Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-05-24 / 41. szám
4 'sfratHwl Földműves 1959. május 24. Jó! sikerűit vitaest Az emberek csoportokba verődve mentek a paláríkovói kultúrházba. Hogyisne, mikor a Szovjet Barátok Szövetségének helyi csoportja tartotta évzáró vitáját, ahol a jömüsoron kívül nagyon érdekes és hasznos beszámolót tartották azok a dolgozóié, akik részt vettek a Szovjetunióban tett körutazáson, ahonnan gazdag tapasztalatokkal tértek vissza. Az érdekes beszámoló után remek műsoros est következett a nyolcéves középiskola és — ami újdonságszámba megy - a cigányok közreműködésével. A helyi tanítói kar segítségével eredeti cigánytáncokat és dalokat adtak elő, melynek olyan nagy volt a sikere, hogy a közönség többszörös tapsviharral köszönte meg a műsort abban a reményben, hogy most már gyakrabban lesz részük az ilyen szórakozásban. Mindenkit meghatott, hogy a cigányszármazású lakosok mily gyorsan ráébrednek arra, hogy ők is egyenértékű tagjai társadalmunknál:, s hogy munkában, szórakozásban méltók akarnak lenni a többi emberhez. Körülbelül 12—15 családot számolhatunk Palárikovón, akik azon igyekeznek, hogy mind szorosabban együttműködjenek a falu lakosságával, s hogy egyre kultúráltabban éljenek. Már csak arra van szükség, hogy a falu minden vezetője magáévá tegye a cigányokkal való törődés gondolatát, hogy azok is mindinkább bekapcsolódjanak hazánk szocialista építésébe. Kubicskó Mária, Érsekújvár Kulturális hírek □oonnoconnnnonooocooooDD A kruzsnai CSEMADOK taggyűlés keretében emlékezett meg a CSEMADOK 10 éves fennállásáról. A taggyűlést ünnepi műsorral egészítették ki, melyet az iskolások adtak elő nagy sikerrel. Az elismerés tanítónőjüket, Raekó Klárát illeti, aki odaadó kulturális munkát végez. (Fábián L.) *** MÜLYADON a lakosság szorgalmasan kiveszi részét a faluszépítési munkákból. A fiatalok a kultúrotthont csinosítják, az emberek egyrésee pedig a HNB és az EFSZ részére készít egy régi épületből irodát. Mindenki szívügyének tekinti faluja szebbé tételét. (Budai) Peter Jilemnicky, a szocializmus bátor harcosa DARABKA CUKORÉ (RÉSZLET.) Jozsina hallgatott. Sötétség volt már, nem látta, hogy Jozsina elpirult s hogyan igazította meg reszkető kézzel a kötényét. Leültek a lőcára egy vén tölgyfa alá, noha a nyugati szél, mely az ágak között fújt, telve volt hűvös nedvességgel. — Nem fogsz megfázni? — Nem. Veled jó együtt lenni, — és csöndesen elnevette magát. Levette kopott kabátkáját és közelebb ült melléje és betakarta vele magát és őt is. Egymáshoz szorultak, közös remegések futottak, át rajtuk és belső forróság melegítette őket. — Jó veled lenni... — mondta, mintha álmodnék. — Bizony, csak veled, — ismételte szavait és azután hozzátette: — De te nem törődöl velem. Azt hiszem másra gondolsz ... Még szorosabban magához ölelte. Jozsina hátrahajtotta a fejét — a fiú érezte rövid, forró lehelletét, zakatoló vérének lüktetését. Karjára hajtotta fejét, erőtlenül, lágyan... és ő föléje hajolt és kinyílt ajkát csőkkal zárta le. Szédülés kerítette a hatalmába, csodálatos csillagokkal teli mélységekbe zuhant vele, nem volt semmi, amibe belekapaszkodhatott volna, csak az ő forró ajkai, amelyekből a mag kesernyés édessége áradt. Csak egy pillanatig tartott ez. Márkon egyszerre remegés futott végig, betakarta Jozsinát az egész köpenynyel és felállt. Via nappal történik, láthatta volna, hogy Jozsina felindult tekintetére a -kétségbeesés fellege borul, mintha valami a kezeit összekulcsolta volna benne és segély után kiáltott volna. — Félek, hogy megfázol, — ismételte reszkető hangon. Ekkor Jozsina szintén felállt, a köpenyt karjára tette és vontatottan, mintha testének darabjait tépte volna, mondta: — Ne mondd, hogy engem féltesz. Te tőlem félsz és én nem tudom, miért... Mentek a sötétben egymás mellett, cél nélkül. Hosszan hallgattak. És aztán Márk megállt és olyan hangon, mely még mindig remegett, mint a törött ág, megszólalt: — Tőled nem félék Jozsina. Téged féltlek. Attól félek, hogy bajba jutsz... — És vajon a szerelem szerencsétlenség? — Nem. Maga a szerelem nem az, de ... Mit csinálnál azután ? Hisz én ... munkanélküli vagyok! Jozsina hallgatott. Az első fájdalom elmúlt és ő ügy szívta magába Márk szavait, mint a távoli muzsikát, mint a szellőt, mint a földsuttogást. — Én munkanélküli vagyok! — ismételte Márk. — Járok-kelek és léiegzem, látok, hallok, mindenütt körülöttem élet van és szépség, db nem az én számomra, sem a tiédre. A szerelem sem a mi számunkra van. Nézd, fiatal és egészséges vagyok, te is fiatal s egészséges vagy... és mégsem szerethetlek úgy, ahogy más emberek szeretik egymást, családot alapítanak és gyermekeik vannak. Azt hiszed, nem látom őket? Azt hiszed, nem fáj a szívem ezért az egész életért? Százezer olyan egészséges ember van, mint mi vagyunk és mégis olyanok, mint a meddő virágok... elmegy felettük az iáő, elvirulnak s nem lesz senki, aki utánuk következnék. Nem lesz mag, ami megérnék. Jozsina mellette lépdelt., ügy érezte, hogy a szíve éles kelepcébe került, lábai csetlettek-botlottak, és a mellére, mintha nehéz sziklatömb nehezedett volna. — Mi lesz belőlünk fiatalokból? — kérdezte inkább önmagától, — hová jut igy a nemzet? — Hiszen valahogy csak megváltozik minden, - kezdte vidítani, — megint csak lesz munka ... Sajnálta Márkot és hangja fájdalommal telt meg. — Megint lesz munka! — szakadt ki Márkból. — Hisz én nemcsak mirőlunk beszélek, a munkanélküliekről. Nézd, mennyit keresnek a gyári és gazdasági munkások, mennyit fizetnek neked és másoknak... Hisz tinektek van munkátok! Nézd csak a fiatal intelligenciát... 300 és 400 koronás állásokért verekszik, fiatal doktorból és mérnökből portások' lesznek. Azt hiszed, hogy az ilyen foglalkozás, ilyen munka megnyitja előttük a világot. Azt hiszed, hogy nekik jobb, azt hiszed, hogy nektek 1901 -ben született Kysperken. Cseh származású volt, mégis a szlovák nép legnagyobb szocialista realista írója lett. Műveiben bemutatja a burzsuá Csehszlovák Köztársaság népnyomorító hatását, a munkanélküliséget, a Szovjetunió dolgozóinak boldog életét s a szlovák munkásosztály kilátástalan helyzetének egyetlen kivezető útját, a szocialista forradalmat, tegjelentősebb alkotásai: a Győzelmes bukás, a Döngő lépés, A töretlen föld, a Darabka cukor, Az iránytű és a Garammenti krónika. Tíz évve! ezelőtt 1949. május 19-én halt meg, de alkotásai nevét örökké élővé tették. több jogot adtak az életre, a boldogságra, a szerelemre, azt hiszed, hogy ti... meg. vagytok mentve? Nekem nincs munkám, nekünk nincs munkánk és nyomorgunk, de ezek akkor' is nyomorognak, ha dolgoznak. Azt mondod, hogy ez valahogyan csak megváltozik... magától nem változik meg, nekünk keli ezt megváltoztatnunk, nekünk fiataloknak, amíg fiatalok vagyunk és amíg élni akarunk. Látod, nem félek tőled, — és Márk megfogta Jozsina kezét és erősen megszorította, — nem félek tőled, de oly fájdalmat okoz nekem, hogy eltűnt ismét egy tavasz, amely nem az enyém volt, ha látom, hogyan mennek az évek és velem nem történik semmi... Élet? Boldogság? Szerelem? Semmi! Semmi! És ezért nekünk kell elősegítenünk a változást, számunkra csak éiet-halálharc marad... és azután élhetünk, szerethetünk és boldogok lehetünk. Most jelent meg