Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-03 / 1. szám
he*nesdtaUá Izgatottak vúltünk, mint a ealVltélő kis verebek, amikor először repülitek ki puha fészkükből. Karácsonyi ázünetről jöttünk az iskolába, furcsa bizsergést okozott bennünk az Olajos iskolapadlö azaga. Meg aztán a hosszú ünnepvárés is csak most oldódott fel igazán, amikor már birtokában volt mindenki a várt ajándéknak. — Nézd csak! - ugrott a pad tetejére Kővágó Jóska. - Színes ti forog! Néztük ámulattal. Valami volt a kezében, piros-zöld festékkel kifestve, s ha lóbázta, valóban forgott, öregapja csinálja, könnyű neki, mert ács az öreg. — Én szánkót kaptam, apám faragta! - kiabálta folyton Bernét Karcét, és sorra járta a padokat, de ezt senki •e hitte. Hogyne, egy valódi szánkót? — Én meg pantallót! — mutogattam új nadrágom, s ez igaz is volt, nem hazudtam. A karácsonyfa alatt találtam, volt a zsebében három szem dió is, meg egy alma. A diókat kifúrtam és zsinórra fűztem, az almát még aznap este megettem. Zsibongott s kis falusi tanterem, a harmadik osztály. Fiatal, sovány, szemüveges tanító vesződött velünk, csendeshangú ember volt. Néha köhögött, elövette a zsebkendőjét és elfordult a kályha felé. Oda szokott ülni, a kályha mellé, mert mindig fázott. Amikor csengettek azon a napon, akkor is oda ment, ahogy benyitott. Melengette a kezét, aztán azt mondta, vegyük elő a füzetünket. Dolgozatot írunk. Mindenki leírja, milyen volt a karácsonyestéje. Csattogtak a tolltartók födelei, suhogtak az irkalapok. Negyven kerek fej hajolt a pad fölé, s negyven kis nyelv kísérte a tollak bizonytalan mozdulatát. Mert tollal írtunk már akkor, tintával. Kint köd volt, az ablakon pára. A nagy kályhában suhogott piros nyelvével a tűz. A tanító ült a széken, a meleg sarokban, nézett bennünket, és azt mondta: — Ha valaki kérdezni akar valamit, nyújtsa fel a kezét. Az óra vége közeledett már, amikor Berta Pali felnyújtotta tintafoltos ujját. — Tanító úr! — Mit akarsz, fiam? — A Bakos Andris hazudik! Árulkodó, csúfolódó volt a hangja. Bakos Andrissal egy padban ült. — Hazudik? - kérdezte a tanító és felállt. A sok toll abbahagyta a körmölést. Egy tintásüveg felborult és tartalma csepegve folyt a padlóra. Mindenki Bakosrá nézett.- igenis, hazudik! - folytatta vékony hangon Berta Pali. — Amit !r, abban hazudik. Én belenéztem, hogy mit ír, elolvastam. A tanító tétovázva állt egy ideig, aztán szigorú hangon szólt:- Bakos! igaz ez? Bakos felállt, szorongatta kézében a tollat, de ném nézett fel. Vergődött, arca piros lett, aztán sápadt, szinte fehér, mint a kréta. Borzas volt a haja és hosszú, kabátja gallérjára lógott.- Ném Igaz - mondta végül rekedten és felcsapta a fejét. - Nem igaz! ügy volt az, ahogy leírtam.- Olvasd csak fel, fiam! Hangosán... - enyhült meg a tanító hangja. Csend volt. Csak a tűz duruzsolt. S a csendből, a mélyről vékonyan, erőtlenül tört fel a szó: Bakos olvasott. „Akkor este én tiszta ruhába öltöztem és kiültem a kisszékre a cserépkályha mellé. Meleg volt a szobában. Nagymama a karosszékben ült, csipkekendő volt a fején. Anyukám behozta a konyhából a süteményt. Fehér abroszt terített az asztalra. Vártuk apukát. Egyszer csak gyün apuka, kinyitja az ajtót. Tele volt a keze csomagokkal, hozta a sok ajándékot. Fényes, új csizma volt a lábán, kötött kesztyű a kezén és új kabátja prémjén hő csillogott...“ — Nem igéz! — szólt közbe Bert« kajánul. — Hazudik, tanító úr, hiszen nem is esett hó karácsony estéjén. Hazudik a Bakos! — Csend! — ripakodott rá a tanító hangja, s erre még pisszenni sem mertünk. A tanító odament Bakoshoz, megsimogatta a fejét. Puhán, gyöngéden. — Nem esett a hó, fiam! — mondta, s visszament a kályha mellé. Nem szólt többé, a következő órán is csendes volt. Sokszor az ablakhoz ment, homlokát az üveghez nyomta, és az utcára nézett. Azt hittük akkor, hogy a havat keresi. Pedig hogyan is látná a havat, amikor csak köd van és sár odakünn az utcán. Beleragadt a cipőnk, bakancsunk, amikor hazafelé mentünk. Pedig a fal mellett lépkedtünk, kettes sorban, párosával, ahogy kellett. A tanító is velünk jött. A sarkon, ahol neki jobhr ra kellett volna mennie, mert arrafelé lakott, megállított bennünket: — Bakos! — mondta. — Gyere csak ide, fiam! Bakos kivált a sorból. Vászontarisznyéja volt, abban hordta foszlott könyveit, a tolltartót, s volt neki egy csigája is, én tudtam róla.- Mórra laktok? - kérdezte a tanító, s a vállára tette a kezét.- Mi az utca végén, tanító úr! A gyepsoron.- No, éppen arra megyek. Elkísérlek. Otthon van most apád?- Fát vág az erdőben - azepégétt a gyerek, s gyorsan szedte a lábát a tanító mellett. Néha megcsúszott a sárban, a tanító a kezét nyújtotta neki. OsSzekapaszkodtak, úgy mentek a csupasz, kődtől könnyező fák alatt. A falu végén állt Bakosék háza. Nem volt kerítése, egyik ablakát rongyokkal tömték be, hogy kirekesszék a hideget. A tanító benyitott és megállt az ajtóban. Rozoga kis sámlin ült a nagymama, rojtos kendőbe bugyoláltan. A lábán zsákdarab. A cserépkályha helyett pedig egy kis dobkályha álldogált a sarokban. Mellette elferdülten, kifelé hajló szárral egy pár feslett csizma szomorkodott. A gyerek anyja ijedten jött be, hajlott volt a háta a sok mosástól. Foltos kötény lógott előtte.- Jő napot! — köszönt a tanító melegen. — Én vagyok az Andris tanítója- Csak nincs valami baj az Andrissal? - kérdezte az asszony, s szomorú volt a hangja. A tanító ránézett a gyerekre, akinek teleszaladt könnyel a szeme. Keserűség marta a torkát, a szívét szégyen kaparta. Ha most elmondja a tanító, hogy ő mit írt! Istenem, csak el ne mondja! A tanító azonban csak azt mondta halkan:- Nincs semmi baj, Bakosné! Errefelé jártam és benéztem magukhoz. Már megyek is. Gyere fiam, kísérj el egy darabig! Á gyerek lehajtott fejjel lépkedett mellette. Kiskabát volt rajta, ezt csak most vette észre a tanító. Vékony, kopott kiskabát, amelynek rövid és rojtos az ujja.- Nem fázol? — állt meg. — Menj vissza fiam! Hideg van... És máskor ne szégyelld magad ... Mert előfordul, hogy nem esik a hó. Miért írtad? A gyerek nézett rá egy ideig, fénylett a szeme, tüzelt az arca és azt mondta áhitatos, szép hangon:- Mert én úgy szerettem volna, tanító úr! — Ügy szerettem volna! Ez a régi karácsonyi történet, amely igaz és így történt, onnan jutott eszembe, hogy találkoztam a minap Bakos Andrissal az úton. Meleg, prémes kabát volt rajta s nagy pelyhekben hullott a hó. Illés Sándor 1960 január 4-től január 10-ig Bratislava Január 4, hétfő: 10,05 Dalok. 11,00 Nőknek. 11,30 Jó hangulatban. 12,07 Előjátékok. 12,40 Balettzene. 14,05 Kellemes délutánra. 15,00 Hegedűhangverseny. 16,15 Zene. 17,00 Keringők. 17,30 Népdalok. 18,00 Kívánság - hangverseny. 20,00 Jó hangulatban. 20,40 Ráidóegyetem. 21,30 Tánczene. 22,15 Szórakoztatót zene. 23,20 Népdalok. Január 5, kedd: 10,05 Szimfonikus .zene. 10,15 Iskolarádiő. 11,00 Rádió:egyetem. 11,20 Jó hangulatban. 12,07 Rádiózenekar. 12,40 Kalet-szlovákiai népdalok. 13,10 Katonai zenekarok. .14,05 Tőmegdalok. 16,15 Zene. 17,00 • Tánczene. 17,30 Kellemes estére. 20,00 SZenei félóra. 21,00 Szimfónikus zene. J 22,15 Népdalok. y S Január 6, szerda: 11,00 Nőknek. •12,07 Népdalok. 12,40 Operettek. 15,10 • Szimfonikusok. 13,30 Filmzene. 14,05 5 Kellemes délutánra. 15,30 Dalok. 16,15 •Zene. 17,30 Tánczene. 18,00 Kívánság• hangverseny. 20,20 A győzelem a | miénk. 21,10 Kelet-szlovákiai népda•lok. 22,15 Szórakoztató zenekarok. • Éjjeli szimfónikus zene. } Január 7, csütörtök: 10,15 Iskola• rádió. 10,50 Szimfónikus zene. 11,20 I Jó hangulatban. 12,07 Fúvószene. 13,10 • Szovjet táncdalok. 14,05 Kellemes dél• után. 16,15 Zene. 17,00 Ottörő-félóra. 518,00 Orvosi tanácsadó. 18,15 Kíván• sághangverseny. 20,00 Színházi est. J 21,30 Szórakoztató dalok. 22,15 A XX. : század zeneszerzői. 23,15 Jő éjszaká: ra. ; Január 8, péntek: 10,05 Szülők isko• Iája. 10,25 Kórusdalok. 11,30 Jó hangulatban. 12,07 aNpjalnk dalai. 13,10 Filmzene. 16,15 Kellemes délutánra. •17,30 Népdalok. 18,00 Üttörő-híradó. jl8,20 KIvánsághangverseny. 22,15 Nép: dalok. 22,50 Tánczene. • Január 9, szombat: 10,05 Üttörők- Jnek. 10.25 Népdalok. 11,20 Jó hangulatban. 12,07 Népdalok. 12,40 Opera• zene. 13,10 Vidám hétvége. 14,30 If jű- S sági rádió. 16,15 Szórakoztató zene. {17,00 Kitüntetett üzemeknek és dolgozóknak. 18,00 Nőknek. 18,20 Kíván{sághangverseny. 20,00 Szilveszteri teüsorunk megismétlése. 22.15 Népälokr 22,50 Táncolj velünk. • Január 10, vasárnap: 9,00 Katonás • léptekkel. 9,30 Prágai Szilveszter 10,30 {Zenei apróságok. 11,00 Kívánséghang{ verseny. 12,05 Déli hangverseny. 12,50 • Rádiózenekar. 13,30 Szövetkezeti dolígozóknak. 15,00 Kívánsághangverseny. 16.00 Operettek. 16,30 Népdalok és táncok. 17,20 Tánczene. 18,00 Ifjúsági rádió. 18,20 Zene. 20,00 Színházi est. Kossuth Rádió Január 4, hétfő: - 8.10 Reggeli hangverseny. 9.45 Lányok, asszonyok. 10.10 Óvodások műsora, 10.30 Szívesen hallgattuk. 12.10 Magyar nóták. 13.00 Operettek. 15.50 Gyermekrádió. 16.15 Szív küldi. 17.15 ötórai tea. 18.00 Magyar nóták. 19.20 Három a kislány. 20.30 Rádiőszínház. Január 5, kedd: — 8.10 Operaréázletek. 10.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.25 Cigányzene. 12.10 Zenés ajándékmüsor. 13.00 Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 14.20 Gyermekrádió. 14.35 Verbunkósok. 15.10 Honthy Hanna énekel. 16.45 A barátság dalai. 17.15 Szív küldi. 18.30 Operarészletek. 19.25 Hangverseny. 20.30 Dalok. 21.00 Téli esték. 21.40 Népdalcsokor. Január 6, szerda: - 8.10 Könnyű zene. 9.00 Rádióegyetem. 9.30 Cigányzene. 10.10 Gyermekrádió. 12.10 Operarészletek. 13.00 Tánczene. 14.00 Népek zenéje. 15.10 Ifjúsági rádió. 16.00 Élőszóval, muzsikával. 18.15 Szív küldi. 19.40 Népdalok. 20.25 Zene. 22.20 Tánczene. Január 7, csütörtök: - 8.10 Népi zenekarok. 9.00 Ifjúsági rádió. 10.10 Rádióegyetem. 11.20 Rádiő-operettek. 12.10 Könnyű zene. 13.20 Cigányzene. 14.00 Gyermekrádió. 14.10 Tánczene. 16.10 Egy falu - egy nóta. 18.00 Népi zenekar. 18.50 Opera. Január 8, péntek: — 8.10 Operettrészletek. 9.10 Indulók. 10.10 Népi muzsika. 11.00 Rádióegyetem. 12.10 ka. 15.10 Könnyű dalok. 16.15 Magyar nóták. 17.15 Szív küldi. 18.35 Tánczene. 20.30 Ami az ünnepi műsorokból kimaradt. 21.40 Filmdalok. Január 9, szombat: — 8.10 Lányok, asszonyok. 9.00 Rádiőiskola. 10.10 Mesedélelőtt. 10.30 Operettkettősők. 12.10 Nótacsokor. 13.00 Operarészletek. 13.50 Vidám hétvége. 14.40 Tánczene. 15.30 Élőszóval, muzsikával. 18.45 Szív küldi. 19.25 Nagy mesterek muzsikája. 20.30 Kis színpad. Január 10, vasárnap: — 8.10 Könynyö zene. 10.00 Vasárnapi melléklet. 12.15 Cigányzene. 13.00 Szív küldi. 15.00 Zongora. 15.45 Cigányzene. 17.10 Tánczene. 17.50 Kincses kalendárium. 18.50 Francia dalok. 19.15 Zenekari muzsika. 20.20 Népdal-est. 20.50 Versek, dalok, jelenetek. XXXIV. Szomorúan búcsúztam a családtól, lint szeptemberben. Hajnalban, mior a kenyeres, pogácsás tarisznya lár a vállamon volt és indulásra kézen álltam, mintha keményen a mel;mre térdeltek volna, nem tudtam zóhoz jutni. Megcsókoltam a testőreimet, az anyám szorító, visszaartó öleléséből meg szinte kiszaba ítottam magam. Gyurival tartottam a kert végéig, nnan pedig egyedül húzódtam be az rdöbe. Hideg szél söpört a földeken. Csörette a bozótot, riasztotta a faleveleit. És én a Bogár János és Szénás 'ál által jól kicsapott ösvényen kaaszkodtam felfelé Lassan, nagyon assan ballagcsáltam s vissza-vissza lillantottam a falura. A réten gazdátlan ökrök, lovak inók hevertek, az úton csendőrök :irkáltak, a főjegyzői hivatal széles udvarán meg katonák veszekedtek. Távolabb, a völgy bejáratánál feltartóztathatatlanul áradt a nép, mint egy medrében visszaforduló nagy folyam, amelynek partja nincs már, csak sodrása ... Csendeskén vánszorogtam az ösvényen, amelyen favágó koromban anynyiszor megfordultam. Eszembe jutott sok minden: a Szénás Pál ártatlan szótlansága ... délidei juhtúrója ... a Bogár bácsi hagymás kenyere, meszszehangzó kahácsolása... a sikongő, muzsikáló fűrész és a suhanó balták csapása ... és a mesterem... a csavargó, gondtalan délutánok, a korcsmái levegő füstje s az álmodozások ... Hová tűntek, hová szálltak? Anyám elég korán akasztotta váltamra a tarisznyát: és ki akarta, hogy nyugodtságom, maradásom ne lehessen egy helyen, hogy én csak menjek egyik helyről a másikra, egyik bűnből a másikba ? ... Mesternek készültem és mi lett belőlem ? ... Forgács gazda istállólegénye, és vérmes felesége játékbábúja. Egészen kivirradt, mikorra Bogár bácsi feltűnt a kaptatón. Egyedül erőlködött kifelé, meg-megállva, köhintgetve, nagyokat fújtatva. Vállán karikába fogott fűrész csüngött, kezében fejsze. — Nem félsz, Bálint? - mondta hozzám érve tréfásan. — Mért félnék, ha magát látom? — No, akkor gyere velem! — Nem mehetek még, Józsit várom. — őt ne várd, kint van már a másik oldalon. Elindultunk. Bogár bácsi járt elől, én mindenütt a sarkában. Fűrészt, fejszét kivettem a kezéből, könnyebítettem a terhén. A határ túlsó oldalán, Szlovákiában találkoztunk Józsival. Éjszaka jött ki a fiú és már rejtekhelyről is gondoskodott. Valamikor öreg erdészlak roggyant pajtáját szemelte ki. Megtanácskoztuk dolgainkat és abban maradtunk, hogy Bogár bácsi lesz az összekötőnk, ö hordja ki rendszeresen az élelmünket. S ha történetesen a nyomába szegődnének, dalolással adja jelt értésünkre a veszélyt. Attól a naptól azután bújdosóként jártuk az erdőt. Veszedelmes volt a mozgás, de mit lehetett tenni, egészen lehűlt a levegő. Kihúzódtunk gyakran a falu fölé. onnan figyeltük a fejvesztett visszavonulást. Gépkocsik, trénszekerek habarították a sarat: ágyakkal és gyerekekkel megrakott szekerek döcögtek a völgyben egész nap. Durva káromkodásokat, szitkokat szippantott magába az erdő. Innen a tetőről lehetett igazán látni, hogy felborult a rend. A kertek szénakazlai közprédává váltak, mindenki vitte, mindenki húzta, a gazdák tehetetlen dühvei nézhették a pusztítást. És # visszavonuló katonák egyre szemtelenebbek lettek, Bogár bácsi beszámolói szerint. Már nem érték be a kint levők pusztításával, a hombárok lakatait törték fel, és búzát, zabot, árpát, kukoricát zsákostul öntözték a lovaik elé. Huzamosabb ideig nem mertünk a tetőn tartózkodni Józsival. Beljebb vonultunk a sűrűbe. A vad is ott érzi magát biztonságban. Bár én nem nyugodtam meg sehol. Megrettentem mindentől, egy faág roppanásától, egy menekülő őzbak törtetésétől, felröppenő madarak szárnycsapásaitól, rókák ugatásától. Még a fejszék csapásai is a ránk leselkedőket juttatták eszembe. Józsi bátrabbnak, vakmerőbbnek mutatkozott, ment volna arra is amerre favágókat, erdei munkásokat látott, de én nem engedtem. Az erdészünket is messziről kikerültük, pedig jóindulattal és segitőkészséggel volt irántam. Csak Bogár bácsiban bíztam, tőle vettem a falu híreit. Persze amit hozott, átadott, abban nem volt köszönet. A tábori csendőrök mohón lestek a bőrünkre, figyelték hajlékunkat, hogy az éjszaka fekete leple