Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-12-30 / 104. szám
412 VIRÄGZÖ MEZŐGAZDASÁG J95& Cecember 30. Az 1959. év első felében két természeti esemény kért megörökítést a Tátrai Nemzeti Park fiatal krónikájában: február 26-án Tátralomnicon egy veszett farkas garázdálkodott, májusban, a fagyos szentek hetében, az Északi-Tátra Fehérvíz-völgyében ordasfalka egy valószínűleg beteg anyamedvét egyéves bocsával széjjeltépett. Ez év második fele a Poprád völgyében fekvő Hniezdne községben folytatta az újabb, eredeti eseménynek tálalását. A község közepén áll Zbuska Nikodém ácsmester emeletes háza. Két emeletnyi magas kéményén a falu gólyafészke büszkélkedik. Ez évben a gólyapár három fiókát nevelt fel. A faluban eddig senki sem bántotta a fekete-fehér tollú madarakat,v a lakók apraja-nagyja megértéssel és szeretettel figyelte családalapításuk óta életmódjukat. Július 30-ig nem is történt semmi említésre méltó esemény, de akkor betört a veszedelem. Az említett ház szomszédságában van a cipőjavító-üzem, benne Fischer János mester, a lyukas és beteg lábbeliek orvosa. Uzsonna tájt a műhelybe rontott egy atyafi: — Maga itt kalapál, és a feje fölött méhek ölik a fiatal gólyákat! A mester az utcára pattant. Valóban: egy elszökött raj méhei részben az álló, két fiatal gólyafiókát borították be, részben pedig körülöttük a levegőben zúgva csapongtak. — Meg kell menteni őket! — állapította meg a mester, mialatt az utcán megriadt öregasszonyok és gyerkőcök visongtak: — Vizet!... Fecskendőt!... Jaj a •zegény gólyáknak!... Fischer előbb lezárta az üzem ajtaját, majd beugrott a szomszédhoz. Együttesen megállapították, hogy a község motorfecskendőjével a kellemetlen vendégeket el lehetne riasztani, de az erős vízsugár nemcsak a fiókákat, hanem a fészküket is elsodorná. Itt csak egy mentési mód lehetséges: ki kell füstölni a hívatlanokat. A házigazda erre a kéményben tüzet gyújtott, a szomszéd pedig összeszedte műhelyében az összes valódi és műgumihulladékot, majd rászórta a tűzre, amely erre olyan füstöt lövellt, mint egy barnaszénnel táplált pöfögő gőzmozdony. A faluban erre újabb riadalom támadt: — Ég a gólyafészek! Aki nem dolgozott kinn a mezőn, mind összeverődött az utcán. Sorjában megálltak a Dunajec felől és a Magas-Tátrából jövő-menő személyautók is, a ritka látvány megbámulására. A két mester ezalatt jobb híján rövid létrát kerített, s mindketten az udvaron levő raktár tetejére kúsztak. A létrát fölhúzták maguk után; nekitámasztották a ház pléhtetőzetének fölmásztak reá és a létrát ismét fölhúzták. Ott a mérges méhek fullánkjai elöl a kéményfüst oltalma alá menekülte^, ahonnan látták, hogy a gólyafiókák fejét, nyakát fürtökben lepték el a letelepedett méhek. Kézzel a gólyákat nem érték el. ezért az ácsmester a létrát nekitámasztotla Gólyamentés a kémény két szelelőlyukának, hátát nekifeszíttette a kémény falának, a tetőzet élén libegő létrát megragadta, Fischer pedig az imbolygó lajtorján fölmászott, az egyik gólya csődjét megmarkolta és fészkéből a pléhtetőre emelte. Égő cigarettájának füstjébe burkolva, a fészekből kihúzott gallyal á szegény párára telepedett méhfüzéreket leseperte, s a gólyát az ugyanezen háztetőn távolabbra álló második kéményre vitte. Hasonló mentőkezelésben részesült a második álló gólyafióka is, ő is odakerült a szomszédos kéményre. Eredetiek a két mentő megfigyelései: A tűz gyújtása előtt a kis gólyák kelepeléssel, szárnycsapkodással próbáltak védekezni a rajzó méhek ellen, de hasztalanul. Leemelésük után meglepetve látták, hogy könnyük sűrűn folyik, testük pedig remeg. A harmadik, valószínűleg gyöngébb fióka, a fészekben lapult. Amikor a mester ki akarta emelni, felállt, a levegőbe lendült, kezdetleges szárnycsapkodásokkal keresztben az utca házain átrepült és a kerti lombok között lezuhant. Önkéntes mentők nyomban keresésére indultak. Klein Konrád munkás a kertek végén rábukkant, a földön friss fejsérüléssel és csőrtáji vérző sebbel vergődött. A nézők nagy örömére, karjaiban visszahozta, egy suhanc felkúszott vele a pléhtetőre, Fischer aztán a fészekbe visszarakta, ellenben az ott talált záptojást eltávolította. A két mentő, cirkuszi mutatványnak is beillő, merész segélynyújtásait befejezve, lekúszott a pléhtetőről, az utcán pedig az ingyenes látványosság után a nézők szétoszlottak. A méhész neje a szemben fekvő lakásból távcsővel továbbra is figyelte a fészket. Naplemente után megjelent az egyik öreg gólya. A fészek szélére szállt. Sokáig nézte a történt változásokat, majd sebesült fiókája fölé hajolt, mind a csőr melletti sebet, mind a fejseb táját csőrével simogatta és a nyak tolláit rendezte. Az volt a benyomása, hogy a tollazatba bújt méheket kifésülte. Munkája közben feje köré a füst által elriasztott méhek ismét gyülekeztek, lelecsaptak reá, amire a támadó méhek által kísérve a szembeniévé utcasor egyik kéményére szállt. Itt egy ideig csőrével és szárnyaival csapkodott, végül a mezők irányába elrepült. Másnap reggel a méhész felesége megfigyelte, hogy az egyik öreg gólya három falatot hozott, a fejüket lógató fiainak kínálta, de azok sem akkor, sem egész nap nem nyúltak ételhez, holott máskor mohón bekapkodtak minden zsákmányt. A fiatal gólyák a betegség külső látszatával a fészekben gubbasztottak, de a harmadik napon már úgy bekapták a hozott táplálékot, mintha mi sem történt volna. A negyedik .napon az egyik leszállt az udvarba. Fischer közelről megvizsgálta a fejét és megállapította, hogy jobb szemére nem lát, bal szeme sarkából pedig véres genny folyik. A mester fönt a tetőn megvizsgálta a másik két gólyafiókát is; az egyiknek jobb szemét hasonló hályog borította, a jobbról közeledő kézre nem reagált, viszont bal oldalról a fejét nyomban jobbra fordította. Egy hét múltán a két megtámadott gólyafióka a méhszúrások áldozata lett. Az egyik félvak nekirepült a villanyvezető drótnak, s élettelenül jezuhant, a másik sérült pedig előbb mindkét szemére teljesen megvakult és elpusztult. A két madármentőnek élete kockáztatásával történt ötletes és cirkuszi mutatványnak is beillő bátor munkája az önzetlen mentés és madárszeretet szép, követendő példája. Jurán Vidor Tojáshozam a repülőgépzajban Hamamazu japán községben katonai repülőteret létesítettek sugárhajtású gépek számára. Néhány hét múltán a repülőtér szomszédságában elterülő baromfitelep tulajdonosa észrevette, hogy tyúkjai szokatlanul keveset tojnak. Megfigyelése Kasuki Sakumoto professzor tudomására jutott, aki vizsgálni kezdte a sugárhajtású gépek zajának hatását az állati és emberi szervezetre. A professzor megállapította, hogy a S0 fonnál nagyobb hangerősség, főként ha huzamosabb ideig tartott, jelentősen csökkentette a belső elválasztású mirigyek működését. (Összehasonlításul: a nagyon halk levélsusogás hangereje 10 fon, a közönséges beszélgetésé 50 fon, a nagyvárosi forgalom hangereje 70 fon, a kazánkovácsmühely zaja 130 fon.) Megfigyelések szerint az agynak az a területe, amely az emésztőmirigyek és a pajzsmirigy működését szabályozza, teljesen megszüntette működését 80 fonos hangerősség fölött. A japán tudósnak egy részletesen nem ismertetett készítményével a lárma hatását sikerült semlegesítenie a kísérleti állatokon. A nyugtatószerből 30 milligramm akkor is biztosította a rendes mirigymüködést, amikor a dübörgő lárma hosszabb ideig tartott. A SZLOVÁKIÁI .VADASZVÉDECYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS MELLÉKLETE
