Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-09-27 / 77. szám
4 yfiabad Földműves 1959. szeptember 27. Oszlrovszkijra emlékezünk 55 évvel ezelőtt született a szovjet irodalom egyik legkimagaslóbb egyénisége, N. A. Osztrovszkij. Ifjúkorától részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban, s mint odaadó és hű tagja a Komszomolnak harcolt és dolgozott a proletariátus győzelméért y a szovjet hatalom A királyhelmeci CSEMADOK járási vezetősége ugyanúgy, mint tavaly, az idén is bekapcsolódott a CSEMADOK központi bizottsága által indított faluszépítési versenybe. A járás helyicsoportjai védnökséget vállaltak a kultúrotthonok építésénél és szívvel-lélekkel hozzáláttak a brig^fimunkához. Legaktívabban a szinyéri és bodrogmezői helyi csoport dolgozott, ahol nemsokára teljesen elkészül a kultúrotthon. Bodrogmezön eddig 38 250 brigádórát, Ladmócon 10 750, Bolyban 17 526 órát — a járásban összesen jóval több, mint 70 ezret — dolgoztak le a védnökséget vállalt CSEMADOK csoportok. Ennek eredménye bizonyára hamarosan megmutatkozik majd a falvak kulturális éfetében, hiszen megfelelő helyen, saját erővel felépített művelődési otthonban játszhatnak, szórakozhatnak ezentúl a szorgalmas CSEMADOK-tagok. Ez pedig nagymértékben hozzájárul majd a kulturális színvonal emeléséhez. Hogya Ottó, Királyhelmec A bolyi lányok, asszonyok szívesen dolgoznak a falu érdekében. Összerakják az építkezési anyagot, hogy minél könnyebben, gyorsabban folyhasson az építés — a kultúra otthonának megteremtése. megszilárdulásáért. Önfeláldozó munkája, fáradságot nem ismerő igyekezete csakhamar aláásta egészségét. A harcokban szerzett sérülései kiújultak, megbénult, romlott látása, majd teljesen megvakult. Vasakarata azonban még ekkor sem hagyta nyugodni, továbbra is hasznos tagja, harcosa maradt a társadalomnak. Élettapasztalatait, igaz emberségét „Az acélt megedzik" című önéletrajzi regényben írta meg, 1935- ben a párthoz való hűségéért és odaadó munkásságáért Lenin-rendjellel tüntették ki. Belefogott a „Vihar szülöttei“ című regény írásába, azonban befejezni már nem tudta, mert beteg szervezete végképp kimerült és 1936- ban meghalt. Bátor megrendíthetetlen magatartása mindenkori eszményképe az ifjúságnak. Jól teszik, hogy büszkék Lábújjhegyen járok a folyóson, hallgatózom, lesek jobbra-balra, mintha lopni készülnék. Pedig csak be szeretnék pillantani a Leleszi Négyéves Műszaki Mezőgazdasági Iskola és Mesteriskola életébe. De nem tudom, hol kezdjek hozzá, az egykori kastély sok folyosójának melyik végén. Mert az ajtók mögül innen is, onnan is halk hangok szűrödnek ki. Az egyik folyosóvégi ajtó mögött például érdes férfihangok vitatkoznak valami vizsga, meg szövetkezeti melléktermelés felett. A felnőtt hangok tulajdonosai diákok, méghozzá négy érettségiző „nagydiák“. A mesteriskolát fejezik be. Iván István, a dobrai szövetkezet elnöke, Kaszonyi elvtárs, a nagykaposi GTÁ dolgozója, Barna András, a bodrog szerdahelyi ÁG-ból, és Bubenka elvtárs, Otthagyták a sok munkát, a szövetkezet, a gazdaság ügyes-bajos dolgait, hogy legalább egy hétre „kikapcsolódjanak", közösen vitatkozva tanulják meg az érettségi tételeket az iskola védő falai között. — Ilyen öreg fejjel érettségizünk — nevetnek össze fiatalos mosollyal. Izgulunk is. (Megjegyzem, azóta már túl vannak az izgalmakon, 21-én volt az érettségijük.) Hogy mi az, amiről az előbb „zárt ajtók mögött" beszéltek? — A szövetkezet melléktermeléséról kell kidolgoznunk a vizsgamunkát — mondja Iván elvtárs. — Es sikerült? - kérdem ügyetlenül, mintha nem tudnám, hogy egy