Szabad Földműves, 1961. július-december (12. évfolyam, 54-104. szám)
1961-07-16 / 57. szám
Méltó hajlékot kapott a kultúra VÄSÄRÜTON Már régóta nagy hiányát érezték De adjuk át a szót a legilletékea kultúra méltó hajlékának ezek a sebbnek, a helyi nemzeti bizottság műveltségre vágyó síkföldi emberek, elnökének, Házi Vince elvtársnak: itt a Csallóköznek Kis-Duna mosta - A „Z“ akció keretében 695 000 peremén. Ám évtizedek mulasztását koronát kaptunk államunktól. így keegy-két éven belül behozni nagyon nehéz. A kakastollas bérencek és hajcsárok által olyannyira őrzött milliomos bérlő — akinek a birtokán robotet; látástól vakulásig a falu népének túlnyomó része — örökül csak a végtelen szegénységet és szellemi elmaradottságot hagyta rájuk. Érthető tehát a vásárútiak nagynagy művelődési törekvése. Ajándék-átnyújtás a művelődési otthon részére LÁSSUK, MII TETTEK? A falu lakosságának közös igyekezetével tető alá hoztak egy 410 férőhelyes, új, nagyon szép művelődési otthont, amelyet július első vasárnapjának délutánján avattak fel. Az avatási ceremónia közepette öröm és büszkeség ült a szorgos-dolgos vásárúti lakosok arcán. Megelégedés tükröződött a tekintetekből. S jogosan! Mivel a több mint másfél millió korona értékű kultűrház felépítéshez 710 000 koronát érő társadalmi munkával járultak hozzá. 1rk1r-*-irlrlrk-k-ár-ir* *+ iriclc»♦ A II. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál rülhetett sor 1957 novemberében a kultűrház alapjainak kimérésére. Mondhatom, lakosságunk, különösen az ifjúság, a nők és a helyi gazdálkodási üzem dolgozói, valamint a tömegszervezetek tagsága, önzetlen segítséget nyújtott. Emellett dicséretet érdemel még az Üj Irány EFSZ és az állami gazdaság is: ezek gépeket, szállító eszközöket bocsátottak rendelkezésünkre, hogy a művelődés háza minél hamarabb felépüljön. Beszélgetésünkbe az Oj Irány pártszervezetének elnöke, Csömör Géza elvtárs is bekapcsolódik, aki nyomban Ebben az esztendőben másodízben került sor Moszkvában a nemzetközi filmfesztiválra. Több mint 50 ország neves filmművésze nevezett be alkotásával ebbe a versenybe, amely „A filmművészet humanizmusáért, a békéért és a népek barátságáért“ jel-, szó jegyében folyik. A megnyitó ünnepségeken, a szovjet kormány képviselőinek üdvözlő szavat után, szovjet dokumentumfilmet mutattak be, amely korunk technikájának fénypontját öleli fel, mégpedig Gagarin őrnagy űrbe való repülését. Ez a „Csillagok felé'“ cfmű szovjet dokumentációs film óriási sikert aratott. Az utána következő „Barbosz kutyája“ című szovjet szatirikus filmnovella. amely az emberi gyarlóságokat, fogyatékosságokat pellengérezi ki, szintén megnyerte a nézők nagy tetszését. A megnyitó ünnepségek után került sor a versenyben levő filmek bemutatására. Ezek közül nagy érdeklődést keltett a kanadai „Napkör“ című film, amely a kihalóban levő indiántörzsek életét, dicső múltját mutatja be. Majd a paraszt-témájú filmek kerültek vászonra. A ceyloni művészek a falu életéből merítették szerelmi témájukat a „Nagy fogadás“ban. Ügyszintén megrázó képekben mutatták be a japánok parasztjaik nyomorúságos, embertelen életét a „Mezítelenek szigeté“-ben. „A szén útja“ című chilei film viszont a bányászok nehéz sorsát viszi vászonra. A franciák többek között a „Lány a kirakatban"' című filmmel versenyeznek, melynek főszerepében a népszerű Jean Marais-t láthatja a közönség. Az említett alkotásokon kívül még nagyon sok értékes film kerül bemutatóra, amely az emberiség szebb életéért, a békéért, a népek közötti barátságért küzd. (A II. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál eredményeiről lapunk következő. számában ismét tájékoztatjuk olvasóinkat.) — g~ hozzáfűzi az elhangzottakhoz, hogy: — Télidőben végeztük a betonozást. Az emberek éjjel és vasárnap is dolgoztak. — Majd azzal hozakodik .elő, hogy az év hátralevő idejére a kulturális tevékenységet illetően tervet dolgoznak ki. — Első komolyabb műsort az aratási ünnepségre tervezzük, akkorra, amikor már magtárban lesz a gabonatermés, kazlakban a szalma, földben a tarlókeverék. A kulturális munkában kiemelkedő helyet biztosítanak az ifjúságnak, s lehetőséget nyújtanak az idősebbeknek is. Megszólaltatják a régebbi színjátszókat, akik tehetségük legjavát közreadhatják. Meg a legfiatalabbak előtt is tárva-nyitva a művelődés új hajléka. HIRES NÉPI ZENEKARUK, amely 9 tagú, Vontszemű Tibor vezetésével 1957-ben Strakonicén I. díjat nyert a népi zenekarok országos versenye keretében. Nagyon összetartó, fegyelmezett ez a népi zenekar, amelytől sok zenekar tanulhatna. A művelődési otthonban az eddiginél még gyakrabban szóhoz juthatnak majd, s színvonalas játékukkal megörvendeztethetik, szórakoztathatják a lakosságot. Messze földre elkísérhetik a most alakulóban levő ének- és táncegyüttest. A mag már megvárt: Nagy Jolán, Horváth Irén, Baján Miklós és Ágh László a kultűrház-avatás ünnepi műsorában is szerepeltek. Minden előfeltétel megvan arra, hogy e lelkes fiatalokhoz még számosán csatlakoznak, beállnak a kultúra, a művelődés fáklyavivőinek sorába. Amilyen nagy hévvel és odaadással fáradoztak a művelődési otthon mielőbbi felépítésén a vásárútiak, most ezt a gyönyörű, tágas épületet teljesen a birtokukba kell venni, a kulturális forradalom helyi hadállásává Az új művelődési otthon kell változtatniuk, hogy a tudásnak, fénynek áradásával, a kulturális felemelkedés minden eszközével legyőzzék a maradi előítéleteket, burzsoá csökevényeket, s az új korszak eszméje diadalmaskodjék. Nádszegi Kovács István | ARATNAK J Rekkenö hőség. Fény özönében ~,rr S fürdik a határ. — Miért, miért nem, ifi pihenés helyett cipel a lábam, rT* S3 ismerős utat járok a nyárban. Szarkaláb, pipacs rám integetnek, ‘-^2 Sa érett kalászok hívnak, követnek. £,f? ... Éppúgy, mint hajdan, aratni kéne! Kasza, sarló vagy kötő a kézbe! Érett határba nem kell a bámész! ÖÓ 'S« Láss a munkához! Pihent vagy! Ráérsz!... gj! Ki mondja mindezt? - Néhai gazdám? Sái'1 Örökre alszik öles domb alján! o»C! Pb ^ Ki mondja mindezt? — Vagy mint a vének, ~ társtalanul csak magam beszélek? • Xp[Pa Cipelő lábam újra megindul, (Q-* csupán a fahíd korlátjain túl Xg áll meg. - ... Vizet hozz! Lábaid szedjed! Addig majd magam kötöm helyetted!... ^ Qg Nézem a forrást, kulacsom nincsen, hétszínü fény van oldva a vízben; Qg ennél jobb italt sohasem ittam, pg fes itt csillog, gyöngyöz már markaimban, fa* CiO tikkadt torkomra hajtja a nyelvem. ^ Nézem a tiszta víz tükrét, csendben, ív7 $ nem néz rám vissza, az, aki voltam. b*1 pp Égy csitri veréb fürdik a porban nr) és csúfolódva ram csiripelget. 53 £ ípP - Jő, hogy nincs kavics a forrás mellett. -> pp Egyszerre vége szakad a csöndnek, pg pP a falu felöl feldübörögnek, fai* pP majd a dús magú földekre térnek, pg kg — perzsel a nyár -, aratnak a gépek! i'pj ZALA JÓZSEF .p rv7 : % Őskori műhely A szőgyéni Faraték-dombon érdekes kökorszakbeli leletre bukkantak. Balogh Gyula tardoskeddi lakos, aki már eddig is több archeológiái lelet feltárásában segédkezett, a domboldalban régi tűzhely nyomait fedezte fel. A szövetkezeti tagok lakásépítéséhez bányászott homokban a föld színétől két méter mélyen a nyomok szerint tovább, kutatva , dr. Bárt a György, a történelem tudományok kandidátusa, a Szlovák Tudományos Akadémia nyitrai archeológiái intézetének dolgozója a leletek és a volt tűzhely bizonyos földrétegek alatti elhelyezéséből arra a megállapításra jutott, hogy a paleolit korszakból vagyis a jégkorszak legrégibb időszakából származó kőszerszám-műhely felfedezésével állunk szemben. Ezen a helyen 22-24 000 évvel ezelőtt — az akkor más mederben — a közeiben folyó Garam mentén levő település őskori vadászai itt hasították gömbkőből a vad megöléséhez és az elejtett állatok lenyúzott bőréről a faggyú eltávolításához szükséges késeket, baltákat és más szúró esetleg hasító szerszámokat. Szlovákia területén hasonló érdekes leletre eddig csak a helernbai szőlőhegyen bukkantak, 1942-ben, ezért történelem, tudományi szempontból é kökorszakbeli műhely feltárásának nagy jelentőséget tulajdoníthatunk. Az intézet munkatársai ezúton is kérik falvaink dolgozóit, hogy a szövetkezeti építkezések alkalmával időnként előbukkanó őskori leletek vagy nagyobb emberi települések helyét jelentsék az intézetnek, hogy az tudományos munkatársait a helyszínre küldhesse. Kúti Szilárd Szlovákiai magyar elbeszélők Néhol még mostohagyerekek (Folytatás az 1. oldalról.) fáradságot, hogy szövetkezeteseinknek megmagyarázza, hogy a szocialista munkabrigád büszke címért történő versenyzés éppen azért jelentős, mert nemcsak magára a termelési feladatok megoldására szorítkozik, hanem ugyanolyan fontosak azok a versenyzési feltéteíek is, amelyek szövetkezeteseinket a szakirodalom tanulmányozására, az általános műveltség kiszélesítésére, valamint kulturális tevékenységre ösztönzik. E kérdések egész komplexuma képezi a kultúrforradalom, a város és falu közötti színvonal mielőbbi eltüntetésének alapját. Mindezzel persze nem akarjuk azt mondani, hogy nemzeti bizottságaink funkcionáriusai, s főleg a helyi vezetők nem törődnek a szövetkezetek fejlődésével s a szövetkezeti élettel. Ezt nem állítjuk, mi csak a szocialista munkaversenyzés elhanyagolása Miatt helyezkedünk bíráló álláspontra vötök szemben, mivel elsősorban ók a filelősek a jelenlegi állapotokért s azét' hogy a szövetkezeteink legtöbbjébe,': a versenyzöcsoporíok még mindig „rAostohagyerekeknek“ tűnnek. Köszönetünkei fejezzük ki mindazoknak, akik a szeretett férj, a drága apa eb únyta alkalmával részvétükkel felkerestek, és utolsó útjára elkísérték boldogult BULAJCSIK Józsefet. özv. Buia^sik Jözséfné és családja Írónemzedékünk íölvonultatását és elbeszéléseinek díszszemléjét jelenti a „Szlovákiai magyar elbeszélők“ címen nemrég megjelent antológia. T u r c z e 1 Lajos gondos válogatásában az államdíjas Egri Viktortól a szépirodalmi kísérletezéssel még csak most próbálkozó Roncsol Lászlóig úgyszólván mindenki helyet kapott a kötetben, akinek elbeszélése eléri az irodalmunkban fölállítható értékszintet. Éppen ez nehej zíti meg az értékelő munkáját, mert ] a 24 író között olyan rutin-, kor- és j színvonalbeli különbségek vannak, hogy egy-egy elbeszélés elbírálása más-más kritériumokat követel. Véleményünk szerint az áttekinthetőség érdekében szükséges külön tárgyalni azokat az írókat, akik még I a felszabadulás előtt eljutottak önálló kötetekig e műfajban. Ezek mögé mindjárt fölsorakozik egy másik csoport, méghozzá azoknak az íróknak a esportja, akik irodalmunk harmadvirágzásának korszakában adtak ki egy vagy több kötetet. Beszélnünk kell azután egy harmadik csoportról is, amelyet az önálló kötetig el nem iutott írók vagy a még csak most kísérletezők mellett a noveilaíbást csupán mellesleg ápolók népes tábora alkot. A későbbi félreértések elkerülése végett itt szembe kell helyezkednünk a válogató Turczel Lajos álta’ a bevezetőben említett érvekkel, amikor a novellairodalommal kapcsolatban azt mondja, hogy ez a nagy múltú műfaj világviszonylatban válságban van. Manapság inkább az egyes műfajok közti kiegyenlítődés- I rői, a köztük fenálló határok elmosódásáról beszélhetünk. Nehéz például megállapítani Hemingway „A halász és a tenger“ vagy a szovjet Kűznyecov „A legenda folytatása“ című művének százszázalékos hovatartozását. M ií a c k o „A halál I neve Engelchen“ című nagysikerű regényét sem lehet értékelni a kiasz* jzikus regényekre jellemző ismérvek alapján. Ebből kifolyólag soroljuk mi például Ordódy Katalint azok közé az írók közé, akik már jelentkeztek kötettel, bár eddig csak a „Megtalált élet“ című regényének megjelenéséről tudunk. Ezek után rátérünk az egyes csoportok tárgyalására. Az elsőt két író képviseli: Egri Viktor és Szabó Béla. Egri „Anna“ című elbeszélése háborús történet, amelynek cselekményét állandó dinamikus történés jellemzi, s éppen ezáltal hagy mélyebb nyomokat az olvasóban. így a memento is hatásos, főként a partizán szenvedései és Anna halála teszik azzá! Szabó Béla „Libatömés“-e mai tárgyú írás. Benne az író a vak édesanya munkája, élniakarása által az idős emberek leikébe is belopózó szocialista erkölcs térhódítását festi meg a művész nyelvén. Kifogásoljuk azonban a dagályosságot, amely kissé csökkenti a művészi élményt. Ennek ellenére a „Libatömés“ és az „Anna“ a kötet csúcsértékét jelentik, amelyekkel kevés elbeszélés veheti föl a versenyt. Mielőtt a második csoportba sorolt írók műveinek elemzéséhez fognánk, hadd idézzük Turczel helytálló megállapítását novellairodalmunk helyzetéről: „ .. . novellaírásunkat a fejlődésben, korszerűsödésben főképpeti két fogyatékosság fékezi: az egyre inkább elavuló formai tradíció nyűgei és a mai, korszerű tematika hiánya." Szerintünk éppen a már kellő rutinnal rendelkező írókra vár az a feladat, hogy a modern ábrázolási módszereket és a stílusáramlatokat meghonosítsák irodalmunkban. Sajnos, mást tapasztaltunk! Lovicsek Béla és mások elbeszéléseiben híre-hamva sincs a mai élet megkövetelte művészi tükröztetésnek. Az elbeszélésekből hiányzanak a szokatlan képzettársítások, a filmszerűen pergő eseménysorozatok, egy-egy életjelenség különös, eddig ismeretlen formában való megvilágítása, a cselekmény dinamikus menete, egyszóval mindaz, ami a mai irodalmat közkedveltté teszi. Szőke József „Kopottsarkú“ című ’-ásában például egy előre kigondolt keretbe gyömöszöl bele egy színtelen történetet, M á e s József elbeszélésében már az elején sejtjük a befejezést, s így folytathatnánk tovább Viszont kétségtelenül újat jelen, Nagy Irén „KádervaIIomás“-ának szerkezete, Kónya József „öcsike ateista lett“ című írása időszerű problémakörrel gazdagítja irodalmunkat. A kispolgári életforma leleplezése még művészi megfogalmazásra vár, s ebben látjuk Kónya írásának értékét. B. Nagy László a minap az Élet és Irodalom hasábjain egyik hosszabb kritikájában ezt a fiatal íróknak fiayelmeztetésül szánt Gorkij-mondást idézi: „Ahol a leírásból hiányzik a pontosság, hiányzik az igazság is“ Nos, nem hiába hoztuk ezt föl elöljáróban a legfiatalabb írónemzedék és a novellaírást csak mellékesen kezelők írásainak tárgyalása előtt. K o n c s o 1 László, L ó s k a Lajos és mások elbeszéléseiből hiányzik az alapvető írói pontosság. Csóré és a kis szeplős „hős“ jellemét olyan ellentétes tulajdonságokkal ruházták Eöl íróik, amelyek által nem hathatnak élethűen. Lehocky Teréz „Ásó, kapa . ..“ című elbeszélésében pedig olyan törvénymagyarázattal találkozunk, amely inkább száraz tanulmányba kívánkozik. Itt kísért még a sematizmus is, de ugyanezt elmondhatjuk Komáromi Ressl János „Tolvajok útja“ című elbeszéléséről is, ahol a kis történet hűségét megzavarja a túlságosan is felnöttes gyermekbeszéd. Dénes György, Kovács Gáspár, K o vjí c s István, de leginkább Veres János letűnt korok világába nyúltak vissza témáért. Ezek közül legsikerültebbnek Dénes „Szegény emberek“ című írását tartjuk. M ik u s Sándor „Társtalanok“-ja aktuális figyelmeztetés, hogy a háborúnak mindig messzemenő kihatásai vannak. Hasonló a tematikája Dávid Teréz hosszabb elbeszélésének is, aki ezzel bebizonyította, hogy a prózairodalomhoz éppolyan érzéke van, mint a drámaíráshoz. D u b a Gyulát, A s g ú t h y Erzsébetet, Marton Józsefet, M onoszlóy M. Dezsőt szintén mai tárgyú elbeszélések képviselik a kötetben. Az utóbbié nagy hiányérzetet hagy maga után. S i m k ó Margit „Pohárköszöntő“-jének az igénytelenség a főértéke, mert ez némileg növeli hatóerejét. Zsíros István jelképes elbeszélése talán ki is maradhatott volna a kötetből, mert egyéb hiányosságai mellett ideológiai tévedéstől sem mentes. Ügy véljük, hogy például Sági Tóth Tibor vagy más inkább helyet érdemelne a kötetben. Összegezve: a kötet távlati szempontból nagy fontosságú, mert a 24 író elbeszélésén keresztül fölmérhető a csehszlovákiai magyar irodalom jelenlegi helyzete e műfajban. A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó dicséretére válik, hogy a kötet kiadására vállalkozott. Turczel Lajos gondos, alapos válogatása és bevezetője minden elismerést megérdemel. Ügy hisszük, hogy most már a tapasztalatok helyes leszűrése után novellairodalmunk is beilleszkedik majd a fejlődő világ kerekébe. ZSILKA TIBOR