alatt nem lopakodunk-e be társainkkal. Szentül hitték, hogy felcsaptunk partizánoknak. Gyuri öcsémet sokszor szorongatták hollétem felől. Ráijesztgettek, hogy elviszik, ha nem fedi fel rejtekhelyemet. (A csendőrök ugyanis több legyet akartak ütni egy csapásra. Szénás Pál és Verebes Lajos meglépett az erdőbe, s megléptünk mi is, és a szerencsétlenek az gondolták, hogy egy rakáson vagyunk, egyről kell csak tudniuk és kész az elfogásunk ) De Gyuriból nem vettek ki semmit, húzó gáttá egykedvűen a vállát és olyan pofát vágott, mintha nem lenne eszénél. Bogár bácsinak sem hagytak békét Józsi miatt. A nyakára jártak mindig és zaklatták, hogy vezesse nyomra őket. Ő azonban azt mondta: — Ha elszökött a fiam, akkor az erdőn keressék, mert itthon nincs, nem is volt. Persze a csendőrök nem kaptak az ilyen buzdításon. Tudták nagyon jól, hogy az erdőn a legbizonytalanabb helyzetekbe kerülhetnek. Egy-egy találkozásunk során sok mindenről beszélt Bogár bácsi. Még olyasmiről is, ami egészen az én ügyem volt, hogy Forgács gazda már nem akarja tűrni édesanyámékat az udvarában. Naponta kiadja az útjukat; de hova menjenek ilyen zavaros időben? A csűrbe nem szállásolhatnak hidegek az éjszakák... le kell nyelniük a gazda goromba szavait. Ezek a hírek, és főként az utóbbiak estéről estére elgondolkoztattak a pajta dohos szénáján, összebújva, egymás párájától melegedve, a lyukas tetőn behulló csillagokból próbáltam kiolvasni a háború utáni nehéz kérdést. Mert a harcvonal mindössze húsz kilométer hozzánk, gondolni kell életem további alakulására. De jutott-e valami okos dolog az eszembe? Semmi az égvilágon Az egyik holdvilágos estén, már nagyon szorult a németek lábán a cipő, megböktem a Józsi oldalát és tőle kérdezgettem, amit korábban magamtól: — Mondd csak, mihez kezdesz majd? Józsi határozottabb volt nálam, egyből azt felelte: — Kitanulok kőművesnek. — Egyszer már belefogtál. — Most befejezem. — És ha a mestered nem jön viszsza ? — Keresek másikat. Idáig értünk és elhallgattunk. A szívem megmarkolta valami. Talán a Józsi határozottsága. Én nem ugrálhatok, az én helyzetem más. Apám nincs, házam sincs, öregedő anyám van és három testvérem, akik közül kettő még kenyérkeresőt kíván. Én nem hagyhatom cserben a családot, gondoskodnom kell róluk. A házunkba kell visszatérnünk, ha boldogulni akarunk. Nem pedig a Forgács udvarában maradni. Kérdés ugyan, hogy Mériésék vissza szándékoznak-e térni Rozsnyóra ? Egy darab keserű sóhaj szakadt fel a mellemből, közelebb rántotta Józsit hozzám. — Mi bánt? — Semmi... igazán semmi... tanácstalan vagyok. — Miben? — Hát csak abban, hogy lehetünk-e még szomszédok. — Máriásékra gondolsz? — Rájuk. — Nálunk nincs jövője. Egyszer ümegy innét. — De mikor? — Majd ha helyreáll a rend. Józsi fénylő szavai felmelegítették a szívem. Halkan kopogott az eső, verte csendesen a deszkapalánkot, és mint a hamu, olyan volt a levegő. Égő szemem beleparázslott a szürkeségbe. i/rtW _______Földműves g I960. Január 3.
