Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-09-06 / 71. szám
‘W*’ Jrabúd Földműves 1959. szeptember 6. Számvetés az országos dal- és táncünnepély után Zseííz — 1959 A már hagyományossá vált Országos Dal- és Táncünnepélyről, az idei zselízi seregszemléről kívánunk szólni, hogy olvasóinkkal együtt mégegyszer felidézhessük az ott szemünk előtt lepergett tarka képeket, a színes táncok, csengő dalok forgatagát. Végiglapozzuk emlékeink füzetét, s a műsorszámok sorrendjében idézgetjük a műsor számokat. Augusztus 22-én, szombaton este a Magyar Népművészeti Együttes az „Ifjú Szívek“ mutatkozott be teljes műsorral. Őket már jól ismerik egész Szlovákiában, sőt az 1959-es Karlové Varyban megrendezett hivatásos együttesek találkozója óta a cseh dolgozók is megismerkedhettek az együttes műsorával. Az „Ifjú Szívek“ műsora a P. 0. Hviezdoslav színházban megtartott első bemutató óta nemcsak kiforrottabbá és érettebbé vált az állandó fellépések alkalmával, hanem új számokkal is gazdagodott. (Például Takács András: „Cigánytánc“ című koerográf iájával.) Vasárnap a népművészeti csoportok, valamint a lovasbandériumok felvonulása után a CSEMADOK érsekújvári énekkarának műsorával nyílott meg az ünnepély. Utánuk a CSEMADOK udvardi tánccsóportja mutatkozott be az „Ünnepi köszöntő“ című tánckompozícióval, melyet Németh Magda tanított be a CSEMADOK megalakulásának 15. évfordulója alkalmából. A szép tér formájú tánc folyamatos egymásutáni pergése fáradhatatlan gyakorlások sikeres eredménye. Hibája a táncnak — ezen azonban könnyen lehetne segíteni, — hogy kissé hosszú. A csicsói együttes Világi Évi „Sárdózás"ával szerepelt. Hornok Erzsébet a CSEMADOK horváti helyi csoportjának tagja „Ihajla ezt a kislányt..." „Haragszom az olyan szóra ...“ című — és más népdalokkal szórakoztatta a közönséget. Az első élénkebb. színfolt az eddig felsorolt számok között a Garammenti Népi együttes „Cigánytánc“-a lett volna, — melyet Nagy Aurélné tanított be — ha ez a tánc kissé hoszszabb. Férfiszólistájuk mozgásával nagyon jól érzékeltette a cigánytáncok jellegzetes fokozottabb vérmérsékletét. Említésre méltó táncszámok voltak még az „Ördöglagzi", mely a tardoskeddi Tóth Margit koreográfiája, az izsai CSEMADOK tánccsoportjának „Varrottas"-a, melyet Veres Erzsébet tanított be. Az izsai táncoslányok nemcsak jó számukkal, hanem érdekes népviseletükkel is nagy feltűnést keltettek. Az „Aratásra készülünk" című táncjáték Tamás Vincéné koreográfiájában szintén hasznos próbálkozás volt. A Felső-csallóközi együttes „Szüreti mulatság"-a és az „Üdvözöljük a Bécsi Világifjúsági Találkozót" című koreográfiák is megérdemelt sikert arattak. Meg kell említenünk még a „Büszke legény“ című tánckompozíciót, mely mind tartalmilag, mind formai szempontból az ünnepély egyik legjobb szólószáma volt. Duba János vérbeli táncos. Megállná a helyét a hivatásos együttesek szólistái között is. A tánc tartalma ötletes, három legény „kitáncolja“ a büszke legényt. Jó lenne azonban változtatni a harmadik leány Pörögnek a táncolok A felvonulás szólójának lépésén, mely még az 1920- as évben Szőllősi Szabó Lajos által komponált Körtánc című magyar műtáncból ered. Ez az úgynevezett „hegyező“. Kár a tánc eredeti szépségét még ezzel az egyetlen műlépéssel is rontani. A tornaijai tánccsoport a gombaszögi dal- és táncünnepély óta sokat javult, s ennek köszönhették, hogy „Vetélkedő" -jüket sokkal pontosabban, fegyelmezettebben adták elöl Azoknál a csoportoknál, melyeknek említését mellőzzük, többé kevésbé ugyanazokat a fentebb említett apró hibákat sorolhatnánk fel. Hosszú a tánckompozíciójuk, s a táncosok minden