Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-06-19 / 49. szám
Jó életpályát választottak Rajkó bácsi kezében riadtan csendül a csengő és hangja a diákszív legmélyéig is eljut: felzenzül rá az emlékek raja, az arcok meghatódást árulnak el Kivétel nélkül — még a legnagyobb tréfacsinálók is - felnőttes komolysággal szorítják keblükhöz az ajándékba kapott virágcsokrokat. Osztályról osztályra vonulva búcsúznak a Stúrovói Tizencgyéves Iskola legfelsőbb osztályának most végzett növendékei szüleik, ismerőseik és osztálytársaik jelenlétében. — Üres az osztály, nincs lakója már... — és a dalfoszlányok körülcirógatják az „alma mater“ minden kis zugát. Az együttérzés sokak szemébe könnyet csal, forró könnycseppet, amely nemcsak bút, de örömet is jelez. És joggal... ' Itt vonulnak sorban, köztük Szabó Ilona Dolinkáröl, akinek az érettségi vizsga sikeres letétele után régi vágya valósulhat meg: tanítónak készülhet és nemsokára taníthatja a kicsiket, akiket — saját bevallása szerint — nagyon szeret. így gondolkozik rajta kívül Fenec János is Kameníkről; fegyelmezett, komoly fiú, szülei a szövetkezet tagjai, édesapjától mint párttagtól csak jó útravalót vihet magával. A búcsú-dallam változik. Most a „Ballag már a vén diák“ fátyolozza be a sortélló szülők szemét. A virágillattól telített folyosón ott lépdel Király Mária is, aki szülőfalujában, Nitrianske Hrnéiarovceben kedvelte meg a mezőgazdaságot — no meg a termelési gyakorlatok folyamán — és a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán folytatja majd a tanulmányait. Amint mondotta, örül, hogy falun kell majd dolgoznia. De sorolhatnók a neveket egyre. Nem légvárat épít Molnár Ferenc sem Stúrovóból, amikor a kémiát választotta Édesapja, aki ács, büszkén gondol fia jövőjére. Szükség lesz a szakemberekre a rövidesen felépülő vegyikombinátban Stúrovóban>.. Mindent egybevetve, elmondható, hogy a végzett növendékek jól választottak: huszonegyen közülük a Pedagógiai Intézetbe jelentkeztek, heten a mezőgazdasági főiskolára adták be kérvényüket, tizenhatan pedig egyéb főiskolán és felépítményi iskolákon tanulnak majd. A „ballagok“ menete már elhagyta az iskola épületét. Lenin elvtárs szobrához igyekeztek, hogy ennek talpazatára rakják a hála és a megbecsülés virágait. PL MIHAIL BENIUC: A sokaság Aki rólam sunyin hallgat, Biztos háborúé akarhat; Aki engem szóval sért meg, f Gyűlöli a nagy többséget. Nem vagyok víz, nem vagyok nap, Sem fű, amely összeroskad, De szivárvány, mit emelnek Falvak fölé békejelnek. Szélvihar is vagyok néha; Villám is vagyok, mely néma, S névtelen erdővé válva, Dalt viharzok a világba. Mezőgazdász leszek... Galántán, a Magyar Tannyelvű Tizenegyéves Középiskolában találkoztam Chemez Jenővel. Nyurga, fekete hajú fiú. Most végezte el a tizenegyedik osztályt. Az érettségi vizsgát kitüntetéssel tette le. Megkérdeztem Jenőt, milyen pályát választ most, hogy immár kezében az érettségi bizonyítvány? — A Nitrai Mezőgazdasági Főiskolára iratkozom be, mezőgazdasági mérnök szeretnék lenni — válaszolta. Romeo, Julia és a sötétség Nagy érdeklődés előzte meg JiH Weiss, a cseh filmrendezőgárda egyik legtehetségesebb tagjának „Romeo, Júlia és a sötétség“ című filmjét. Annál is Inkább, mivel Jan O tcenásek novellája — ennek alapján készUlt film — méltó elismerést és sikert aratott az olvasóközönség táborában. Egyszerű, minden mellékes bonyodalomtól mentes a film meséje. Egy prágai varrónő gimnazista fia, Pavel, oltalmába veszi az üldözött zsidólányt, Hankát. Pavel padlásszobájában rejtegeti a lányt, s föllobban végzetes szerelmük. A fasizmus sötét árhyként nehezedik boldogságukra, amelynek Hanka végül is áldozata lesz. A film címe tulajdonképpen szimbólum. A „Romeo, Julia“ a nagy lángoló szerelmet, a „sötétség“ a náci terror borzalmait jelképezi. Ez a két motívum: a szerelem és a fasizmus embertelensége vonul végig a novellán kiegyenlítetten. Nem így a filmen. tározásommal — folytatja Jenő a beszélgetést. — Édesapám megmagyarázta, mennyire fontos szerepet tölt be a mezőgazdaság hazánk építésében. Elmondta azt is, hogy jelenleg sok szakképzett emberre van szüksége mezőgazdaságunknak. Az, hogy szüleim beleegyeztek, sőt támogatták elhatározásomat, még jobban meggyőzött arról, hogy helyesen választottam. Egyetértünk Chemez Jenővel és szüleivel. Tanuló ifjúságunk megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy i mezőgazdaságban dolgozzék. Szép, jrömteljes, tartalmas életet biztosít izámára ez a pálya. Szocialista hálánkban nem okoz többé gondot a izakemberek elhelyezése. Várják őket íz állami gazdaságok, földműves szövetkezetek és a kísérleti állomások, Mezőgazdaságunk mérföldes léptekcel halad előre. Ehhez a fejlődéshez ledig sok, de nagyon sok Chemez lenőre van szükségünk. -gyi A diákok is segítenek az „ingyen tankönyv“ mozgalomban Amint tudjuk, pártunk Központi Bizottságának határozata értelmében az új tanévtől a tanuló ifjúság ingyenes tankönyv- és tanszerellátásban részesül. Érthető, hogy ezt az egyedülálló határozatot mind a szülők, mind a diákok nagy örömmel' Sokat gondolkodott Jenő, hol folytassa tanulmányait. A középiskolában nagyon megkedvelte a növénytant és a vegytant. Ügy határozott, hogy a mezőgazdaságba megy. — Szüleim is egyetértenek elha-Etel szüle ügyes-bajos dolgai Dana Smutná és Ivan Mistrík a film főszereplői Pedig Otcenásek a novella filmrevitelében maga is közreműködött, mint forgatókönyv-író. A két fiatal szerelmének bimbózása, majd szerelmük kivirágzásának ábrázolása a film alkotóinak kezeügyében mintha elszürkült, kidolgozatlan maradt volna. Inkább a Heydrich-korszak nyomasztó hangulatának érzékeltetése került előtérbe. így a történelmi háttér, amely egyébként hitelesen és művészi erővel hat, elhomályosítja a Romeo és Julia által jelképezett lángolást. Á forgatókönyv gyengéje megérződik a rendezésen és a színészek játékán is. Hankát, a hősnőt Dana Smutná alakítja. A forgatókönyv korlátái következtében mit sem tud kezdeni szerepével. Az üldözöttet, az elkeseredett lányt játssza. Alakításából hiányzik az első szerelemmel találkozó kislány. Pavelt a bratislavai Ivan Mistrík hozza elénk rokonszenvesen. A fiáért aggódó anya szerepében Jirina Sajbalová, a nagyapa alakjában pedig Frantisek S m o- 1 í k nyújt kiváló alakítást. K. L. Frissen vasalt „győri festett“ kötényében, suhogó fekete szoknyájában, gyapjú vállkendőjében sok engedelemkérés közepette toppant be hozzám a 82 éves Etel szüle. — Valami kis bonyodalmam lenne — kezdte reszkető hangon —; úgy látszik, már megint fizetni kell! Négyszáznyolcvan koronát kérnek, amint a számokból látom. Mi az ördög lehet ez? A biztosítást már megfizettem. Ugyan, legyen szíves olvassa el! Amíg ezeket így, sorjában előadta, közben a nagykendő alól előhúzta és felém nyújtotta az „ellenszenves“ színű, hivatalos kék borítékot. De nem juthattam szóhoz, tovább hajtogatta a magáét: — Már látni sem bírom ezeket a kék meg zöld kopertákat! Mindig az jut az eszembe, hogy a régi világban az ilyen boríték érkezése csak pénzkiadást jelentett, ha pedig az ember nem tudott fizetni, máris jött a végrehajtó. Egyre inkább érdekelt a dolog, ami még jobban fölbátorította Etel szülét. S ha nem is kezdte a történetet Adámtól-Évától, de azt mindenesetre elmondta, éspedig megrázó színekkel, hogy tizenhármán voltak testvérek, s bizony a nyomor mindennapos vendég volt szűkös otthonukban. — Alig múltam 11 éves — mesélte —, s már önálló gazdasszonyként kellett főznöm két bátyámra, akik a Losonczy uraság magastelki majorjában dolgoztak felesben. Tán el sem hinné senki, édesanyám úgy megtanított sütni-főzni, hogy kelesztett rétesem után még a király is megnyalhatta volna mind a tíz ujját. Aztán tovább pereg egy szegény asszony életének vigasztalan története. — Tizenötéves épp, hogy elmúltam, amikor az anyám férjhez „vert“ egy harmincötéves emberhez. Jaj, be féltem tőle! Fekete, nagybajuszos ember volt. Mit tudtam én akkor még az életről? De szegény anyám, nyugodjék békében, ezt mondta: „Jó lesz ez neked lányom! Módos ember, mellette nem keil majd koplalnod. Könynyebb lesz a sorod, mintha a magad emberségéből kellene kuporgatnod, hogy legalább evésre teljék“. Mi tagadás, jó anyám úgy tervezte, hogy ha férjhez megyek, odahaza eggyel kevesebb száj kér majd kenyeret. Aztán kétszer is levizitelt nálunk a gelléri ember, majd összeházasodtunk. — Hát nem szerette az urát, néniké ? Válaszként elnevette magát, úgyhogy elővillant két megmaradt foga, s csupán ennyit mondott: — Tudtam is én, hogy mi a szerelem ? Megértőleg bólogattam, amire Etel szüle megint nekilendült a beszédnek: — Akkoriban úgy ment férjhez a lány, hogy vagy a rokonok kommendáltak neki valakit, vagy pedig a szülők választották ki a vőlegényt. Ha nekik megfelelt, a lányuknak is meg jíehéü felsnie. De nem is igen volt arra idő, hogy az ember azon töprengjen, vajon szereti-e az urát vagy nem. Dolog volt elég, s aztán a gyerekekkel is úgy adta a sors, hogy az egyik pici volt, a másik kicsi; egymást taszftották ki a bölcsőből. Elég módos volt az emberem, s így a sok aprójószág az én gondom volt: no meg az öregem is úgy követelte, hogy déli harangszóra ott álljon az ebéd az asztalon. Igen szerette a gyomrát. Elérkezettnek találtam a pillanatot, hogy félbeszakítsam Etel szülét, tehát sürgősen közöltem vele: a hivatalos borítékban is éppen az ebédről írnak, csakhogy most nem fizetni kell. A társadalmi ügyosztály arról értesíti a nénikét, hogy a megnyitás előtt álló közös konyhán 50 fillérért kaphat ebédet, az ebéd árához hiányzó 4,80 koronát pedig a község fedezi. Ügy látszik, vagy nem figyelte, vagy nem értette, amit mondtam, mert tovább beszélt a saját sorsáról, 33 éves özvegységéről, tíz gyermekéről, akik „száraz betegségben“ haltak meg, egy kivételével, aki az égzengéstől kapott nyavalyatörést. De azért most már megnyugodott, meglenne valahogy, ám a favágás már nehezére esik. Ismét Etel szüle szavába vágtam: — Nos hát ez a levél éppen arról intézkedik, hogy nem kell többet ebédfőzéshez fát vágnia. A valamikor bizonyéra szép kék szem csodálkozón fordult felém. — Tényleg igaz, hát aztán hogyan? Még egyszer megmagyaráztam neki a levél tartalmát. — Hát nem fizetség? — kérdezte még egyszer. — Fizetségnek fizetség — válaszoltam —, de most mar nem a néninek kell fizetnie, hanem a dolgozók állama fizeti meg a mindennapi ebédjét hálából az öreg édesanyának. — Köszönöm, köszönöm! — bugyg.yant ki belőle, s könnyes szemmel szedelőzködött. Búcsúra nyújtotta agyondolgozott, ráncos kezét, s szinte csak magának suttogta: — Sohasem hittem volna, hogy eljön az a jobb világ, amikor az öregekre meg a betegekre is gondol valaki... ötven fillér... ötven fillér egy ebédért, hiszen még a kismacska kosztja is többe jön. Aranyosi Pál és lelkesedéssel fogadták. Versenyfelhívások láttak napvilágot, amelyek célja, hogy a diákok a használt tankönyveket a tanév végeztével adják át az iskolának az „ingyen tankönyv" mozgalom még átütőbb sikere érdekében. Hozzánk, a Vlöanyi Nyolcéves Magyar Tannyelvű Középiskola tanítóihoz és tanulóihoz a Bratislavai Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Középiskola versenyfelhívása érkezett elsőként, s azonnal hozzáfogtunk a szorgalmas munkához. Iskolánk tanulói átérezték a párt határozat és a versenyfelhívás jelentőségét, s egyhangúlag úgy döntöttek, hogy az iskolaév végén díjtalanul felajánljak minden tankönyvüket. Persze, igen fontos, hogy maguk a szülők is helyeseljék gyermekeik ilyen értelmű elhatározását, s ezért szülői értekezletet hívtunk össze, ahol ezt a kérdést megtárgyaltuk. Jóleső örömmel közölhetjük, hogy a szülők helyeslése is egyhangúlag történt. Most már csak az a fontos, hogy diákjaink gondosan bánjanak a könyvekkel, amelyek tovább szolgálják az utánuk következő évfolyamok látókörének szélesedését, tudásának gyarapodását. Remélhetőleg az egész ország diáksága csatlakozik a nemes mozgalomhoz, diákjaink határozatához, amely azt is leszögezi, hogy az új tanévben még jobb tanulmányi eredményekkel igyekszenek meghálálni a díjtalanul kapott tankönyveket és tanszereket, amelyekre majd pionírhoz méltó gondossággal vigyáznak. Czuczor István, tanító A hála jegyében Tanulóink szorgalmasan gyűjtik a hulladékpapírt Iskolásaink, diákjaink országszerte nagy örömmel fogadták pártunk és kormányunk határozatát: a tankönyvek és tanszerek ingyenes juttatását. Hálájuk kifejezéséül hatalmas versenymozgalmat indítottak: ki gyűjt több papírt? A kicsinyek, a nagyobbak nap mint nap boldogan viszik az iskolába a papírkötegeket, s büszkén szemlélik a mérleg mutatóját. Így láttuk ezt Stúrovóban Is, amikor meglátogattuk a magyar tizenegyéves iskolát. — Egy hét tartamára tűztük ki jelenleg a gyűjtési versenyt — magyarázta az igazgató. — Minden gyerek 2 kg papír leadást vállalta. Tehát a 759 tanuló 1518 kg hulladékpapír begyűjtésre kötelezte magát. S nézzük csak meg az elő nap eredményét. — Éppen az imént jelentette a felelős tanító — folytatja az igazgató -, hogy iskolásaink csupán a mai nap folyamán 10 mázsái hordtak össze. Igazán nagyon szép eredmény. Bízunk benne, hogy a többi napon sein adják alább, s nem csupán egy osztály büszkélkedhet Ik majd az elismerő oklevéllel. bsg y/xafmé 4 Földműves______ 1960. június 19. ŰUND0Vi Szünidő előtt Vége már a tanításnak, Boldog, aki jól dolgozott, utoljára szól a csengő, arca kipirulton ragyog, derűs nyári napok jönnek, de szülei boldogsága most a legszebb az esztendő. tán az Övénét is nagyobb. Csilingel a csengő vígan, Fogadni az úttörőket, jeleseknek és a jóknak, víg táborok készen állnak, de leginkább a kiváló, fiúk, lányok megedződnek, tiszta egyes tanulóknak. 'országépítőkké válnak, / Szól a csengő, cserreg-berreg, szól még egyszer utoljára. A sok szabad, boldog gyermek kiröppen a fényes nyárba.
