztiválon. A fesztiválon főleg csehszlovákiai magyar drámaírók müveivel szerepeltek. Nemcsak a fesztivál járási fordulóin voltak a legtöbbet játszott színdarabok Lovicsek Béla és Egri Viktor színművei, hanem a körzeti fesztiválokon is főleg az ő drámáikat láthatta a közönség. Tartalom — művészi színvonal. A tartalomról pozitiven szóltunk. A művészi színvonal terén azonban még sok a tennivaló. Nemcsak a városi, hanem a falusi közönség is többet, művészibbet vár, mint a körzeti szemlén résztvevő egyes színjátszó csoportok teljesítménye volt. Elgondolkoztató ez. S egyben világos feladatot állft elénk. A falusi színjátszó együttesek versengése még nem zárult le. A legjobb falusi színjátszó együttes megtisztelő cím elnyeréséért május 28-án és 29-én a Jókai emlékverseny keretében lépnek fel a körzeti fesztiválok győztesei. A farnadi, pozsonypüspöki, és a tornai színjátszó együttesek jó felkészültségükkel igazolják majd az egyes falusi műkedvelő színjátszás fejlettségét. (tő) Hegyeken-völgyeken — Gyurcsó István útinaplója — Ariportíró akkor jár helyes úton, ha megérezteti az olvasóval, hogy otthona ez az ország, ha osztozni tud a felszabadult emberek százezreinek örömében. Gyurcsó 1st» ván Hegyeken-völgyeken című útinaplójában nem titkolja igazi szándékát, amiért könyve megírására vállalkozott. Vallani akart prózában is a megváltozott élet gazdagságáról, sokszínűségéről. Ki szeretném hangsúlyozni: A költő vall itt élményeiről, benyomásairól országjáró útja során. Miért emelem ki ezt? Egys erűen azért, hogy mindjárt a bevezetőben magyarázattal szolgáljak a költő lelki alkatából, temperamentumából fakadó lelkesedésére, mely gyakran már-már a lelkendezés határát súrolja. Költő jegyzi fel prózai sorokban azt a lázadást, amelyet Szlovákia-szerte tapasztalt. És a költő nem indíthat könyvet útjára másképp, másféle bevezetővel, csak így: — Az előszót elvitte a futó gyorsvonat, én meg itt maradtam az állomás salak-peronján. Igen, ez a költő hangja, azé a költőé, aki bele kíván robbani az élet kellős közepébe. Más az eszköz, amely célja felé röpíti — lehet gyorsvonat, lehet autó, de lehet repülő is - a szándék azonban ugyanaz: az élet szépségeinek, sok apró örömének felfedezése, megmutatása. Rozsnyóra és környékére utazik, e vidék falvainak szenteli a legtöbb helyet könyvében. Talán azért, mert itt múlt és jelen nagyon elevenen találkozik bányászsorsokban. a kétlakiság nyűgétől, csak nehezen szabaduló parasztsorsokban. Dr. Turczel Lajos, az irodalmi Szemle 1962/1 számában vitába száll a szerzővel és helyteleníti az útinapló megjelölést. Pedig hát inkább útinapló, hézagos útinapió a Hegyeken-völgyeken, mint riportkönyv. Gyurcsó lelkesen konstatálja a tényeket, az új házakat, az új utző, utazva ismerkedik a tájjal, a tájnak és az embereknek a leikével, jelenével és múltjával, úgy hogy azt Turczel Lajos a könyvről írja. Gyurcsó naplóban jegyzi fel élményeit, a Pelsőci Fennsíkon, Rozsnyón, Szinyéren, vagy a patonyi réteken szerzett benyomásait, és tudatosan nem törekszik műfaji kikerekítésre. Ö felszabadulás utáni életünk krónikása akar lenni, aki minden érdemes dolgot feljegyez, közzétesz könyvében, amelyről úgy gondolja, hogy a mát dicséri. Számontartja azt az asszonyt, aki könyvet vásárol a fiának, azt az embert, aki keservesen élte le életét, akárcsak a szerző szülei: „Szüleim hetven-nyolcvan évig várták a világosságot az udvar sötétjében.“ örömmel állapítja meg, hogy hatvankettőben nálunk minden lakosra négy könyv jut majd és Peredről azt jelenti, hogy száznegyven különféle, létra, vagy gereblyeformájú anténát számolt meg a kémények mellett. A huszadik század modern gólyafészkei ezek! Senki sem tagadhatja, hogy erősen agitatív jellegű riportkönyv, vagy útinapió — kinek a pap, kinek a papnő — Gyurcsó Hegyeken-völgyeken című könyve. De vajon nem pontosan ez a riport funkciója? Szenvedélyes állásfoglalás, határozott igenlés olyan időben, amikor az emberek már réután lép az emberi méltóság útjára, hogy a bányászmesterség a legmegbecsültebb foglalkozás ebben az országban, hogy gyermekeink iskolarendszerünk minden fokán anyagi gondoktól mentesen készülhetnek az életre. Gyurcsó a riportírás eme követelményeinek kétségtelenül eleget tett. Mi kifogásolható hát munkájában? A jó riportkönyv, többféle jegyet visel magán. Persze viselhet egyet is. Gondoljunk Petőfi útirajzaira, amely a magyar táj szépségeinek újabb költői felfedezése prózában. Főerössége