dalt énekelnek. Az utóbbi csaknem minden csoportnak hibája, éspedig azért, mert fárasztó a táncosoknak, a közönség szempontjából erőltetettnek tűnik és a tánc frisseségét csökkenti. Fájó pont ez, tudjuk, s csak akkor küszöbölhető ki, ha énekkaraink számban és színvonalban a tánccsoportokhoz emelkednek. Addig azt ajánlhatjuk, hogy próbálkozzanak csoportjaink rövidebb tánckompozíciókkal. S végül még annyit: ne tévesszük szem elől, hogy csoportjainktól mindig többet és többet várunk. Együtteseink vezetőinek tudatosítani kell magukban azt, hogy az élet fejlődésének fokozottabb tempója tőlük is egyre jobbat és többet követel. A gombaszögi és a zselízi szemle után kijelenthetjük azt, hogy együtteseink jók, tehetségesek — de ez még nem minden. A tehetséget fejleszteni kell. Ma már megkívánjuk együtteseinktől, hogy munkájukkal segítsék elő dolgozó népünk széles rétegeinek nevelését, hogy minden fellépésük eszmei megnyilvánulás legyen. Ezt azonban azzal a segítséggel, amit úgy szakmai, mint más téren csoportjaink kaptak, nem oldható meg egykönnyen. Művészeti szakembereinktől nagyobb odaadást, az ifjú szakemberektől pedig jó felkészülést várunk a nagy munkára, népművészetünk továbbfejlesztésére, CSEMADOK csoportjaink megsegítésére. Ennek a segítségnek tudatában kifejezhetjük azt a reményünket, hogy a jövő évben lelkes együtteseink még teljesebb, nagyobb művészi élményt nyújtanak majd az országos dal- és táncünnepélyen. Kulturális hírek Megnyílt a XX. velencei nemzetközi filmfesztivál, melyen tizennégy kiválasztott és meghívott filmet vetítenek. A Szovjetunió „Az élet a te kezedben van“ című filmmel, Magyarország az „Álmatlan évek“-kel szerepel. Ezenkívül három olasz, két francia, két amerikai, egy nyugatnémet, egy lengyel, egy japán, egy svéd és egy angol film kerül bemutatásra. A Csehszlovák Néphadsereg Művészegyüttese szeptember elsején kezdte el magyarországi vendégszereplését. A százötven tagú művészgárda a budapesti Központi Tisztiházban tartotta nagysikerű bemutatóját, majd vidéki körútra indult. Még nem kerültek a nyilvánosság elé a töplitzi tó titkai, a CCC berlini filmstúdió már forgatókönyvet Íratott a-témáról. A készülő filmnek ideiglenesen a „Hamispénz akció" címet adták, de lehetséges, hogy végső címe „A 17-es számú birodalmi ügy“ lesz. • . 34 százalékkal kevesebb filmet gyártottak Hollywoodban 1958-ban az előző évinél a televízió okozta kon- KASZA IDA kurrencia miatt. A MATESZ szeptember havi műsorterve Szeptember 6. Szeptember 9. Szeptember 11. Szeptember 12. Szeptember 13. Szeptember 16. Szeptember 17. Szeptember 19. Szeptember 20. Szeptember 23. Szeptember 25. Szeptember 26. Szeptember 27. Szeptember 30. vasárnap Felsőpatony szerda Galánta péntek Diószeg szombat Csúz vasárnap Bős Dunaszerdahely szerda Őgyalla csütörtök Nyitra szombat Nagymegyer vasárnap Nagysáró szerda Bogya péntek Ipolyság szombat Léva vasárnap Zselíz szerda Szene Egy pohár viz Figaró házassága Figaró házassága Ármány és szerelem Bolondos vasárnap Szélvihar Figaró házassága Figaró házassága Szélvihar. Ármány és szerelem Egy pohár víz Figaró házassága Figaró házassága Figaró házassága Szélvihar 20.00 óra 20.00 óra 19.30 óra 19.30 óra 19.30 óra 19.30 óra 20.00 óra 19.30 óra 19.30 óra 19.30 óra 20.00 óra 19.30 óra 19.30 óra 19.30 óra 19.30 óra XVII. Anyám sokáig nem tudott szólni az elérzékenyüléstől, Gyuri öcsémre pislogott könnyei fátyoléból, akire különösen nem hatottak az erdész úr szavai. Aztán összeszedte erejét és az alázat hangján szólt. — Hogyan háláljam meg, igazán nagy szolgálatot tett nekünk a tekintetes úr! Árvát segített tisztes foglalkozásba! — fúlt