Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)

1960-07-17 / 57. szám

Üjabb amerikai légiprovokáció a Szovjetunió ellen A Nyugat szégyenteljes mesterkedése . Hruscsov elvtárs sajtóértekezlete • A szovjet hadsereg vadászgépe lelőtte az amerikai kalózgépet, amelynek első piló­tája meghalt, két pilótáját foglyul ejtették • Az amerikai pilóták tanúvallomásai szerint angliai támaszpontról szállt fel a kémrepülőgép • Szovjet tiltakozó jegyzék Amerikához, Angliához és Norvégiához • Gromiko szovjet külügyminiszter Moszkvában jegyzéket nyújtott át az amerikai, angliai és norvégjai nagy­követeknek, amelyet a szovjet kor­mány az illető országokhoz intézett azért, mert egy amerikai katonai re­pülőgép 1960. július elsején megsér­tette a Szovjetunió határát. A jegyzékben a többi között ez áll: — 1960. július 1-én a szovjet lég­­elhárítő szolgálat megfigyelő szolgá­lata a Barents-tenger felett a Kola­­félsziget közelében ismeretlen kato­nai repülőgépet fedezett fel, amely a Szovjetunió határai felé tartott. Egy szovjet vadászgép azonnal fel­szállt azzal a céllal, hogy megálla­pítsa az illető repülőgép nemzetisé­gét és meggátolja a repülőgép be­hatolását a Szovjetunió légiterébe. A szovjet vadászgép pilótája meg­állapította, hogy az ismeretlen repü­lőgép az USA felségjelével ellátott bombázó repülőgép. Bár a szovjet vadászgép a behatolt repülőgépet leszállásra szólította fel, az továbbra is folytatta útját és egyre mélyebben hatolt be a Szovjetunió légiterébe. A Szovjetunió fegyveres erőinek a szovjet határok védelmére szóló pa­rancsa értelmében a behatolt repü­lőgépet moszkvai idő szerint 18,03 órakor szovjet területi vizek felett lelőtték. Röviddel ezután egy szovjet hajó a Szovjetunió területi vizeiről fedél­zetére vette a lelőtt amerikai repü­lőgép legénységéhez tartozó két sze­mélyt. A pilóták vallomása szerint az amerikai RB-47 típusú felderítő bombázó repülőgép az amerikai stra-A Szovjetunió ellen elkövetett új amerikai határsértés joggal váltotta ki világszerte a legnagyobb felhábo­rodást. Az U-2 repülőgép által elkö­vetett provokáció leleplezése óta számos nyugati országban ugyanis azt remélték, hogy az amerikai kor­mány felhagy a világ békéjét fenye­gető veszélyes játékkal. Az angol lapok aggodalommal és nyugtalanság­gal kommentálják az esemény hírét. A Daily Mail című lap teljesen elfogadhatatlannak tartja, hogy az amerikaiak nem kérik ki Nagy-Bri­­tannia engedélyét egy olyan repülés­hez, amely súlyos nemzetközi kon­fliktusba sodorhatja a szigetországot. A munkáspárti ellenzék viszont MAC­MILLAN súlyos felelősségét emeli ki. Ezzel kapcsolatban a Daily He­rald leszögezi: — Tudnunk kell, mi folyik a tá­maszpontokon, tudnunk kell, mennyi­re hatékony az angol ellenőrzés. Hírügynökségek jelentései szerint a baloldali munkáspárti képviselők fel akarják vetni azt a követelést, bontsák fel mindazokat az angol­amerikai egyezményeket, amelyek az amerikai stratégiai légierők számára angol területet bocsátanak rendelke­zésre. Washingtonban bombarobbanásként hatott a határsértésről szóló szovjet jegyzék. EISENHOWER elnök szoká­sos nyári üdülőhelyén értesült a hír­ről. Az amerikai főváros közvélemé­nyét, amelyet úgy is felforgatott a kubai és a kongói helyzet, újabb izgalomba hozta az a moszkvai beje­lentés, hogy a Szovjetunió vadász­gépe újabb amerikai felderítögépet lőtt le. Oslóban még a washingtoninál is nagyobb zavar keletkezett. Ismeretes ugyanis, hogy a norvég kormány az U-2 incidens után tiltakozott az USA kormányánál. A foglyul ejtett ameri­kai pilóta vallomásai azonban arról tanúskodnak, hogy a norvég kormány csak formai lépéseket tett, de lénye­gében továbbra is lehetővé teszi «merikai katonai gépeknek norvég területre való leszállását. Fejvesztettség, politikai zűrzavar, mély hallgatás — ez jellemző a nyu­gati fővárosok jelenlegi politikai helyzetére. Mindezt csak fokozza a világ valamennyi részéről érkezett jelentés, amely szerint a békeszeretö emberiség a leghatározottabban el­ítéli az amerikai légiprovokációt. Londonban például az amerikai nagykövetség épülete elé többezer ember vonult fel és követelte, hogy számolják fel az USA angliai támasz­pontjait és azonnal szüntessék be a kémrepüléseket. A Szovjetunió népei szintén mély felháborodással nyilatkoznak az ame­rikai katonai provokációról. Üzemek­ben, gyárakban, valamennyi munka­helyen gyűléseket tartanak, amelye­ken a dolgozók egyetértésüket feje­zik ki a szovjet kormány békepoliti­­kájával és követelik, hogy erélyesen vessen véget az amerikai militaristák provokációnak. * * * Nyugati hírügynökségek jelentései Szerint a két hete függetlenné vált Kongói Köztársaságot az a veszély fenyegeti, hogy darabokra szakadozik. A volt belga gyarmatosítók viszályo­kat támasztanak az országban, zavar­gásokat idéznek elő, s így akarják megfosztani a kongói népet nemrég kivívott szabadságától. A belga gyarmatosítók megszállták a Kongói Köztársaság fővárosának repülőterét és katonai egységeket szállítanak az országba. A jelentések rámutatnak arra, hogy a kongói helyzettel az ENSZ is foglalkozik, amely állítólag csapatokat kíván kül­deni a rend helyreállítására. A kongói nép elszánt harcot vív a belga gyarmatosítókkal, és minden előfeltétel megvan ahhoz, hogy kiví­vott szabadságát megvédje. Los Angelesben megnyílt az Ame­rikai Demokratapárt elnökjelölő kong­resszusa. A felszólaló demokratapárti szenátorok hangoztatták, hogy Eisen­hower megválasztása óta súlyos csor­bát szenvedett az Amerikai Egyesült Alláníok tekintélyei Church szená­tor szemére vetette Eisenhowernek, hogy olyan mértékben hangsúlyozza a szövetséges országoknak nyújtott amerikai katonai segítséget, hogy „a segíteni akarással kinyújtott kezet gyakran ökölnek tekintik“. A szenátor felpanaszolta továbbá, hogy a Köztársasági Párt uralma alatt az USA elveszítette a kezdemé­nyezést a világűrkutatási program­ban. A Demokrata Párt elnökjelölő kongresszusa felszínre hozza azokat az ellentéteket, amelyek az uralmon levő pártban oly régóta megvannak és amelyek befolyásolják az amerikai külpolitikát. tégiai felderítő repülő-kötelékbe tar­tozott és különleges katonai jellegű felderítő feladatokat teljesített. A foglyul ejtett pilóták tanúvallomásai szerint a repülőgép személyzetének rajtuk kívül még négy tagja volt. Közülük Palm kapitány, a repülőgép első pilótájának holttestét egy gumi­csónakban megtalálta és fedélzetére vette egy szovjet hajó. A pilóták elmondották, hogy repü­lőgépük július elsején nyugat-euró­pai idő szerint 10 órakor hagyta el a Brize-Norton-i (Anglia) amerikai katonai támaszpontot. A Szovjetunió és Norvégia északi határai mentén haladó repülőgép azt a parancsot kapta, hogy feladatának teljesítése után térjen vissza ugyanarra az ang­liai támaszpontra, ahonnan elindult. A Szovjetunió kormánya az újabb amerikai légiprovokáció elleni tilta­kozásul jegyzéket juttatott el az USA, Anglia és Norvégia kormányá­hoz, amelyben felszólítja az illető országokat, hogy az ilyen cseleke­dettel rendkívül megmérgezik a nemzetközi légkört és a háború ki­törésének tüzével játszanak. A szovjet tiltakozó jegyzék a többi között leszögezi, hogy a nyugati hi­degháborús mesterkedések súlyos­bítják a nemzetközi helyzetet, a vi­lág népei pedig a legnagyobb fel­háborodással fogadják a béke és a nemzetek közötti együttműködés el­leni merényletet. A Szovjetunió kor­mánya ismét kijelenti, hogy ameny­­nyiben a jövőben is előfordulnak hasonló határsértések a Szovjetunió ellen, úgy megsemmisíti azokat a támaszpontokat is, ahonnan az ellen­séges gépek felszállnak. Hruscsov elvtárs a sajtóértekezleten elmondott beszédében élesen elítéli az amerikai provokációt. Hruscsov elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke több száz hazai és külföldi újságíró jelenlété­ben nagy jelentőségű sajtóértekez­letet tartott, amelyen részletesen foglalkozott az újonnan elkövetett légiprovokációval és figyelmeztette az illető országok kormányait, hogy hagyjanak fel a háborús hisztéria terjesztésével. A szovjet kormányfő felhívta az Egyesült Államok kormá­nyának figyelmét arra a súlyos fe­lelősségre, amelyet a Szovjetunió elleni provokációval magára vállalt. Hruscsov elvtárs rámutatott arra, a dicstelen szerepre is, amelyet a provokációban az angol kormány is betölt, amikor megengedi, hogy Ang­lia földjéről ellenséges katonai re­pülőgépek szánjanak fel a Szovjet­unió területe fölé. Újabb független államok Afrikában Hosszú évekig tartó szívós, gyakran véres harc eredményeként az elmúlt hónapban négy afrikai állam — Malgas Köztársaság, Mali Államszövetség, Kongó és Szomália — nyerte el függetlenségét. Mind a négy orszá­got egymás után ismerik el a külföldi államok - elsősorban a szocialista országok kormánya -, ősszel pedig az ENSZ közgyűlése dönt majd világszervezeti tagságukról. A politikai függetlenség kivívása természetesen csak az első állomást jelenti. Hiszen mindegyik állam gazdaságilag erős szálakkal az imperialistákhoz, volt gyarmattartóikhoz van láncolva. De az elkövetkező idő­ben nyilván hozzákezdenek gazdaságuk fejlesztéséhez, s ez lazítani fogja kiszolgáltatottságukat és erősí­teni az elnyert függetlenséget. A négy állam példája további ösztönzést ad a még rabságban élő népek füg­getlenségi m<fegalmának, és nincs messze az idő, hogy az egykori rabságban tartott . földrész valamennyi államának népei kivívják szabadságukat. Az alábbiakban néhány jellemző adattal mutatjuk be olvasóinknak a most függetlenné vált négy orszá­got. • Moszkvában megkezdte tanács­kozását a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának teljes ülése, amelyen főleg a szovjet hét­éves terv gazdasági kérdéseiről tár­gyalnak. (CTK) • A Szovjetunió statisztikai hiva­talának jelentése szerint • szovjet ipar 104 %-ra teljesítette 1960 első felének tervét. A mezőgazdasági ter­melés szintén túlszárnyalta az elő­irányzott termelési tervet. (CTK) • Vörös Zászló Érdemrenddel tün­tették ki Poljakov kapitányt, aki ez év július 1-én lelőtte az újabb ame­rikai kémrepülőgépet. (CTK) • Adolf Eichmann bírósági tárgya­lására csak a jövő év nyarán kerül sor — közölték hivatalos izraeli kö­rökben. A tömeggyilkos vezér elleni vádiratanyagának összeállítása ugyan­is több országban folyik, s ez hosz­­szabb időt követel, mint ahogy ast előzőleg tervezték. (CTK) • A nagyarányú tiltakozó mozga­lom hatására kivonták az U —2-es jel­zésű amerikai kémrepülőgépeket Ja­pánból. Ezt megelőzőleg 20 000 ember tüntetett az Acugi nevű amerikai katonai támaszpont előtt és követelte a kémrepülők azonnali kivonását, valamint az ún. japán—amerikai biz­tonsági szerződés felmondását. (CTK)' • A Szovjetunió kohászati kombi­nátot épít Indonéziában. Djuanda in­donéz első miniszter szovjetunióbeli látogatásának befejezése alkalmával közös szovjet —indonéz nyilatkozatot írtak alá Moszkvában, amely szerint a nagy kohászati kombinát felépíté­sén kívül egyéb szovjet gazdasági segítséget is kap Indonézia. (CTK) • Ausztrália Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelenti, hogy téljes mértékben támogatja a kom­munista és munkáspártok bukaresti közleményét. (CTK) • Szovjet ipari kiállítás nyílik Pá­rizsban a jövő évben. M. V. Nestorov, a Szovjetunió Kereskedelmi Kama­rájának elnöke, valamint a Moszkvá­ban sorra kerülő francia kiállítás igazgatója aláírták az egyezményt, amply szerint először a francia fő­városban, majd a szovjet fővárosban rendezik meg a két ország gazdasági sikereit szemléltető kiállítást. • Londonban tüntetésre került sor a spanyol nagyjíövetség előtt. A fel­vonulók követelték F. Castielló Francó külügyminiszterének tervezett angliai látogatásának elhalasztását. (CTK) • Eisenhower elnök aláírt egy új törvényjavaslatot, amely szerint az idei amerikai hadügyi költségvetésből egy milliárd dollárt folyósítanak ka­tonai építkezésekre. (CTK) Malgas Köztársaság A Francia Közösség keretén belül függetlenné vált Malgas Köztársaság területe 589 000 m2 s lakosainak szá­ma megközelíti az 5 milliót. Fejlet­len mezőgazdasággal rendelkezik, fő­leg az állattenyésztés áll alacsony színvonalon. A földterület 3 százaléka áll csupán művelés alatt, a legna­gyobb része rét vagy erdő. Az ország ásványi kincseit most tárják fel. Első nehézipari üzeme — egy kohó­­mű — most épül. A falvakban csak­nem teljesen hiányzik az orvosi el­látás; tüdővész, malária és több más fertőző betegség pusztítja a lakos­ságot. Az iskola csak az európai gyermekek részére kötelező, a benn­szülött gyermekek 40 %-a jár isko­lába. Mali Államszövetség Ugyancsak a Francia Államszövet­ség keretén belül nyerte el függet­lenségét, Franciaország azonban to­vábbra is fenntartja ottani katonai támaszpontjait. Az ország gazdasági helyzete elmaradott. Ipara gyakorla­tilag nincs, bányászata viszont erő­teljesen fejlődik. A mezőgazdasági termelés alapja a kezdetleges törpe­paraszti birtok, de a második világ­háború után több nagy francia gaz­daság is létesült, természetesen a kisgazdaságok rovására. Fő termékei a földimogyoró, kávé, kakaó, banán, pálmamag, de jelentős a fakiterme­lése is. Franciaország a legnagyobb áru­felvevő piaca, az összes export 60 százaléka ide irányul. Az importban szintén Franciaország áll az első he­lyen 65 °/o-kal. Ez is az ország gaz­dasági függőségét tükrözi. Kongó Köztársaság Az eddigi Belga-Kongó néven is­mert ország a múlt század végétől állt belga uralom alatt. A világ egyik leggazdagabb nyersanyagforrása. Ért-Reggio Emilia észak-olaszországi vá­rosban a rendőrség és a tüntetők közötti összecsapás következtében öt polgár életét vesztette. Temeté­sükre az ország minden részéből küldöttségek érkeztek, közel 50 000 ember kísérte el utolsó útjukra a fasizmus áldozatait. hető tehát, hogy Belgium szívósan ragaszkodott a 2 millió 343 930 m2-es és mintegy 13 milliónyi lakossággal rendelkező területhez. Kongó a füg­getlenség elnyerése után is gazda­ságilag még Belgium fügvénye ma­rad, mert az ország gazdasági éle­tét négy nagy belga pénzügyi csoport tartja kezében. Ásványi kincsei kö­zül az urán a legfontosabb; terme­lése a kapitalista világ uránterme­lésének 60 %-át teszi ki. A lakosság túlnyomó része a mezőgazdaságban foglalkoztatott. Az ország egészség­­ügyi helyzete rendkívül nehéz. A la­kosság nagyobbik fele maláriás, a csecsemők fele első életévében meg­hal. Szomália A Brit Szomáliföld angol védnök­ség volt. Területe 176 120 km2, lakos­sága nem éri el az egymillió főt. Gazdaságilag rendkívül fejletlen or­szág. Úgy emlegetik, mint Afrika legelmaradottabb államát. Félnomád és nomád állattenyésztés jellemzi gazdasági életét. Az ország ipara teljesen elmaradott, a kézmü- és házi iparban borkészítéssel, valamint kez­detleges fegyvergyártással foglalkoz­nak, Az elmaradottságra jellemző, hogy a lakosság 95 %-a írástudatlan. Vasút nincs, az Utak is csak száraz időben használhatók. A gyermekek­nek csupán 2 %-a jár iskolába, s mindössze egy orvos jut 53 000 la­kosra. Fertőző betegségek tizedelik az ország népét. i960, július 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom