Szabad Földműves, 1961. július-december (12. évfolyam, 54-104. szám)
1961-09-17 / 75. szám
Nagy jelentőségű tanácskozás (Az ENSZ-közgyűlés XVI. ülésszaka elé) A váltakozó erejű szeptemberi szellő már lengeti a New York-i East River partján elterülő ENSZ-palota homlokzatán annak a 99 országnak a zászlaját, amelynek képviselői 19-én összeülnek, hogy megkezdjék a világszer-Ha egy mondatban próbáljuk összefoglalni az elmúlt hét külpolitikai eseményeit, azt mondhatjuk, hogy lecsillapodott a nyugati hatalmak által előidézett háborús feszültség hulláma és mindinkább a józanabb mérlegelések hangneme kerül előtérbe. A szovjet külpolitika békés szándékait az elmúlt napokban több hivatalos nyilatkozat is kifejtette. Ezek közül külön ki kell emelnünk Hruscsov elvtárs válaszát Kennedynek és Macmillánnek a nukleáris fegyverkísérletek ügyében, valamint a Nehru indiai miniszterelnök és Dortleos kubai elnök moszkvai látogatása alkalmából kiadott közleményt. E megnyilatkozások nagy visszhangot váltottak ki a nyugati diplomáciai körökben. Főleg a szovjet miniszterelnöknek a sztálingrádi vízierőmű felavatásán elhangzott szavait úgy értékelték, mint tárgyalásokra szólító felhívást a német békeszerződésről, valamint az általános és teljes leszerelés megvalósításáról. A szovjet miniszterelnök beszédében vezérfonálként húzódott végig az a meggyőződés, hogy megcsillant a remény a jelenlegi vitás nemzetközi kérdések békés tárgyalások útján történő rendezésére, amennyiben a nyugati államférfiak kijelentései mögött őszinte elhatározás áll. Itt említjük meg, hogy Sukarno indonéziai elnök és Kelta, a Mali Köztársaság elnöke Washingtonban tárgyalásokat folytatott Kennedy elnökkel, majd átnyújtották a belgrádi értekezleten résztvevő államok felhívását. A Fehér Ház által kiadott közlemény leszögezi, hogy Kennedy elnök behatóan foglalkozott a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján való rendezésének lehetőségeivel. Hruscsov elvtárs rendkívül nagy jelentőségű üzenetet intézett az Interparlamentáris Unió Brüsszelben ülésező ülésszakához. A szovjet miniszterelnök újból leszögezte, hogy kormánya kész bármikor tárgyalóasztalhoz ülni a nemzetközi helyzet problémáit rendezni óhajtó államokkal, ha arra megvannak a lehetőségek. Hruscsov elvtárs felhívja a gyűlés résztvevőit, tegyenek meg minden erőfeszítést a vitás nemzetközi kérdések békés úton történő rendezésének ügyéért. Washingtonban kétnapos értekezletre jöttek össze a nyugati nagyhatalmak külügyminiszterei, hogy megtárgyalják a nyugat-berlini helyzet és a német kérdés problémáját. Ezzel kapcsolatban figyelemreméltó Kennedy elnök kijelentése, amely szerint az ENSZ-közgyűlés módot adhat arra, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok külügyminiszterei behatóan megtárgyalják a jelenlegi nemzetközi helyzetet. Az elnök ezzel nem hivatalosan beleegyezését adta a kelet —nyugati tárgyalások külügyminiszteri szinten történő megkezdéséhez. A hét eseményei között fontos helyet foglal el a kongói helyzet is. Nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint az ENSZ-csapatok átvették az ellenőrzést a szakadár Katanga-tartomány felett. Ezzel végei ért Katanga különállása, s most már a leopoldwille-i központi kormány fennhatósága alá tartozik ez a tartomány is. Csőmbe, Katanga szakadár „elnöke“ legközelebbi munkatársaival együtt megszökött a városból. Adoula, 'a jelenlegi törvényes kongói miniszterelnök rendkívüli állapotot hirdetett ki Katangában. A Koreai Munkapárt IV. kongreszszusának munkája nyugati sajtókörökben is nagy visszhangot keltett. A Központi Bizottság beszámolójában ugyanis olyan adatok kerültek napvilágra, amelyek ékesen bizonyítják: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság erős országgá fejlődött és számos termelési ágban utolérte, sőt megelőzte Japánt. Ezzel kapcsolatban több amerikai lapban kommentár jelent meg a jelenlegi dél-koreai helyzet tarhatat!an%ágáról. 2 téiPkifötf 1961. szeptember 17. vezet szokásos őszi közgyűlésének munkáját. Elöljáróban szükséges megemlítenünk, hogy az ENSZ minden évben szeptemberben tartja évi közgyűlését, amelyen napirendre kerülnek mindazok a nemzetközi kérdések - akár politikai, gazdasági, kulturális, tudományos vagy egyéb jellegűek is legyenek —, amelyek az év folyamán felhalmozódnak. Szükséges továbbá említést tennünk arról, hogy a tavalyi XV. közgyűlés történelmi jelentőségű és a legfontosabb volt a világszervezet másfél évtizedes fennállása óta. Amint ismeretes, a Szovjetunió küldöttsége, amelyet személyesen Hruscsov elvtárs vezetett, a szocialista országokkal teljesen összhangban előterjesztette az általános és teljes leszerelés tervét, amely az egész közgyűlés munkájának központi témája lett. A nyugati hatalmak akadékoskodó álláspontja miatt azonban nem született megfelelő döntés e rendkívül fontos kérdésben. Most, amikor újból összeülnek a tagállamok képviselői, elengedhetetlenül szükséges, hogy felmérjük a nemzetközi helyzetet, amely nagy mértékben befolyásolja az egész közgyűlés munkáját. Tavaly ősz óta a szocializmus erői további győzelmeinek vagyunk tanúi. A Szovjetunió vezette szocialista tábor gazdasági, politikai, erkölcsi és nem utolsósorban védelmi ereje ma már a nyugati hatalmak szempontjából sem csupán számításba vett tényezőként szerepel, hanem döntő fontosságú a világpolitika kérdéseiben. Az erőviszonyok balra tolódtak, éspedig az erőknek a béke és a szocializmus javára történt óriási méretű megnövekedésével egyetemben. A Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusa, amely egybeesik a világszervezet közgyűlésének munkájával, a kommunizmust építő szovjet emberek hitvallása lesz az örök béke és a nemzetek közötti békés együttélés mellett. Az eltelt év alatt a gyarmati rendszer felbomlása lavinaként indult meg a vég felé és nincs az az erő, amely feltartóztathatná ezt a folyamatot. Keserű pirula lesz a nyugati hatalmak számára az a tény, hogy a szabadságukat elnyert államok gazdasági és kulturális fejlődéséről éppen ezen a fórumon szerez tudomást a világ. Végül, de nem utolsósorban hatással lesz a világszervezet egész munkájára a jelenlegi nemzetközi helyzet is. A világ népei békét akarnak és mindent elkövetnek egy új háború kirobbantásénak megakadályozásáért. Ez a szilárd elhatározás jellemző ma száz- és százmilliók gondolkodására. Hogy bizonyos mértékben mégis feszült nemzetközi helyzet áll fenn, annak gyökerét abban kell látnunk, hogy egyes nyugati reakciós körök, különösen a bonni militaristák esztelen hada, nem mondott le a szocializmus világméretű győzelmének erőszak út- • ján történő megfékezéséről. Nyugaton háborús hisztéria kerekedett felül. Az USA katonai célokra fordított kiadása eléri a 47,5 milliárd dollárt. Ez az összeg a legmagasabb amerikai költségvetés a második világháború befejezése óta. Adenauer és de Gaulle nyíltan elutasítják a tárgyalások lehetőségét. Macmillan a szigetország' rendkívül zilált gazdasági helyzetének nyomasztó állapotában egyelőre nem tud átütő erejű nyugati politikát kezdeményezni. Joggal mondhatjuk, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének idei közgyűlése nemcsak tartalmát tekintve, hanem egyébként is igen felelős korban veszi kezdetét. A szocialista országok továbbra is az általános és teljes leszerelés kérdését