Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-08-19 / 66. szám
1959. augusztus 19. VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 263 Pusztítsuk, vagy kíméljük a hangyákat? Ifjúságunk közkedvelt politechnikai folyóiratának egyik számában egy érdekes cikk azt ajánlja, hogy kíméljük a hangyákat és telepítsünk át egész hangyabolyokat kertünkbe. Mivel én tavasztól őszig évek során át sokat küzdöttem ellenük és kíméletlenül pusztítottam őket ahol csak értem, most emiatt csaknem lelkiismeretfurdalás emészt, ezért kérem gyümölcstermesztő olvasóimat, hogy döntsék el, helyesen jártam-e el, hogy kegyetlenül irtottam e páratlan szorgalmú, okos állatkákat. Mint kishivatalnok sokat forgolódtam szőlőm és gyümölcsfáim körül, mivel a kis földből minél jobbat és többet akartam családom részére kitermelni. Sokoldalú tevékenységet folytattam és idővel nagy gyakorlatra tettem szert; s mivel a föld, a növény nagyon meghálálja a vele való törődést, kedvemet is leltem benne. Most csak a hangyákkal kapcsolatos tapasztalataimról szólok. Március elején még alig zöldellt ki az őszibarack, de ágain már megindult a hangyák sétagyakorlata. A kibontakozó leveleken pihenőt tartottak. Napról-napra szaporodott a számuk és fokozódót sürgölődésük üteme. A második héten a levelek erezete mentén sűrű, látszólag mozdulatlan zöld kinövés keletkezett. A levelek fényleni kezdtek, mintha ritka mézzel kenték volna be és a legyek százai rajzottak felettük. Szokatlan munka folyt itt, lelkes, ütemes. A hangyák szakadatlan sora jött-ment. A zöld kinövés mögött már tisztán láthatók voltak a csaknem mozdulatlan zöld levéltetvek. A hangyák rövid időre megálltak, folyton mozgó csápjaikkal cirógatták a levéltetvek hátát, ezek pedig kéjes izgalmukban mézharmatot izzadtak ki hátsó részükön. Ezt szívták fel a hangyák és egyre intenzívebb munkára kényszerítették fejőstehénkéiket. Eleinte nem tudtam, hogy milyen nagy'kár származik ebből az érdekes együttműködésből, de miután ez a művelet belenyúlt a nyárba, amikor érni kezdett a gyümölcs és láttam, hogy ezt koromszerü bevonat csúfítja, és a fákon nem érik be rendesen a gyümölcs, felismertem ennek komoly következményét. Először a zöld levéltetvek ellen próbálkoztam védekezni permetezéssel. A leghatásosabb szert, a nikotin nyers kivonatát itthon nem lehetett beszerezni. Más szerek nem voltak eléggé hatásosak, és gyakran meg kellett ismételni a védekezést. Legeredményesebben úgy védekeztem, hogy a megtámadott ágak végeit belemártottam az oldattal telt fazékba. A levéltetvek ezrei megmerevedtek, de a levelekről lecsurgó lé elcsúfította a gyümölcsöt is. A levéltetvek irtásában eredményesen segítettek a hétpettyes katiéabogár lárvái és a fülbemászók is. Amikor megtudtam, hogy a levéltetvek nem repüléssel lepik el a fákat, hanem a bolyokban rejtegetett tojásaikat hordják fel a hangyák a levelek fonákjára, ezután minden erőmet a hangyák rendszeres irtására fordítottam. Megfigyeltem, hogy a fácskától merre visz az útjuk. A kijárt utacskák pontosan a földalatti lakhelyükhöz vezettek. Kiástam a hangya bolyokat és alig győztem széttaposni a sokszáz fejér hangyatojást (ma már tudom, hogy ezek a lárvák, a tojások szabad szemmel nem láthatók), mert a hangyák hihetetlen gyorsasággal és kitartással igyekeznek elrejteni ivadékukat. Ez az önfeláldozó, megfontolt munka bámulatba ejtett, de a siker érdekében arra kényszerftett, hogy tyúkjainkat is segítségül hívjam. Ezek alapos munkát végeztek. A biztonság kedvéért ettől kezdve már kora tavasszal, mindjárt a levélfodrosodás elleni téli permetezés után ragasztós papírövet tekertem a fák törzsére háromarasznyi magasságban a földtől. A ragaszt meg kellett ismételni egyrészt azért, mert mindig akadtak önfeláldozó hangyák, amelyek megkísérelték túljutni az akadályon. Természetesen beleragadtak és kimúltak, de rajtuk át mások feljebb jutottak, s így néhány milliméter széles hid épült a ragasz felett. A többi hangya ezen keresztül akadálytalanul elérte a magaslati mézharmattelepet. Aztán be is száradt a ragasz, vagy éjjeli lepkerajok lepték el. Egyszer azonban még nagyobb meglepetés ért, nemsokára a ragasz felújítása után. Az egyik fa felett iégyrajzást vettem észre. Közelebb léptem és elcsodálkoztam, hogy a fán élénk korzózás folyik, holott a ragaszon nincsen híd. Követtem a lefelé igyekvő hangyák útját. Több megszokásból a ragaszövig sietett, ott azonban megtorpant és viszszafordult. Akadtak közöttük elszántabbak is, amelyek levetették magukat a magasból és sietve mentek haza. A legtöbbjük azonban észbekapott, visszaemlékezett, merre jött, és az egyik vezérág felé igyekezett. Egy szőlőkaró a széltől meglazult és hozzáért a vezérág egy hajtásához. Megvolt az összeköttetés a hangyaboly és a mézharmatgyár között. Szinte elképzelhetetlen, hogy mennyi keresésbe, fáradságba került e kis, esz-Jan Evngelista Purkyné, a cseh orvostudomány nagy alakja világszerte elismert eredményekkel gazdagította a természettudomány különböző ágait. Azt azonban ma már kevesen tudják, milyen nagy figyelmet szentelt a mezőgazdaság kérdéseinek. Pedig elég lenne fellapozni Purkyné „Ziva“ című folyóiratát és megállapíthatnék, hogy a korabeli lapok közül a legtöbb helyet biztosított a felvitelen állatoknak ezt az egyetlen, szokatlan összeköttetést megtalálni. Ügy gondolom, hogy az egyik felderítő véletlenül ráakadt, aztán csápjával addig hadonázott hangyamódra a többi feje körül, míg végre megmagyarázta az új utat a biztos zsákmány felé. Talán valami hallást pótló szervük is van. Erre szintén ez alkalommal jöttem rá. Az érintkezés a karó és az ág között nem volt szoros, néha csak egy levél ért hozzá a karóhoz és a legkisebb szélben ez is elmozdult. A közlekedés mindkét irányban elég élénk volt s én kíváncsi voltam, vájjon torlódás esetén hogyan fognak viselkedni a hangyák. Megráztam a fát, erre nem reagáltak."Megkopogtattam pálcikával, s erre meggyorsult mozgásuk. Eszeveszett futkározás keletkezett, amikor egy hangyát hozzászorítottam az ághoz, maid néhányat agyonnyomtam. A vészjelt valószínűleg nyomban mind észlelte, mert a legyorsabb módon igyekezett elhagyni a halálos veszély helyét. Ebből a magasságból azonban egy sem vetette le magát, hanem egymás hegyén-hátán hagyták el a fát. Ha a szél elhajlította a levelet, belekapaszkodtak abba a társukba, amely melső lábaival már elérte a karót Néhány perc alatt mind elhagyta a fát. Szép, hasznos tudomány a biológia és érdekes szórakozást nyújt az apró állatok életmcgnyilvánulásainak figyelése, de ne hozzunk hangyákat házunk tájára. Megfigyeltem egy kerti házban a tornácon, a padló résein, de a hálószoba ablakdeszkái között Is olyan hangyarajzást, hogy a lakók alig tudtak, védekezni ellenük. Ez minden eső előtt megismétlődet néhányszor. Időjósnak tehát jók a hangyák, de megosztani velük a lakóhelyet mégsem ajánlatos. Id. Acsay Lajos (Nyitra) lágosult mezőgazdasági módszerek népszerűsítésének. Tudományos kutatásai során különösen a tojás képződésével és összetételével foglalkozott, ami később igen nagy segítséget jelentett a mezőgazdasági szaktudománynak. Latin nyelvű művében (Symbolae ad ovi avium históriám ante incubinatfonem) feltárt minden alapvető dolgot, amit a tojásról és képződéséről meg iehetett tudni Cseh nyelvű munkájában (O vytvorení vajec uvnitr tela slepiclho) rövidesen a tojás tartósításáról és a mesterséges keltetés szempontjából vett helyes kezeléséről ír. Ismét Purkyné az, aki népszerű folyóiratában cikkével (Umélé líhnutí vajec strojem pana Nováka v Praze)' figyelmeztet a prágai Orsolya-házban kiállított csirke-keltetőgépre s a kiállítás megtekintését ajánlja. Valószínű, hogy egy időben maga Purkyné is élénken foglalkozott a csirke fejlődésével és a tojáskeltetéssel. Az orvos és termésezttudós Purkyné a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozó tant tudománynak tartotta, — a fejlődés akkori állásához mérten — elsősorban gyakorlott tudománynak. Purkyné egész tudományos és népszerűsítő munkássága folyamán az elmélet és gyakorlat legszorosabb összekapcsolására, mint a leghelyesebb és leghatékonyabb útra ösztönöz. (s?9y) Egy orvostudós és a mezőgazdaság kérdései
