Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-09-07 / 72. szám
A vaddisznókár elleni védekezés A vaddisznó irtja a pockot, répabogarat, lucernabödét, kukoricamolyt, drótférget és egyéb kártevőt, azonban néhány mezőgazdasági haszonnövényünket is pusztítja. Lássuk hát közelebbről a kérdést, amelynek eredményes megoldása sokmillió korona értékű terméstöbblettel gyarapítja mezőgazdaságunkat. Erdőinkben főképpen a makkvetések tönkretételével és a növényzet kitúrásával, ledörzsölésével okoznak kárt a vaddisznók. De jóval nagyobb az a pusztítás, amelyet tavasszal és nyár küszöbén a mezőgazdaságban idéznek elő garázdálkodásukkal, a vetésben, majd az érő zabban, kukoricában, burgonyában, kölesben, s később a szőlőkben. Legveszedelmesebbek azonban a kukoricára, amelyet bizony sokszor bajosan pótolható mértékben megdézsmálnak. A kártevésen kívül ugyan, helyenként s olykor, némi hasznot is hajtanak, éspedig — amint mondottuk — az egerek, pockok, káros rovarok (főként a cserebogár és pajorja) fogyasztásával. De mindez jelentéktelen az általuk okozott pusztítások mellett. Eredményes vadászatához a vadásznak jól kell ismernie a vaddisznó életét, szokásait, természetét. Mindenekelőtt tudnia kell, hogy a vaddisznó látása gyengébb; hallása és főként szaglása azonban kiváló, és ráadásul még szerfölött óvatos is. A vaddisznó kedveli a társas életet. Hondákban jár, amelyekben kocák, süldők, malacok és sokszor fiatal kanok is összeverődnek. A vén kanok külön járnak; ezeket „remete kanoknak“ nevezik. A vaddisznók tartózkodásának helyét ún. „vadföldek“ ügyes elhelyezésével szabályozhatjuk. A végtelenül óvatos, bizalmatlan vaddisznó ugyanis szívesebben csemegézik az erdei tisztásokon, nyiladékokon kialakított „vadföldeken“, ha kedvelt csemegéjét ott is megtalálja, mint az erdőn vagy nádason kívül, tehát a szántóföldön, kertekben. Ezáltal eredményesen elvonhatjuk a vaddisznót a veszélyeztetett mezőgazdasági termelvényektől, kiváltképpen ha a vadföldek közelében még víz is akad. A nagyvad okozta mezőgazdasági terméskiesés elhárítása nemcsak a vadászemberek dolga, hanem a mezőgazdákra is hárul némi kötelesség. Sőt vadkártérítésben csakis akkor részesülhetnek az érdekelt területek mezőgazdasági termelői, ha bebizonyíthatóan becsülettel próbálták elhárítani a vad pusztításait, s ennek ellenére szenvedtek kárt. A mezőgazdák ilyen jellegű intézkedése mégcsak számottevő költséget sem igényel. Elégséges például, ha drótra vagy' tartós zsinegre feltűnő módon fémdarabot, fémhulladékot, üvegcserepet, fehérre festett, a holdfényben is megvillanó, már kisebb széljárásra meglehetősen hangosan zörrenő tárgyakat függesztenek ki. Nem sokba kerül a „végtagjait“ mozgató „madárijesztő“ vagy a rongybabák kihelyezése sem. Ajánlatos azonban, hogy ez utóbbiak helyét, alakját, külső formáját 2 — 3 naponként változtassuk. Minthogy a vaddisznó szaglása rendkívül érzékeny, s visszariad a szokatlan szagoktól, érdemes kátrányos, ürülékes keverékeket használni, valamint kereplőket, kolompokat kifüggeszteni. Ugyancsak célszerű védekezésmód, ha időnként este vagy éjjel a veszélyeztetett táblák peremén tüzet rakunk s marosan füstölő anyagokat, gumit, rongyot stb. égetünk. Jól bevált védekezési mód az is, ha az oszlopok közé kifeszített dróthuzalon kutyákat kötünk ki futópórázra. Az is kívánatos, ha a különféle riasztó eszközöket, módokat 2 — 3 naponként változtatjuk, nehogy a vad megszokja ezel^t, s így hatástalanná váljanak. Célszerű, ha a vadász és a termelő munkamegosztásszerűen egyezteti vadelhárító tevékenységeit. Ez úgy értendő, hogy amikor éjjel a vadász lesi a vadat, a termelőknek nem szükséges készenlétben államuk. Az meg egyene-Sok a kenguru, kevés a róka A