Bartók Béla szlovák népdalgyűjteménye (Slovenské Tüdővé piesne). Bartók Béla, a világhírű magyar zeneszerző és népdalgyűjtő, nem csupán a magyar, hanem a szomszédos népek zenéjével és dalaival is foglalkozott. Csak a kölcsönös hálások tanulmányozása alapján tartotta lehetségesnek saját népe zeneművészetének teljesértékű feldolgozását. Így már 1906-ban hozzálátott a szlovák népdalok gyűjtéséhez, amit 1918- ig folytatott lankadatlan szorgalommal. Ezzel a munkával kapcsolatban több szlovákiai zeneszerzővel és pedagógussal érintkezett személyesen, vagy levelezés útján. Ezekben a napokban jelent meg a Szlovák Tudományos Akadémia kiadásában ennek a gyűjtésnek az eredménye a „Slovenské tüdővé piesne" című könyv. Bartóknak ez a több mint 700 oldalas műve a szakemberek véleménye szerint nemcsak a legterjedelmesebb, hanem a legalaposabb és legtökéletesebb hazai népdal gyűjtemények egyike. A szlovák és német nyelvű jegyzetekkel ellátott munka a középes keleteurópai népek dalait összehasonlítva magyarázza azok eredetét, értelmét. Bartók Béla szlovák dalgyűjtése és a szép kiadás, meggyőző bizonyítéka a közös kultúrhagyományoknak és a baráti kapcsolatok elmélyülésének. A horgászok könyvespolcát gazdagítja a most megjelent könyv vizeink halállományáról. Zdenék Simek: „Ryby nasich vöd" című műve. A szerző saját tapasztalatai és a legújabb német, orosz és esek szakismeretek felhasználása alapján készítette el ezt az atlaszt. Érdekesen és tanulságosan szól a vízről, hazai halfajtáinkról. A szép kötet legértékesebb része a színes fényképanyag, amelyet cseh, szlovák és latin nyelvű abc rendbe foglalt hal-jegyzék egészít ki. A könyv, amely a napokban került könyvesboltjainkba, 27 koronába kerül. Alapos murika, hasznos olvasmány. Ott a helye minden szakiskola és halvédelemmel, valamint halászattal foglalkozó ember könyvtárában. szgy Illedelmesen köszöntem mesteremnek s kérelemmel álltam elő. — Én még elmennék, ha elengedne! — Hova? — vetette oda ingerülten a mester. - Szerelni fogunk, szükségem lesz rád! — Csak a falu végére! — Minek? — Fülelni meg bámészkodni. Egy vadidegen ember nyargalt lefelé biciklin ... engem is elmeliözött, de meg sem nézhettem jóformán, anynyira sietős volt az útja. A csendőrök hegyezték a fülüket, s egyből békét hagytak a mesteremnek. Az idősebb mogorva kopó rám mordult aztán. — Mikor láttad azt a biciklist? — Fél órája. — Lefelé hajtott biztosan? Mert ha nem... Látod a kezem ? — Lefelé! — feleltem a tenyerének? A csendőrök összenéztek, vállukra vették szuronyos fegyverüket és elmentek. Én meg hallgattam bűnösen a Fenyő bácsi árnyékában és néha-néha belenéztem restellkedve a szemébe: melegített a pillantása. Percekig tartott ez a dermedtség, aztán magához ölelt, meg csipkedte az arcom és szerető szívvel mondta: — Bálint fiam, segéd lettél! Aki a csendőrt orránál fogva vezeti, az már emberesen tartja vállát a világban. Hogy jutott eszedbe az a biciklis? — Megmondtam, jó lakatja leszek! Még azt is bezárom, amit mások megnéznének... Jót nevetett az eszemen s ha eddig jó volt hozzám, ezután meg úgy foglalkozott velem, mint édesapa a gyerekével. Eltakarodtak a csendőrök s ö intett nekem, hogy kövessem. A padfeljáró létrára kapaszkodtunk, felütöttük az ajtót és a kerekek, csavarok, küllők, fogók s apró alkatrészek mintha abban a pillanatban gurultak volna szét. A legsötétebb sarokban már pókok kezdték szőni hálójukat a biciklire. Szép jószág volt, ezüstös nikkelezésű, csillogő-villogó megfájdította a szemet. — Szétszedjük darabokra, mert még visszajöhetnek, Bálint! — mondta a mester és percek alatt öreg ládák fenekére hullt az új bicikli. Nyugodtabban ereszkedhettünk le a műhelybe. Ez a bicikli aztán végleg összekapcsolt minkét. Fenyő bácsi úgy kezdett bízni bennem, mint a fiában. Nem panaszkodhattam a helyemre ... Ha a mesternek pénzt nyomtak a markába, az én tenyerem is részesedett felőle. Anyám nem győzött csodálkozni a filléreimen, amelyek gyorsan felszaporodtak a komótunkban. Ámbár a zsebpénznek megvolt a keserű íze is ... Édesanyám sötétig cipekedett a földeken és én ezt láttam s ez/fájt. Fáradtan, elnyűtten dőlt be mindig a konyhába s otthon sem pihent, vacsorát készített, lerakta aludni a legkisebb testvéreimet és azután ruhadarabokat fogott az ölébe: varrt. Persze nem sokáig. A tűt csak néhányszor ölthette a ruhába, kihullt a kezéből minden. Leesett a feje s elszenderült hoszszan! S ez estéről estére megismétlődött és én utolsó osztályos öcsémmel bevonultam a szobába, nem dicsekedtem a filléreimmel. Ha belekezdtem lázasan a mutogatásába, anyám jutott eszembe, aki éjfélig maradt a konyhában varrni..., bóbiskolni... varrni! Volt idő, hogy szégyelltem a könynyen jött filléreimet, mert anyám dolgos estéi észrevetették velem, hogy neki semmiért nem gurulnak a kötényébe ... varrással és mosással szenvedi meg őket. Azért nem mondtam le soha a borravalókról, anyám is örült a filléreimnek, s ahogy gyarapodtak a bögre alatt, úgy nem féltett az iszákos mestertől. Nem is volt oka aggódni miattam. Fenyő bácsi szíve felért az arannyal. Szesszel volt józan igaz, de úgy le, pett meg leginkább figyelmességével. Meglátta a lábamon az agyonviselt lábbelit, a feszülő ingnyakat, és szaporábban potyogtak tenyerembe a fillérek, közéjük sokszor pengősök is vegyültek. Nem mondom, a bicikli tolvajlás bántott, álmaimban gyakran találkoztam csendőrökkel: fölém álltak, kínoztak, fojtogattak s tőlem követelték a kerékpárt, de aztán azt is elfelejtettem, mert pezsdült a tavasz, egyre melegebb idők jártak, libák, kacsák és tyúkok felverték a port, s a gyerekek seregestől lepték be az árkokat... sarat gyúrtak vesszejük hegyére és susinkáztak. A vakító fény kicsalta a parasztokat odúikból, valósággal rajzottak kifelé a mezőre — Fenyő bácsival mi is kitettük a műhelyt az udvarra s nekivetkőzve próbáltuk legyűrni magunkban a tavasz nyomában settenkedő lustaságot. Igen jó hangulat fogta meg a mesteremet, versenyt fütyült a madarakkal s gyakran felnézett a korcsmára, amely jó ugrásra mutogatta homlokát szédné, fukar a szóban, ringó a mozgásában és huncut a nézésében. A férje meg mint a deszka. Elszívta a cigaretta valószínűen, mert örökké a szájában csüngött a vége, rátapadt a szájaszélére. Lapos tapadék nevét a pillogásáért kaphatta, különben Mészáros Károlynak szólította a hivatal. Állandóan szekéren ült, elég nagy volt a birtoka, a felesége meg a mesterem kútjára járt vízért, menyecsa dús színben zöldellö fűzek ágai közül. Aztán gondolt egyet, lecsapta a szerszámokat és kiadta nekem a munkát: élesítsem meg a beretvákat, mert azokért jönnek leghamarabb! Nagyon vérébe bújtatta a nyugtalanságot a pezsdülö idő, alig-alig dolgozott, a korcsmába járt porciózni és a fiatal szomszédasszonnyal viccelődött, aki a mi kutunkra járt vízért talán tizenkétszer is napjában. Szép, kövér asszony volt a szomkésen kötött kendőben s hr.bíehér kötényben. Megmerítgette fürgén a vedret, lehajolt érte és Fenyő bácsira hunyorított, mondván: — Mit nézel, mester? — A lábadat, Rozi. — Nincs annak baja. — Nincs, nincs - sóhajtott Fenyő bácsi és tüzelt a szeme. És így ment ez hetekig. A fiatalasszony jött a kutunkra, megmerítette a vedret s hunyorogva kérdezett. A mesterem meg egyre közelebbről felelt.
