Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-08-31 / 70. szám
A tenyésztyúkok kiválogatása Sokszor felvetődik az a kérdés, hogy a tyúkok tojáshozamára van-e valami hatással az, hogy fiatalabb vagy idősebb anyaállattól származnak-e. Azonkívül gyakori a másik kérdés is: helytálló-e, hogy a kora tavaszi csirkékből jobb tojók lesznek? Л felvetett kérdésben már benne van a felelet. Л jércetojők után nem jó szaporítani, csak a legnagyobb szükség esetén, mert régi tapasztalat, hogy a jércetojások után kikelt tyúkok nem olyan jó tojók, mint az egy- vagy a többéves tyúkok tojásaiból kikelt állatok. Ezért most, amikor a jércéket kiválogatjuk tenyésztésre, nemcsak külemüket. de származásukat is figyelembe kell venni. A tyúkok korát tulajdonképpen a kikelési év novemberétől számítjuk. mert eddig tart a jérceév. November l-től a következő év október 31-ig tart az első tojóév, azután következik a második és harmadik tojóév. A negyedik tojóévben már nem lehet akkora tojáshozamra számítani, hogy ez a tartási költséget kifizethesse. Ezért tehát rendszerint a negyedik életévében ki is selejtezik a tyúkokat, keltetésre pedig a második és harmadik tojóéves tyúkok tojásait használják, ha tenyészállat vagy tojós tyúkok neveléséről van szó. Ha csak piaci eladásra szánt csirkék kitermelése a cél, akkor az egyéves tojók tojásait is lehet használni, mert a belőlük kikelő csirkék csak fogyasztásra szolgálnak. A magyarázata ennek a körülménynek az, hogy az erőteljesebb, kifejlett állatok nagyobb cslraképességü tojásokat termelnek, és ezekből viszont erős, egészséges állatok kelnek ki. Ezenkívül azt is tapasztalták, hogy a teljes fejlettségű állatok átörökítése sokkal jobb, mint a még fejletlen fiatal állatoké. Ami a második kérdést illeti, teljesen igaz az a feltevés, hogy tenyésztyúkok felnevelésére csak korai kelésű csibéket szabad alkalmazni. Legjobbak a márciusi-április eleji csirkék, (jobbak a januári —márciusi csirkéknél is), mert ezek a hüvöskés tavaszi legelőn erőteljesen fejlődnek, sokat mozognak és — mivel a természet ekkor teríti meg a baromfi asztalát a legdúsabban — a legtöbb természetszerű eleséget találják a szabad kifutóban, ha ez megfelelő. Tavasszal sok finom, friss füvet ehetnek. Az ébredező természet sok rovart és gilisztát szolgáltat. Ilyenkor a csirkék nagyon szépen fejlődnek. Ezek a nem túl korai, de legjobb idejében kelt állatok már egészen kifejlődnek nyárra, jól bírják az időjárás viszontagságait, hőséget és párával dúsított levegőt, nem szomorkodnak, hanem virgoncak és erőslábúak, úgyhogy a tikkasztó időjárás ellenére is vígan kapargálnak és keresgélnek a kifutókban, esetleg a legelőkön vagy a tarlókon. Nem ritka eset. hogy a fiatal jérce már júliusban letojja az első tojását. A bodoki farmon például ezeknek a jércéknek a tojásaiból már költetnek utódellenőrzés céljából. Az ilyen tyúkok teljes erőben mennek a hűvös vagy sokszor hideg, esős őszi időszakba, amely már nem árthat nekik. A tyúkoknak ezt a gyors fejlődését használják ki a jó szövetkezetek akkor, amikor a korai kelésű jércéket november 1-évcl beállítják a tojótörzsbe és itt hagyják a következő év november 1-ig, amikor is újakkal, frissekkel pótolják a meglevő állományt. Ezzel biztosítják a nagy téli tojáshozamot. A kései kelésű jércék — a májusiak, főleg a júniusiak — fejletlenül mennek neki a nyári időjárás viszontagságainak, amely nem kedvez sem a test fejlődésének, sem a tojóképesség kialakulásának, de fejletlenül mennek még a hideg, esős őszbe is, és tulajdonképpen csak a következő év tavaszán érik el teljes fejlettségüket, de sohasem olyan erősek, edzettek és virgoncok, mint a korai kelésűek. A szövetkezet nagy hibát követhet el azzal, ha korai kelésű jércéket adja el rántani való csirkéknek és tenyésztésre a későbbieket hagyja meg. Ez nemcsak azért hiba, mert a kései kelésű állatokból sohasem lesznek jó tojók, hanem azért is, mert lassan és nehezen tollasodnak. Ennek következtében gyengék, csenevészek maradnak és hamar megbetegszenek. Cs. C. Háziállatok élősúlyának megállapítása mérleg néikiil Háziállataink