Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-21 / 38. szám

1958. szeptember 21. Jzakatl Földműves s Új életnek indul a mag Mint a madár, vagy annál is sebesebben szállt a hír; a kormánynak a mezőgazdaságban dolgozókhoz D szóló felhívása: „Szövetkezeti tagok, földművesek, a GTÄ-ok és Állami Gazdaságok dolgozói használják az I őszi munkákban az összes munkaerőket és gépeket. A kapások gyors betakarítására és elszállítására kez- J dettől fogva biztositsák a helyi lakosság és védnökségi Üzemek hathatós segítségét. Irányítsák terv szerint I az EFSZ-ek, GTÁ-ok és ÁG-ok munkáját; határozzák meg, hány napalatt végezzék el a kapások beta- I karítását, az ősziek elvetését és a szántás befejezését...“ A figyelmeztető és intő szavakat elsőként a várgedei szövetkezet tagjai vették fontolóra. Felolvasták, I majd megvitatták a felhívást, (melynek csak egy részét közöljük) s határozatot hoztak, hogy az ősziek j vetését 15 nappal előbb, mint a múlt évben, vagyis: agrotechnikai határidőben végzik el! A tanyi szövetkezet tagjai sem engedték el a fülük mellett az aranyat érő szavakat. Alapos átgon- I dolás és a helyi viszonyok mérlegelése után versenyre hívták Szlovákia összes EFSZ-ét a cukorrépa vesz­­j teség nélküli és folyamatos betakarítása érdekében. H És mit mond az ifjúság? Szeptember 13-án például a szenei járásban több mint 2000 ifjú ment segíteni a járás mezőgazdasági § dolgozóinak, kukoricát tömi, krumplit ásni, silózni és cukorrépát betakarítani. ■ A munka és a versengés lázában él tehát a falu, a földműves ember! A répaföldön Angyal Kálmán, Szalai Erzsébet, Zsolnai Sári, Nagy Ferenc és Zsebcsík Terézia szorgalmát, kezejárását csodáljuk Ügyességük a fényképezőgép előtt sem hagy alább Erdélyi Ferencnek, a Komáromi Állami Gazdaság királynéréti részleg vezetőjének sok a gondja-baja. Nem­csak azért, hogy alig két hónapja tartja kezében a gazdaság kormány­kerekét, hanem az egymás hegyén­­hátán hemzsegő teendők is nyugtala­nítják. Mindez persze abból adódik, hogy mindént idejében, terv szerint akar elvégezni. í— A repcét 2/^a rozsot 26 hektáron már régen elvetettük. Az őszi árpa vetésére 104 hektáron szeptember közepén teszünk pontot — mondja Erdélyi elvtárs. És mikor kezdik a búza vetését? Nem szól, gondolkodik ... majd ki­nyitja az asztalfiókot s egy szépen összehajtott papírost vesz elő. Az őszi munkák tervét: , A traktoros brigád és a növény­­termelési csoport vezetőjével dolgoz­tuk ki a tervet — jegyzi meg, s köz­ben széjjelhajtja a hófehér papirost és az asztalra teríti. Nézzük, s böngésszük a számokat... A búza vetését szeptember 25-én kezdik meg és október 15-én végzik „Naponta 3-4 mázsa heremagot juttatnak rendeltetési helyére" el. Az őszi keverékek vetését szep­tember 20-án fejezik be. stb. stb-----. Azt mondhatnánk, hogy a királyné­­rétiek egy lépést sem tesznek terv nélkül. Ami pedig jó és dicséretre méltó, hogy a tervet be is tartják. A repce magját három és a rozsot négy nappal előbb tették földbe, mint azt a terv előirányozza. Előrelátható­lag „lesrófolnak“ a többi gabonafélék vetésének tervezett idejéből is. Ezt nemcsak a jó terv, hanem Mészáros Bálint, Bekó Imre és a többi trakto­ros igyekezete is bizonyltja. Jó gazdákat, ízig-vérig dolgozó parasztokat, munkásokat tucat szám­ra találhatunk a királynéréti részle­gen. Elegendő ötvenet lépni s a kis zúgó-búgó heremagfejtő gépnél lát­juk Dórák Rozáliát, Venko Máriát és Dórák Ilonát, akik naponta három­négy mázsa heremagot — szépen ki­tisztítva t—. juttatnak rendeltetési helyére. i Kint a határban, a répaföldön An­gyal Kálmán, Szalai Erzsébet, Zsolnai