Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1960-04-13 / 30. szám

A szarvasmarha kiválogatásának jelentősége A gazdasági állatok tökéletesedését, vagyis termelőképességük növekedését, a növendékek megfelelő nevelésével, helyes takarmányozással, tartással és ápolással érhetjük el. Mindezek előse­gítik a kívánt tulajdonságok megnyilat­kozását. Az egyes állatok azonban nem növelik egyenlő mértékben termelőké­pességüket, ha életkörülményeiket meg­javítjuk. Az állattenyésztő az állatok termelő­­képességének javítására a gyakorlatban kipróbált, régi tökéletesítési módot, a kiválogatást alkalmazza. Az állattenyész­tő azzal, hogy tenyészállatokként csak a legnagyobb termelőképességű és leg­jobb testalkatú állatokat tartja meg, a nem megfelelőket pedig kiselejtezi, ál­landóan tökéletesíti az állatfajtákat. A kiválogatás a fajták javításának legfőbb módszere. — Teljes mértékben osztjuk azt a nézetet — írja Liszenko —, hogy a ter­mészetes és mesterséges kiválogatás a növények és állatok alkati alakulásának egyetlen tényezője. Ha az átlagos termelőképességtől csak némileg is eltérő egyedeket nemzedék­ről nemzedékre rendszeresen kiválaszt­juk, ez az állat tökéletesítésére vezet. „Az állattenyésztő vagy növényter­mesztő gyakorlott szeme egy-egy példá­nyon gyakran vesz észre olyan irányú jelentéktelen módosulást, amely felé a tenyészetét irányítani kívánja. Ezeket a példányokat választja ki tenyészanyag­­nak. Néhány nemzedék alatt ügyes ke­zekben az eleinte alig észrevehető eltérések oly méretűek lesznek, hogy azokat már bárki észlelheti. Ez azt bi­zonyítja, hogy a kiválogatás eredménye: a sajátság vagy a bélyeg megerősödése, azaz kialakulása. Következésképp a ter­mészetes és mesterséges kiválogatás új állat- és növényfajtákat terem.“ (Li­­szenko: Agrobiológia 553. oldal.) A kiválogatás eredményei annál na­gyobb mértékben mutatkoznak, minél kedvezőbb körülményeket teremt az állattenyésztő azoknak a tulajdonságok­nak a kibontakozására, amelyeket fej­leszteni igyekszik. Ezért a kiválogatá­son kívül az állat számára kedvező kö­rülményekről is kell gondoskodni. Kedvező körülmények híján még a leggondosabb és a hosszú éveken át végzett kiválogatás sem vezet semmi­lyen kézzelfogható eredményre. A KIVÁLOGATÁS MÓDSZEREI Az állattenyésztési gyakorlat arra vall, hogy a kiválogatás eredményei annál jobbak, minél többoldalúan tanulmá­nyozzuk a kiválasztott állatokat. Leg­egyszerűbb, ha az állatot termelőképes­sége alapján választjuk ki. Ebben az esetben az állattenyésztő tevékenysége abból áll, hogy tanulmányozza az állo­mány valamennyi egyedének termelő­­képességét és továbbtenyésztésre csak a legjobb egyedeket hagyja meg. A juh­tenyésztésben például figyelembe veszi a gyapjú mennyiségét és minőségét, a tejelő tehenészetben a tejtermelőképes­séget, a tej zsírtartalmát stb. A termelőképesség megállapítása után tenyészállatként csak a legjobb gyapjas juhokat vagy a legkiválóbb tejtermelő teheneket stb. hagyja meg. A termelő­­képesség alapján történő kiválogatás annyiban ütközik nehézségbe, hogy a legtöbb gazdasági állatfajta növendékei 116 11 %'mtj^ÍASh/j I960, április 13. még nem szolgáltatják azokat a termé­keket, amelyek kedvéért az illető fajtát tenyésztik. Márpedig az állattenyésztő­nek a tenyészállatokat fiatál korukban kell kiválasztaniuk, hiszen nagyon költ­séges lenne, ha minden egyes növendé­ket felnevelnének kifejlett korig és így ellenőriznék termelőképességüket. Eh­hez járul, hogy egyes állatfajok fő ter­melőképessége a női ivarral kapcsolatos, így például a szarvasmarha tejtermelő­képessége, a sertés szaporasága stb., te­nyészállatul pedig mind női, mind hím ivarú egyedeket válogatnak ki. Az állattenyésztési gyakorlatban ki­dolgozták a származás alapján történő kiválogatás módszerét, amely bármely ivarú és fiatal korú állatra is alkalmaz­ható. Kidolgozták továbbá a tenyész­állatok megbírálását ivadékaik alapján; ezt a módszert rendszerint a hímek — bikák, mének, kosok stb. — kiválasztá­sánál alkalmazzák. Legmegbízhatóbb az ivadékok minősége szerint végbemenő kiválogatás. Azokat az állatokat, ame­lyek jó minőségű ivadéknak adnak éle­tet, nagyon nagyra értékelik, mert ép­pen az ő révükön tökéletesedik a fajta is. Az orosz ügető-ménesek történetéből ismeretes például, hogy a Varmik nevű mént négyéves korában termete, fej­lettsége és tetszetős küleme alapján 250 — 400 rúbelre értékelték. Fél év múlva jó versenyeredményei nyomán egymás után 3000, majd 5000 és 7000 rubelre értékelték, s amikor igen gyors ivadékok származtak tőle, 14 — 15 éves korában értéke 10 000 rubelre növeke­dett. Egy-egy fedezésért 250 rubelt kértek és így is teljesen igénybe volt véve. A gondosan kiválasztott és széles kör­ben felhasznált tenyészhímek nemcsak javították egyes tenyészetek állományá­nak minőségét, hanem igen kedvező ha­tást gyakoroltak a fajtára is. Az olyan kiválogatás, amelyet az állat több értékmérője — így termelőképes­sége; testalkata, származása, ivadékai­nak megbírálása — alapján végeznek, sokkal eredményesebb, mint bármilyen egyoldalú tanulmányozás. A tenyészállatok megbírálásának mód­szerét három szakaszra lehet felosztani. Az első szakasz: előzetes megbírálás az állat származása alapján; ez már egé­szen fiatal korában végrehajtható. A második szakasz: bírálat az állat küleme és termelőképessége szerint; erre akkor kerül sor, amikor az állat már többé­­kevésbé kifejlődött és kezd termelni. Végül a harmadik szakasz arra az időre esik, amikor az állat más ivadékokat is hozott életre és ezeknek a termelőké­pességét is megbírálják. Egyes gazdasági állatfajok megbírálá­sának két szakasza egybeeshet. A kara­kul juhok prémtermelőképességét pél­dául 2 — 3 napos korukban bírálják meg, vagyis egyszerre származásuk megbírá­­lásával. A közelebbi ősök nagyobb befolyással vannak az öröklődő tulajdonságok ki­alakulására, mint a távolabbik. Az utó­dok inkább hasonlítanak apjukhoz és anyjukhoz, mint nagyapjukhoz és nagy­anyjukhoz, vagy dédapjukhoz és déd­anyjukhoz, és így tovább. További ősei is gyakorolhatnak azonban bizonyos be­folyást az állatra. Hogy a származás megbírálásakor valamennyi közelebbi ős tulajdonságai számba jöhessenek, szár­mazási lapokat szoktak készíteni. A szár­mazási lapot megszabott alakban szer­kesztik, hogy könnyebb legyen felhasz­nálni és áttekinteni. A származási lap jobboldala a hím-, vagy apai rész; ez az apa elődei (ősei) felől tájékoztat. A származási lap baloldala az anyai rész; ez az anya őseit mutatja. A származási lapon néha jelzik az ős és a megbírá­landó állat rokonsági fokát, így az állat apját, az anyját, az apja apját, az apja anyját, az anyja anyját és így tovább. A származási lapon az ősök rendsze­rint 4 — 5 ízig szerepelnek; a további ősöket nem veszik figyelembe, mert azoknak a befolyása a gyakorlatban egé­szen jelentéktelen. A származási lapra rávezetik az állat ősének a nevét és számát. Külön megjelölik azokat az ősö­ket, amelyek esetleg mind anyai, mind apai oldalon előfordulnak; ez azt mu­tatja, hogy az állat rokontenyésztés eredményeként jött a világra. Ha az ősök közül valamelyik ismeret­len, annak a rovatát kitöltetlenül hagy­ják. Az állat származásának megbírálásá­­nál elsősorban szüleinek termelőképes­ségét, kivált pedig apai vonalon utódai­nak tulajdonságait veszik tekintetbe. De figyelembe veszik távolabbi őseinek ér­tékmérőit is. A származás nyilvántartása lehetővé teszi nemcsak a származás szerinti ki­válogatást, hanem azt is, hogy megsza­bott tulajdonságú és származású állato­kat pároztassunk, végül azt is, hogy elkerüljük a közeli rokontenyésztést, mert az szükségtelen, sőt káros az úgy­nevezett haszonállat-tenyészetekben. Apróságok Mesterséges megtermékenyítés Az Állami Eajnemesítő Állomás mol­­davai fiókja példásan teljesíti feladatait. Az állomás kerületi igazgatósága már két ízben adta át vándorzászlaját a moldavai fióknak, éspedig a múlt év második és harmadik negyedében. A moldavai munkaközösség versenybe lé­pett a szocialista munkabrigád cím el­éréséért. Az üszők megtermékenyítésének ter­vét 1959. április 1-től 1960. március 31-ig 100 % százalékra teljesítették. Andreas Sándor (Kosice) Jód hiányában meddők az állatok J. J, Szmirnovova, a biológiai tudomá­nyok kandidátusa kísérletei bizonyítják, hogy az olyan vidékeken, ahol a takar­mány kevés jódot tartalmaz, ott a tehe­nek nagy része meddő. Kísérleti eredményeit igazolja az a körülmény, hogy a jódpótlásra adagolt jód tartalmú sókeverékek hatására je­lentékenyen javult a tehenek megtermé­­kenyülése. ÉRDEKES KÍSÉRLET Az éghajlati viszonyok miatt a Szov­jetunióban keveset tojnak a kacsák. Most Viktor Boriszov szakember mes­terséges klíma-berendezéssel olyan he­lyiségben végezte kísérleteit, amely a május és augusztus közötti időjárási viszonyokat biztosítja. A kacsák ez idő­ben fejezik be a tojást. Ilyképpen 800 kacsát „kényszerített“, hogy a tojást januárban kezdje. Máris elérte, hogy egy kacsa évente 140 tojást tojik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom