Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-10-05 / 80. szám
Äz ENSZ eredményes munkájában elengedhetetlenül szükséges a népi Kína részvétele A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZOK LAPJA Az ENSZ-kdzgyulés szombati napirendjén szerepelt Hruscsov elvtárs felszólalása, amelyben a Kínai Népköztársaság ENSZ-beli képviseletének elengedhetetlen szükségességéről beszélt. Többi között kijelentette: — A Szovjetunió küldöttsége szűkgyorsítsuk meg a .cukorrépabetakarítást mielőtt a fagy beleszól KI aprói napra hűvösebb az Idő. Az időjárásjelentések szerint októberben nemcsak fagyokra, de az északibb és magasabb fekvésű helyeken már havazásra is számíthatunk. Ez azt jelenti, hogy az őszi munkákat még a tervezettnél is gyorsabban kell elvégeznünk. Ugyanis ha az idei gazdag cukorrépatermésből a múlt évihez hasonló százalék lesz a veszteség, akkor országos viszonylatban megközelítőleg egymillió tonna cukorrépa vész kárba, vagyis 160 000 tonna cukorral jutna kevesebb a fogyasztóknak. A termelők bevétele pedig cukorrépából 800 koronával csökkenne hektáronként. Komoly feladat vár tehát mind a termelőkre, mind a cukorgyárakra és a vasutak dolgozóira. Hiszen Szlovákiában a kilátások szerint 17 %-kal több cukorrépát kell betakarítani és a gyárakba elszállítani, mint a múlt éven. Terv szerint szeptember 28-ig az összes cukorgyárak 5 %-ának meg kellett kezdenie a termelést, október 5-ig pedig a gyárak további 25 boának. Ezt a tervet csak részben tartottuk be. Például a Brno környéki cukorgyárak mindegyikében szeptember 30-ig 720 000 mázsa cukorrépára számítottak. Ilyen mennyiség azonban Csak a breolavi és a znojmói cukorgyárban gyűlt össze. A betakarítás ütemének meggyorsítására van szükség, hogy a cukorgyárak teljes ütemben dolgozhassanak. Dél-Szlovákiában sok helyen jó ütemben halad a cukorrépa kiásása ás tisztítása. A trebiáovi járás cukorrépatermelői szeptember 28-ig 1110 vagon cukorrépát szállítottak el a trebisovi cukorgyárba. A gyár alaposan felkészült a kampányra, s így a felvásárolt cukorrépa nagy százalékát már fel is dolgozták. A sládkovicovói cukorgyár dolgozói szintén jól felkészültek a felvásárlásra, a gyártásra és a raktározásra, s ennek köszönhetik, hogy szeptember 29-ig a tervezett mennyiségnek mintegy 13 %-át felvásárolták. A cukorrépakampány további sikere nagyban a szállítástól függ. A vasutasok közül különösen a mosti vasútállomás szocialista munkabrigád címmel kitüntetett fiataljai mutatnak jó példát, akik vállalták, hogy a répakampány idején 'megkétszerezik a vagonok forgalmát. Nem kevesebb múlik a cukorrépatermelőkön. Tőlük függ, hogy az autók és pótkocsik ne várjanak a cukorrépára, hanem mindig legyen elegendő szállításra kész répa. Azzal is törődniük kell, hogy mindjárt á kampány kezdetétől ésszerűen használják fel üzemeink segítségét. A dél-csehországi járásokban az elmúlt vasárnap 25 000 ember dolgozott a földeken, köztük 9000 brigádos az üzemekből. Legtöbben éppen a cukorrépa betakarításában segédkeztek. Az olomouci járásban az üzemek szintén jelentős segítséget nyújtottak a földműveseknek. Szombaton 68 teherautó, 37 traktor és 2000 brigádos dolgozott a szövetkezetekben, hogy meggyorsítsák a cukorrépa betakarítását és elszállítását. A galántai járásból már nem ilyen jó hírek érkeztek. Például az alsószeli szövetkezetben a kiásott több mint 50 hektár cukorrépának legalább fele még elszállításra vár. A szeredi cukorgyár elvállalta ugyan a szállítást, de a tervet eddig még nem tartotta be. Sürget az idő, minden percet ki kell használnunk, hogy a cukorrépa a tervezett idő, november 7-e előtt a gyárakba kerüljön. ségesnek tartja, hogy e közgyűlés elé terjessze a Kínai Népköztársaságnak az ENSZ-ben való törvényes jogai felújításának kérdését. A legkisebb kétség sem férhet ahhoz, hogy a népi Kína mesterséges távoltartása az ENSZ munkájától igen megkárosítja a világszervezetet, jelentősen korlátozza tevékenységének hatáskörét, megnehezíti a nemzetközi kérdések tárgyalását. Tarthatatlan az a helyzet, hogy a nagy kínai népnek, amely az egész emberiség egynegyedét képviseli, nincsenek jelen küldöttei abban a szervezetben, amelynek az a küldetése, hogy a legszélesebb nemzetközi fórum legyen. — A kínai kormány politikája meggyőzően bizonyítja, hogy a Kínai Népköztársaság szilárdan védelmezi a békés együttélés alapelveit és támogatja a világszervezet fő célkitűzéseit. Az ENSZ idei, 15. közgyűlésén folytatják az általános vitát. A múlt hét végén felszólaltak azok az államférfiak is, akik eddig még nem jutottak szóhoz. Ecuador küldötte vitafelszólalásában élesen elítélte a lázas fegyverkezést, amely nem csupán a fegyverkezésben részt vevő országokat, hanem az egész emberiség létét veszélyezteti. Megjegyezte, hogy a leszerelés kérdése nemcsak a nagyhatalmakat, hanem a világ valamenynyi államát egyaránt érinti. Líbia küldötte felszólalásában kérte a közgyűlést, érvényesítse tekintélyét a franciák szaharai atomfegyver-kísérletei ellen jóváhagyott követelményekkel kapcsolatban. Amint már jelentettük, Macmillan angol miniszterelnök New Yorkba érkezése után találkozott Hruscsov szovjet miniszterelnökkel, majd beszédet mondott az ENSZ közgyűlésén. A szigetország miniszterelnöke tulajdonképpen semmi újat nem mondott, sőt beszédének legnagyobb ré(Folytatás a 2. oldalon.)- a szabad földműves „kérdés Néphadseregünk Ä Az öröm és jólét forrása Bohumír LOMSK? hadseregtäbornqk, nemzetvédelmi miniszter a csehszlovák néphadsereg napja alkalmából kiadott parancsában rámutat, hogy népünk építősikerei, s egyre szilárduló erkölcsi-politikai egysége, valamint a szocialista tábor erejének növekedése megerősíti a nemzeteknek a békéért, demokráciáért és szocializmusért vívott harcát. Az imperialisták, jóként az USA agresszív körei azonban minden téren gátolni igyekeznek a nemzetek törekvését a nemzetközi, jeszültség enyhítésére. Az ö védnökségük alatt tovább jolyik a Német Szövetségi Köztársaságnak mint az újabb háborús veszély egyik központjának gyorsütemü felfegyverzése. Ezért egy pillanatra sem lankad éberségünk, továbbra is minden eszközzel kitartóan harcolni fogunk a béke, a szocializmus és a demokrácia ügyéért. Tovább fokozzuk hadseregünk harci készenlétét. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság védelmi képessége az utóbbi években erőteljesen megnövekedett; a csehszlovák néphadsereg a Varsói Szerződés szocialista hadseregeivel szilárd szövetségben készen áll, hogy csírájában elfojtsa az imperialisták bármilyen provokációját, vagy egy újabb háború kirobbantására irányuló kísérletét. A falvak népe kora hajnaltól késő estig kinn szorgoskodik a földeken, hogy csűrökbe, padlásokba, kamrákba és silógödrökbe szállítsa egész évi munkájának gazdag gyümölcseit. Nehéz lenne elképzelni is, hogy akad -. hatna földműveseink között olyan gazda, aki gondtalanul nézné, hogyan csökken napról napra, fokozatosan, de biztosan a termény minősége és mennyisége, és ne igyekeznék minél hamarabb tető alá hordani a termést. S mégis, az egyes kerületek, járások sőt a szomszédos szövetkezetek eddigi munkaeredményei között is igen nagy különbségeket tapasztalunk. A hiba ott van, hogy némelyik szövetkezetben, sőt járásban és kerületben is, az idei őszi munkálatok szervezésében és jutalmazásában még a régi módszerekkel próbálkoznak. Pedig ebben az évben az eddiginél sokkal alaposabban és hamarabb akarjuk elvégezni a trágyázást, szántást és vetést, hogy így lerakjuk a harmadik ötéves terv első éve gazdag termésének alapjait. Ezenfelül eddig nálunk soha nem látott mennyiségű silókukoricát, burgonyát, cukorrépát és kukoricát kell betakarítanunk. Az új feladatok új szervezési és jutalmazási módszereket követelnek. Erre már megvannak a gyakorlati tapasztalataink is. Ott, ahol a tavaszi és nyári munkálatokban prémiummal jutalmazták a jó és gyors munkát végző dolgozókat és a prémiumot az idénymunka elvégzése után azonnal ki is fizették, a kedvezőtlen időjárás ellenére is jókor készen voltak a mezei munkálatokkal. így volt ez a sládkovicovói, okoci, vajkovcei, recai és számtalan más szövetkezetben is. Az Aleksincfei Állami Gazdaság Iukácovcel üzemegységében például az egyes munkálatokra idő- és minőségi normákat dolgoztak ki és ezek teljesítése alapján fizették ki a prémiumot. Így mindegyik dolgozó, aki a cukorrépa egyelését május 25-ig elvégezte, hektáronként 70 000 növényegyedet hagyott és a sorokban 100 méteres szakaszon nem maradt utána tö'bb mint három helyen egy növény helyett kettő, jutalomban részesült. Tehát a prémium nemcsak a munka gyors elvégzéséhez, de annak jó minőségéhez is hozzájárult. A kapálás) munkálatokra a következő feltételeket dolgozták ki: a második kapálás után a cukorrépasorokban egyetlen helyen sem szabad hagyni gyomot, továbbá két kultúrnövényt sem egymás mellett. Hasonló idő- és minőségi normát dolgoztak ki a többi tavaszi, nyári és őszi munkálatra is. S mi lett az eredménye? Az előző években az idénymunkálatok alatt soha sem tudtak meglenni idénymunkások nélkül. Ebben az évben mindent jól, időben és az idénymunkások segítsége nélkül végeztek el. A prémium örömet szerez és magasabb életszínvonalat biztosít a szövetkezeti dolgozóknak. A gyorsan és jól elvégzett mezei munkálatok pedig lényegesen növelik a hektárhozamokat, csökkentik a veszteségeket és növelik a szövetkezet jövedelmét. Tehát a prémiumrendszer bevezetése egyformán szolgálja az egyén és a társadalom érdekeit. Sok szövetkezetben így érvelnek a prémium bevezetése ellen: nem terveztük be a prémiumozáshoz szükséges összegeket. Pedig még ez a tény sem jelent akadályt ahhoz, hogy a gyorsan és a jól dolgozó munkásokat anyagi előnyökben részesítsük. Sok szövetkezetben úgy oldották meg a dolgot, hogy az üzemi tartalékalapból fordítottak néhány ezer koronát a prémiumozás céljaira. Ahol ez sem megy, a prémiumhoz szükséges pénz hiányában a prémiumfeltételeket teljesítő dolgozóknak a munkaegységekre nem előleget fizettek ki, hanem a munkaegység teljes értékét. A dolgozók a répa egyeléséért és kapálásáért megkapták a napi 50 — 60 koronát is, és örültek annak, amikor a hónap végén 1500 — 1800 koronát kaptak kézhez. A dolgozók jól jártak, és a szövetkezet is meg volt elégedve. A földeken beérett a gazdag termés. Értéke szinte felbecsülhetetlen. Ne sajnáljunk néhány ezer koronát arra, hogy elejét vegyük a többmillió korona értékű veszteségnek. Szlovákia a harmadik ötéves terv tükrében i Olvasóink I 1 figyelmébe! 4 H A Szabad Földműves „kér- к 2 dés-felelet“ versenye щ S — Értékes tárgyjutalmak z S közel 7000 korona érték- я <2 ben. i Q Tudatjuk olvasóinkkal, hogy > ё a Szabad Földműves szerkesz- ^ Ц. tősége október 9-től kezdődő- N leg „kérdés-felelet“ versenyt £ a ír ki olvasói számára. > ^ Október 9-től december 11-ig a S a Szabad Földműves vasárnapi § o számaiban 3-3 kérdést fogunk я :o közölni hazánk szocialista épí- 3 tésének tárgyköréből, a CSKP о Q határozataiból, a mezőgazdasági < gj termelés szervezési, irányítási ce < és szakmai problémáiról, a bel- г 8 és külpolitika, valamint a cseh- pj, < szlovák és a nemzetközi kul- * ■ túra köréből. p> A válaszokat röviden, egy- ? £ két mondatban megfogalmazva, Z postai levelezőlapon legkésőbb r 8 a következő hét péntekén kell 25 § postára adni. Tehát az október M > 9-én megjelent kérdésekre ok- * s tóber 14-ig kell a választ el- < И küldeni. A később érkezett vá- § hi laszokat nem vesszük figye- Ц J lembe. z Minden vasárnapi számunk- g J, ban a kérdésekhez egy-egy ö szelvényt mellékelünk, amelyet I к szintén be kell küldeni oly mő- > ® dón, hogy a szelvényt kivágjuk г a lapból, felragasztjuk a váv> laszt tartalmazó levelezőlapra, и SJ A válaszokat tartalmazó leve- g О lezőlapot a szerkesztőség cl- S mére (Bratislava, Suvorovova á S ul. 16) kell beküldeni. A szel- 0 '2 vény nélkül beérkezett válaszok 2 _ nem érvényesek. О <j A versenyt december 20-án * értékeljük, és ugyanakkor küld- M N jük el a nyertesek számára a ^ 50 tárgyi jutalmakat. A tárgyi Р» ^ jutalmakat azok között a ver- ^ 1 senyzők között sorsoljuk ki, g» H akik a legtöbb kérdésre helye- ' >и sen válaszoltak. и § Lapunk szerkesztői és család- p5 v> tagjai nem vehetnek részt a j” И versenyben. н > Kedves Olvasóink! Figyeljék * tehát vasárnapi számainkban a ^ M versenykérdéseket és vegyenek я и részt versenyünkben. д A Szabad Földműves Z ь szerkesztősége я sgaagM" saAowcnqa avavzs v -Majling elvtárs beszámolójának további részében a mezőgazdasági termelés fejlesztésével kapcsolatos feladatokat részletezte. Szlovákia mezőgazdasági gépállománya a harmadik ötéves tervben mintegy 41000 traktorral gyarapszik. Ez 24 000-rel több, mint a második ötéves terv éveiben. Szlovákia mezőgazdasága az 1960-as évhez viszonyítva kétszer annyi műtrágyát kap a földek termöbbé tételére. Majling elvtárs azután a műszaki fejlesztés, s a dolgozók szakképzettsége növelésének kérdésével foglalkozott. A beszámolót követő vitában hét képviselő szólalt fel. A Szlovák Nemzeti Tanács szeptember 29-én tartott második ülésének, első pontjaként megvitatta Pavol Majling miniszternek, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökének, a Szlovák Tervbizottság elnökének beszámolóját, amelyben a Szlovákia 1961 — 1965. évi népgazdaságfejlesztésével kapcsolatos feladatokat részletezte. Majling elvtárs beszámolójának bevezető részében hangsúlyozta, hogy a harmadik ötéves terv éveiben Szlovákia ipari termelésének 84 %-kal, a mezőgazdasági termelésnek 28 %kai, a beruházási építkezéseknek 77 %-kal kell növekedniük. Nagy fontosságú lesz az anyagi termelés gyorsütemű fejlesztése, s e téren továbbra is az ipar tölti majd be a vezető szerepet. A szlovákiai iparj termelés részaránya az ipari termelés országos terjedelmében 21 %-ra növekszik. A harmadik ötéves terv éveiben 233 ipari üzem épül, vagy bővül Szlovákia területén, úgyhogy a dolgozók további tízezrei kapnak alkalmazást az ipari üzemekben. Egyre nagyobb jelentőségre tesz szert az alapvető fontosságú nyersanyagtermelő ágazatok, különösen a kohászat és a vegyipar termelése. A szlovákiai kohóművek és ércbányák termelése az 1960-ban elért eredmé•nyekhez viszonyítva több mint 2,4- szeresére növekszik, a vegyipar pedig 21,5 %-kal növeli majd a termelést a harmadik ötéves terv idején. A vinodoli szövetkezetben gyorsan halad a cukorrépa betakarítása. A szövetkezet dolgozói itt is elosztották egymás között a cukorrépatáblákat és gondos növényápolással igyekeztek minél magasabb hektárhozamokat elérni. Pavol Sismis, a szövetkezet 66 éves tagja, magas kora ellenére egy 55 árnyi cukorrépa-parcella növényápolását vállalta. A mérések szerint ezen a területen 250 mázsa cukorrépát termesztett, ami közel 500 mázsás hektárhozamnak felel meg. A ffltotó fordulatért a mezőgazdaságban a,*1 " щ '■ 1 1 ----------------------------------------------------§*atlslava, 1960. október 3. Ara 30 fillér XI. évfolyam, 80. szám.