Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-07-05 / 53. szám
y/zätHt* " Földműves 1959. július & Iff házak — új emberek A kulturáltabb életért Otthagyjuk a cigánygödröt! — Ügy mondják ezt a pozsonypüspöki cigányszármazású lakosok, mintha nehéz kő hengerednek le szívükről. Hogyisne, hiszen eddig 3 ezer négyzetméternyi területen, 2i piszkos, egészségtelen mindezt, az emberi élet e fő követelmenyit megkapják. Már készen áll számukra a szerszamjavító műhely, ahol becsületesen dolgozhatnak, s fizetésüket az elvégzett munka arányában kapják. De S ugyanezeket a szavakat mondja van. Még ilyen elégedett sose voltam. Dániel Mihály is, aki az EFSZ legjobb dolgozói közé tartozik. Mosolyog, mikor azt mondja, hogy: — Elmúlt a „régi jó élet“ a gödörA régi viskók a cigánygödörben, meg az új szerszámjavító műhely. Az első a nyomor, a másik a jólét helye. Az új házsor APJA FIA Jánoska rossz fát tett a tűzre. Édesapja megpirongatja: — Ha ilyen neveletlen leszel Jánoska és nem javulsz meg, akkor majd a gyerekeid is ilyen neveletlenek lesznek! A kisfiú odasúgja az öccsének: — Höhö ... Hallottad?... Édesapánk elszólta magát... ribb étet, munka öntudat. Ez várja őket, a cigányokat, akiket a múlt a falu szélére, a gödrökbe szorított, akiktől sajnálták a munkát, akikkel azt akarták elhitetni, hogy ők nem olyan emberek, mint a többiek. Most Sárközy Mihály, aki már az új házban hallgatja zenetanár fia harmonikajátékát, azt mondja: — Ne is említsék énelöttem a gödröt. Még rágondolni sem jó. Örülök, hogy elmúlt az a világ, így jó, ahogy ITALBOLTBAN Két ember beszélget az italboltban:- Tudod komám, az alkohol már nagyon akadályoz a munkában.- Hát akkor mért nem mondasz le a munkáról? Falvaink dolgozó parasztsága nemcsak a kenyérért, a jó termésért indul harcba, a kultúra bástyájának bevételéért is síkraszállt. Mindent megtesz, hogy minél előbb betetőzhessük a kulturális forradalmat, keresi az utat az igazi szocialista kultúra felé. A kulturális alap helyes felhasználásával, a tánccsoportok munkájának megjavításával, a szlovákmagyar testvéri viszony ápolásával — e nemes célért küzd szövetkezeteink, falvaink népe. Ez tükröződik vissza a leveleiből is, melyet szerkesztőségünknek hoz a posta. PAVOL ZACHAR arról ír, hogy a rimaberzétei szövetkezetesek nemcsak a kultúralap rendszeres feltöltésére helyeznek nagy súlyt, hanem arról is gondoskodnak, hogy célszerűen, okosan használják azt fel. Segédeszközöket vásároltak a szövetkezeti munkaiskola részére, minden szövetkezeti tagnak megrendelték a földműves-sajtót és tanulmányutat rendeztek egy kiváló szövetkezetbe, s kirándulásra mentek, hogy megismerjék hazánk szépségeit. De ez még nem minden, a szövetkezetesek gyermekeinek háromhetes ingyenes üdülést biztosítottak, az új kultúrotthonban pedig ifjúsági klubot rendeznek be. Ha ezeket az örvendetes tényeket nézzük, biztosak lehetünk abban, hogy a rimaberzétei szövetkezetesek kultúráltabb életének fejlődése jő kezekben van. TÖTH GYULA perbenyiki levelezőnk a fiatalokat bírálja. Mint levelében Írja a perbenyiki fiatalok a szövetkezet munkájából derekasan kiveszik részüket, lelkiismeretes munkát végeznek, de a közös, színvonalas szórakozásra már nem gondolnak. Elsősorban a CSISZ szervezete a hibás, hogy e munkában élenjáró, s tevékeny Ifjúság — munka után nem találhatja meg az őt megillető helyet, s kulturális színvonaluk nem emelkedhet anyagi jólétük színvonalával