Sári, Nagy Ferenc és Zsebesik Teré­zia szorgalmát, kezejárását csodál­juk. Bámulatra méltó a dörmögő kukoricakombájn is, amely hármasá­val nyeli, a kukoricacsöveket... S mindez olyan kép, melyben csak az tud igazán gyönyörködni, aki látja! * * * A gútai határban is nagy a sürgés­forgás. A 4000 hektáros szövetkezet földjein, mint a méhecskék, fáradsá­got nem ismerve nyüzsögnek a dol­gozó s alkotó emberek. Németh István, Zahorán Mihály, Klein Pál szövetkezeti tagok és Pa­taki Gábor traktoros, már negyedik napja tömik a 200 köbméteres siló­gödröt. Véleményük szerint, ha min­den jól megy, estig megtelik a gödör. Az első csoport Kürti Gyula veze­tésével a napraforgó aratását, csép­­lését szorgalmazza. S amikor észre veszik érkezésünket, még jobban ne­kilódulnak a munkának ... Ilyenkor bajosan tudná megállapítani az ide­Forró Gyula 75, Tóth Kálmán 74 és Nagy Gyula 65 éves szövetkezeti tag arcára is ráül a mosoly, nótára nyílik ajka Több mint harminc fiatal legény es leány nótájától hangos a sárgarépa­föld gén, melyik a szorgalmas és a kevés­bé iparkodó munkás ... Tóth János, kombájnos? Olyan pontosan, s elővigyázatosan irányítja gépét, hogy abban még az ellenség sem találhat hibát! Lukovicki bácsi, Balázs Ilona, Kis Irén, Mészáros Irén pedig úgy forog a napraforgó kóró között, mint a píperke... Előzködnek, versenyez­nek, ki szedi hamarább teli a kosarat. Ügyességük a fényképezőgép előtt sem hagy alább. Szinte gombnyo­másra állnak egy csoportba ... Vala­mennyien kíváncsiak saját maguk­ra ... A festő vásznára kívánkozó kép fogad a kertészetben is. Több mint 30 fiatal legény és leány nótájától hangos a sárgarépaföld. De ne gon­doljuk, hogy csak a fiatalok vígkedé­­lyűek. Forró Gyula 75, Tóth Kálmán 74 és Nagy Gyula 65 éves szövetke­zeti tag arcára is ráül a mosoly, nó­tára nyílik ajka. Mint most is! „öreg ember vagyok már, ősz a hajam szála, Fiatal a feleségem, büszke vagyok rája ...“ Dalolnak-vígadnak a föld gazdái. S mi ennek örülünk. Annak is, hogy jó munkájuk nyomán szinte szem­látomást telnek a raktárok, a csűrök és a kamrák: új életnek indul a jövő évi kenyér magja! ZATYKÖ JÖZSEF Verseny 8 GTÁ feladatai * * az őszi munkák idején Most, az őszi munkák idején a GTÁ-ra nagy feladat hárul. Tőlük függ a szántás, a cukorrépa és a burgonyaszedés gyors befejezése. A cukorrépa kiszántását 35 262 hektáron — tehát a tavalyinál 14 333 hektárral nagyobb területen — kell elvégezniük. A tavalyival szemben az idén 8 837 hektárral, azaz 24 957 hektárral növekedett a felszedésre váró bu-gonya területe is. A GTÁ-ok jól felkészültek a nagy munkára. 1031 répakiszántó gép, 309 répakombájn, 1311 TEK/2-es és 2000 különböző típusú burgonya­szedőgép várja, hogy megindítsák. Az őszi szántás elvégzéséhez is szükség van a GTÁ-ok minden erő­feszítésére. 900 000 hektár föld vár felszántásra, 286 516 hektárral több, mint tavaly. Ebben az évben is megszervezik a traktorosok versenyét, a „szán­tás hónapjá“-t. A győztesek között 40 000 koronát osztanak majd ki. A rosszminóségű legelők felszántását szintén a GTÁ-ok fogják el­végezni. Az évi terv 34 000 hektár, ebből tavasszal 21 százalékot szán­tottak fel — a többi az őszi időszakra, tehát mostanra maradt. Legna­gyobb területet 8056 hektárt a besztercebányai kerületben, a zsolnai­ban 6525 hektárt és az eperjesiben 6741 hektárt kell felszántaniok. Mi­vel a versengés lehetőségei itt is nagyok, a Földművelésügyi és Erdő­­gazdasági Megbízotti Hivatal 100 000 koronát szán a győztes verseny­zőknek. Reméljük, a GTÁ-ok dolgozói teljesítik a sok új szövetkezet miatt jelentősen megnövekedett feladatokat és az