testsúlyának megállapítására a mérleg szolgáltatja a legpontosabb adatot. Ha azonban hídmérleg vagy tizedes mérleg nem áll rendelkezésünkre, ilyen esetben más módszert kell alkalmaznunk. Ilyen módszer, ha az állatok élősúlyát mértékfelvétel útján állapítjuk meg. A módszer alapja, hogy a hasonló testek súlya arányban áll a térfogatukkal Kétségtelen, hogy a mértékfelvétel alapján kapott adatok pontossága körülbelül 5 %-os eltolódást mutathat, éspedig az állatok gyomrának teltsége; stb. miatt. Fontos, hogy mértékfelvétel előtt az állatot sima terepre állítsuk. Továbbá vigyáznunk kell arra is. hogy az állat se álljon görbén és ne húzódjék össze. Jól tesszük, ha a pontosság érdekében a mértékfelvételt többször végezzük, például etetés előtt, közben és a takarmányozás végeztével. A különböző állatfajok esetében használatos súlymegállapító módszerek a következők: SZARVASMARHA Több módszer ismeretes, közülük a legfontosabbak: 1. A Frohwein-féle eljárás, amely így történik: a) a mérőszalag végét a vállízületre helyezzük, aztán a mérőszalagot végighúz.zuk a farok alatt, majd áttérünk az ellentétes oldalra, ahol a mérést ugyanúgy folytatjuk a másik vállizületig; a kapott számadat az állat ferde törzshosszának a kétszeresét adja, s ezt a hosszúságot L betűvel jelöljük; b) az övméretet közvetlenül a lapockák mögött vesszük föl a törzs legkeskenyebb pontjánál, s a nyert számot c betűvel jelöljük meg; c) ezután az L értékét megszorozzuk a c centiméterekben kifejezett értékével, s megkapjuk az állat testsúlyát dekagrammokban. Például ha az egyik vállízülettöl a másikig terjedő távolság 341 cm-rel, az övméret pedig 197 cm-rel egyenlő, a két szám szorzata 67177 dkg, tehát 671.77 kg. 2. A Klüver —Strauch-féle táblázat az állat testhosszát tünteti föl a vállízülettől az ülőgumóig, s ugyancsak megadja az övméretet is. Ahol a táblázatban a két adat oszlopa keresztezi egymást, megtaláljuk azt a számadatot, amely megadja az állat testsúlyát. Például ha a mellkas kerülete 160 cm, a törzs hossza pedig 155 cm, akkor a táblázatban a két adat oszlopának kereszteződésénél a 347-es számot találjuk, amely az állat súlyát jelenti kg-ban. LOVAK A ló súlyának megállapítására elegendő a marmagasság centiméterekben kifejezett értéke, amelyet megszorzunk a következő hányadosok némelyikével, éspedig a kérdéses ló erőnlétéhez képest: 2,1 (könnyű, sovány, hámos és igásló), 2,33 (könnyű, közepes erőnlétű, hámos és igásló), 2,5# (könnyű, kövér, hámos és igásló), 3,06 (nehéz, sovány igásló). 33, (nehéz, kövér igásló). Nehéz, hidegvérű igáslovak esetében a hányados 5 — 5.4 is lehet. Például egy ardeni (nehéz) sovány lő testsúlyát.állapítsuk meg, amelynek marmagassága 162 cm Ezt a számot megszorozzuk az illető hányadossal, tehát 3.06-taI. s az ígv kapott 495.7 a ló testsúlya kg-ban. Persze pár kilogrammos eltérés ennek a módszernek az alkalmazásakor is előfordulhat. JUHOK A juhok testsúlyának megállapításakor leginkább a fentebb már említett Frohwein-féle eljárást alkalmazzuk. SERTÉSEK A következőképpen állapítjuk meg a sertés súlyát: a) lemérjük az állat testhosszát a tarkótól a faroktőig, b) lemérjük az övméretet közvetlenül a mellső lábak mögött, c) ezt a két számot összeszorozzuk', d) a kapott eredményt elosztjuk a következő hányadosok közül azzal, amely megfelel a sertés erőnlétének: 162 (sovány), 156 (közepes súlyú), 142 (kövér). A kapott szám a sertés súlyát fejezi ki kilogrammokban. Például ha a sertés hossza 172 cm. övmérete pedig 147 cin, a szorzatból kapott szám: 25 284 (172X147). Ezt elosztjuk a megfelelő hányadossal. Mondjuk, hogy kövér sertésről van szó, tehál a használt hányados 142. Az így kapott' szám 177,8 kg lesz, vagyis ez a sertés súlya. Tapasztalt állattenyésztő a szemmértékének is kitűnő hasznát veheti. A’ szemmérték hosszas gyakorlat során élesedik. Arról se feledkezzünk meg. hogy az állat fejlettebbnek tűnik, ha az istállóban magasabban áll, mint az istállófolyosó szintje, továbbá ha a nyílt legelőn egyedül áll, vagy ha előzőleg kisebb állatok súlyát becsültük meg szemmértékkel. Sárogh Endre 1960. augusztus 31.
