Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)

1959-02-08 / 11. szám

\fraO-aci

Földműves

1959. február S

25 évvel ezelőtt, 1934. február 8-án halt meg Móra Ferenc író, aki elbeszéléseiben, regényeiben őszinte melegséggel és szeretettel írt a parasztemberekről, s meséiben a gyermeki lélek minden szépsége, jósága megszólalt. Egész életét a falusi emberek nevelésének, boldoggá tételének szentelte, mint maga is mondta: Azt akarom, hogy ne legyen szegény ember meg gazdag ember, csak ember legyen.

MÓRA FERENC:

A SZÁNKÓ

Kegyetlen hideg tél volt, azóta sem tudok hozzá foghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt s ami a legnagyobb baj volt; a jégcsap se esett le.

Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hő volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt, minthogy hópalotában lakott volna. Nem is fagyott el se keze, se lába, mint nekünk.

összenéztünk Jánoskával s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát.

Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk, mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék húzták őket.

Ekkor énnekem egy gondolatom támadt:

— Jánoska, van egy hatosod?

— Volt tavaly, de labdát vettem rajta.

— Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna egy hatosod, nekem is, vennénk rajta szánkót.

Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert segítettéin neki kivinni a csizmákat a piacra, Jánoska meg eladta a labdáját, meg a márványgolyóját, meg a bicskáját a molnárinasnak.

Délután elmentünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát. A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyaLegkülönb mulatság mégiscsak a szánkózás volt. Szomszédunkban lakott a bíró. A bíró csináltatott a fiainak olyan szánkót, hogy annál szebb még nem volt a világon. Még most is sokszor álmodom vele így tél idején. Körisfából volt a talpa, diófából a karja, az ülése lószőr-vánkos, beterítve bársonyposztőval, a lábtakaróján bolyhos szőnyeg. Be volt festve az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt.

Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak húzatni akarta magát. Engem fogtak be, meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát.

— Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne — bíztattak a táró fiai.

Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy hozzáférhettünk a szánkóhoz Gyuri, Pali elnyújtózkodtak nagyurasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett a nyomunkba aztán. Meg se álltunk az ötödik fordulóig, ott is csak lélekzetet venni.

Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan lógatta a fejét, mint egy igazi lő. Meg is kérdezte tőle a kisebbik gazdánk, a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot?

— Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba — motyogta félősen Jánoska —, csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig!

Bíró Gyuri nevetve csörditette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát:

— Mást nem kívánnál, kis rongyos ? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a szánkót, mint a tied.

Pali még jobban rákiáltott:

— Örülj, hogy húzhatod. Gyi, Szellő, gyi Bogár!

lult deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt ráerősítettük a láda két oldalára. Megvolt a szánkó.

Biz az nem egészen olyan volt, mint a bíró fiaié, de éppúgy csúszott.

Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni a másik szánkó miatt.

Hanem az udvar kicsi ; volt. Megegyeztünk, hogy kimegyünk a falu végére, ahol senki se lát. Közökön, zig-zúg Utcákon bújkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a bíró fiaival. Fújt a szél kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a hayat, de nem törődtünk vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jő lesz szánkóba ülni. Először Jánoska ül bele, én elhúzom a kis erdőig, ő meg engem vissza. Jaj, istenem, de jó lesz!

Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg koldusasszonyé. Rogyott kis szalmás kunyhó, csupa dér még az ajtőkilincs is. A Kati néni kutyája, a szegény Morzsa, ott nyöszörgött a küszöbön.

— Megállj, Ferkó — mondja Jánoska —, eresszük be ezt a szegény kutyát, mert megveszi idekint az isten hidege. Az öregasszony bizonyosan alszik.

Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előre.

Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült orcával, dideregve vékony kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is kivirágozta a dér.

— Nem égett ebben a tűz, leikeim, már három nap óta. Sem egy marék

szalmám, sem egy gyújtat fám. Majd megfagyok, leikeim — sóhajtozott az öregasszony.

Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment, csattogott, pattogott odakint: fölvágta tűzrevalónak a szánkót.

Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kunyhóban. Égett a szánkó. A mi szánkónk, amelyikbe egyszer se ültünk bele.

A szánkódarabok piros lángja hoszszú csíkokban táncolt a falon, amely mintha sírt volna örömében, ahogy a dér leolvadt róla. Az öreg koldusasszony orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránkvetette háládatos tekintetét, a mi szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jól esik repülni, de nem tudják, milyen jól esik jót tenni a szegényekkel.

Ahol helyesen értelmezik

A tornaijai járás szövetkezeteiben a napokban tárgyalják meg a kongresszusi vitaanyag harmadik részét.

Arról, hogy a szövetkezeti tagok teljes felelősséggel foglalkoznak e nagyjelentőségű vitával, a királyi szövetkezet által megrendezett gyűlés tanúskodik, melyen 130 személy vett részt.

A felszólalók a továbbképzés fontosságáról, a gépek kihasználásáról, a község szépítéséről beszéltek.

