Szabad Földműves, 1961. július-december (12. évfolyam, 54-104. szám)

1961-08-20 / 67. szám

Lezárjuk a nyarat, kezdjük az őszt Bratislava, augusztus 20. Ära 30 fillér XII. évfolyam, 67. szám. Nincs jobb idő a jó időnél Csépeljünk éjjel-nappal • Hozzuk be a lemaradást az őszi repce vetésében • Jól készítsük elő a talajt Szlovákia területén az aratás a vége felé közeledik. A nyugat-szlovákiai kerületben már megarattak, de a közép-szlovákiai kerületben még 11 ezer hektár, a kelet-szlovákiai kerü­letben pedig mintegy 7000 hektár gabona várja a kaszát. EJz azt jelenti, hogy szlovákiai méretben a gabona­területek 3,1 °/o-án kell még elvégez­nünk az aratást. A nyugat-szlovákiai kerület már 100,4 °/o-ra teljesítette a felvásárlás tervét. Mint örvendetes tényt köny­velhetjük el a sokat ostorozott kö­zép-szlovákiai kerület előretörését, amikor is a kerület szövetkezetei és állami gazdaságai augusztus 18-ig a felvásárlás tervét 79,6%-ra teljesítik, ugyanakkor a kelet-szlovákiai kerület csak 74,3 %-ra. A tarlóhántásban a nyugat- és ke­let-szlovákiai kerületek járnak az élen. A kelet-szlovákiai kerület föld­művesei eddig csaknem 100 000 hek­táron, vagyis a tervben előirányzott terület több mint 80 %-án végezték­éi a tarlóhántást. így fest a helyzet Szlovákia kerü­leteiben. Persze akad még éppen elég rr tennivaló, pedig már az őszi munká­latok is „kopogtatnak az ajtón“. Egyike ezeknek az őszi repce vetése, amelyben bizony Szlovákia-szerte ko­moly lemaradás mutatkozik. Különö­sen a nyugat-szlovákiai kerület áll rosszul ezen a téren, hisz a tervezett vetésterületnek csak mintegy 1 %-án került eddig földbe a mag. Meglepő, hogy a nyugat-szlovákiai kerület, amely eddig minden munkában élen járt, a repce vetésében lemaradt. Persze a szövetkezetesek és állami gazdaságok dolgozói hivatkozhatnak a szárazságra, amely tényleg hátrál­tatta is a repce vetésének teljes ki­bontakozását. A nyugat-szlovákiai ke­rület szövetkezetei elegendő géppel rendelkeznek, úgyhogy ez a megtor­panás csak pillanatnyinak tekinthető, mert most, hogy egy kissé megázott a föld, szövetkezeteseink hozzáfoghat­nak a lemaradás behozásához. Minden kerületben megkezdődött már a len begyűjtése is. Ebben a munkában újra csak a nyugat-szlo­vákiai kerület viszi a prímet, ugyanis itt az összterület mintegy 85 %-án már Uinyűtték a lent. De jól áll ezen Őszi feladataink előtt Harmadik ötéves tervünk első ara­tása Szlovákia délibb fekvésű járá­saiban már véget ért, s a többi járás­ban is vége felé közeledik. Ez már a második aratás volt, amelyben nemzeti bizottságaink és azok mező­gazdasági albizottságai általában si­kerrel oldották meg feladatukat a köztársaság új területi átszervezése óta és azóta, hogy a mezőgazdasági gépek átmentek a szövetkezetek tu­lajdonába. Az idei nyár megmutatta, hogy azokban a járásokban és falvakban, ahol a nemzeti bizottságok és mező­­gazdasági albizottságaik helyesen kezdtek hozzá a feladatok megoldá­sához — az új technika és technoló­gia széleskörű alkalmazásához a be­gyűjtésben —, ott az aratás gyorsan és veszteségmentesen ment végbe. így dolgoztak idén főleg a dunaszerda­­helyi, galántai, komáromi, lévai, ér­sekújvári, nyitrai és más járásokban is. persze az idei aratás feltárta a hiányosságokat is, főleg helyi nemzeti bizottságaink albizottságainak a mun­kájában. Az őszi mezei munkálatok meg­szervezése alkalmával tanuljunk a nyár folyamán előadódó hibákból. Az