kenguru'nemcsak jellegzetes állata, hanem egyúttal ,cégére“ is az ötödik világrésznek. Képe ott díszlik az állami címeren, az ércpénzen, ott terpeszkedik fiástul a szállodák bejárata fölött és a repülőtársaságok prospektusain is. Valamikor az ottani nép ugyanis felette büszke volt erre az őserszényesre, mert Ausztrálián kívül sehol sem tenyészik a világon. Akkor még nem tudták, milyen veszélyt rejt magában ennek az egyébként jámbor állatnak a rohamos elszaporodása és falánksága az ország marhaállományára. Ausztrália legbecsesebb növénye a fü. Legelőin egy svájci lap kimutatása szerint egyelőre még 150 millió marha talál táplálékot. A kenguruk jelenlegi számát pedig ennek tízszeresére becsülik. Gyors szaporodásuknál is aggasztóbb az a farkasétvágy, amellyel a természet megáldotta őket. Tudományos megállapítások szerint ugyanis a kenguru pontosan hétszer annyi füvet fogyaszt naponta, mint a legjobb étvágyú szarvasmarha. Mi sem természetesebb tehát, minthogy a fü egyre fogy, s a legelők mindjobban szegényednek. A busás jövedelmüket féltő állattenyésztők és csordatulajdonosok most felirattal fordultak a kormányhoz segítségért, amely a panaszt az ottani mezőgazdasági kutatóintézetekhez továbbította kivizsgálás céljából. Megemlítjük, hogy a kenguru igen kedvelt állat az állatkertekben. A ml állatkertjeink csere útján kapják őket Ausztráliából. Mégpedig egy pár rókáért 3 pár kengurut kapnak. Ausztráliában ugyanis (a természetes ellenségek hiányában) nagyon elszaporodott az odabetelepített üregi nyúl. A felbecsülhetetlen károk elhárítása céljából rókát óhajtanak oda természetes ellenségként telepíteni, hogy így felszámolják az üregi nyúl által okozott károkat. K. E. sen veszélyes, ha ilyenkor a vadás* tudta nélkül rejtőzik valaki. Ehhez még annyit, hogy az eredményes vaddisznóvadászathoz elegendő vadásznak kell fölkészülnie, mégpedig olyanoknak, akik nem sajnálják éjszakájukat vaddisznólesre áldozni. Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban egyre fokozódik a vadkárveszély és ez a termés betakarításáig tart. Jól irányított növényvédelmi szervezetünknek eddigi munkájával sikerült alaposan csökkentenie az állati és növényi kártevők pusztításait. A továbbiakban a vadgazdákra hárul a feladat, hogy növényvédelmi törekvéseink sikerét alaposan előkészített vaddisznó-vadászatokkal segítsék elő. Herman Ottó születésének 125. évfordulója ■ Ebben a jubileumokban gazdag évben megemlékezünk hírneves földinkröl, HERMAN Ottóról, a nagy természettudósról is, aki a természettudományok népszerűsítője volt. Ellenzéki képviselőként szoros kapcsolatban állt az akkori politikai élettel. A darvini eszmék hirdetésében nagy érdemeket szerzett. Az ő nevéhez fűződik a Magyar Természettudományi Társulat megalapítása, valamint a mai Madártani Intézet megszervezése. Sok népszerű tudományos könyvet és 1727 tanulmányt írt. Legismertebb könyvei, amelyek még ma is irányadók, a „Magyar halászat könyve“; „Az északi madárhegyek tájáról“; s a több kiadásban megjelent „A madarak hasznáról és káráról“ című könyve. Herman Ottó 1835. június 26-án Breznóbányán született. Lakatosnak tanult Miskolcon és Korponán. Mint katona az észak-olaszországi felszabadítás! mozgalomban a dalmáciai fronton harcolt. Később Kőszegen vándorfényképészettel foglalkozott. Itt fedezte fel őt Chernél Kálmán, a híres ornitológus, aki ajánlására Kolozsvárra, Brassai Sámuelhez került konzervátornak. Itt látott napvilágot első nagy tudományos műve, a „Magyarország pókfaunája“. Kolozsvárról Budapestre került, ahol a Nemzeti Múzeum alkalmazta. Büszkék vagyunk Herman Ottóra, akinek haladó világnézete és példás népszeretete sokáig él a nép szívében. Stollmann András (Komárno) 1960. szeptember 7.
