Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-05-13 / 38. szám
1959. május 13. VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 151 r n Ehhalál a méhesben A természet virágoktól pompázik, üdezöldek a gabonafélék, és a méhekre mégis gyász borult. A dér megcsípte a virágok bibéjét, a porzók hiába szórják hímporukat, nem lesz új násza a virágoknak, nem fakad nektár a kifeslett virág kelyhében. Ez az állapot nem tart örökké, új virágok születnek, új nektár terem és új munkakedv tölti el a méhes lakóit, ha a méhész is segít védenceinek az éhhalál elleni küzdelemben. Hogy mikor terem a legtöbb nektár, azt a méhek a legjobban tudják. Ha jó a hordás, reggeltől késő estig, szünet nélkül repülnek a virágra, „mézharmat“ra és egyéb eleséget nyújtó helyre. Hazatérve fáradtan potyognak a kaptár alá, olyan hangot adva, mint a széltől űzött eső, amikor az eresz alatt a falhoz verődik. Ezt az időszakot szerkesztőségünkben az jellemzi, hogy sok levél érkezik méhészlevelezőinktől. Ennek ellenkezője a hordástalan idő. Nem kapunk egy levelet sem, de annál többet vitatkoznak egymás között a kétségbeesett méhészek. — Ölik a heréket a méhek! — Nálam már a Hasítást is dobálják. — Nekem öt családom elpusztult. — Mit tegyünk? Az ötödik méhész, aki még csak pár éve kezdte a méhészkedést, szomorúan hallgat, mint akinek halottja van. Nem kapcsolódik a vitába. Minden családja elpusztult. Nem télen, hanem most, közvetlen főhordás előtt. Nemrégen ezek a méhészek még azt vitatták, hogy a serkentést mikor kell kezdeni, milyen élelemadagokkal és meddig tartson. A korai tavaszi ébredés mindenféle serkentésnek kedvezett bőséges virágporral, napfényes, meleg idővel. A méhcsaládok úgy felerősödtek — természetesen, amelyek elegendő élelemmel voltak betelelve. — hogy április közepére, végére mézkamrát tehettünk rájuk vagy rajzásra irányíthattuk őket. De később megváltozott az időjárás. A gyümölcsvirág nagy része lefagyott, és esővel, széllel, borongős hűvös idővel köszöntött be a május. Minden rohamosan nő, temérdek virág nyílik, de kelyhük még most is nektártól üres. Virágpor van bőven, de a „méhkenyér“ a méheknek magában nem kenyere. Ha nincs hozzá méz, éhen pusztulnak tőle. Ha nektár nem képződik és a méhcsaládnak nincs tartalékélelme, a méhek ki sem mozdulnak a kaptárakból. Amikor észreveszik a pangási időt, szőkébb térre szorítják a petéző anyát, majd a petézés teljes beszüntetése következik. Azután a heréket öldösik, felbontják a hereíiasításokat és a munkás Hasítások fedelezéseit is feinyitogatják, megeszik belőlük a táplálékot. Ezután pedig a dolgozó méhek éhhalála következik. Utoljára pusztul el az anya néhány megdermedt méh között. Az éhes méh az utolsó falatot nem eszi meg, hanem az anyának adja, hogy faját megmentse a pusztulástól. Ha jóra fordul az idő, egy maroknyi méh is, ha anyja van, újra hozzákezd a munkához. De legyen bármilyen jó hordás is, nem nagyon boldogul, mert e törpecsalád egy részének a kis méheket kell gondoznia, más része élelemért megy, de a védekezésre is nagy szükség van a kijárőban. Egyszóval mindent úgy kell berendezni, mint a nagy családnak. Fennmaradása oly ritka, mint a fehér holló, mert ha erősebb család nem üt rajta, a kártevők pusztítják el. leginkább a molyok. Már az is nagy baj, ha egy család a heréit megölte és a herefiasításokat szórja. Kedvező időben újból megkezdi a herenevelést és erre sok élelmet fogyaszt el. A szűkölködő család a fiasításos lépeken szorul össze, mintha telelőfürtöt akarna alkotni. A védelem ilyen esetben még nagy családokban is elhanyagolódik. A molylepkék belopakodnak a kaptárakba és lerakják petéiket a kaptárzugokba, repedésekbe. A kikelt hernyók pedig zavartalanul fejlődnek a fenékdeszkára lehullt méhek között. Az éhhaláltól etetéssel menthetjük meg családainkat, de a fenékdeszkák gyakori tisztogatásáról sem feledkezhetünk meg. Legjobb, ha már akkor etetünk, amikor a család még hereüldözésre sem szánta el magát. Tudjuk, hogy sokba kerül az erős családok etetése föhordás előtt, de csak abban az esetben térülhet meg az eddigi kiadás és csak akkor számíthatunk haszonra, ha ilyenkor nemcsak a pusztulástól mentjük meg méheinket, hanem minden családot jó erőben tartunk. Az (Méhészet. 1959. április.) Kezdő méhész koromban 8 NB családomat vízimalom kertjében helyeztem el. Az épület 6 méterre volt, az utca 4-re. Noha szépen betelelték magukat, tavaszra fele családom elpusztult. Pusztulásuk egyik oka az utca közelsége volt. Katonai gépkocsik száguldoztak egész télen a fagyott, sziklás talajon. Másik oka pedig a malom erősjáratú síkszitájának rengése lehetett. Később méhesem egy részét vasúti órház mögött helyeztem el. A favágitó 8 m-re, a vasút 24 m-re volt. A favágás hátrányait a közbeeső nagy szalmakazai felfogta. A vonatok robogását lábbal érezni lehetett a kaptársorok mögött. Emiatt azonban pusztulás sohasem volt. Vonat által elütött méhet négy éven át csak párat találtam. 1956-ban — túlszaporodás miatt — 8 NB családomat egy diófa alatt kellett elhelyeznem, háromszögletű szűk helyen, a Balaton északi oldalán. Az állvány mögött lépésnyire a falu patakja ömlött alá másfél méter magasságból a vízimalom árapasztóján. Nyáron a szélső kaptárak hátuljái és teteje vizes lett a szétporlódó vízsugártól. A méhek mut-ros család fóhordáskor naponta 8 —12 kg mézet is gyűjthet, a gyenge pedig csak 1-2 kg-ot vagy ennyit sem. Lehet, hogy mire e cikk megjelenik, már nem is lesz szükség az etetésre, de előfordult olyan eset is, hogy akácvirágzás előtt 2-3 nappal még éhhalál fenyegette a méheket és a virágzás második napján már 4 — 5 kg-os volt a családok átlagos mézhozama. A méhészeknek rendszerint nincs is szükségük meggyőzésre. hogy etessenek, mert jól tudják az etetés fontosságát, de annál inkább van a méhészfeleségeknek, a gazdaságok vezetőinek, akik nem tudják megérteni a méhészt. — Most is etetsz, amikor mindenütt virág nyílik? Biztos nem értesz a méhészethez! Ilyen és hasonló megjegyzésekkel elveszik a méhész kedvét a munkától. Az elmulasztott etetés nemcsak az évi méztermelésben érezteti hatását, hanem a jövőben is. Még nagyobb baj, hogy gyenge családokkal nem lehet irányított beporzást végezni, még illatosított cukorsziruppai sem. Erre a célra csak elég élelemmel bíró erős család felel meg, de a túl erős sem jöhet számításba, amelyikben már felébredt a rajzási ösztön. A rajt és a rajállapotban levő családot is inkább engedjük tetszés szerint gyűjteni, de ne erőltessük irányítással, illetve vándorlással kultúrnövények virágaira. Etetéssel űzzük el a méhcsaládok közeléből legveszedelmesebb rémüket, az éhhalált. Ha az idő jóra fordul, gazdag mézhozamma! jutalmazzák meg munkánkat és sok virág megtermékenyül lábuk nyomán. Cs. J. zsikáját sohasem lehetett hallani a vízesés nagy zuhogásától. A járásukról ítéltem meg áílapotukat. Télen is ott maradtak, csak nád szélvédővel védtem meg őket a hideg bakonyi szelektől. A vízesés egész télen át is suhogott, de nem ártott. Ogy látszik, a méhek a folytonos morajt megszokják, de az erősebb időszakos rengések kárt okoznak bennük. Pillér Dezső ★ ★ ★ A méh nem szereti az íztelen vizet Megfigyelések alapján megállapították, hogy a méh nem szereti az íztelen vizet. A Német Demokratikus Köztársaság Apróállattenyésztők Intézetében végezték a megfigyeléseket. Négy egyforma edényben más és más folyadékot öntöttek. Az elsőbe tiszta vizet, a másikba sós vizet, a harmadikba ammóniákos vizet és a negyedikbe ecetes vizet tettek. Legtöbb méh a sós vizet kereste fel. Megfigyelték azt is. hogy a különféle ízű folyadékokat azonnal megkülönböztetik a méhek. Malom, vonat, vízesés hatása a méhekre