Hogy a szavakat tett követi, a királyiak azt is bebizonyították, 17 ezer korona értékű kötelezettségvállalást tettek — ugyanis elhatározták, hogy a község közepén parkét létesítenek, az utakat körülültetik fával, s berendeznek egy egészségügyi szobát, s a szövetkezet vesz egy filmvetítőt. Két szövetkezeti tagot elküldenek mezőgazdasági mesteriskolába, egyet pedig mezőgazdasági főiskolára.

Ezekből a határozatokból kitűnik, hogy a királyiak helyesen értelmezik a vitaanyagot; így is van ez rendjén. -th-KÉNYELMES MEGOLDÁS

Az anya rászól a kis Ilonkára.

— Tíz óra elmúlt és te még mindig az ágyban vagy? Kelj fel rögtön és szégyellő magad!

— Édesanyám, engedd meg nekem, hogy itt az ágyban szégyelljem magam.

AZ ÁLMATLAN EMBER

Na, megfogadta a tanácsomat és számolt addig magában, amíg el nem aludt?

Igen. 1 654 986-ig számoltam.

És akkor elaludt?

Dehogy! Meg virradt és felkeltem.

Nevessünk

A CSAVAROSESZÜ LACI

Laci moziba szeretne menni.

— Kérd meg édesapádat — mondja némi fenntartással az anyja.

— Kérd meg inkább te — felelte Laci — hiszen te régebb idő óta ismered.

CSONTOS VILMOS:

Tragédia a Csaradon

Ropog a hó, ketten ropogtatják,

“ gyűjjék sógor, - egymást így bíztatják. Éjfélre jár, s mennek találomra, Közelednek a Csárad laposra.

Válluk, karjuk nehéz terhet érez,

Hosszú az út innét Perőcsényhez,

Jó kisüstöst főznek nekik ottan,

Az lötyög két kövér demizsonban.

— Gyűjjék sógor, Pécsi sógor erre.

Nem lehet már az a falu messze,

Itt kanyarog át a Béli útja,

Hazaérünk rövid óra múlva.- Csenki sógor álljunk meg egy percre, Itt az üveg, ez gyújt majd tüzesre.- Igaza van Pécsi sógor kendnek,

S nagyot isznak, — nótába is kezdnek.- Pécsi sógor, hideg a föld nagyon, Álljon talpra, megdermed a havon.- Még egy kortyot — kívánja a vérem,

S menjen sógor, majd csak utolérem.- Csenki sógor, haza ért kend, mondja, Hol az uram, vezessen a nyomra!- Fáradt volt, a Csáradon elhagytam,

Én ballagtam, mert fázott a talpam.

Esik a hó, sűrűn esik másnap,

Pécsi sógorra hiába várnak,

A Csáradon lel rá felesége,- Üres üveg van dermedt kezébe’.

Hazánkban már hagyománnyá vált, hogy a téli időszakban megrendezik az orosz nyelvtanfolyamokat. Szlovákiában most összesen 40 ezer dolgozó látogatja e tanfolyamokat, ahol legjobb barátaink nyelvét tanulják meg. A pőstyéni járásban nagyon szép eredményeket érnek el az orosz nyelv tanulásában. Több mint 500 szövetkezeti tag, magángazda, értelmiségi dolgozó veszi kezébe esténként a könyvet. Krakovanyban 15 látogatója van az orosz nyelvtanfolyamnak. Anna Horanská tanítónő türelmesen magyaráz és ellenőrzi, jól értették-e meg tanulói a legjobb barátaink nyelvének rejtelmeit.

^□cannua'^aüaaDaDamixoxjuLJixojannoaxiODDoatioQaDan

Egyre növekszik azoknak a száma,

akik felemelik a művelődés fáklyáját

Soha nem érkezett szerkesztőségünkbe annyi levél, híradás a falu kulturális életéről, mint azóta, hogy kiadták a szövetkezeti kongresszus vitaanyagának harmadik részét.

Minden ember érzi e felemelő, nemes feladat fontosságát, s le tudja mérni a szocialista kultúrforradalom betetőzésének jelentőségét.

Van ahol még csak színdarabokat tanulnak, más helyen már érdekkörök alakulnak, énekelnek, olvasnak, televíziót vásárolnak, s olyan helyen, ahol eddig még rádió is csak elvétve szólt, kultúrotthont építenek, távolbalátót vásárolnak. Minden falut, szövetkezetét, a fiatalokat, öregeket egyaránt áthat az alkotás láza: megteremteni a művelt falut. Néhol még csak az első lépéseket próbálgatják, de már sokhelyen túl vannak a nehezén.

Levelezőink írása a tükör, a térkép, melyből szemünk elé tárul, hol milyen magasra emelték már a művelődés, a kultúra fáklyáját. Olvasóink elé tárjuk, hogy tanuljanak, okuljanak belőle, s csatlakozzanak ők is a kultúra harcosainak egyre növekvő táborához.

Krajcsovics Ferdlnánd Galántáról a

következőket írja:

Pár nappal ezelőtt Hodin a szövetkezet gyűlést tartott, melyen megvitatásra került az EFSZ-ek IV. kongresszusának harmadik vitaanyaga, a falu kultúrforradalmának betetőzéséről. A tárgyalás során egy pillanatra megálltak, s összehasonlították a falu egykori és mostani kultúráját.

Sokat beszéltek arról, hogy valaha a paraszt csak dolgozott, kirándulni, szórakozni csak az urak jártak. Ma? 1957-ben a hódi EFSZ tagjai kirándultak a Magas Tátrába. Öt napot töltöttek a gyönyörű hegyekben. Tavaly körülutazták Szlovákiát. Ellátogattak Betlérre, az árvái vízierőműhöz, Lőcsére, Besztercebányára, Bojnicére, a Demanovai cseppkőbarlanghoz, Moravába. Ebben az évben a cseh országrészbe látogatnak el. Gondoskodnak arról is, hogy munka közben se unatkozzanak. Az istállókba vezetékes rádiót szerelnek, s így az állatgondozók reggelenként meghallgathatják a híreket, zene mellett dolgozhatnak. Nem felejtkeznek meg a testnevelésről sem. Tavaly megalakult a Druzstevník sportegyesület, amely most bekapcsolódik a Spartakiádba. A gyakorlatokra már eddig harminckét szövetkezeti tag jelentkezett, s ezek közül 16 asszony. A szövetkezetesek oktatását, szakképzettségét is szorgalmazzák, s az a céljuk, hogy minden egyes szövetkezeti tag a lehető legmagasabb tudással rendelkezzen.

Termékeny talajra talált a kultúrmunka magja Hodin, az ő feladatuk az is, hogy e szép kezdetnek méltó folytatása legyen.

Az érsekújvári CSEMADOK járási titkára a szímői CSEMADOK munkáját dicséri.

— Üjabban művelődési estek rendezését tűzték ki célul, hogy a falu dolgozóival megismertessék a tudományos világnézetet, a tudomány és technika vízmányait. A színművek bemutatása mellett így szeretnék emelni a falu műveltségének színvonalát, a dolgozók tudását. Örvendetes dolog ez Szímőn — írja — ahol valaha a fiatalok csak verekedéssel „szórakoztak“. Most már nyugodtan mondhatjuk; becsukták a bicskát, s kinyitották a könyvet. De még itt sem álltak'meg, már a művelődési esteknél tartanak. Csak így tovább szímöiek!

— Hosszú hallgatás után a málasi ifjúság is bemutatkozott - írja Öbert János málasi levelezőnk.

Január 22-én és 23-án bemutatták a „Gyengébb nem“ című színművet. Annak ellenére, hogy még csak kezdők ezen a téren, kiérdemelték a nézők szűnni nem akaró tapsát. Minden egyes szereplőt dicséret illeti, hogy Abonyi igazgató és Drappan Tibor vezetése, tanítása mellett ilyen jól megállták helyüket. Sáfár József, Václav Mária, Pavlovics Jenő, Bóna József mind-mind jól játszott.

— Nem elégedhetünk meg csupán ennyivel, — hangsúlyozza a levélíró — ha nincs is kultúrotthonunk, ha ma még a moziteremben játszunk is, többet kell tennünk, fel kell emelnünk falunk kultúrájának színvonalát.

Igen, sok tennivaló vár még a málasiakra. De ha a színjátszásban kezdeményezők, azok lesznek a kultúrotthon építésében is, a többi munkában is. Ezt elvárjuk tőlük!

Pongrácz Gábor mihályfai levelezőnk egy várkonyi vidám estről számol be levelében.

— A dunaszerdahelyi ÁG összes részlege vidám műsoros estet rendezett Várkonyon. Volt ott minden. Ének, tánc, jelenet, tréfa, zeneszám. A közönség alig győzte hallgatni és nézni. Különösen a felsőpatonyiak, várkonyiak és a vásárútiak műsorszáméit tapsolták és fogadták nagy tetszéssel. Mivel a vidám est műsorszámai díjazva voltak, mindenki igyekezett kitenni magáért. A pálmát az ÁG felsőpatonyi részlegének dolgozói nyerték el.

Ha Így folytatják az ÁG kultúrmunkásai, mindenhol dicséröleg fognak róluk megemlékezni, s szívesen mennek majd kultúrestjeikre.

A vágsellyei CSEMADOK járási vezetőségéről Pásztor Ferenc küldött hozzánk levelet. Megírja, hogyan gondoskodnak arról, hogy műsorpolitikájukkal hozzájáruljanak a szocialista nagyüzemi termelés fejlesztéséhez. — Olyan színműveket tanulnak be a helyi színjátszócsoportok, melyek elősegítik a falvak szocializálását — írja. Játsszák a Húsz év után-t, az Éles Marika mennyasszonyi fátylá-t, a Kincskeresőket. Minden erőnkkel azon igyekszünk, hogy megneyrjük a fiatalokat a mezőgazdaság számára. Még sok a tennivalónk, hiszen járásunk szövetkezeteseinek átlagos életkora 60 év. Reméljük azonban, fáradozásaink sikerrel járnak majd. s ifjúságunk megérti, mi a feladata. -et

4_________