egyetemben. Hiába van kultúrotthon, nincs aki szerepeljen benne — hacsak vendég színjátszók nem — hiába a gyönyörű dal- és táncünnepélyek, a perbenyiki fiatalokat nem találhatjuk meg a szépen táncoló, éneklő, boldog kultúrcsoportok között. Nem, az nem igaz, hogy nem tehetségesek; ügyesek a perbenyíkiek. A valóság az, hogy a CSISZ, a CSEMADOK nem fejt ki jó szervező munkát, nem törődik a fiatalokkal, akik annyira még nem öntudatosak, hogy maguk figyelmeztessék e szervezeteket feladatukra. Sürgős orvoslásra van tehát szükség. A CSISZ, a CSEMADOK vegye kezébe a fiatalok irányítását, hogy azok a jól végzett munka után szórakozhassanak, művelődjenek. BELÄNYI JÁNOS levelezőnk az Ipolysági Mezőgazdasági Technikum jó kultúrmunkájáról ír. — Két ízben szerezték meg az elsőséget a járási alkotóversenyen, s Szlovákia mezőgazdasági iskoláinak versenyén a negyedik helyen végeztek. Sorolhatnánk még tovább is sikereiket, de inkább azt áruljuk el, kinek köszönhetik, hogy tánccsoportjuk ilyen jó hírnevet szerzett — 1 írja Belányi elvtárs. Csutora Imre tanár elvtárs fáradságot nem ismerve tanította a fiatalokat. Nagy Lászlót, Kohút Andrást, Szendrei Zoltánt, Sági Mártát, László Ferencet, Dudás Terézt, Németh Annát és a többieket, hogy mind eredményesebbé tegye e nemes munkát. — Köszönet, elismerés illeti önfeláldozásáért. NY1TRÄRÖL MÁRTONVÖLGYI elvtárs küldött levelet. Peter Karvaá, fiatal drámaírónk művének, az Éjféli misé-nek nagysikerű bemutatójáról számol be írásában. A fiatalok színpada rendezésében került előadásra a klerofasiszta állam erkölcseit bemutató Éjféli mise. Az előadáson megjelent a szerző is, akit a közönség a színészekkel együtt hosszasan ünnepelt. JÁN SÄDEL a királyhelmecl járás azon törekvéséről számol be, mellyel közel akarják egymáshoz hozni a szlovák és magyar dolgozókat. Többek között arról Ír, hogy a járás kulturális dolgozói a falvakon szlovák nyelvtanfolyamokat szerveznek és saját maguk is elsajátítják mind a két nyelvet, hogy közvetlenebbé tegyék a néppel való kapcsolatot, s elmélyítsék népeink barátságát. Schiller születésének 200. évfordulója alkalmából a Jénai Egyetem — ahol Schiller 1789-től 1799-ig mint történelemtanár működött, — nagyszabású ünnepségeket rendez. ☆ Olasz-jugoszláv koprodukcióban filmét szándékoznak készíteni Petőfi Sándot Az apostol című verses elbeszélése alapján. VIII. Rám is mérte a büntetését szigorúan. Napokig nem engedett a mesterhez s ha estelente eszébe jutott a részegségem, hát dühösen kifakadva sírta1- Apád se kezdte ilyen korán! Mi lesz belőled, ha már most elkezded? Mi lesz a testvéreiddel, Magdussal és Palkóval? Gyurit nem számítom, mert ő már dolgozhat, ha akad munka neki való! Az apám háromlábú székén szenvedtem el feddő szavait. Védekezni nem nagyon védekeztem, az igazsággal nem jó szembeszállni. Inkább azon gondolkoztam, hogyan tehetném jóvá az én nagy hibámat' De nem lehetett azt másképpen jóvátenni, csak úgy. ha visszamegyek Fenyő bácsihoz, kitanulom a mesterséget és akárhova vigyen is magával, mindig a magam lábán jövök haza. Anyámat azonban nagyon felpaprikázta ez a szándékom és hajtogatta határozottan a magáét: — Míg én élek, oda nem mégy! Soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha olyan részegségre szoknál, mint apád. A sírban sem feküdnék nyugodtan. Makacs volt és hajlíthatatlan. Meg sem kíséreltem az ellenkezését. Ráhagytam a napokra a jövendőt, döntsék el azok, mester lesz-e