Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-08-31 / 70. szám
Gazdaságos öntözés csőkutakból A magyar Nagyalföld szántói, rétjei, legelői igen sokat szomjaznak a rendszeresen visszatérő aszályos esztendőkben. A múltban azonban hiába áhítozták az áldásthoző vizet, nem akadt, aki megitassa a földet. Hasztalan volt kéznél a munkanélküli kubikosok hatalmas tartalékserege, a nagy öntözőművek megépítése hosszú időre elakadt. Az ország felszabadulása előtt elkészült ugyan egy 30 — 40 km hosszúságú öntözőcsatorna, de nem a parasztok kedvéért, hanem azért, hogy az ország akkori kormányzójának birtokára elvezessék a bő termést fakasztó vizet. Mindezt persze az adózó parasztok terhére. Az idő tájt az országban alig 25 000 holdon (13 850 ha-on) folyt öntözés. A nyíllal jelölt csőkútból percenként 600 — 1000 liter vizet szív és továbbít a nyomócsöveken át a szórófejekbe a traktorhajtotta szivattyú a Csengődi Állami Gazdaságban A víz után sóvárgó parasztok reménye a népi demokrácia első ötéves tervében vált valóra, amikor Közép-Európa egyik legnagyobb duzzasztóművé épült fel Tiszalöknél. A belőle kiágazó, a fél Tiszántúlon áthaladó Keleti Főcsatorna már több 100 000 kataszteri hold öntözésére elegendő vizet képes szolgáltatni. Megszülettek az első eredmények. Tíz esztendő alatt Magyarországon az öntözött terület kereken hétszeresére növekedett. Az idén 160 000 holdon, míg 1965- ig, tehát a második ötéves terv végéig 350 000 holdon vezetik be az öntözést, s az egykor tikkadt földek kétszer anynyi termést hoznak majd. Az ország jelentős területén azonban, köztük a Duna —Tisza Közti homoktalajokon eddig nem lehetett öntözni, mert a közelben nem volt öntözőmű. Sokszor még a szőlők, a gyümölcsösök permetezéséhez szükséges vizet is messziről kellett szállítani. így az aszálytól a homoktalajok szenvedtek a legtöbbet. A tudósok és a parasztok azonban ezzel az állapottal nem érthettek egyet. Megkezdték a kutatást víz után. Siimeghy József, a kiváló hidrológus néhány évi kutatás után rájött a nagy titok nyitjára, s kiderült, hogy a víz ott húzódik, ott rejtőzik néhány méterre az eső után sóvárgó földművesek lába alatt. A Duna —Tisza közén, Budapest alól kiindulva, mintegy 100 km hosszúságban és 30 km szélességben, néhány méterrel a felszín alatt átlag 10 méter vastagságú kavicsréteg húzódik, amely rendkívül sok vizet tartalmaz. A tudósok számítása szerint egy köbméter sóderréteg 10 liter vizet, a kavicsréteg pedig összesen 300 millió köbméter vizet tartalmaz. Ilyen méretű természetes víztartalék húzódik a Duna két partján Győr megyében, s á szlovákiai részen: a Csallóközben is. Ennek a hatalmas rétegvíznek mezőgazdasági célokra történő felhasználása kísérletképpen, mégpedig csőkutakkal, a múlt esztendőben kezdődött el Bács- Kiskun megyében, a Csengődi Állami Gazdaságban. Egy esztendő alatt a csőkutas öntözés a Duna —Tisza közi homokföldeken olyan sikert aratott, hogy kormányintézkedés folytán már az idén 4000 holdra terjesztették ki ezt az öntözési módszert, s a következő évben az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek csőkutakból öntözött területe meghaladja majd a 10 000 holdat. Mi a gyors siker titka? A csőkút és a hozzá tartozó korszerű, permetező, öntöző berendezés viszonylag kevés beruházást igényel. Kataszteri holdanként (0,57 hektár) átlagosan 2500 — 3000 forintnyi beruházást tesz szükségessé, ami a többlettermésből gyorsan, egy-két esztendő alatt megtérül. A beruházási költséget nagymértékben csökkenti, hogy csőkút létesítésekor elmarad a talajegyengetés, csatornázási költség, ami igen tetemes a homokon, mert a homok gyorsan nyeli a vizet, s a szél hatására a felszín is állandóan változik. Az eddigi tapasztalatok szerint 100 holdanként a zöldség, szőlő, gyümölcs öntözéséhez 6 kútra, a szántóföldi kapás- és takarmányfélék vízellátásához 4 kútra, a legelők öntözéséhez pedig 2 kútra van szükség. A fúrás kézzel és géppel is végezhető. A 60 — 70 mm vastag, menetes vascsöveket a rétegvíz mélységéig: 17 — 33 méter mélyre eresztik. A csövek végét rézszűrő födi. Ezekben a kutakban a víz szintje nyugalmi állapotban a talaj felszíne alatt 1,5 — 3 méterig emelkedik, s így bármilyen öntözésre használt szivattyúval a víz könnyen kiemelhető. Jellemző, hogy a csőkutakból a nyugalmi vízszint magasabb a talaj vízszintjénél. Üzemeléskor pedig a szívócsövekben 2 — 3 méterre alábbszáll. Egy csőkútból percenként 600 — 1000 liter víz nyerhető. A kukorica öntözése szórófejjel az első és a második kapálás között Legbőségesebbnek a győri medencében ígérkezik a vízhozam. A víz minősége a hivatalos laboratóriumi vizsgálatok szerint kiválóan alkalmas öntözésre. A vizet a szivattyú nemcsak kiemeli a csőkútból, hanem repülő, alumínium-cső hálózaton át permetező szórófejekkel kinyomja, kipermetezi a növényekre. Kísérlet folyik műanyagcsövek használatával is, mivel azok sokkal könnyebbek, gyorsabban kezelhető és szállíthatók, mint a vas- illetve alumíniumcsövek. Csőkutas öntözés révén a gazdaságok hektáronként szőlőből 13 — 14 mázsával, kukoricából 30 — 35 mázsás csőterméssel, pillangós takarmánynövényekből ugyancsak 30 — 35 mázsa szénával, a legelőkön 16 — 20 mázsa szénával, míg az öntözött gyümölcsösökben termőfa-A szőlő permetező öntözése a Csengődi Állami Gazdaságban egységenként 40 kg-mal többet takarítanak be. A Csengődi Állami Gazdaságban szőlőt, cukorrépát, kukoricát öntöznek ezzel az eljárással. Hatvankét holdas szőlőtáblájukra 3 csőkút szolgáltatja a vizet, egy traktorhajtotta öntözőberendezéssel. Az öntözőberendezés hektáronként 16 — 24 permetező szórófejjel 6 óra alatt 27 mm csapadéknak megfelelő vizet juttat a szőlőre. Kísérlet folyik olyan irányban is, hogy megfelelő készülékek beiktatásával — ilyen készülékeket számos külföldi országban már gyártanak — a permetezővízzel együtt műtrágyázást is végezzenek. Az erre alkalmas készülék, berendezés lehetővé teszi, hogy a különféle műtrágyaadagok oldott formában ne csak a talajba juthassanak, hanem a levélzeten át közvetlenül érvényesítsék hatásukat. A csőkutas eljárás alkalmazásában nem utolsó népgazdasági szempont az sem, hogy tavaszi fagyok esetén a kisebb méretű szórófejek jó eredménnyel használhatók a szőlőben és gyümölcsösben fagyvédelemre is. Fehér Gyula, a Magyar Mezőgazdaság szerkesztője, Budapest 1960. augusztus 31.