értékes díjak; a Tatra 603 és a két Pobjeda derék tulajdonosra találnak. PAPÄNEK Új répaszedőaép a mezőgazdaságban Ebben az évben 50 új répaszedő­kombájn hagyja el a jicitjj Agrostroj n. v. szerelőcsarnokait, amelyeken az előzd években gyártott gépekhez vi­szonyítva további jelentős újításo­kat eszközöltek. Ezt az újtípusú gépet hazánk több répatermelő vidé­kén fogják kipró­bálni a mezőgazda­­sági gyakorlatban. Mivel egyre növek­szik a cukorrépa komplex gépi be­takarítása utáni ér­deklődés, szeret­nénk legalább né­hány szóval ismer­tetni ezt az újtipu­­sú, nagyteljesítményű gépet. Az SKíl jelzésű (ez az új gép gyári nNye) cukorrépaszedőt egy Ze­­tor 25 K tfpusú kerekes traktor von­tatja. A munkafolyamatokat végző berendezések két csoportba osztha­tók, éspedig: 1. a vágóberendezésre és 2. a kiásó szerkezetre. A vágóberendezés a gép jobbolda­lán van, a kiásó szerkezettől két sor­távolságnyira, azaz kb. 900 mm-nyire helyezkedik el. Hogy különböző sor­közi távolságú földeken dolgozhasson, és hogy külföldre is ki lehessen szál­lítani, a vágóberendezést tetszés sze­rinti sorközi távolságra, 420—500 mm-re is könnyen át lehet váltani. Ezen felül azonban még a 420 mm­­nél kisebb sortávolság mellett is dol­gozhat a gép. Ez a vágóberendezés a markolóból valamint a hosszanti elhelyezésű szál­lítószalagból áll, melynek oldalán helyezték el a kést. A markolóba és a hosszanti szállítószalag fölött tisztí­tócsillagsort helyeztek el, melynek feladata meggátolni hogy a markoló eltömődjön és elősegíteni, hogy a le­velek a harántirányú szállítószalag segítségével folyamatosan kerüljenek a gyújtőtartályba. A kiásó szerkezet az ásóberende­zésből és a szállító-tisztitóhengerek­­ből áll. A kiásó szerkezetnél elhelye­zett szállítószalag segíti elő azt, hogy a répafejek folyamatosan kerüljenek a tisztítóhengerekre. Ezek a henge­rek a répafejeket egyrészt továbbít­ják, másrészt megtisztítják a felesle­ges földtől. A megtisztított répa a ha­rántirányú szállítószalagra kerül, amely a répatárolóba juttatja. Ennek az egysoros répaszedőgép­nek hossza 4650 mm, szélessége 3450 mm, magassága 1830 mm, teljesítmé­nye 8 óra alatt 0,75 hektár, súlya 1200 kg. A fejlődés további kilátásai Feltételezhető azonban, hogy az egysoros répaszedőgépek fejlődési időszaka lényegében már befejeződött és a most kezdődő idényben össze kell gyűjteni az e gépek munkájánál nyert tapasztalatokat, észrevételeket, megjegyzéseket, amelyeket fel kell majd használni a gépek sorozatgyár­tásánál. Emellett azonban szükséges az, hogy már az idén nagyobb teljesítmé­nyű gazdaságosabb gépeket ké­szítsünk elő. Ezért már ebben az év­ben két kétsoros répaszedőgép proto­típusát fogják elkészíteni az Agro­stroj üzem dolgozói. Az egyik a 2- SKft jelzésű (kétsoros répaszedő) a másik pedig a 2-VDft (nehezen meg­munkálható földekre alkalmas kétso­ros répaszedő) lesz. Feltehető, hogy mindkét gép kipró­bálása után a kétsoros répaszedőgép­nek egy újabb prototípusát kell majd elkészíteni, esetleg a két különböző rendszerű gépből azokat az alkotóele­meket használják fel, amelyek a pró­bák alkalmával beváltak. O-y A jövő évi gazdag termés érdekében Az alsószeli szövetkezetesek ez Idén gabonaneműekből szép hektár­­hozamokat értek el. A cukorrépából még szebbet várnak. De hogy a jövő évben még szebb eredmények szülessenek, azért mind az ősziek, mind a cukorrépa alá trágyázzák a földet. A trágyaszállitáshoz felhasználják a gépi eszközöket is. Eddig már 200 hektárt megtrágyáztak. A képen Keszeli István traktoros és Gazso Pál trágyarakodás közben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom