Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-03-20 / 23. szám
A gottwaldovói kerület szövetkezetei a mezőgazdasági termelés növeléséért Harminc mezőgazdasági munkacsoport versenyez a szocialista munkabrigád címért • Az Uherské Hradiste-i Gépállomás gyorskomposztolót létesít • Az eddig tétlenkedő gépi berendezés naponta 500 hl erjesztőanyagot készít. A gottwaldovói kerület üzemeiben mér százával versenyeznek a munkacsoportok a szocialista munkabrigád címért. A versenyzőkhöz fokozatosan csatlakoznak a mezőgazdasági munkacsoportok is. Ma már 30 mezőgazdasági munkacsoport vetélkedik ezért a szép elmért. Köztük a kyjovi gépállomás 15 tagú gépjavító-csoportja is, amely kerületi méretben elsőként fejezte be a tavaszi munkálatokhoz szükséges gépek javítását. A csoport. tagjai most az elkopott gépalkatrészek felújításán fáradoznak, amivel 50 000 koronát takarítanak meg. Munkafelajánlásuk egyik értékes pontja szerint a csoport tagjai lakóhelyükön segíteni fognak a helyi szövetkezetek gépeinek javításában, valamint a javítások és a gépek karbantartásának nyilvántartásában. Szaktudásukat is növelik. Ketten a felsőbb-, hárman pedig az alsóbbfokú gépipari iskola hallgatói lesznek. A csoport többi tagja a szaktanfolyamokat és az üzemi iskolát látogatja. Az Uherské Hradiste-i Gépállomás dolgozói a napokban szorgoskodni kezdtek. A staromestskyi cukorgyár mögötti háromholdas területen gyorskomposztolót létesítenek a környékbeli szövetkezetek számára. Ide hordják a cukorgyári mésziszapot, valamint a csúsztatócsatorna agyagot és cukorrépa-gyökérzetet tartalmazó vizét, a közeli konzervgyár gyümölcsös zöldséghulladékát, a textilgyár gyapothuliadékát és a város szennyvizét. Az említett anyagokat a gépekkel összekeverik és évente háromszor átrakják. így a szövetkezetek olcsó pénzért 100 000 mázsa növényi táplálékhoz jutnak. A Hodoníni Gépállomás a szövetkezetek területén létesít gyorskomposztolókat. Naponként sok szekér látogat el a kyjovi és veselskyi járás szövetkezeteiből a vlkosi szeszfőzdébe, ahonnan erjesztöanyagokkal megrakodva térnek vissza. A vlkosi szeszfőzdében ugyanis üzembe helyezték a hosszú évek óta kihasználatlan erjesztőkatlanokat és takarmányízesítónek naponta 500 hl erjesztőanyagot termelnek. Az erjesztőanyag iránt a szövetkezetekben nagy érdeklődés mutatkozik. A helyi szövetkezet például naponta 30 hl erjesztőanyagot vásárol, s a szövetkezet zootechnikusának szavai szerint ezzel áthidalták a szövetkezetei fenyegető takarmányhiányt. (vt) Nemrégiben nagy izgalom kerítette hatalmába a vedródi szövetkezet néhány tehéngondozóját. no meg a zootechnikust is. Hogy miért? Nem mindennapos eset történt! Ugyanis az egyik tehenük, nagy üggyel-bajjal, de 3 egészséges, életrevaló borjút hozott a világra. Mindhárman jól érzik magukat az újszülöttek, s azóta anyjuk is kiheverte már a szüléssel járó fájdalmakat. Íme: a bábáskodók — és a hármasikrek. v iicpiiauacreyuiiK tt.ai.unm 15 teve-kényén kiveszik részüket a talaj termőerejének növeléséből. Felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére vállah kötelezettségüknek több mint a felét már teljesítették: a talaj javítási munkálatok keretében közel 79 000 műszakot dolgoztak le. Nagy. segítséget nyújtottak főleg szállító-" eszközök rendelkezésre bocsátáséval és más technikai munkák szakaszán. (tk) • Tízéves a Luznicai Szilon-üzem. Ha a megindulása utáni első év termelését összehasonlítjuk a mostanival, ez 200 %-ot mutat. A tíz esztendő alatt 1 milliárd 200 millió kilométernyi szilonanyagöt gyártott, mellyel 30 000-szer lehetne a földtekét átkötni. Eme üzem termelése a harmadik ötéves terv idején megtízszereződik. (mr) • A hradecl kerület mezőgazdasági üzemei idén 20 4000 hektárra szélesítik a sörárpa vetésterületét. (zn) • Az egyesített Csenkei „Béke“ EFSZ tagjai a napokban 25 000 korona értékű idei saláta- és karalábészállf.mánnyal lepték meg a zöldségkedvelőket. (ct) • Négy százalékkal túlteljesítik idei tőzegtermelési tervüket a Sviti Tőzegtermelő Üzem dolgozói. Példájukat több tőzegtermelő üzem követi. Az eddigi jelentések alapján 10 millió kilóval több tápanyag juthat a földbe. (Id) • Védnöki segítség. A Metra-Blansko Üzem már 3 éve védnöke a sosuvkai szövetkezetnek. Most hatékony segítséget nyújtott szakemberei és a JNB dolgozói által, akik elkészítették a föld termékenyebbé tételének tervét. Többek között 20 hektár lápos, mocsaras rétről csapolják le a vizet, 14 hektárnyit pedig felszántanak. A vízlecsapolási munkákból a védnökségi üzem dolgozói és a CSISZ-tagok is kiveszik a részüket. (V. N. Jestrebí). Tósnyárasdon is nagy igyekezettel vetették a tavaszi árpát, hogy minél előbb a földbe kerüljön. A képen: Tóth elvtárs, a szövetkezet elnöke,az utolsó zsák vetőmagot tölti a gépbe. ...hogy a pogácsa török eledel? A neve is törökből származik: poghadsa. ... hogy Kínában évente kétszerháromszor is aratnak, s így a trágyázás is kétszeres-háromszoros gond? ...hogy Kanadában a mezőgazdasági szakembereknek sikerült szagtalan hagymát kitermelniük? Öröm ez a háziasszonyoknak, mert hagymavágáskor nem kell majd „sírniuk". ★ ★ ★ Ahol a munkaegység már csak segédeszköz Idén a galántai járás pálócl és tósnyárasdi szövetkezetében előlegként a munkaegység értékének több, mint 70 %-át, a stefanikovói EFSZ-ben pedig 60 %-át fizetik ki. A diószegi, továbbá a körtvélyesi szövetkezetben még az előbbieknél is merészebb elhatározást valósítanak meg: bevezetik a szilárd munkadíjazást. Ez utóbbi két szövetkezetben a munkaegység már csak mint iránymutató segédeszközként szerepel. ünnepélyes pillanat Az ögyallai Mezőgazdasági Tanonciskolában februárban 40 fiút és leányt avattak ünnepélyes keretek között CSISZ-taggá. Az esküt a CS1SZ járási vezetőségének jelenlétében tették le. A helyi tizenegyéves iskola tanulói kultúrműsorral kedveskedtek. Kocsis Sándor (Ógyalla) Legalább 500 mázsa cukorrépát hektáronként A kralupyi járás közel 300 répatermesztő mezőgazdasági üzemének dolgozói nemrég értekezletet tartottak, amelyen a legfontosabb termelési kérdések megtárgyalása után értékes vállalások születtek. A Staré Ouholice-i EFSZ elnöke vállalta, hogy szövetkezetük március végéig elveti a cukorrépa 50 %-át. A répatermesztésre kijelölt területből 20 hektárt már kellőképpen előkészítettek a vetésre. Számolnak azzal, hogy az idén ezen a területen 500 mázsa, cukorrépát érnek el hektáronként. A fennmaradó területre átlagosan 470 mázsás hektárhozamot terveznek. (Z. N.) ★ ★ ★ • 60 000 koronáért 20 kerekes és 5 lánctalpas traktort, valamint egyéb gazdasági eszközöket adott el a Rimaszombati Gépállomás a járás szövetkezeteinek — kijavított állapotban. Új munkarend Kalondán Talajjavítási munkálatok a szepsi járásban A szepsi járás köztársaságunkban azok közé tartozik, amelynek mezőgazdasági dolgozói több ezer hektárnyi területet tesznek termőfölddé. Olyan talajról van szó. amely vizenyős, mocsaras vagy sivatagszerüen száraz. Tavaly a szepsi gépállomáson talajjavítási központ létesült. E központ munkaterve — a múlt esztendőre — 9000 hektárnyi silány termőtalaj megjavítását irányozta elő. Ám a tervet magasan túlteljesítették: összesen 21000 hektárt javítottak meg, tettek termőbbé. Ez a talajjavítási központ tavaly versenyre hívta köztársaságunk öszszes talajjavítási központjait. Cél: minél több termőföld, a munkaterv túlteljesítése. A talajjavítási központ dolgozóinak idei munkaterve 20 000 hektárnyi mezőgazdasági földterület megjavítását írja elő. Ebből már — a téli fagyos időjárás ellenére is — 1592 hektáron elvégezték a talajjavítási munkálatokat. Az említett talajjavítási központ dolgozói között sok a fiatal traktoros, CSISZ-tag. Ezek versenyre hívták a podébradyi járás fiataljait az 1960. évi talajjavítási terv túlszárnyalása érdekében. Kölcsönös megegyezés szerint ezt a versenyt félévenként értékelik. Márciustól minden talajjavítógépet munkába állítottak, sőt az S —80-as Sztálinyec traktoruk két műszakban dolgozik. Ha betekintünk a talajjavítási központ tervébe, meggyőződhetünk arról, hogy a számok, a tervezett munkálatok megvalósíthatók. Ugyanis még ebben a hónapban elkészül a pányi halastó, Makrancon a konyhakertészet öntözését biztosító vízgyűjtömedence és a perényi régi homokbánya betemetése, eltüntetése. Hegedűs István elvtárs, a talajjavítási központ vezetője és a többi traktoros szavai szerint az idei tervet jóval túllépik. Minden gépkezelő egyéni kötelezettségváláshoz, teljesítésével járul hozzá a központ munkatervének túlszárnyalásához. A talajjavítási központ dolgozói feladataikat még jobban és sikeresebben tudnák teljesíteni, ha egy vontatott trajlert és bágert kapnának. így sok időveszteséget elkerülhetnének. E nehézségek ellenére is bíznak abban, hogy a podébrádyi járással folytatott versenyből ők kerülnek ki győztesen. Andreás Sándor (Szepsi) Négy nagy fontosságú értekezlet tagjai több mint 100 hektárt csapoltak le. Krutina elvtárs az értekezleten elhangzott zárószavában kiemelte, hogy mezőgazdasági termelésünk minőségileg új korszakhoz érkezett, amelynek jellemzője a mezőgazdasági munkálatok szocialista szervezése. A harmadik ötéves tervben nagy figyelmet szentelünk a talaj termőerejének fokozására, s ezért a talajjavítási munkálatokra 5 milliárd koronát irányoztunk elő. Az előirányzott öszszeg 1970-ig eléri a 20 milliárd koronát. A talajjavításon kívül más lehetőségek is vannak a föld termőerejének növelésére. Több gondot kell fordítani a komposztozásra, mivel a tapasztalatok szerint a műtrágyák nem pótolhatják a szervestrágyát. Az értekezlet résztvevői elhatározták. hogy ebben az évben további 5000 hektáron végeznek talajjavítási munkálatokat. minőségű sörárpát takarított be. Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a sörárpa termesztésének növelésére és minőségének emelésére a bratislavai kerületben nagy lehetőségek kínálkoznak. • A Ceské Budéjovice-i városházán kerületi aktívára jöttek össze a délcsehországi járások képviselői, hogy Krutina elvtárs, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára jelenlétében megtárgyalják a föld termőerejének növelésében eddig elért eredményeket. A délcsehországi járások közül a legjobb eredményeket a sobéslavi járás érte el, amely a talajjavítás tervét 226 százalékra teljesítette, s eddig 201 hektárt javított fel terven felül. Veselí nad LuznicI község szövetkezetét a kerület legjobb szövetkezetének nyilvánították, mivel a szövetkezet • Március 15-én össz-szlovákiai értekezletre jöttek össze Trencsénteplicen a cukorgyárak képviselői, hogy megtárgyalják a cukorrépa tavaszi vetésére való előkészületeket. Az utolsó jelentések szerint a cukorrépa termesztésére kötött szerződések tervét ebben az évbpn 7,9 °/o-kal túlszárnyalták. A cukorrépatermesztők már 154 vagon vetőmagot vettek át a cukorgyáraktól, a cukorrépa ápolásához szükséges gépeket kijavították, s a tervezett talajterület 97 %-át készítették elő. Ebben az évben nagyobb mennyiségű műtrágyát biztosítottak. A talaj alacsony nedvességtartalma miatt ebben az évben a lehető legrövidebb idő alatt el kell végezni a cukorrépa vetését. Az előkészítő munkálatokkal legmesszebb jutottak a diószegi cukorgyár körzetében levő szövetkezetek, ahol már a jövő héten megkezdik a cukorrépa vetését. • Ugyanezen a napon Trnaván is értekezletet tartottak a bratislavai kerület mezőgazdasági dolgozói, akik az állattenyésztés problémáit tárgyalták meg. Több mint 3000 dolgozó értékelte itt a kerület állattenyésztésének sikereit, s megtárgyalták az állattenyésztés szakosításának kérdéseit is az egyes szövetkezetekben. Megállapították, hogy az utolsó három év alatt 46-ról 54-re növekedett a szarvasmarhaállomány 100 hektárra eső sűrűsége. Ugyanazon idő alatt a tehenek átlagos évi tejhozamát 