szövetkezeti elnök már csak ismeri a saját házatáját. De ö szerényen azért azt válaszolja: — Az majd az érettségin válik el. Igyekeztünk mindent a legjobban csinálni, hiszen nekünk nem gyerekdolog, meg virtusság az érettségi, hanem annak a fokmérője, mennyit tudunk, mennyit tanultunk. Sok sikert kívánunk nekik, s mostmár a több tudásból fakadó még jobb munkát a szövetkezetben, gépállomáson, állami gazdaságban — s megyünk tovgbb, hogy a legidősebbek után a legifjobbakkal is elbeszélgessünk, akik - ha a folyosón végignéz az ember, már látja, — büszkék arra, hogy ők fiatalon tanulhatnak. (A faliújságon - úgylátszik lapunk példájára - Tudja-e ... rovatot indítottak, melyen többek között azt olvashattam, „Tudja-e, hogy iskolánkon van olyan tanuló, aki apjával együtt fog érettségizni?“) i Igazuk van, jól teszik hogy büszkék, ök, a 103 ifjú iskolás, mert nemcsak önmaguk felé árad ez a büszkeség, hanem társadalmunk felé is, mely lehetővé tette számukra, hogy szakemberekké válhassanak, az édesapák számára, hogy — fiúkkal együtt ugyan - de bepótolhassák a nem önhibájukból elmulasztott egykori érettségit. Géczi Ágnes Nagykaposról, Juhász János Kaposkelecsényib'ól, Dzsogány Imre Nagyráskáról jött a négyéves műszaki mezőgazdasági iskolába. Még csak most ismerkednek a környezettel, látszik is rajtuk, zavarban vannak. De azért elmondják, ki hogy került ide. Agnes, úgy látom, nem meggyőződésből, csak „mert máshol nem volt hely", Imre tanonciskolát végzett, ő már tudja, mit akar. — Szeretnék főiskolára menni. Nagy jövője van a mezőgazdaságnak, egyre jobbán fejlődik. Sok szakemberre, mérnökre lesz szükség - mondja. Juhász János is ilyenformán gondolkodik - s mikor az ö véleményüket hallja, Ágnes is megmondja halkam — En majd visszamegyek a szövetkezetbe, szükségük lesz rám. — Minek a parasztmunkát könyvből tanulni? — ugratom őket. — Az a legnagyobb tudomány — felelik fölényes mosollyal. Megnyugszom, mert érzem, vannak már olyan erősek, hogy az ilyenformán gondolkodó szülőknek válaszolni tudjanak, hogy társaikba, akik csak „véletlenül“, mert máshol •nem volt hely, jöttek ide - öntudatot, meggyőződést neveljenek. Régi tapasztalat, hogy a közösségnek nagy a nevelőereje. Hátmég ott, ahol a CSISZ olyan iöl működik, mint a leleszi iskolában! Alig győzöm feljegyezni Tóth József, negyedikes CSISZ elnök válaszát, amit kérdésemre adott, hogy mi mindent csinálnak. Ügy látom, nem olyan „nehezen“ azért, mint ő állítja, hiszen 40 tagú népizenekaruk első lett a mezőgazdasági iskolák központi versenyén, és a tánccsoportjuknak is sokszor tapsolt már a közönség, és sikerült elérniük, hogy a CSISZ tagok a politikai kör keretén belül mélyebb tudásra tegyenek szert, ami a Kommunista Párt történetét, az alapvető politikai ismereteket illeti. — Az a célunk, hogy alapos tudással rendelkező szakemberek kerüljenek ki iskolánkból - mondja Jakab elvtárs, az igazgató. — Hogy elméleti és gyakorlati téren egyaránt elsajátítsanak minden fontos tudnivalót. Ez a helyes, így is kell lennie, hiszen mezőgazdaságunknak egyre nagyobb szüksége van az ifjú gazdákra, a mind több új szakemberre. Ezért az újságon keresztül a leleszi iskolások szavával üzenjük minden fia* falnak, pályaválasztás előtt állóknak* Álljanak a mezőgazdasági iskolások sorába, biztosan nem bánják meg! H. «. XX. Etettem a malacokat, meg fát készítettem a konyhába, meg csavarogtam, sétáltam az utcán, belestem a kertekbe, hogy megállapítsam, melyik portán érik majd nyáron a jó gyümölcs. A csendőrlakkal szemben kései barackfát takart a hó, két ágra szakadt a törzse, mint a gumipuska