belőlem, vagy ország-világ csavargója. A ház körül ólálkodtam, meg gályát húztam be az erdőről és felapróztam a tuskón. Meg a testvéreimet pesztonkáltam, Magdust és Palkót. Kedvében jártam anyámnak, hogy felejtse minél élőbb a vétkemet. Négy-öt nap telt el lógással, pesztonkálással és buzgó segédkezéssel s az ötödik nap estéjén azt mondta anyám: — No fiam, mi legyen veled? — Édesanyámra bízom! — feleltem illedelmesen. — Elmennél Forgácsékhoz? Komenciós cseléd búzát kap és pénzt is, ruhát is ... — Az legyen az utolsó — vetettem gondolatomat az anyámhoz. — Pádig nem lenne ott rossz helyed! — Nyugtával dicsérjük csak a napot — éltem az öregebbek eszével. — Te hová mennél legszívesebben? — Nem nehéz kitalálni. — Mondjad hát! — Fenyő bácsihoz. A mesterem említése eltömte a szavak forrását anyámban. A Palkó nadrágját tartotta az ölében s most nem bóbiskolt egyet sem. Egész este a munkájára nézett és egy álló éjszaka szaladt el, s én reggel is úgy találtam elgondolkozva a széken. A kis nadrágocska beleragadt a kötényébe, s nekem úgy tűnt, mintha a tegnap esti kijelentésemre most emelné fel fejét a válaszával. — Eridj, ha mesterségbe kezdtél! Átöleltem a nyakát és szorongat-, tam örömömben, hogy szívem szerint döntött s azon a reggelen mindjárt fel is öltöttem munkaruhámat és boldogan koslattam a mesteremhez. Mint mindig ezek előtt, ezúttal is az udvaron találtam. Szecskavágó motort javított nagy igyekezettel. A szerszámok a kút körül sorakoztak, a bicikli kerekei meg a falhoz dőlve várakoztak, nem változott semmi, minden a szokott helyén volt. Fenyő bácsi a motor mellett guggolt és nagyon gondolkodóba ejtette a javítása, mert csak akkor szólalt meg, amikor mellé kuporodtam. — No, kijózanodtál? — mondta és a motor berendezésére nézett. — Ki végre. — Nagyon beittál, ha öt napig fújtad ki magadból — vetette nekem, de a gyertyára mosolyogva. — Hát volt miből. — Azt meghiszem ... Érdekes, én akármennyit is iszok, egy éjszaka kialszom. — Szokni kell. — No hisz. de azért szólhattál volna akkor, hogy elmégy. Hirtelen kellett a friss levegő. — Én megértelek. Sárikának lett volna kellemetlen, ha valaki ránk nyitja az ajtót. Sütött az arcom, hogy a mester Sárát említette. De nem vette észre a pirulásom, el volt foglalva a motor bajával. Én meg nem hívtam fel magamra a figyelmét, adogattam kezébe a csavarhúzót, meg a kalapácsot, s a gyertyát már én vettem kezelésbe, letörölgettem róla az olajat, s szétszedtem darabokra, mert nem adta rendesen gyújtáshoz a szikrát. Dolgoztunk aztán rendesen, mintha semmi sem történt volna. És magától értetődően csak délután kettőig, mert estéiig ezután is a kocsmában kerestük elfoglaltságunkat. Mondanom sem kellene, hogy a parasztok a legtöbbet szenvedtek ezekben a napokban. A fű száraz volt és erős szálú, a kasza nem fogta. A falunkat félkaréban ölelő rétről állandóan kaszaverés, kaszafenés hallatszott. Izzadtak, verejtékeztek az emberek, mi meg délutánonként a kocsmában vidultunk, mert Fenyő bácsi a csete-paté után sem eresztett haza, kísérnem kellett Sárához. Igaz, nem is vonakodtam, egyszer sem kérettem magam, mentem örömest, hajtott a kíváncsiság. Egyre jobban érdekelt a mesterem széptevése, ha annak lehetett még nevezni egyáltalán. Mert nagyon keveset sugdolóztak már és nem néztek farkasszemet, hanem mindenféle butaságokról sugdolózták, beszélgettek. A régebbi pírnak nyoma sem volt a Sára arcán, akkor vetett lángot a bőre, ha pillantása az enyémmel találkozott, s ennek az okát végképp nem értettem. Elfogott gyakran az unalom, nem tudtam mit csinálni a kocsmában, a féldecis poharakhoz nyulogattam, mert a mester megtartotta továbbra is a jó szokását, a magáé mellé nekem is rendelt. Ha aztán vendégek jöttek, ellépegetett a söntéstől és a poharát hozzákoccantotta az enyémhez. A vendégek persze mind sűrűbben nyitottak be. A falunk forgalmas útvonalon feküdt, hol fuvarosok, hol soffőrök oltották el szomjukat. Némelyik fiatalabb gépkocsivezető le Is könyökölt a pultra és rá-rá sandított Sárára, beszélgetett vele. A lány nem igyekezett kiseperni őket a gyors felszolgálással, mint kezdetben, ráérősen méregette ki a porciókat. Ismétlem, elszürkültek egészen ezek a kocsmai délutánok, este váltak színesebbé, amikor lehajtottam fejem a párnára. A hét vége, a szombati nap volt érdekesebb. Ilyenkor derűsen, játékosan incselkedtek egymással és bevonultak a szobába is. Nem sokáig tartózkodtak benn, jöttek vissza mindjárt, s a Sára szeme olyan volt, mint az ablak tiszta üvege, ha rálehelnek. Természetesnek vettem, hogy délelőttönként tanulom a szakmát, délutánonként pedig Sárához megyek és koccintgatok a mesteremmel. Nem ártott meg a pálinka. Csak éreztem, hogy ittam. Megérezte persze édesanyám is. Estéről estére megtette, hogy az arcába huhokoltatott. És én nevetve tettem eleget a kívánságának. Tántorogtam, hajlongtam előtte. Színleltem a berúgottat, és elfogadtam szó nélkül a pofonjait, amelyeket elég szaporán osztogatott. Nem tudom mi szállt belém, de nem fájt az ütése, a veszekedése se használt. Csak a könnyei látottak meg valamelyest, de reggelre azt is elfelejtettem, mentem Fenyő bácsihoz, nem választhatott el már tőle senki, semmi. Reggelente többször utamat állta anyám, da én mindannyiszor félre toltam és mentem. Húzott a pálinka, csábított a koccintás és az egész uras tempó a kocsmában. Már ott tartottam, hogy délutánonként nem a mesterem szólt nekem, hanem én neki, hogy menjünk. Megváltozott bennem minden, egyre ritkábban dédelgettem azt a gondolatot, hogy biztos támasza leszek a családnak és főként édesanyámnak. A kevéske tanulással és a rengeteg ivással voltam elfoglalva. Büszkeséggel töltött el, hogy a mesterem velem iszik. Nagy fiú vagyok, nagyobb mint a paraszt gyerekek. Azok a ló vagy az ökör faránál gubbasztanak és kaszálnak, takarnak reggeltől estig, egész nap túrják a mezőt, én viszont csak délig dolgozom. Délután fütyülök, dudorászok a kocsmában, Sárára forgatom a tekintetemet. ,4 4____ ben, de egyáltalán nem kár érte. Oj házam van, szépen keresek. Van miből enni, ruházkodni. így válik jobbá Rigó Eerenc, Dániel János meg a többi cigány származású ember élete, így lesz most már az 1300 pozsonypüspöki cigány teljesértékű állampolgára csehszlovák hazánknak, így válik valósággá a kulturális forradalom, szocialista építésünk betetőzésének egyik fontos szakasza. Mészáros György, Pozsonypüspöki viskóban éltek több mint négyszázán. Most pedig államunk gondoskodása folytán a HNB segítségével gyönyörű új lakásokat kapnak. Világos, tágas szobák, száraz falak ... Nem lesz többé térdigérö sár, büdös pocsolyák, mint a gödörben ... Egészség, embenyitva áll előttük a szövetkezet kapuja is, ha a mezőgazdaságban kívánnak dolgozni, ott is szívesen fogadják őket. Mit szólnak ehhez ők,- maguk? Hogyan értékelik államunk erőfeszítését, mely az 6 jólétük biztosítása felé irányul?
