Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-04-13 / 30. szám
A méhek tájszólása A beszéd az a legjelentősebb jel, amivel az ember az állattól leginkább különbözik. Mégsem vonhatja senki sem kétségbe azt, hogy az állatok is megértik egymást jelek útján. Ha az utcán két kutya találkozik, s mindkettő csóválja a farkát, akkor jószándékúak egymáshoz. Éppen úgy nem lehetne félreérteni, ha egymásra vicsorítanák a fogukat. Ezek olyan alapmozdulatok, amelyeket főleg a ragadozók tökéletesen ismernek. De hogyan van ez a madaraknál, ahol minden madárnak megvan a maga éneklő vagy csicsergő hangja? A pintyőke megérti párjának éneklését, de hidegen hagyja a verebet. így már közelebb jutunk a felelethez. Ahol nem mutatnak valami Iránt érdeklődést, ott félreértés sem fordulhat elő. A természet olyan pontosan megvonta a határokat, hogy a nagy mindenségben ezen a téren zavar nem keletkezhet. Csupán ott keletkezhet félreértés, ahol a természet rendjébe az ember beavatkozik, így például a mesterséges fajtáknál is, amelyeket az ember hozott létre, a többi között a méheknél is. A méhek beszéde, tánca ezen a téren a legcsodálatosabb dolog. Ezzel akarunk foglalkozni, hogy jelbeszédük vajon az összes méhre egyforma pontossággal hat-e? Megértik-e egymást a különböző fajta méhek? Ugyanazt a , nyelvet beszélik-e? Prof. Frisch megfigyeléseket végzett Ausztrália délkeleti részén ismert méhfajtával az Apis mellifica carnicá-val. Sok ezer megfigyelés után végre ennek a méhnek a tánca megoldáshoz vezetett. Hogy felhívják társaik figyelmét a kaptártól 80 méternyi távolságra levő jó legelőre, körtáncba kezdenek. Amikor a legelő messzebb volt, pergőtáncba kezdtek és azt is egy irányban lejtették. Sötét kaptárban az irány meghatározása a függőlépen a saját tengelyük körüli mozgáson alapszik. Ilyenkor a felfelé irányuló rezgő mozgás: repülé a nap irányába, a lefelé irányuló rezgő mozgás: repülés a nap irányától, 30 fokkal balra vagy 30 fokkal jobbra a nap irányától; stb. Ezt a kulcsot végre megoldották. S erre nagyon egyszerűen mindenki rájöhet, aki a méheket ismeri. A táncos méheket figyelve, iránytűvel a kezében, könnyen rátalálhat a jó legelőre. Az adatok, vagyis a méhek által megadott távolság alig néhány méternyire tértek el a való helyzettől. Ez a felfedezés olyan meglepő és olyan egyszerű volt, hogy több méhész nem is akarta elhinni. Ekkor megszólaltak Svájcban, mondván: „a mi méheink másképp táncolnak“. Ugyanis Baltzer és Xschumi svájci méhészek megfigyelték a kör- és rezgő táncot, de ezek a méhek akkor táncolták a körtáncot, ha az élelem egész közelben volt. Már 10 — 30 méter távolságú legelőnek a jelzésére sarló alakban táncoltak. Ilyenkor a sarló nyitott része mindig az élelem irányát jelezte. De milyen méhek voltak ezek? Svájci méhek (Apis mellifica nigra), de ugyanígy viselkedtek az olasz méhek (Apis mellifica ligustica), és részben a kettő kereszteződéséből származó méhek. Ezután a hír után az Apis mellifica carnica méhet újból megfigyelték és a sarlóbeszédet nem fedezték fel nála. 120 i960, április 13. Ellenben Frisch tanárnak volt egy családja, amely az Apis mellifica carnica és az Apis mellifica ligustica keresztezéséből keletkezett; az olasz méh jelen-’ létét jól lehetett látni a sárga csíkokból, s ebben a kevert családban megállapította, hogy az olasz méhek táncolják a sarlótáncukat, míg az Apis mellifica carnica csak a kör- és pergő táncot ismeri. Mivel a tánc gyorsasága, amely a legelő távolságát jelöli meg, a két fajtánál más és más volt, ebben a családban nem értették meg egymást a méhek. Ezt nem vehetjük tőlük rossznéven, mert az ember beleavatkozott az életükbe. Sokan kutatják ennek az érdekes és az állatvilágban egyedülálló érintkezési módnak az eredetét, és ezért behatóan tanulmányozzák a méhek életét. A Müncheni Allattudományi Intézet egyik tudósa, dr. Lindauer néhány év előtt Ceylonban járt, hogy a Délkelet-Ázsiában található három méhfajt, az indiai méhet (Apis indica), a törpeméhet (Apis florea) és az óriásméhet (Apis dorsata) tanulmányozza. Megfigyelése szerint az indiai méh, amelyhez a mi európai méhünk leginkább hasonlít, sötét odúkba függő lépet épít és úgy viselkedik, mint a házi méh a kaptárban. Az összegyűjtött nektár nagy részét az utódoknak adja. Nagy a rajzási készsége. Gyakran az egész család elhagyja régi helyét, ha a hordási lehetőség máshol kedvezőbb. A méhész számára nem marad más hátra, minthogy az őserdőből új családot hozzon. Az indiai méh is tánccal jelzi mondanivalóját. Tánca a felületesebb megfigyelő számára nem különbözik a mi méhünkétől. De Lindauer csakhamar rájött, hogy ez az ázsiai rokon a 2 — 5 m-es legelőtávolságot szép, regő tánccal jelzi. Még kisebb távolságnál sarlótáncot és félméteres távolságnál körtáncot műtat be. Az irányt sarló alakban mutatja. Európai rokonához hasonlóan a nagyobb legelőtávolságot lassúbb tánccal, a kisebb távolságot gyorsabbal jelzi. A különbség csak az, hogy az indiai méh A kifejlett méhek betegsége. Okozója a méhek gyomrában élősködő parányi élőlény. A méhek gyomorfalát támadja meg. A beteg méh nem képes a felvett táplálékot jól hasznosítani, ezért sokat fogyaszt és sokat ürítkezik. Hamar legyengül és elpusztul. A betegség rendszerint telelés alatt terjed elő erősebben a családban. Első jele a kaptárban, a kaptár oldalán és röpdeszkán végzett ürítkezés szokott lenni. Ez maga azonban még nem jelent feltétlenül fertőzést. Lehet egyszerű hasmenés is. Arra azonban elég, hogy gyanúnkat felébressze és az ilyen családokat figyelemmel kísérjük. Az erősen fertőzött családok előtt gyakori a sok hulla. A beteg méhek a földön vánszorognak, egymáshoz bújnak és csoportosan pusztulnak el. A baj lefolyását azonban sokszor nem kísérik ilyen észrevehető jelek. Csak az tűnik fel, hogy a család nem erősödik, hanem inkább napról napra gyengül. A fiasítás terjedelme a népességhez viszonyítva nagy. A családban alig akadnak idősebb méhek. A dolgozók túlnyomó többsége fiatal. Egyszóval a család népességében az egyensúly felborul. Ezt a munkás méhek idő előtti elhullása okozza. A betegség főleg a rossz életkörülmények között levő (fiatal méhek hiánya, rendszerint nem repül messzebbre 300 méternél, mert közelebb is talál táplálékot. így az egész jelbeszéd rendszere kisebb távolságra idegződött be. Ha egy európai méh egy indiai kaptárba látogatna és 100 méterre jelezné a legelőt, ázsiai rokona már 20 méter távolságban keresné. A tánc gyorsaságában mutatkozó különbség miatt félreértés keletkeznék. A törpeméh hátán két piroscsík fut végig. Bozótokba tenyérnagyságú függő lépet épít. A lép ágon lóg, ezt az ágat ragadós anyaggal vonja be, hogy védekezzék a hangyák ellen. A törpeméhek is gyakran rajzanak, s az egész család elhagyja a lépet. Táncuk különbözik az eddig ismert táncoktól. Csak vízszintesen tudnak táncolni, de mivel a lép függőleges helyzetben van, a hazatérő dolgozók a lépre szállnak, azon felfelé mászva a kiszélesedő lép tetején közvetlenül mutatják meg az irányt. Ez a legegyszerűbb jelbeszéd. Végül Lindauer az óriásméhet is megfigyelte, amely a mi darazsunkhoz hasonlít. A bennszülöttek szerint az óriásméh öt fullánkja egy kobrakígyó marásának felel meg. Az óriásméhek is csak egy lépet építenek, de ez lehet 1 m hosszú is. Rendszerint egy magányos fa ágán lóg. Előfordul, hogy egy nagyobb fán 100 család is él. Ha a család már nagyon népes, akkor az eredeti léptől valamivel távolabb új lépet épít. A bennszülöttek ezt a fát a szent méh fájának nevezik és nem közelítik meg. Néha azután az egész család tovább vándorol. Az óriásméhek is úgy építik Iépüket, hogy a napot és az égboltot láthassák. Ez táncukkal függ össze és tájékozódásukhoz szükséges. Más kutatók Európában is megfigyelték, hogy még az egyes tájfajták tánca is különbözik egymástól. Egy fiatal tudós, név szerint Bloch, fajtánként gyűjtötte össze a méhek tájszólását és egy külön „szótárt" készített ezekről. A méhek csodálatos világa még további ismeretlen meglepetésekkel szolgálhat kutatóinak. (Folytatjuk.) rossz vagy kevés táplálék, nyugtalan telelés, helytelen kezelés) méhcsaládokban hatalmasodik el. Éppen ezért legfontosabb teendőnk, hogy a méhcsaládoknak kedvező életkörülményeket biztosítsunk. A családok gondos, tiszta kezelésével, az építmények minél gyakoribb kicserélésével, folyamatos viasztermeléssel, fiatal anyák tartásával, a méhek kellő táplálékának mindenkori biztosításával és jó teleléssel kell harcolnunk a betegség ellen. ★ ★ ★ Virágpor és anyapempő a francia piacon Borneck, a franciaországi méztermelők társulásának elnöke szerint 1958-ban körülbelül 10 tonna virágport termeltek eladásra. A kereslet jő, a virágpor drágul. A száraz virágpor kilójáért a méhesben 1000 — 1500 frankot fizetnek. A termés családonként nem haladja meg a 2 kilót. A virágport diétás élelmiszerekkel foglalkozó cégek vásárolják. Anyapempő termelésével is sokan foglalkoznak Franciaországban. Ez kezdetben 1953-ban nagyon jövedelmezőnek Ígérkezett, de azóta a pempő olcsóbbodott. Ara 1958- ban grammonként 200 — 250 frank körül szilárdult meg. A gyomorvész (nozéma)
