Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-02-18 / 14. szám
56 VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 1959. február 18. A méhek jelentősége a növénytermesztésben Mezőgazdasági növényeink nagy része kölcsönös beporzás révén termékenyül, és evégből minden gazdaságnak, illetve mezőgazdasági dolgozónak tudnia kell, hogy a helyes beporzás mennyire befolyásolja növényeink hektárhozamát. Ezek az apró bognak szerves részei a mezőgazdaságnak, de a legtöbb funkcionárius nem akarja elismerni ezt. Viselkedésükkel akaratlanul is gátolják a mezőgazdasági termelést, úgyszintén károsítják népgazdaságunkat. A méhek, amikor rájuk a legnagyobb szükség van, úgy mennek, mintha küldenék őket, virágból virágra. Hordják a jó mézet, virágport, és ezzel együtt megtermékenyítik a virágokat, s ez által növekedik a magtermés. A méhek haszna elsősorban a növények beporzásából ered és csak másodrendű a méz- és viasztermelés. Sajnos, ezt sokan ellenkezőleg értékelik. Annyiszor olvastunk már erről, előadásokat hallottunk, de ez a kérdés nemigen ejti gondolkozóba a mezőgazdasági dolgozókat. Kell, hogy minden haladó EFSZ foglalkozzék szerződéses magtermeléssel, amelynek érdekében igyekezzék jól megművelt talajba idejében bevetni a magvakat, megfelelően mútrágyázni a földet, jól ápolni a növényeket, szóval minden agrotechnikai intézkedést meg kell tenni, de nem szabad megfeledkezni a legfontosabbról, a virágok beporzásáról sem. Erre eddig nagyon kevés gondot fordítottak; úgyszólván semmit sem tesznek, pedig ha ezt a méhekkel elvégezhetjük, mondhatom, hogy díjmentes. Felteheti azonban valaki a kérdést, hogy ezelőtt miért nem kellett erről gondoskodni. Ezelőtt magában a mi községünkben legalább kétszer annyi méh volt mint ma, ha nem is irányítva, de beporozták a növények nagy részét. Meglepő a kár, amely évről évre ér bennünket a hiányos beporzás következtében. Ezeket a rejtett tartalékokat igyekszik a kis méh feltárni és nekünk csak össze kell szedni, de sok ember nemhogy ezt tenné, hanem gázol rajtuk. Sokszor milyen nagy hibát követünk el, amikor nem vagyunk elég figyelmesek a felsőbb szervek irányítására. Mennyivel nagyobb eredményeket érhetnénk el, ha a méheket nem tartanánk a méhesben a növények beporzása időszakában, hanem kivinnénk mind a mezőre. A Szovjetunióban már a harmincas években felismerték a méhek mezőgazdasági jelentőségét és évente mintegy 2 milliárd rubelre becsülik azt a jövedelmet, amelyet a beporzásuk révén értek el. Ma már el sem képzelhető kolhoz vagy szovhoz méhészet nélkül. Éppen olyan szerves részét képezi a méhészet a gazdaságnak, mint az állatállomány vagy a kombájn és traktor. Tudjuk, hogy a Szovjetunió rendelkezik a világon a legnagyobb mezőgazdasággal és a legnagyobb üzemegységgel. Nem tanulhatunk mi ebből? Igen. Amerikában olyan méhészetek is vannak, ahol a méheket bérbeadják a beporzás idejére olyan gazdaságoknak, amelyek nem rendelkeznek méhészettel. Jól fizetnek a beporzásért. Amikor a XI. pártkongresszus foglalkozott ' a hektárhozamok növelésével, kijelölte az 1965-ig elérendő feladatokat, valamint az eléréshez szükséges eszközöket, így a beporzáshoz kellő számú méhállományt is tervezett. Gondoljuk meg, hogy milyen nagy körültekintéssel állították össze szakembereink a jövő feladatát, amikor a jelenlegi méhállományt az EFSZ-ekben 18 000 méhcsaládról 100 000 családra kell emelnünk. 