el egészen az édesanyám hangja. — Semmi az egész, Magyarné aszszony — mondta Rácséi úr. — A fia majd megszolgálja az erdőn. Segítsünk a rászorultaknak, ez az én álláspontom. Háború van. AZ emberek ölik egymást. Legalább mi itthoniak éljünk békességben. Ügy esett nekünk ez a néhány emberséges szó, mint az imádság. Récsei úr óriásra nőtt a szemünkben. Eltávozott szerényen a bejelentés után s mi még órákig éltünk az igézetében. Anyám sóhajjal ismételgette, hogy milyen jó lenne, ha ilyen pártolókkal szaporodna be az ország! Lámpagyújtásig ültünk csendesen a konyhában s valamennyien az édesanyám fellobbantotta képzeletben, hogy most már mindennél bizonyosabb, hogy a szerencse pénze hozzánk gurult, csak okosan éljünk vele. Gyuriban is meggyújthatott valamit a másnapi foglalkoztatás, mert egyre sűrűbben nógatta anyámat a ruhája rendbeszedésére. Nem is kellett kétszer mondani neki a munkát, készítse elő megfelelően az öcsköst a holnapi napra. Fogta az öltönyt, s a hiányzó gombokat sorban rávarrogatta. Én meg beszélgetni kezdtem hangosan a jövővel, hogy és mint leszünk az öcsém keresetével. Az én keresetem havi ötvenkét pengőre rúgott, a Gyurié sem lesz kevesebb, együvé téve meghaladja majd a száz pengőt. — Hát az enyém ? — kérdezte dudolását félbeszakítva anyám. — Ne féljen, magát se hagyom ki a számításból! — Ne is. Nem semmi az enyém. Csépléskor három mázsa búza, árpa is valamennyi a csibéknek és azután is járhatok napszámba a gazdákhoz. — Számolok én mindennel! — Az én keresetem is több lehet — kapcsolódott be végre Gyuri is a tervezgetésbe. És a beszélgetés így haladt tovább. Récsei úr jó reménységet hagyott a házban, amely úgy élesztette észrevehetően az örömünket, mint ahogy a nap éleszti az ágyneműt, ha végigrakják a kerítésen. Púposán, duzzadtan feszítette mellünk a bizakodás. Forró és mindent bearanyozó érzések foglyai lettünk, a legnagyobb ünnepeken szokta hatalmába keríteni az embereket ilyen érzés. Karácsonyra emlékeztetett az esténk, amint csendben és áhítatban ültünk a lámpafénynél egy mennyezetet verő elképzelt karácsonyfa alatt s titokban arra gondoltunk valamenynyien, hogy megszületik a megváltó. Ez a mostani este csupán annyiban tért el a karácsony éjszakájától, hogy csak reménykedve beszélgettünk, vagy reménykedve hallgattunk s nem énekeltük kitárt szívvel a dicséretet: „E mai nap egy kis gyermek, Szűztől született tinéktek“, vagy azt a másikat, hogy „Békesség a földön az embereknek“. Pedig a Gyuri foglalkoztatása valóban békességet hozott és megnyugvást... az apám kedvenc és nagyon szeretett nótájára gyújtottunk rá: Zöld erdőben kakukk madár [szépen szól, Búcsúzik a zöldleve.les bokortól, Én is, én is elbújdosom Itt hagyom a babámat, Valahol a Nagy-Alföldön, Bánatomban beszegődöm [betyárnak. A betyárnak jól van dolga, világa, Erdő mélyén leveles a párnája, Kakukkmadár ébresztgeti, Rákiált az alvóra, Kelj fel betyár, ne aludjál, Éjfél után kettőt ütött az óra. Kinyílt a szívünk, fényben égett az arcunk s többször is elfújtuk az édesapám kedvelt nótáját. Anyámnak különösen kivált a hangja, mélabúsan és lágyan remegett s biztosan kanyargott a melódia csapásain. Mi Gyurival sokszor elvittük volna valamerre a szépen szárnyaló dalt, de ő nem engedte, derekasan kormányozta hangunkat: a kántorunk se különben. Haladtunk szépen egy vonalban, mint a délre úszó darvak s mi sem figyeltünk másra, csak a vezérünkre. Soha azelőtt nem volt ilyen jó hangulat a házunkban. Zsuzsi és Palkó nem győztek csodálkozni rajtunk. Eltátották a szájukat, s nem tudták felfogni, mi történhetett velünk. Máskor a szavunkat is elfojtotta a gond, most meg öblös szájjal fújtuk a nótát és a szemünk fénylőbben ragyogott az esthajnal csillagánál. És a dal szétáradt a konyhában, a képzelet meg útra kélt s elbarangolt a nagyvilágba. Legalábbis az enyém nem érezte jól magát a házban, kószált a híres betyárnóta nyomában, a nagy Alföldön és a Bakony rengetegeiben, amelyet minden ember a nyelvére vesz, ha Sobriról, Savanyúról, vagy Rózsa Sándorról mesél egy-egy izgalmas történetet. Az öregek megemlítik a Bakonyt még a Fülek-környéki Szép Miskával is, mert a betyárokat csak ez a rengeteg őrizhette meg ez. emberek képzeletében. No, de nem sokáig mentem én a Bakony rengetegében, visszakanyarodtam gyorsan a mi erdőnkre és megint azzal a gondolattal dobogtattam meg a szívemet, hogy milyen jó is lenne, ha erdész lehetnék!; Ez a gondolat el is akasztotta bennem a nótát, sűrűn pislogtam a konyhánk sárgás fényébe. Anyám szólított vissza a virággal teleszórt útról. — Mit bámulsz, Bálint? — Magamat nézegetem. — Miben, ha nincs tükör előtted? — rázta meg a vállam és nevetett rajtam. — A szemem tükrében. — Oszt mit látsz magadon? — Zöld ruhát és puskát. — Hol jársz te, fiam? — Az erdőn járok, és most Bogát bácsinak mondogatom, hogy csak pihenjen, ha elfogja a köhögés. — Jaj, te bolond gyerek! Hát min gondolkozol ? — Azon, hogy ha én is erdész lehetnék! — Egyszer se álltasd magad azzal. Oskola kell a zöld ruhához, nem a te parlagon heverő fejed. — Tudom én. — Akkor minek gondolsz olyanra? — Mert az embereket az a hegy csábítja mindig, amelyiket nem mászhatják meg. — Sose rongáld magad, gyermekem. Inkább énekeljünk még valamit No melyiket énekeljük, Bálint? Gyurira pislantottam, de ő már elszenderült a dikón, így hát magam jelentettem be a nótát, az anyámét, s alig tettem célzást a kiválasztott dalra, bele is kezdett szépen s én ballagtam csendesen utána. Szép nóta volt az övé, már az első szakasza is mindennél gyönyörűbb: Ne menj rózsám a tarlóra, Gyenge vagy még a sarlóra. Ha megvágja kis kezedet. Ki süt nékem lágy kenyeret... Hosszan énekeltük aztán édesanyámnak ezt a kedvelt nótáját: ismételgettük, elölről kezdtük, s egészen addig, amíg a lámpa kanócán elfáradt a láng. A petró elfogyott lassan s anyám feleslegesnek tartotta a lámpa újratöltését, elbontotta az ágyat és a legkisebb testvéreimet becipelte a szobába: a dikón érte utói őket az álom. Gyurit is felköltöttük, s bevonultunk mindnyájan a szobába. Lefeküdtünk. Anyám a sötétben még egyre beszélgetett a jövővel, mert nem tudott betelni a Gyuri alkalmazásával. A kereket emlegette, a szerencse forgandó kerekét, amelyre azt mondja a nép, hogy egyszer lefelé, máskor felfelé, s nekünk is igen kedvezően fordult a vasárnappal. Szívesen hallgattam anyámat, s olykor nem restelltem megszakítani szavában, mert a legkisebbek jutottak eszembe. — Ki pesztonkálja holnaptól a gyerekeket? — Viszem őket a tarlóra és eljátszogatnak az árnyékban — mondta anyám. — De este későn tér meg ? — Te hamarább végzel, majd kijősz értük. — Jó, kimegyek. — Megtalálsz a mezőn. — Holnap merre aratnak? — A Gyepűben. Fülemre húztam a takarót, és behúnytam a szemem, vártam az édes álmot, amely először vendégelt meg úgy, hogy teljesnek éreztem az életet és magabiztosnak a helyem az emberek' között. Reggel fáradtan kácmálódtam ki az ágyból Az ajtóból hunyorgattam az időbe, a tiszta napos reggelbe, s a vakító fény a tegnapesti érzéseket éltette tovább bennem. Megsokszorozódott a hitem és magamban biztosan elkönyveltem, hogy életünk nagy fordulópontjához érkeztünk a vasárnappal. Ragyogott a Gyuri szeme is a büszkeségtől. Kapkodta magába az ételt s nógatott engem is az indulásra, 4