jelölik meg elsőrangú feladatként. Napjainkban ez a legfontosabb kérdés, amelynek kedvező és mielőbbi rendezését várja a világ. Szükséges továbbá, hogy a közgyűlés eredményes munkát végezzen az új tagállamok felvételének ügyében is. A vílágSzervézet addig nem töltheti be igazi küldetését, amíg a 7ÖÓ milliós népi Kína képviselői nem vesznek részt az ENSZ munkájában. Tavaly óta megnövekedett ennek az igazságos ügynek az ereje, egyre több állam követeli, hogy a Kínai Népköztársaság elfoglalhassa az őt megillető helyét a világszervezetben. Sok egyéb természetű kérdés szerepel még az idei ENSZ-közgyúlés munkatervében. Mindehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy a nyugati hatalmak véget vessenek háborús készülődéseiknek, s homok helyet olajat öntsenek a közös megegyezést szolgáló tárgyalások csapágyaiba. A béke és a szocializmus ügye végérvényesen gyökeret vért az emberek többségének tudatában. Aki ez ellen próbál véteni, önmagát taszítja sírba. Ennek Kell visszatükröződnie a világszervezet most, kedden megnyíló ülésszakán is. (tg) Választási hadjárat a bonni államban így keltek versenyre egymással Adenauer és Brandt a kancellári székre pályázó ellenfelek. (Nicolae Nicolescu rajza a romániai ,,Előré“-ben.) A belga gyarmatosítás összeomlása jelentősen gyöngíti Belgium nemzetközi pozícióit. Belgiumnak a XIX. század második felétől gyarmatbirodalma révén aránytalanul nagy befolyása volt a kapitalista világban. Kongó gazdag természeti kincsei lehetővé tették, hogy a belga tőke sikeresen versengjen az erősebb imperialista államokkal. A háború utáni években például a kongói urán, kobalt, réz és ritka fémek igen fontos helyet foglaltak el a kapitalista világpiacon. Elmondhatjuk, hogy Kongó hosszú éveken át lehetővé tette a belga tőkéseknek, hogy kiváltságos helyet foglaljanak el a nemzetközt porondon. Nem nehéz megérteni tehát, hogy mit jelent a belga uralkodőkörök részére Kongó elvesztése. Meg kell mondani, hogy a kongói tömegek, miután hazájuk elnyerte függetlenségét, azt hitték, hogy Belgium meg tudná adni a fiatal államnak a szükséges segítséget és támogatást. Ennek az a magyarázata, hogy amikor erősödött a kongói függetlenségi harc, a belga imperializmus megkísérelte, hogy új gyarmatosítási módszerekkel oldja meg a kongói problémát. A durva megtorlásokról történt lemondás és a belga kormánykörök hirtelen megjött tárgyalási készsége olyan ilúziókat ébresztett a kongói nemzeti felszabadító mozgalom vezéreiben, hogy a belga gyarmatosítók keresik a kölcsönös megegyezés lehetőségét. Mindez azonban csak látszat volt. A belgáknak eltökélt szádékuk volt, hogy megtartják uralmukat és ellenőrzésüket Kongó gazdasági élete és A Német Demokratikus Köztársaság ipari üzemeiben munkafelajánlásokkal készülnek az októberi 7-i államünnepre. Képünkön Paul Wicher szerelő, aki több egyéni jelajánlással köszönti a nagy ünnepet. (Foto: Zentralbild) Szégyenletes ítélet Az angol hatóságok kéthőnapi fogságra Ítélték Bertrand Russel lordot, az ismert angol filozófust. Russel az űn. „Százak tanácsa" vezető személyisége. Ez a szervezet tudvalevőleg az atomfegyverek ellen vezet elkeseredett kampányt. Az ítéletet azért hozták. mert a 89 éves filozófus elutasította azt az ajánlatot, hogy hagyja abba a békéért folytatott harcát, mert az állítólag összeütközik a törvényekkel. A „Százak tanácsa" további hét tagját egyhónapi szabadságvesztésre ítélték. (Ctk) Kerti munka csendőrsegédlettel Egy észak-olaszországi zöldségtermelő csak most mesélte el általános derültséget keltő „vétkét", amikor annak elévülése folytán már nem vonhatják felelősségre. A háború alatt front szolgálatot