őszi munkálatok a jövő évi termés alapját képezik, nem mindegy tehát, hogy miképpen dolgozunk, mivel szö­vetkezeteseink százezrei nagy harcra készülnek harmadik ötéves tervünk négy év alatti teljesítése érdekében. Ezt a fontos tényt már most figye­lembe kell vennünk, mert a jövő évi feladatok sikeres megoldása nem kis részben az idei őszi mezei munkála­tok gyors és időbeni elvégzésétől függ. Ennek a fontos feladatnak a megvalósításában jelentős szerep jut a helyi nemzeti bizottságok mező­­gazdasági albizottságainak. Segíteniük kell szövetkezeteinket az éppen elő­adódó munkákban. Mindamellett me­zőgazdaságai albizottságainknak nagy figyelmet kell fordítaniuk az eladásra és felvásárlásra, valamint arra is, hogy a harmadik ötéves tervünk négy év alatti teljesítésére tett szocialista munkavállalások időben teljesülje­nek. Az aratásban szerzett tapasztala­taink azt mutatják, hogy időben és mindjárt a munkálatok elején teljes eröbedobássa! kell hozzáfognunk az őszi munkák elvégzéséhez. Mozgósí­tanunk kell minden épkézláb szövet­kezeti dolgozót s a többi lakosságot, valamint a védnökségi üzemeket is a vetés gyors elvégzésére és a kapás­növények, kukorica, burgonya gyors betakarítására, ezenkívül nem szabad megfeledkeznünk az istállótrágya ki­hordásáról és a mélyszántásról sem. Az őszi munkálatok tervének ki­dolgozásakor nemzeti bizottságaink­nak főként az egyes munkák minő­sége közötti különbségre kell tekin­tettel lenniük. Harmadik ötéves ter­vünk négy év alatti teljesítésének feladataiból kiindulva, főleg a növény­­termesztés, ezen belül a takarmá­nyok termesztését kell előtérbe he­lyeznünk, s a hektárhozamok növelé­sére kell összpontosítanunk minden erőt. A haladó mezőgazdasági gya­korlat ismeretei azt igazolják, hogy a jobb gabonatermés olyan mutatók­tól függ, amelyeket magunk szabá­lyozhatunk. Mindenekelőtt a jókori és alapos talajelökészítésről, továbbá a minőségi vetésről és főleg a kifogás­talan minőségű, gondosan előkészített vetőmagról van szó. Arról se feledkezzünk meg, hogy űj bűzafajtákkal is rendelkezünk, ame­lyek hektáronként 2 — 10 mázsával többet adnak, mint a megszokott, régi fajták. Terményforgalmi és me­zőgazdasági üzemeink a vetésterület körülbelül kétharmadára elegendő új­fajta vetőmaggal rendelkeznek. A helyi nemzeti bizottságok mezőgaz­dasági albizottságai gondoskodjanak arról, hogy szövetkezeteink az őszi vetéshez ezeket a nagyhozamű fajtá­kat is felhasználják. További feladat: az ősziek időbeni vetése a tervezett területen. Számos szövetkezet a búza és rozs tervezett vetésterületét ugyanis néhány év óta nem tartja be. így aztán nem csoda, ha ez a tény a felvásárlás tervének gyenge teljesítésében megmutatkozik. Érzik ezt a galántai, komáromi, nyit­rai és még néhány járás szövetkeze­­tesei, akik tavaly ősszel a rozs veté­sének nem szenteltek elegendő figyel­met, s most aztán eladási tervük tel­jesítése nehézségekbe ütközik. A vetésen kívül még a silókukorica, cukorrépa, burgonya és más termé­nyek betakarítása vár bennünket. Itt is minden attól függ, hogy jnennyire használjuk ki a gépeket, s a mező­­gazdasági albizottságok hogyan moz­gósítják a mezőgazdaságban dolgozó­­(Folytatás az 5. oldalon) a téren a közép-szlovákiai kerület is, ahol a lenterület több mint a felérő! már be is takarították az idei ter­mést. A kelet-szlovákiai kerület egy kissé lemaradt, de ha összefognak, rövid időn belül behozhatják a lema­radást. —t — — Itt a Szabad Földműves szer­kesztősége. A Zvoleni Járási Nemzeti Bizottság mezőgazdasági osztályát hívjuk. — Itt Zvolen. A telefonnál Hulíková Margita, a mezőgazdasági osztály közgazdasági dolgozója. — Hogyan teljesiti a zvoleni járás az állattenyésztési termékek felvá­sárlási tervét? — Örömmel újságolhatom, hogy jól. Augusztus 10-ig járási méretben a felvásárlás időtervét a. következő­képpen teljesítettük: sertéshúsból 105 %-ra, marhahúsból 102,4 %-ra, tejből 104,1 %-ra és tojásból 106,4 %-ra. Ez azt jelenti, hogy minden fő mutatóból adódó feladatot 100 %-on felül teljesítettünk. — Miként oszlik ez meg szektorok szerint? , — Mi tagadás, e .téren még akad javítani való. De ha a félvásárlási tervteljesítésének kimutatását szem­léljük, látjuk, hogy az egyénilég gaz­dálkodók is csaknem minden mutató­ban 100 %-ra eleget tesznek köteles­ségüknek. — Hogyan sikerült e szép teljesít­ményt elérniük? — A nyilvántartás segített benne. Ugyanis tökéletesítettük a nyilván­tartást, mégpedig úgy, hogy nemcsak az állatállomány számát, hanem az állatok súlyát is papírra vetettük. Ezenkívül a nemzeti bizottságok kép­viselői is sokat segítettek, ki-ki a maga körzetében. ( —n —) Ülésezett a kormány A kormány a hét közepén megtar­tott ülésén az Építőipari Miniszté­rium, a Koh'óipari és Ércbányaügyi Minisztérium, valamint a Nehézgép­ipari Minisztérium hatáskörébe tar­tozó üzemekben előforduló balesetek illetőleg az e munkahelyeken dolgo­zók biztonságának és egészségvéde! mének kérdésével foglalkozott. A kormány meghagyta az illetékes minisztereknek, foganatosítsanak kon­krét intézkedéseket a munkabizton­ságra, s a dolgozók egészégvédelmére Kitüntetések Ondrej Klokoc, Szlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának tagja, a Pravda főszerkesztője .és Otto Krajnák, az SZLKP Bratislavas Párttörténeti Intézetének igazgató­­helyettese csütörtökön, augusztus 17-én töltötte be 50. életévét. A-köztársasági elnök ez alkalomból a Munkaérdemrendet adományozta az említett elvtársaknak párt- és köz­életi tisztségükben végzett áldozat­kész munkájukért. A magas kitüntetést és az SZLKP KB üdvözlölevelét Karol Bacílek, az SZLKP KB első titkára augusztus 17-én adta át a kitüntetetteknek. vonatkozó törvény, valamint a kor­mány és a Központi Szakszervezeti Tanács e törvénnyel kapcsolatos frányeivei végrehajtása érdekében. A kormány a Mező-, Erdő- és Víz­­jazdasági Minisztérium javaslatára jóváhagyta, hogy a mezőgazdasági felvásárlási-ellátási vállalatok ország­szerte megszervezzék a mezőgazda­sági üzemek fölöslegeinek kölcsönös cseréjét, ami egyaránt vonatkoznék takarmányra, haszonállatokra, vető­magra, ültetőanyagra stb. E csere alapja a kölcsönös kínálat és kereslet lesz. A csere csak az esetben közvetít­hető, ha az adott mezőgazdasági üzem — ami a kínált vagy a keresett termékeket illeti - teljesítette az erre vonatkozó szerződésben foglalt kötelezettségeit. CÉLBAN A közép-szlovákiai kerületben a Banská Bystrica-i járás földmű­vesei az elsők, akik augusztus 16-án 102,9 %-ra teljesítették a gabona felvásárlásának tervét. Fel­adataikat jelentősen túlteljesítet­ték, éspedig búzából 104,4 %-ra, rozsból 101,2 %-ra, árpából 104,4 %-ra s a többi szemesterménvbol 107,6 %-ra. A volán mögött ... — KÉSZ! indulhatunk! — hallat­szik az autóbusz jegykezelőjének hangja. A motor jeldiibörög, majd prüszkölve nekiindul az ország­idnak. A robogó autóbusz elején pihenő