1965-ig. A kezdet nehéz mindenütt, mert rögtön mázsaszámra akarnák eladni a mézet, a beporzást pedig semminek tekintik. Pedig ha megfigyeljük magát az ipart is, előbb gyárat építenek, amihez befektetés kell, aztán termelnek csak benne. Nem foglalkoztunk a méhek második hasznával, a méztermeléssel. Erről csak annyit, hogy növekszik a dolgozók igénye és ennélfogva fontos szerepet játszik a fogyasztásban. Gyermekeknek, betegeknek, felnőtteknek egyaránt hasznos táplálék. Mézünk iránt megnövekedett a külföld érdeklődése is. Ahol jó kezekben van a méhészet, ott ingyen dolgoznak a méhek a hektárhozamok növelésében, mert a méztermelésből származó bevétel fedezi a kiadásokat. Itt is csak a vezető funkcionáriusok megértése szükséges. Szocialista mezőgazdaságunk fejlesztésében, amint látjuk, nélkülözhetetlen a méh. Miért idegenkedünk mégis a méhektől? Nem akarjuk segíteni a fejlődést? Ezt nem tehetjük, mert a szocialista nagyüzemi gazdálkodás mindnyájunk jövőjét szolgálja. Compoly Zoltán méhész (Bodrogmező) ★ ★ ★ A méz illata A méz illatának forrása kettős, elsősorban növényi és kisebb mértékben állati eredetű. Minél frisseb a méz, annál nagyobb a növényi eredetű illata és csak hosszas állás vagy melegítés után illan el annyira, hogy a viasz, propolisz, állati törmelék mellékillata érvényesüljön. A különböző növényekről gyűjtött mézeknek jellegzetesen más az Illatuk. Ez az illat sokszor több növényről származó méz keverékében is érezhető. A tapasztalt ember rendszerint megmondja a mpzkeverékek különböző növényi eredetét az illat után. A méz illata a gyűjtési hely magasságától is függ. A havasi mézek illata sokkal erősebb, mint az alföldi növényekről, különösen a gazdasági növényekről gyűjtött mézeké. Hazai mézeink közül nagyon kellemes, de elég gyenge illatú az akác- és hársfaméz. Ugyancsak gyenge illat jellemzi a tarlóvirágmézet, valamint a gyümölcsvirág-mézeket. Rendkívül finom, erős muskotályszőlő illata van a bálványfa-méznek, amely tisztán igen ritkán fordul elő. Nem minden méz illata kellemes. Így például ti hajdinaméz szaga cukorszirupra és melaszra emlékeztet. A déli országok, trópusi vidékek mézei és a szibériai mézek frissen különös, bődító illatúak. Az ókorban a görögországi Ifymethosz hegyiméz világszerte ismeretes volt különleges illatáról, úgyhogy Arisztotelész is megemlékezett róla. Rendkívül illatos az olaszországi lavendulaméz. Ugyancsak erős narancsillata van az olasz és dél-francia narancsméznek. Finom illatú a spanyol és olaszországi rozmaring-méz. A spanyolországi méztermés jelentős része ebből a virágmézből tevődik össze. A dél-amerikai édeshere (sveetclover) az amerikaiak szerint a legaromatikusahb mézek egyike. Ritka, de igen jó illatú az ánizsmézünk is. Ezzel szemben a német és angol hangaméz illata nem mondható kellemesnek. Ugyancsak kellemetlen a dél-amerikai keserűfű méze, a frissen gyűjtött aranyeső méze és az amerikai havasi babérméz. A fenyőmézek közül sok kellemes, gyantás-balzsamos illatú, de némely — főleg az amerikai — nem jő szagú. Ugyancsak így állunk a mézharmatmézzel, amelynek alij van illata. Megtörténhet az is, hogy a füstöléskor magába szívja a méz a füstszagot, és ez sem kellemes. A Szovjetunió jenyiszeji kerületében a Tajozsnyik kolhoz méhészetének 339 családjától 95 kg-os átlaghozamot értek el családonként. A kolhoz egyik méhésze 62 családtól átlagban 140 kg mézet pergetett ki. Vándorméhészet a Gombai Állami Gazdaság baltacimmal bevetett méhlegelőjén