Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-05-20 / 40. szám
158 VIRÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 1959. május 20. Kuttúrforradalom és a szövetkezeti alapok A földművesszövetkezetek IV. országos kongresszusának felszólalói arra is rámutattak, hogy a megerősödött EFSZ- ekben nemcsak az anyagi jólét állandósult, de ezzel egyidejűleg a falu dolgozóinak szellemi élete is hatalmas változásokon ment keresztül. Ma már a technika vívmányait a mezőgazdasági termelésben is érvényesíthetjük, s a könyvek be sűrített tudás minden dolgozó részére hozzáférhető. Az a tény, hogy a nagyüzemi gazdaság közvetlen irányítását mindössze néhány dolgozóra bízhatjuk, a parasztságot igen sok gondtól mentesítette. A dolgozó paraszt mindennapos munkája a jó szervezés következtében nemcsak könnyebb, hanem a termelési költségek szüntelen csökkentése mellett gazdaságosabb is. A föld birtoklása immár nem életcél, de pörösködést és családi perpatvarokat sem okoz többé. Szögezzük le tehát: a megelőzőleg földet túró és földért gürcölő parasztnak ideje, alkalma nyílt arra, hogy új életet kezdjen. A szövetkezeti alapszabályok mutatják az irányt Szocialista falvaink emberének az új élet felé vezető utat a szövetkezeti házirend és alapszabályok mutatják. Az a paraszt, akinek a jövedelméből régebben a megélhetésre is alig futotta, vagy aki minden pénzét egy újabb földcsík megszerzésére szánta, bizony alig gondolhatott arra, hogy családja életszínvonalának emelésére is fordítson valamit. Most pedig az EFSZ-ek zárszámadása idején szinte törvény, hogy az elért jövedelemből legalább 4 %-nyit a jóléti és kultúralapba tartalékolunk. Viszont az is gyakori eset, hogy a szövetkezetek némelyikében nem mindig az alapokba juttatott összeg erejéig valósítják meg a célkitűzéseket. A tagok betegbiztosítására fizetett szövetkezeti összegek mellett még igen sok tétel hivatott arra, hogy az elért eredményekkel párhuzamosan a falu dolgozóinak életszínvonala fokozatosan emelkedjék. A gyönge lábon álló szövetkezetekben gyakran halljuk, hogy jóléti vagy kultúralapjukban egyelőre nincs pénz. Helyes lesz tehát, ha rámutatunk a szövetkezeti alapok céltudatos felhasználásának módjára, lemérjük ennek hatását a tagok és a szövetkezet viszonyára, ezen lűlmenőleg pedig a termelés fokozására. Mit látunk a búcsiak házatáján? A párkányi járás legmódosabb szocialista falujában minden szövetkezeti alap megkapja évi elszámoláskor a megfelelő pénzjuttatást, mert a tagok eredményes munkája ezt mindenkor biztosítja. A szövetkezet vezetősége viszont arról gondoskodik, hogy az alapokba átutalt koronák hiánytalanul visszakerüljenek a tagsághoz olyan formában, amint ezt a szövetkezeti család kölcsönös érdekei megkívánják. Búcson nem teleírt papírdarab a házirend, hanem a mindennapi munka és igyekezet biztos iránytűje. Ahol a tudás gyorsan kamatozik A kultúralap mindenekelőtt a tagság szakmai és általános műveltségének gyarapítására hivatott. A téli munkaiskolát minden esztendőben több mint százan látogatják, de a hosszabb lélegzetű tanfolyamokban is a búcsiak sorából találjuk a legtöbb „öreg diákot“. Ezzel összefüggésben említjük meg a következő kis esetet: Az új és kibővült szövetkezetek tervének kidolgozásakor a búcsi vezetőségi tagok felváltva segédkeztek. Amikor már vagy negyedikként Kerekes András csoportvezető is kifejtette nézeteit a kéméndiek tervével kapcsolatban, kartársnőm végre megkérdezte: — Ezen a búcsiak mind ilyen jól tudják a dolgukat? A felelet csak igenlő lehetett, hiszen a szövetkezeti alap eszközeinek jóvoltából a búcsiak úgyszólván minden bel- és külföldi szaklapot olvashatnak. A szövetkezet elvállalta az új kultúrház védnökségét, s alig egy esztendő alatt olyan klubhelyiséget rendezett be, amelyre a (öetVeJzét, üwrmertezéő városi üzemek bármelyike is büszke lehetne. Akad ott rádió, televízió, hangszekrény, sőt még a filmszínház is idekívánkozott régi helyéről. A szövetkezet könyvtárában 2300 kötet áll a tudásra és szórakozásra vágyók rendelkezésére. A szövetkezeti falu dolgozói nemcsak a környékükön megforduló színjátszókat látják szívesen, de maguk is kezdeményeznek: bemutatták Lovicsek Béla „Húsz év után“ című darabját. Érthető, hogy a művelődés lehetősége a faluban tartja a szövetkezet aranytartalékát, az ifjúságot. A jóléti alap is betölti küldetését Búcson a jóléti alap eszközeiből 60 000 koronás költséggel most rendezik be azt a korszerű orvosi rendelőt, ahol a röntgenkészülék mellett fogászati felszerelés is helyet kap. Nem kell tehát a búcsi szövetkezeti dolgozóknak messzire utazniuk, időt és pénzt fecsérelniük, ha nelán orvosra van szükségük. A házirend pontosan meghatározza, hogy kinek hány munkaegységet kell ledolgoznia, ha jogot akar tartani a jóléti alap szolgáltatásaira. így például a házasulok páronként 600 koronát kapnak útravalóképpen, az újszülöttek pedig 300 koronás betétkönyvvel csatlakoznak a nagy szövetkezeti családhoz. Ugyanennyi jár a boldog anyának is, ha megelőzőleg ledolgozta a munkaegységek meghatározott menynyiségét. A családi pótlék iránti jogosultság a harmadik gyerekkel kezdődik; ez a pótlék havonta 20 korona, s ugyancsak havonta 20 koronás összegben minden tag helyett 55 éves korig a szövetkezet fizeti meg a balesetbiztosítási illetéket. Az 55. évüket betöltött tagok esetében a szövetkezeti alap terhére számolják el az egykori biztosítás egy osztállyal magasabb illetékét is. A temetkezési segély összegét 500 koronában állapították meg. Végül még arról szóljunk, hogy betegség esetén a szövetkezeti tag a legutóbbi hat hónap átlagkeresetének 40 %-át kapja. Az elmondottakkal összefüggő számvetés közel 300 000 koronás végösszeget mutat; ennyit kap vissza a tagság a szövetkezettől a munkarészvétel és a ráutaltság mértéke szerint. Meddi,g nőhetnek az alapok? Ez a kérdés arra az esetre vonatkozik', ha a létesített alapokat nem merítik ki évente maradéktalanul. A probléma megismeréséhez vizsgáljuk meg az EFSZ-ek zárszámadásában a tételek gazdasági összefüggését. Az évi pénzjövedelemből kiszakított alapok a mérlegszámla vagyontételeinek forrását képezik. Az oszthatatlan alap létesítése alkalmával ennek pénzeszközeit külön beruházási betétszámlára vezetjük át. így szemléltethetnék a jóléti és a kultúralapok esetében is a külön célra szánt tartalékolást. Am pénzgazdálkodási szemszögből indokolatlan lenne egy célbetét kialakítása, mivel az alapok felhasználását csak fokozatosan hajtjuk végre. Tehát amilyen mértékben az alapok eszközeit a vásárolt készletek lekötik, a készletek várható elhasználódása arányában az alap eszközeit mindenkor fölszabadíthatjuk, illetőleg ezek az eszközök a termelés értékesítése révén visszakerülnek a folyószámlára. A készletek kihitelezését pedig csupán addig folytathatjuk, amíg azok forrását nem az említett alapok képezik. Ha tehát rendszeres juttatások után sem merítjük ki az alapokat, könnyen pénzügyi zavar állhat elő még a jó szövetkezetekben is, mert a gazdag alapok mellett hiányzanak a felhasználható eszközök. De a pénzeszközök felhasználását az is nehezítheti, ha a szövetkezet nagyobb mennyiségű olyan készlettel rendelkezik, amely a közel időszakban nem használódik el, s így nem is hitelezhető. Ha aztán még a követelések behajtása és saját készleteink (bor stb.) értékesítése is elhúzódik, akkor tényleg előfordulhat, hogy „éppen nincs pénze a jóléti vagy a kultúralapnak ...“ A kezdet mindig nehéz Láthatjuk az elmondottakból, hogy ahol az alapok eszközeit a házirend értelmében megfontoltsággal adjuk vissza a tagoknak, ott mindkét fél jól jár: a szakképzett, elégedett tag kezdeményező munkája új értékekkel gazdagítja a közös vagyont, amely aztán bőséggel fedezi a tagok személyi szükségleteit. Tehát az elért eredmény újabb sikerek záloga. Ahol viszont a normák lazasága vagy a közös vagyonnal folytatott helytelen sáfárkodás miatt elgurulnak a koronák, ott az alaphiba nyomban életre hívja a bajok további sorozatát. Mondanunk sem kellene, hogy az alapok létesítésének és felhasználásának legfőbb feltétele: a jó szervezés és a tervek teljesítése. De ezt is szem előtt kell tartanunk: a házirend érvényesítésekor eleinte csupán csekély javakkal számolhatunk, viszont éppen ezek felhasználását kell a vezetőségnek olyan széles látókörű szervezőmunkával egybekötnie, hogy ezek a javak következetesen növeljék a termelést és egyben fokozzák a tagság jólétét. Végezetül ismételjük, hogy szocialista társadalmunkban az egyén és a közösség érdeke nincs ellentétben, mert a bevezetőben elmondottak szerint ennek minden indoka megszűnt. Elmondhatjuk tehát, hogy falvaink is elérkeztek a XX. század nagy szocialista kultúrforradalmához, s a tőkés világ kíméletlen, reménytelen küzdelmében elsodort falu immár merőben új életet kezdett. ■Gábris József