tehát gyönyörű stílusa, nyelvezete, megkapó képeinek, hasonlatainak garmada. Móricz Zsigmond már nem éri be csak a természeti képekkel - habár „A Hortobágy tavaszi lélegzete“ kiemelkedő természetlelrás — helyzetekben, cselekményességben, az emberi indulatok haragos megnyilvánulásaiban tárja fel a valóságot. A felszabadulás utáni magyar riportirodalom a móriczi utat követi s az írók is műfaji követelménynek tartják a riportalanyok lelki életének, élményeinek, és gondolatainak ábrázolását. Emberi jellemekben, sorsokban testesül meg a mondanivaló, emberek tetteinek és erőfeszítéseinek ábrázolása hordozza a tanulságokat. Gyurcsónál viszont az a helyzet, hogy ő a tényeket írja, ahelyett, hogy a tények mögött az embereket, és problémáikat keresné. Tényeket kommentál, fűszerezve, megtoldva véleményével. Riportjaiból hiányzik az elevenség, a mozgalmasság és ezen nem segítenek a gyorsan egymásbafolyó félmondatok sem. Az az érzésünk, hogy Gyurcsőnak ugyanúgy van szükfeége a nevekre könyvében, mint a tényeken alapuló legfrissebb benyomásokra. Csupán azért említi őket, hogy elmondhassa: építkeznek, olvasnak, vadásznak stb. Az ember belső ábrázolásától mentes a könyv, pedig hát századunkban nehezen képzelhető el a riport lélektani portrék nélkül. A Hegyeken-völgyeken emberei nagyon keveset beszélnek. Nincs a könyvben erősebben jellemzett alak. Az egyes fejezetek írásainak nincs kezdete és vége, nincs célratörő lendülete, hogy no, majd most azt hitetem el, amit akarok, ami a látott és hallott dolgok művészi kivetítése lesz ... Megy és vizsgálódik, felkapaszkodik a juhászhoz, majd leereszkedik a bányába és közben lejegyezheti, ami eszébe jut, amit szépnek, nemesnek tart. Ezt a módszert követi végig a könyvben, ezért lehet nehéz írásait műfaji szempontból megítélni. Miért vetem fel ezeket a hibákat? Mert nálunk a riport még mindig nem elég komolyan vett műfaj, kritikusaink sem tudnak vele mit kezdeni. Dr. Turczel Lajos és Tankó László is úgy írtak a „Hegyeken-völgyeken"-ről, mintha nem ez lett volna nálunk a megjelentetett harmadik riportkönyv. Kritikusaink elfelejtkeznek az összehasonlításról, a három könyvben meglévő értékek elemzéséről, feltárásáról. Eszükbe sem jut szorgalmazni hazai riportírásunk fejlődését, pedig nagy szükség van erre az elhanyagolt műfajra, a gyorsan változó életről irodalmi rangon riportban lehet rögtön reagálni. De nem foglalkoznak a riport jelentőségével, társadalmi szerepével sem! Az első köztársaság idejéből nem tudok'riportkönyvről, a felszabadulás után jelent meg Szabó Bélától a Mocsár és láp helyén. Ebben a szerző az ifjúsági falu történetét írja meg. Nem titok, megjelenése idején is megállapították, hogy túlságosan elsietett munka. Szabó Béla is inkább statisztáltatta a szövetkezeti falu embereit mondanivalójához. Tényeket halmozott fel és elfelejtkezett a riport legfőbb éltető eleméről, a jellemzésről, illetve a lélektani portrék adásáról. A Pipafüstről itt csupán annyit, mivel magamról van szó, hogy szintén erősen tényszerű a riportalanyok ábrázolásának rovására, tényszerű jellege miatt veszít is értékéből. Amint látható, három riportkönyv látott eddig napvilágot, s közös hibájuk — sajnos, ezt nem kritikusaink állapítják meg —, hogy nem emberi jellemekben, emberi sorsokban testesül meg mondanivalójuk. A kritikának kellene eldöntenie végsősoron, hogy a három könyv riportjaiból, melyek azok, amelyek magukban rejtik a felemelkedés útját, már ami a riportírást illeti, de érdemes lenne az újságok hasábjain pihenő riportokat is végre tüzetesen megvizsgálni. Gyurcsó István „Hegyeken-völgyeken“ című útinaplója, illetve riportkönyve azért felfigyeltető, mert a szerző egyéni hangot üt meg benne és vallomását az életről végig szenvedélyes lírával festi alá. Mács József 1962. május 16. 5 A CSISZ SZLKB Magyar Népművészeti Együttesének idei műsorában szerepel az „Este a faluban“ című dalos jelenet is, mely bizonyos fogyatékosságaitól eltekintve sikerült műsorszám. Felvételünkön a legények csoportja és a muzsikusok. gan elfelejtették, hogy valaha kenyérgondjaik is voltak. Mi más lehetne hazai riportírásunk feladata, ha nem az, illetve nem annak művészi szinten való bizonyítása, hogy a paraszt a határkövek kiforgatása casorokat. Persze nemcsak Rozsnyó és vidéke érintett terület könyvében, a Csallóköz poros falvai is ott lélegzenek, Közép- és Kelet-Szlovákia községeiről nem is szólva. Tervszerűen és folyamatosan mozog a szer