tábla arról tesz tanúságot, hogy a lévai—jablonovici szakaszon közeledik. A kormánykerék fölé hajolva Danis László kémleli az országutat. Beszélgetni nincs ideje, illetve nem lehet. Fő az elővigyázatosság. Jól ismeri az út minden kátyúját, hi­szen 11 éve jár ezen a vonalon. Mintegy 350 000 krn-t tett meg biztonságban, baleset nélkül. Az első megállónál megszólal:- 1952-től versenyzek a baleset nélküli kilométerekért. Igaz, az­előtt is volt vagy 100 000 kilométe­rem, szintén baleset nélkül. A 200 000-ik kilométer elérésénél ju­talomban részesültem. Szeretném az 500 000 kilométert is karambol nélkül elérni. Erre azonban csak körülbelül két év múlva kerül sor. Ismét elindul az autóbusz, por­felhőt hagyva maga utáti. Amíg a sofőr az országutat kémleli, elné­zem markánsan megrajzolt pro­filját. Negyvenöt éves. Zemberov­­cén lakik. Két gyermek édesapja. Két nap szolgálata, két nap sza­badja van. Biztonságban, minden veszélytől megóva viszi a munkába vagy a hazafelé igyekvő munkáso­kat . .. Csikordul a fék. Ojabb meg­álló következik. — A fö dolog - folyta!ja ismét-, hogy nyugodt legyen az ember, s mindenkor tartsa be a közleke­dési szabályokat. A féknek is rend­be kell lennie. Ami pedig a leg­fontosabb: az alkohol kerülése. Jó, hogy a sört is megtiltották a kocsi­­vezetőknek. Attól csak elálmosodik az ember.. . Keze alatt megreccsen a sebesség­­váltó. Fürgén, egymás után váltja a sebességet. Jobban szemiigyre veszem a kocsi belsejét. Ablakai tiszták, s ugyanúgy a padló is. Az ülésén békésen üldögélnek az lit a: sok. Amíg így nézelődöm, azon veszem magam észre, hogy megér­keztünk a végállomásra. Kiszál­lunk a kocsiból. Danis elvtárs. akárcsak az eladó lovat szokás, körüljárja az autóbuszt. Közben megjegyzi:- A karbantartásról sem szabad megfeledkezni. Ellenőrizni. kell a kerekeket, a karosszériát, az alvá­zat, és nem utolsósorban a motort is. Erre van a járatok közötti pi­henő. Mintha csak szavait akarná -iga­zolni, hol itt, hol ott igazít valamit. Megnézi az olajat, ellenőrzi az ' üzemanyag készletet. Csak akkor ül le pihenni, amikor meggyőző­dött róla, hogy minden rendben van.- Minden igyekezetünk - fonja tovább . a beszéd fonalát -, hogy munkánkat még jobban megjavít­suk, s elégedettek legyenek velünk az utasok. Ezért is szálltunk ver­senyre a szocialista munkabrigád büszke cím elnyeréséért. A ver­senyző kollektívának . négyen va­gyunk tagjai. A jegykezelő Moravik János, a váltás tagjai, liof Filip és Betyin Viktor, no meg én. Órájára pillant, majd hanyag mozdulattal eloltja a cigarettáját. Egy-kettőre ismét a volán mögött terem. Rálép a gázpedálra, s egy jó óra múlva már Léván vagyunk, a garázs udvarán. Üzemanyagot vé­telez, karbantartási munkát- végez. Közben látja, hogy kollegájának kocsiját hegeszteni kellene, de nincs itt a hegesztő.- Várj Jóska, mindjárt megcsi­nálom! - kiált oda, majd. felém fordulva folytatja: - Valamikor a műhelyben is dolgoztam. Meghe­gesztem neki, nehogy lekésse a járatot. N. J. Immár hagyomá­nyosan. minden év­ben megünnepel­jük a vasutasok ünnepét, a vasutas­napot, amely alka­lomból kitüntetik a vasúti közleke­dés legjobb dolgo­zóit. E nagy ünnep alkalmából szívből gratulálunk min­den vasutasnak, s további munkájuk­hoz sok sikert kí­vánunk. ÜNNEPEL a „kékhadsereg" i döntő fordulóién o mezőgozdasggbon A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÖK LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom