Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-09-14 / 74. szám
Borjak etetése géppel Sok gondot okoz az újszülött és а néhány napos borjak etetése. Egy munkaerőnek legalább öt percre van szüksége, amíg a kisborjút tejjel megeteti, nem beszélve arról, hogy az újszülött borjút először meg kell tanítani az evésre. Csak 20 borjút számítva, ami egyegy gazdaságban igazán nem ritkaság, • borjak megetetése legalább 100 percet, tehát több mint másfél órát vesz igénybe. Ezen akartak változtatni tavaly Jezovit József és Lopusny Mihály, a Galántai Állami Gazdaság dolgozói. Igyekezetüket siker koronázta, s ma már a Galántai Állami Gazdaság garasdi majorjában jó eredménnyel alkalmazzák a borjak gépi etetését. Miben áll az újítás lényege? Amint belépünk a major borjúistállójába, a tiszta, világos helyiségben azonnal szemünkbe ötlik a borjúetető gép, amely nem egyéb, mint egy kétméteres csőoszlopon álló 30 literes edény. Ezt villanymelegítő és hőszabályozó egészíti ki. E tartályból a körülötte félkör alaktan, 95 cm magas oszlopokon elhelyezkedő kilenc szopókához gumicsövek vezetnek. A borjak is az etető körül félkör alakban elhelyezett külön rekeszekben vannak, s etetésük idején a tartály felé néző ajtók kinyitása után mind a kilencen egyszerre kezdhetik szopni a tartályban 39 — 40 fokra felmelegített és ezen a hőfokon tartott tejet. A borjúgondozónak csak egy csapot kell kinyitnia, s a tej a tartályból egyenletesen folyik a szopókákhoz. A csövön áthaladva legfeljebb 3 fok a tej lehűlése által elvesztett hőmérséklet, s így a borjak az előírásnak megfelelő 37 fok meleg tejet kapnak. A garasdi borjakkal Kiss Jolán borjúgondozó foglalatoskodik. Éppen a leg-Asertésetetés és hizlalás terén eltérők a vélemények. Néhol lándzsát törnek a kásás, illetve a moslékos takarmányozás mellett, mások viszont a szárazhizlalás előnyeit hangoztatják, azonban terimés takarmányok, lucerna és here hozzáadásával. Egész járásaink vannak már, ahol csaknem kizárólag a száraz etetést alkalmazzák. E kérdés megoldása azonban még függőben van. A gyakorlati élet lehetőségei szabják meg a feltételeket. Kétségtelenül szükséges a sertések hizlalásánál a szárított burgonyapehely takarmányozása, nélkülözhetetlenek a fehérjék, főleg a süldők esetében. A szükséges terimés takarmányokat a lehetőségek szerint legeltetéssel, különféle zöld takarmányok vályús etetésével, esetleg vákuumos etetők alkalmazásával pótolhatjuk. Már írtunk arról, hogy a Dunajská Streda-i járásban a holicei gépállomás sertésetető „kombájnok“ készítését kezdte meg. fgy nevezik azokat a kerekekre szerelt tartályokat, amelyekben a takarmányokat párolják, felhígítják és egy villanymotor hajtotta szivattyú segítségével a vályúkba juttatják, miközben a „kombájn" végighalad a sertésistálló etetőfolyosóján. . A moslékos etetés újabb módját láttuk a sládkovicovói EFSZ-ben. Még be sem fejezték, tetőt sem húztak arra az épületre, amelyet Zafkó István mérnök, a szövetkezet elnöke tréfásan „boszorkánykonyhának“ nevez, s máris egyfiatalabbakat eteti. S bizony, sok baja van az éppen keze alatt levő egynapos borjacskával. — Mikor tanulsz meg már enni? —: mondja kedveskedve a rakoncátlankodó kisborjúnak. Simogatja, csitítgatja, s amikor már szép szóval nem ér célt, bizony beléje erőszakolja a tejet. ♦ A garasdi major egyik legfiatalabb borját Kiss Jolán még kézzel eteti. — Eszel vagy nem eszel! — korholja tovább már keményebb szóval, de keze tovább simogatja. — Több gond van velük, mint egy gyerekkel — fordul felénk Kiss Jolán. re-másra jönnek az érdeklődők, hogy első kézből, még melegében megismerjék ezt az újdonságot. Kíváncsi kérdéseikkel, megjegyzéseikkel helyeslő vagy hihetetlenkedő észrevételeikkel fűszerezik a látottakat az itt megfordulók százai. A „boszorkánykonyhán" egész egyszerű berendezést találunk: egy kalapácsos darálót, amelyben szita helyett különleges betét van. A szétzúzott takarmány, óránként 15 mázsa lucerna (ennyi a gép teljesítménye), egy föld alatti aknába hull, ahonnan elevátor emeli ki. A sládkovicovói szövetkezetben azt az elvet vallják, hogy a sertések takarmányának egyharmadát őrölt lucernának kell képeznie. Ehhez tartják magukat, s ezért e „boszorkányos" takarmánykeverőben a lucernához szemestakarmányt is kevernek, mégpedig a sertések súlya szerint. A súly szerint osztályozott sertéseket 80 — 100 darabonként külön kutricákban tartják. A takarmányt kerekeken mozgó vákuumos etetőkben tolják a takarmányelőkészítőből a kutricákba. Ezek a vákuumos etetők az itt nyert tapasztalatok — S hogyan vált be a gépesített etetés ? — tesszük fel a kérdést a legilletékesebbnek, hiszen ő alkalmazza a gya-« korlatban ezt az újítást, elsősorban iá az ő munkáját könnyíti meg. — Nagyon meg vagyok elégedve ezzel a berendezéssel. Elsősorban meggyorsít-* ja, megkönnyíti munkámat, hiszen 15 — 20 perc alatt, s ebbe bele van számítva a tej melegítésére fordított idő is, egyszerre kilenc borjút etethetek meg, ami kézi etetés mellett legalább háromnegyed órát venne igénybe. A tej sem hűl ki, mint ahogy az a kézi etetésnél elő-« fordul. Jelenleg 42 borjút gondozok, á ha ez a berendezés nem lenne, bizony alig győzném a munkát. — Mutatkozik eltérés a kézi és a gépi etetés között a súlygyarapodásban ? —« kíváncsoskodunk tovább. — Egyáltalán nem. A napi súlygyarapodás nálunk 83 — 95 dkg darabonként, holott amíg csak kézzel etettünk, még tavaly is, 55 — 60 dkg-os napi súlygyarapodást tudtunk felmutatni átlagosan darabonként. S Kiss Jolán nem értékelte túl ennek az újításnak jelentőségét. Valóban a munka leegyszerűsítését, megkönnyítését szolgálja. Elősegíti a termelékenyebb és kisebb önköltségű termelést. Ez pedig minden mezőgazdasági üzemünk vá ■« gya. igyekezetének szerves része. Ha ehhez hozzátesszük még, hogy az egész etetőberendezés a borjúistálló átépítésével együtt 5000 koronába kerül, nem fér kétség ahhoz, hogy értékes újítás, követésre méltó példa ez. Hasonló berendezést minden állami gazdaságunk, s hovatovább egyre több szövetkezetünk könnyen létesíthet. Az új módszer jól kifizetődik, a beruházás költsége busásan megtérül. Ormay Kálmán szerint csak akkor válnak be, ha a takarmány nagyobb hányada burgonya. Ebből a most épüió „boszorkánykonyhából“ szállítják háromkerekű kocsikon a darált szemestakarmánnyal kevert lucernát a kocáknak is. Hogy milyen eredményt várnak ettől a „boszorkányos" újítástól? Legelsősorban a munkatermelékenység további emelkedését. A jövőben ezzel a módszerrel 1000 sertést két szövetkezeti tag gondozhat majd, s az állatok napi 42 — 45 dkg-os súlygyarapodást érhetnek el. A szövetkezet pedig szemestakarmányokból jelentős megtakarításra tesz szert, s a sertések lényegesen nagyobb tápanyagtartalmú takarmányadagokat kapnak, mint amilyent az eddigi szárazhizlalás mellett kaptak. Ez a takarmányozási mód kísérlet csupán, főleg ami a vákuumos etetőket illeti. Ez a „boszorkánykonyha" azonban a sládkovicovói szövetkezeti tagok kezdeményezését bizonyítja. S hogy nemi félnek az újításoktól, arról tanúskodik az, hogy eddig már bevezették a tehenek nyitott istállózását, jelenleg 2500 tyúk számára mélyalmozásos istállót építenek, a borjúállományt feljavítják és egészségesebbé teszik, s minden téren jól gépesített szocialista nagyüzemi gazdaság kiépítését szorgalmazzák a termelés és a termelékenység növekedését elősegítő intézkedésekkel. B. D. 295 „ Boszorkánykonyha“