szára. Forgács gazda kihegyezett rudat fektetett az ágak közé nyáron, őmaga pedig ledűlt a fa alá, hogy ha majd jön a tolvaj, mellbeszúrja. Persze a tolvajnak esze ágában sem volt veszedelemnek kitenni a mellét, megszedte a barackot világos nappal, amikor a gazda a mezőt járta. Futott a nyálam a barackra és sajnáltam nagyon, hogy tél van. Sok kalandos estét élhetnénk át Józsival, éjfélekig dézsmálhatnánk a kerteket. így sem feküdtünk le korábban éjfélnél, leselkedtünk a bakterünk után, olyan bicegő lábú, nagy vérű ember volt, s bizony a téli napok sok örömét élveztük a buddogó kíváncsiságunkkal. S a változatos látvány megmozdította képzeletünk s felkorbácsolta a vérünk. Éjfélkor jártunk haza tizenhétéves suhancok és anyám nem vetette szememre a kimaradozást. Pedig ébren találtam mindig, ha későn nyitottam be. Annyit kérdezett csupán. — Hány óra, Bálint? És én azt feleltem:- Éjfél. Ezzel befordult a falhoz és elaludt. Vagy nem is aludt, gondolkozott az életünkön, a múltunkon, hogy hogyan álltunk apám halálakor és hogyan állunk most. A nyáron gyakran felemlegette nekem, hogy tehenet vehetnénk, ha lenne rétünk. A pénzünkből futná. Én azonban ellenvetéseket tettem, mert korábbi szavaira emlékeztem, hogy a ház nem a miénk és arra gyűjtsük elsősorban a pénzt. Egy nyomon jártunk! Ő is a házvásárlást akarta előbbremozdítani a tehénnel. Különben erről a szándékáról gyakran szólt, legtöbbször éjszaka, amikor jó későn állítottam be, de nekem nem volt kedvem beszélgetni, magamra húztam a takarót és azon gondolkoztam,, amit esténként műveltünk Józsival. Karácsony után, valamelyik szombat éjszaka éjfélnek a másik oldalán vetődtem haza. A házak közt mászkáltunk Józsival és beleselkedtünk az ablakon. A mesterem háza táján a Lapos gazda feleségére esett a pillantásom, aki várandós volt, a hasa majd szétpattant a tehertől. Eszembe jutottak a régebbi dolgok Fenyő bácsival, mikor a fiatalasszony nadrágját velem cipeltette volna haza, de félúton elém toppant a gazda, s nekem alig sikerült meglépnem a haragja elől. Az esetet elmeséltem Józsinak, jókat nevetett a fiú. Aztán átcsaptunk más témába, de nekem nem ment ki az eszemből a várandós asszony. A falu közepén felejtettem csupán a Lapos gazda feleségét. Ugyanis észrevettem, hogy az egyik csendőr, a szép sudár tizedesünk, menyecskéhez iparkodik. Nyomába szegődtünk és kísértük nagy óvatosan egészen a kiszemelt házig, s ott visszafojtott lélegzettel bújtunk meg a kertben. Néztük pattanásig feszült idegekkel. hogy a tizedes úr mit csinál. Semmi különöset nem müveit az. Ácsorgott egy kicsit a kapuban, azután köhintett vagy hármat, és az ablak kitárult. Becsúszhatott szépen a menyecskéhez .. . Az ura a fronton, ő meg csendőrökkel őriztette itthon a szoknyáját. Megviselte szemünket nagyon ez az éjszakai látomás, remegve bújtunk ki a kertből és fagyos némaságban ténferegtünk haza. Ledobtam magam az ágyra, de messzire e'került az álom s ha lehúnytam a szemem, egyre csak a menyecskét láttam a tizedes karjában. Különféleképpen képzeltem el a ■viszonyukat és a vágy ránehezedett a szívemre. Forogtam az ágyon, testem egy felkorbácsolt izgalom volt s nem tudtam elaludni. S ahogy így izzadtra hemperegtem magam álmatlan, egyszercsak megkocogtatta valaki az ablakunkat. — Ki az? — szóltam döbbenettel. — Én vagyok. — Kicsoda? — A bába. Anyám felült, én meg szédülő fejjel nyitottam az ablakot. — Mi baj? — Laposnét mentő viszi a kórházba. oszt nekem is be kell kísérnem. De én éjszaka még visszatérnék, mert reggel sürgős utam van ismét. Félek egyedül az erdőben. Ha elkísérnél. Bálint. Ügy nézett a szemembe, olyan igézőn, rimánkodóan, hogy nemet mondani lehetetlen volt. Eszembe jutott a szánkózás, a favágás, és rögtön az nyilait belém, hogy most majd az erdőn mindennek megfizeti az árát. Kaptam magamra a gúnyát, és kiléptem az éjszakába. Nagyon szép a hegyekben a téli éjszaka. Vakít, szikrát hány a hó s a hold rátérdepel a hegy gerincére, hogy közelebbről nézhessen a falunkra. Egy nagy fehér figyelő szem a vidék visszatartott lélegzettel! A mentő pontosan a Lapos gazda háza előtt állt, s a fiatalasszony már bent feküdt a kocsiban. Meleg bekecsben kijött a házból az ember is és beült a sofőr mellé. Mi a bábával hátul foglaltunk helyet. Sebesen haladtunk a város felé és nagy izgalomban, mert a várandós asszonyt már nagyon bántotta a gyerek; nyögött, jajgatott, kínlódott. A bába a kezét fogta és vigaszt vigaszra mondott, én meg azzal gyötörtem a szívem, hogy mit csinálok hazafelé. Csodálatos gyönyörűségben úszott a lelkem, ahogyan elképzeltem magamban a dolgokat. Volt abban minden, csók, ölelés, kielégülés! Mát pontosan tudtam, mit kell majd tennem, hogy célt érjek. Legelőszöris meg kell majd ölelgetnem, mikor kiérünk a városból. Aztán a legalkalmasabb helyen meg kell vele pihennem az árok partján, a kemény havon ... A kórház kapujában nagyot zökkent a kocsi s megállt. A bába kiugrott a mentőből és a lépcsőkön felsegítette a fiatalasszonyt. Hangosan kopogott a szívem s mintha mázsás teher nehezedett volna a mellemre. Számoltam keserves várakozásban a perceket s éreztem, hogy a bábánk, . Mihály Klári, se szó, se beszéd belémkarol, miután kiperdült a kapun. És a cselekedete kártyavárként omlasztotta össze a tervemet. Moccanni sem mertem a karján, nemhogy ölelgetni mertem volna. Nyugodtan jöttünk az úton s én erőltettem az eszem, hogy valami okos dolgot kitaláljak. De nem volt bátorság bennem, halasztgattam az ostrom megkezdését telefonpóznátől telefonpóznáig. A bába meg könnyedén lépkedett mellettem, szívta magába a téli éjszaka tiszta levegőjét és mindenfélét összebeszélt a szórakoztatásomra. Nem figyelhettem a szavaira, el voltam foglalva a magam bajával. Az út erősen fogyott a talpunk alatt s én féltem, hogy mindjárt a faluba érünk. Eltökéltem hát mindenre készen, hogy az erdő túlsó szélén megállítom. Éreztem, hogy vadul lüktet a szívem. — Fázol, Bálint? — Kérdezte Mihály Klári. — Nincs hideg. — Akkor mitől remegsz? — Fáradt vagyok. — No ha kiérünk az erdőből, megpihenünk. CSEMADOK-csoportok faluszépítési versenye KISS DÉNES: r Oda a modern Messiásról Haldoklik az isten s gyógyul az emberiség, földi csillagok küldték a rettegett égnek az emberi hit diadalmas üzenetét...! A rakéta a Holdba csapódott, s a remény a szívekbe kering! Az űrbe írt jegyzék némán leinti a gyűlöletes ágyúk csöveit — Higyjétek, hogy másként járok az utcán, s ki tudja mennyit fiatalodtam ...! Pedig a Hold csak ürügy! S holnap tudom már karikagyűrű után loholok s komolyan mondom képes leszek még arra is tán, hogy szabóhoz menjek ruhát rendelni... s lakásra gyűjtsék... Talán értetek engem ... Nahát, fellőttük — mondja barátom, s nem nevetem ki!... Fellőttük, mondom s legyintek, mintha csak éppen szórakozásból jómagam csúzliztam volna a Holdba a csodarakétát ... A házban nem tatarozták, szürkék a falak, mint tegnap, tegnapelőtt, lottón sem nyertem, mégis ó, mégis ünnepibb mniden s nincs kacatom; szakadt holmim is mind csupa érték! Nem szemeteltem az utcán s másként néztem a kedves tisztább szemébe, s tudtam, éreztem, miként zsong bennem s elérhetetlen isten-magasban a technika gyönyörű költeménye...!