1740 literről 2052 literre növelték. Az állattenyésztésre váró nagy feladatok érdekében elhatározták, hogy lényegesen kiszélesítik a takarmányalapot és még nagyobb mértékben rendszeresítik a gyakorlatban az új technológiát. • Ugyancsak Trnaván üléseztek március 15-én a bratislavai kerület sörárpatermesztői. Az állami gazdaságok és a szövetkezetek képviselőin kívül az értekezleten részt vettek a begyűjtési üzemek dolgozói, valamint a növénynemesítő állomások, sörgyárak és malátagyárak képviselői is. Az értekezlet résztvevői kiemelték a sörárpa termesztésének fontosságát, amelynek nagy jelentősége van mint keresett kiviteli cikknek és fontos nyersanyagnak. A bratislavai kerület állami gazdaságai és szövetkezetei tavaly hektáronként átlagban 23,8 mázsa árpát termesztettek. Ezzel szemben a Trnavai Állami Gazdasáa zemsec es az aiapszaDaiyoK megszegését is hasonlóképpen büntetjük. Ezenkívül az okozott kárt a hanyag szövetkezeti tagnak meg kell terítenie. Ugyanilyen szempontból bíráljuk el az egyes vezetőségi tagok hibáit is. A fegyelemsértő vezetőségi tagot kétszeri felszólítás után leváltjuk. A vezetőség pedig havonta köteles a tagoknak pontos, részletes beszámolót adni. Rendezzük a háztáji gazdaságokat is. Azoknak, akik a múlt évben 500 munkaegységet dolgoztak le, joguk van 0,5 hektár földre. Ha egyedülálló tagról van sző, akkor csak 0,4 hektárra tarthat igényt. Aki kevesebb munkaegységet dolgozott le, annál a ledolgozott munkaegységek száma szerint a földterület is arányosán csökken. Ezeknél az intézkedéseknél sokkal több eredményt várunk a pozitív előírásoktól. Például gondoltunk a társadalmi alap növelésére is, amelyből egy gyerekre 30 koronát, a másodikra 45 koronát, a harmadik és további gyerekekre 60 — 60 koronát fizet a szövetkezet. A terhes anyákról és a betegekről is gondoskodunk. Az anyaság idején minden asszony 45 munkaegységet kap. Az ünnepnapokon és vasárnap végzett munkáért a rendesnél 30 %-kal nagyobb díjazás jár. Az új munkarend tehát messzemenően támogatja az önfeláldozóan dolgozókat és keményen sújtja a rendbontókat, a munkafegyelem megsértőit és a közös vagyon megkárosítóit. Szanyi József (Losonc) Utat tör az új technológia A kassai kerületben mind nagyobb teret hódít a sertések szárazetetéses hizlalása. A kerület szövetkezeteiben 17 000 és az állami gazdaságokon 9000 sertést hizlalnak ezzel a módszerrel. A szárazetetéses hizlalás a 17 000 darab szövetkezeti sertésnél állatonként átlagban napi 57 deka súlygyarapodást eredményezett. A legszebb eredményekkel a szepsi járási Perény község szövetkezete dicsekedhet. amely 400 sertést hizlal ezzel a módszerrel, és darabonként átlagban 70 deka napi súlygyarapodást ért el. A tervek szerint 1965-ben a kassai kerületben 105 371 sertést hizlalnak szárazetetéssel. B. N. (Kassa) ______Földműves J I960, március 20. A losonci járásban Kalondát arról smerik, hogy nem egy jó kezdeméyézés indult ki szövetkezeti dolgoóitól. A kalondai szövetkezet volt az lső. amely érvényesülési lehetőséeket biztosított az ifjúságnak, Ka- Dndán nyílt meg a járás első szövetezeti klubja és a kalondaiak gondolák először a járás téli zöldségellátáára is, s felépítették az első szövetezeti üvegházat. S most a kalondai agság az évzáró közgyűlésen új munarendet fogadott el, amely előnybe elyezi a közösségi érdekeket az gyéni érdekek előtt. Abból indultak i a kalondaiak, hogy a közös vagyon yarapítása az egyénnek is nagyobb nyagi és kultúrális lehetőségeket liztosit. Tóth János, a szövetkezet új elnö:e, akit egy évi szünet után újra a zövetkezet élére állítottak, így nyiatkozott: — Meg szeretnék szilárdítani a nunkafegyelmet, ezért a munkát ellanyagoló szövetkezetesektől, a megóváson kívül, minden igazolatlanul ihagyott munkanapért két munkagységet vonunk le. A munkarend éldául előírja, hogy a szövetkezet ninden tagja havonta 24 napot kötess ledolgozni. A gépek gondatlan ke-