teljesítő kertész levelet kapott feleségétől, aki arról panaszkodott, hogy képtelen egyedül jelásni kőkeményre aszott kis földjüket. A leleményes férj - ismerve a fasiszta kormány állandó pénzzavarát - azt válaszolta levelében, hogy csak óvatosan ásson, mert a krumplijöldben rejtette el az abesszíniái hadjáratból „emlékül“ hazahozott ékszereket. Jól számított az aggódó férj: a harctérről. érkező levelet cenzúrázó feketeinges jelfigyelt a hírre és visszatartotta a „kincset érő" sorokat. A levél helyett másnap egy csomó csendőr érkezett a kis faluba, akik se szó, se beszéd, olyan alaposan felásták a veteményeskertet, hogy az asszonyka nem győzött csodálkozni a Mussolini-kormány „önzetlen" segítségén. K. E. Kongó problémái Kongó sorsa elválaszthatatlan egész Afrika sorsától. Az afrikai földrészt elárasztó nemzeti fölszabadító mozgalom hatalmas hulláma .az egykori belga gyarmaton magas gátba ütközött, amelyet a gyarmatosítók emeltek. Ez nemcsak azért történt, mert az imperialista Belgium számára a Kongó feletti uralom rendkívül fontos, hanem azért is, mert itt dől el, mi lesz a sorsa Afrikában az új gyarmatosítás politikájának. A fiatal kongói államra tragikus következményekkel járó események forgatagát bonyolult nemzetközi és belső okok váltották ki. Ezért a kongóiak harca hazájuk függetlenségéért nemzetközi szempontból is nagy jelentőségű. pénzügyei felett. A fiatal államnak nyújtandó „segítségről" szóló egyezmények tervezetét annyira imperialista szellemben állították össze, hogy még a tapasztalatlan kongói vezetők is átlátták a belgák szándékán. Különösen az azóta meggyilkolt Lumumba miniszterelnök látta az első pillanattól, hogy hazájára a belga újgyarmatosítás nem kevésbé veszélyes, mint a „klasszikus" gyarmatosítás, és hogy harcolni kell ellene. A balsikerek arra késztették a gyarmatosítókat, hogy durvábban avatkozzanak be Kongó ügyeibe. Semmitől sem riadtak vissza, igyekeztek megvásárolni egyes kongói vezetőket, s nyíltan kezdték támogatni az általuk alakított politikai csoportosulásokat, hogy biztosítsák maguknak a többséget a parlamenti választásnál. Ez azonban nem segített: a választások eredményeként a kongói parlamentben igazi hazafias többség alakult ki. A belga gyarmatosítók azonban nem mondtak le arról sem, hogy erőszakkal oldják meg a kongói kérdést. Felhasználták ürügyül a kongói hadseregben keletkezett zavargásokat, s arra hivatkozva, hogy meg kell védeni az európai lakosság érdekeit, csapatokat küldtek az anyaországból Kongóba. De amint hamarosan kiderült, a belga politikusok lebecsülték a világközvélemény erejét, a belga nép ellenállását az intervenciós politikával szemben, nem vették számításba a megnövekedett afrikai szolidaritást és túlságosan bíztak imperialista NATO-partnereikben. Az események már ismertek a világ előtt. A belga gyarmatosítók kongói politikája zsákutcába jutott. Eddig egyetlen módszerük sem vezetett az óhajtott célhoz, hogy megőrizzék kizárólagos ellenőrzésüket Kongó felett. A történelem még nem mondta ki az utolsó szót a kongói kérdésben, de ha történelmi nézőpontból tesszük fel a kérdést, kétségtelen, hogy végeredményben a kongói nép igaz ügye Szeptember 17-én választásokat tartanak Nyugat-Németországban. A nyugatnémet választók ezúttal negyedszer választják meg a szövetségi törvényhozó testületet. Már hetekkel ezelőtt tetőfokra hágott a választási hadjárat. A két legesélyesebb jelölt, Adenauer kancellár és Willy Brandt, Nyugat-Berlin főpolgármestere, a szociáidemokarta párt jelöltje, mindent elmondtak egymásról, ami csak jellemző a nyugati választási propaganda-hadjáratra. A levitézlett Aderiauer-féle Kereszténydemokrata Unió vezérei, a 85 éves kancellárral az élen, mindent elkövettek, hogy a leghatásosabban támadják a szociáldemokratákat. Adenauer például azt vetette szemére a nálánál jóval fiatalabb, de ugyanolyan revansista politikát hirdető Brandtnak, hogy a nácizmus uralomrajutása után emigrált, és azáltal hazaárulóvá lett. Az agg kancellár attól sem riadt vissza, hogy Brandtot törvénytelen gyermeknek minősítse. Természetesen, a szociáldemokraták sem ültek tétlenül. Brandték felhány. torgatték Adenauernek az 1927-30- as években elkövetett gazdasági Uzelmelt, amelyeknek kétmilliós deficittjét a kancellár még a mai napig sem fizette meg. A legutóbbi nyugat-berlini eseményekkel kapcsolatban pádig ugyancsak az Adenauer-korminyra hárították a felelősséget. Brandt azt mondotta, hogy a kudarcért Adenauer a felelős. Választási komédia ez a javából! Jól ismert amerikai módszerek és eljárások bonni változatban. így volt ez az Eisenhower-Kennedy őrségváltás idején Is. Nyugat-Németországban Is, akárcsak az Amerikai Egyesült Államokban, mindakét legerősebb párt egy politikát folytat: a hidegháborús politikát, a nemzetközi helyzet feszültségének politikáját. A többi párt természetesen nem nagyon szólhat bele Adenauer és Brandt párharcába. A Szabad Demokratapártnak ugyan még van némi reménye, hogy egypár képviselővel részt vegyen az újonnan választott parlament munkájában, de a fasisztaeilenes Német Békeszövetség képviselőinek, valamint a volt kommunista képviselőiknek Adenauer országában jelenleg kevés lehetőségük nyílik arra, hogy beleszólhassanak a nyugatnémet gazdasági és politikai élet irányításába, mivelhogy a mindjobban fasizálódó Nyugat-Németország uralkodó körei, élükön a Hitler nyomdokain járó Adenauer kancellárral, mindent elkövetnek, a német nép érdekeit védő, a béke és a szociális haladás szolgálatában álló mozgalom elfolytása céljából, összegezve az elmondottakat: a nyugatnémet polgároknak nincs mi között választaniuk. Akár Adenauer, akár Brandt foglalja el a kancellári bársonyszéket, egyelőre nem változik meg Nyugat-Németország gazdasági és politikai élete, mert mind a két párt egy úton halad. Ez az út pedig egyre járhatatlanabb. M. Smolík diadalmaskodik. A kongói felszabadító mozgalom sikerei sokban a nemzetközi támogatás lendületétől és hatásosságától függnek. A nemzetközi szolidaritás, és elsősorban az a támogatás, amelyet a világ proletariátusa nyújt a kongói nemzeti felszabadító mozgalomnak, olyan hatalmas erő, amelyet Kongó ellenségei nem hagyhatnak figyelmen kívül. Ez a szolidaritás páratlan méreteket öltött, különösen Patrice Lumumba gyalázatos meggyilkolása után. A kongói nép pártján állnak a szocialista tábor országai és többségükben a semleges országok. A szocialista tábor gazdasági és politikai ereje lehetővé tette, hogy a kongói nemzeti felszabadító mozgalom vezetői hozzálássanak a legfontosabb feladat megoldásához, hazájuk függetlenségének megszilárdításához és gazdaságának fejlesztéséhez. A kongói felszabadító mozgalom erejének egy másik forrása az afrikai országok szolidaritása, különösen azoké az országoké, amelyek következetesen haladnak előre a független fejlődés útján. A kongói nép harca szervesen összefügg Afrika népeinek általános antikolonialista harcával. Ma nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kongói felszabadító mozgalom alapjai olyan szilárdak, hogy lehetetlen megingatni, még kevésbé megsemmisíteni azokat. Az új gyarmatosítás nem arathat győzelmet Kongóban, nincs jövője. A nemzetközi szolidaritásra támaszkodó, egységét erősítő kongói nép hathatós cselekvése az az erő, amely meg tudja oldani Kongó problémáit. J. X.