Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1958-08-17 / 33. szám
6 \fzalHu! Földműves 1958. augusztus 17. „A közösséget külsőleg is széppé kell tenni“ NINCS A NÉPMÜVELÖDÉSNEK talán még egy olyan ugarolt területe, mint a szemléltető agitáció. Éppen ezért Makarenkónak ezek a szavai ma teljes mértékben indokoltak. A nagy feladatok valóra váltásának igényéből hárul vánk most a felelősség, mely nem tűr, nem tűrhet rögtönzést, halasztást, halogatást, hisz a nevelés elsődlegességéből, a politikai öntudat növeléséből természetszerűleg származik. Néhány hét telt már el a CSKP XI. kongresszusának lezajlása óta, mely történelmi jelentőségű határozatában a szocializmus építésének befejezését tűzte ki célul népünk milliói számára. A párt és az ország népe az elmúlt hetek során megkezdte felsorakO- zását a nagy mű megvalósítására. Hisz a szocializmus elérendő győzelme milliók élő munkájából fakad, s a tervek valőraváltásának nincs megbízhatóbb kezese, mint maga a nép. Az előttünk álló nagyméretű feladatok, a párt és kormány határozatainak megvalósításáért folyó harcban nagy segítséget jelentenek a népművelődési otthonok, melyek ma már egész köztársaságunkat behálózzák. A XI. KONGRESSZUSON elhangzott beszámoló kiemelte: „Az ideológiai munkával szemben támasztott fokozódó követelményekkel egyidejűleg a kommunisták és pártonkívüliek pártnevelésével, a pártpropagandával és a politikai agitációval szemben támasztott követelmények is fokozódnak.“ E céltól vezettetve néztünk körül néhány járás portáján, vajon mi a helyzet, hogyan gondoskodnak az előttünk álló feladatok népszerűsítéséről, a jövő emberközelbe hozataláról. Losoncon Králik Milán elvtársat, a járási KO igazgatóját nagy munkában találtuk. Most dolgozzák ki a besztercebányai kerület népművelődési otthonainak mintatervét. Nem feledkeztek meg a szemléltető agitációről sem. Július végén tartották Losoncon a kerületi konferenciát, s azóta már öt apropagáciős tábla „teljes díszben“ tanúskodik eredményes munkájukról. A szemléltető agitáció teljes fegyverzetével készülnek a nagy feladatokra. A népművelődési otthon előterében hatalmas térkép hirdeti a szocialista nagyüzemi termelés fölényét. ugyanakkor gondoskodtak arról, hogy ne csak az üzletek, közületek hirdessék a jövőt, de a közlekedés is. Ebből a célból különféle grafikonokat, illusztrált, ízlésesen elkészített plakátokat készítettek, s ezzel minden Losoncról induló autóbuszt és vonatot elláttak. A jó, példa hamarosan követőkre talált, s Divínen Mikulás Mozer, a népművelődési otthon vezetője alakított- csoportot a szemléltető agitációra, s fényképújságokkal, valamint faliújsággal tájékoztatják a lakosságot. NEM FELEDKEZNEK MEG azonban a helyi hangos híradó fontosságáról sem. A losonciak havi terve éppúgy célul tűzte a XI. kongresszus feladatainak valóra váltását, mint a békemozgalom világméretű kibontakozását, a felvásárlás fontosságát, valamint az egyes aktuális eseményekről való megemlékezést. Sajnos, nem számolhatunk be hasonló jó eredményekről Rimaszombat esetében. Bár eddigi tapasztalataink a jó agitációs munkát bizonyították Rimaszombatban, most mintha lemaradtak volna. Azonkívül, hogy az aratási és cséplési munkák idején- 11 villámújságot adtak ki, eddig bizony megfeledkeztek arról, hogy az igényes feladatok megkövetelik, hogy az ember, akinek egyre többet kell alkotnia, egyre jobban át legyen hatva munkájának nagyszerűségétől. A kitűzött cél eléréséhez olyan emberekre van szükség, akik tudásuk, tapasztalataik legjavát adják a közösség számára. TALÄN NEM INDOKOLATLAN tényként megjegyezni, hogy Rimaszombat szívében, a Gottwald-téren felállított agitációs táblákon ma már a Nap sem talál a maga számára „munkát“, hisz ami volt a táblákon, arra már inkább csak sejtésből lehet következtetni. Ügy látszik azonban, hogy a nemzetközi szövetkezeti napra lelkiismeretesen készülhettek, mert az agitációs központ mindkét ablakát egy, a szövetkezeti napon fellépett zenekar képe foglalja el. (Igaz, az is egy hónapja volt!) Rimaszombatban tehát nem a jelen, hanem inkább a jövő vigasztal. Molnár elvtárstól, a CSKP járási titkárától megtudom a terveket: — Jöjjön csak egy hét múlva rá sem ismer a városra. A mulasztásokról és a jövő terveiről beszélgetünk Szabó Zoltán népművelődési felügyelővel, valamint Ján Babiccal, a JKO új igazgatójával. Kétségtelen, hogy nagy nehézséggel küzdenek. Bár 109 tanító működik csak Rimaszombatban, a nyári munkálatok idején, sajnos, alig akad belőlük. Sőt, az ő agitációs táblájuk talán a legsilányabb! Kevés az olyanok száma, mint Pásztor Mária, Bazovská Elena, Gabonás Tibor és Mács Zoltáné, akik a tanítás mellett a népművelődésből is tevékeny részt vállalnak. A jövő feladata, hogy a népművelődési reszort ne legyen csupán hátsó kerék az iskolaügyi szakosztályon! A RIMASZOMBATIAK számlájára még annyit: a tömegeket a feladatok elvégzésére mozgósítani saját anyanyelvükön lehet. Tehát ne feledkezzenek meg arról, hogy a vegyes lakosú községek mindegyike egyformán tájékozódhassák a feladatok nagyságáról. Ez a nekik kijáró tisztelet és megbecsülés dolga is. És ez egy kicsit a losonciakra is vonatkozik! Még annyit: a jót igyekezzünk jól csinálni. És ez ebben az esetben azt jelenti, hogy törődjünk ne csak az esztétikai, de a nyelvi „széppel“ is. Különösen ott, ahol 109 tanító működik. így aztán nem fordulhat elő a fordítás olyan szörnyszülötte —, hogy csak két példát említsek —, mint a rimaszombati JNB melletti táblán, ahol a „k 1. novembru 1957“ magyarban így hangzik: „1957. november 1-hez“ (november 1-ig helyett!), vagy a másikon: Okresny stavebny kombinát Rimavská Sobotában, mikor ggt „nyelvileg“ széppé tehetem kb. így: a Rimaszombati Járási Építkezési Üzem. És ezzel a szlovák nyelvet is tiszteletben tartom! Egy csokor a losonci szemléltető agitáció anyagából Bekötött szemmel Fejér István drámájának prágai bemutatója Még élénken emlékezünk 1956. év őszére, azokra a borzalmas állatias gyilkosságokra, melyeket a népi demokrácia. esküdt ellenségei követtek el becsületes munkások és katonák ellen a Magyar Népköztársaságban. Azóta sok tró ■feljegyezte ezeket az eseményeket, hogy örök tanulságul szolgáljanak a világ dolgozói számára. Ezek közé az irodalmi müvek közé tartozik Fejér István színmüve is a „Bekötött szemmel". Fejér István nem ismeretlen nálunk. Már az első köztársaság idején Prágában ó alakította meg a Petófi-kört és élénk irodalmi munkásságot is fejtett ki. A Magyar Nap és a Munkás közölték írásait. 1940-ben a Gestapo letartóztatta és csak 1944-ben szabadult ki a koncentrációs táborból. A felszabadulás után írói és szervezői tevékenységet folytatott. Több színdarabja keltett feltűnést, különösen a legutóbbi a „Bekötött szemmel". Az író Varga István lakatos családjának életén keresztül igyekezett hiteles képet adni 1956. ászéról. A szerző helyesen mutatott rá az ellenforradalom okaira és arra, hogy a munkás - származású magyar értelmiséget hogyan tévesztette meg az ellenséges propaganda. Ilyen értelmiségi volt Varga István főiskolás fia is. Bekötött szemmel járt, nem tudta hova vezetik. Magyarországon 1945-ben nem likvidáltak minden olyan akadályt, amely terhelte a magyar társadalmat a szocializmus felépítésében. A burzsoázia egy része otthon folytatta tovább aknamunkáját, másik része pedig külföldre szökött, hogy összeesküvést és kémtevékenységet szervezzen a népi hatalom ellen. Ilyen kém volt Richard Werner svájci mérnök is, aki az összekötő szerepét játszotta a nyugati öszszeesküvők és a pesti „aranyifjúság" között. Fejér István színmüve némely művészi hiányossága 'mellett társadalmi vonatkozásai miatt értékes hozzájárulás a magyar drámaíráshoz. A Prágai .Hadsereg Színház nemrég mutatta be a darabot jelentős sikerrel. A sikerben nagyrésze volt Miroslav Stehlik államdíjas színésznek, aki kiválóan alakította szerepét, valamint Jaroslav Mouckának, Svetla Amortovának és Vera Budilovának. A színház ezzel az előadással hasznosan járult hozzá ahhoz, hogy a cseh közönség világos képet kapjon az 1956. évi ellenforradalmi eseményekről. Ajánlatos lenne, ha szlovákiai színpadok is színre vinnék Fejér István színművét. ANDREJ SMOLINSX? Az Ifjú Szívek fellépése Szírián A sporttelepen nagy a mozgolódás. Ennek a Kassa közelében fekvő falunak a lakóit lázba hozta az Ifjú Szívek népművészeti együttesének esti bemutatója. Szabadtéri előadás volt. A színpadot két oldalt fényszórók világították meg. A zenekar a színpad előtt helyezkedett el. Az énekesek a színpad mögül jönnek, két oldalról. A nézőteret teljesen megtöltötte a falu kíváncsi, kultúrát kedvelő lakossága. Kende Ifjúsági indulójával kezdődik a műsor. Ág Tibor és Janda Iván szakképzett, zeneileg művelt karvezetők vezénylik felváltva az ének- és zenekart, üde, tiszta hangok szállnak a levegőben. Kitűnő az együttes hangulata, összeforrottsága egyre növekszik, tudása, művészi kifejezőképessége felfelé ível. A szólamok kiegyenlítettsége jellemzi előadásukat. Könynyen, természetesen énekelnek. Munkásinduló következik, majd a martosi pillikézés, tánc. S egymást váltják a szebbnél szebb számok, melyekből a zenekar is részt vállal. Együttes az öröm, a megállapítás. A népi együttes kitett magáért. A dalt, muzsikát, táncot a közönség hat talmas tapssal jutalmazta. A természet zöld hangversenytermében ez a népművészet valóban élő, eleven valósággá vált. Ez nevelte, formálta a közönséget is. Az egész este tartalmával, igényében és színvonalában igen jó benyomást keltett. Ez a műsor megérdemli, hogy példamutató törekvésével és színvonalával minden faluba eljusson. (gy. j) A csúnyák ^z istenek ragasztották le a nyelvemet talán, hogy képtelen voltam megmondani Nórának, amit éppen tőlem kívánt volna legjobban hallani? Tudhatta pedig, hogy szép, több a szépnél; bolondítón és kiismerhetetlenül vonzó, sugárzása és áramlása támad körülötte a levegőnek. Nemcsak a férfiak, a nők sem kerülhetik el ezt az örvénylést, megfordulnak, összesúgnak utána, vagy csak a szemükkel vágnak egymásra, irigykedő elismeréssel. De ha ez nem volt elég! A telefonban elbicsakló hangon sem, ellesett kis mozdulataim, derekára sikló tenyerem, a mohóságom, ahogy beleszívtam cigarettájába, vagy ahogy váratlanul fölbukkantam körülötte olyankor is, mikor — értelmetlen napok! — reggeltől estig el voltunk szakítva egymástól s én makacsul elcsikartam a kötelességek vámszedőitöl egy negyedórát. Annyit csak, hogy megmondhassam neki: látni akartam és már sietek vissza . . . Igen, csakhogy mire emberi beszéddé vált számon ez a szorongató kényszer, addigra lefogta valami. ' Tárgyilagos közléssé merevült, s amint kimondódott, Nóra szeméből elröppent az öröm fénypilléje. — Ezért jött? — hangja is leszállt. — Ezért, igen ... Megszorítottam még hosszúkás kezét, ajkamba haraptam, s már nem is válaszoltam, mikor elsuttogta, ki tudja, hányadszor: — Milyen idegen! Idegen voltam valóban? Vagy csak néma? Gyűlöltem a színpadiasságot, megvetettem a triviális megfogalmazásokat. Minek beszélni arról, hogy a Nap forró, a jég hideg és Nóra csodálatos! így kínlódtunk, sugárzón, boldogboldogtalanul, gyülölködőn és viaskodva, abban az állapotban, mikor a szabók télikabátgombokat kezdenek varrni a nadrágra, a szenvedélyes fösvények egyszerre adakozókká válnak s a sjfc batudós rádöbben, hogy világ csavargónak született. Semmi más nem akart tőlem, csak azt, amit bármely közömbös embertől napjában megkapott: vallomást és bókot, istenítést, ódát, könyörgést — azt, amit, ha más dudorászott körülötte, szamárságnak nevezett. Belőlem ez a szamárság hiányzott, hogy megnemesítsem. — Igazán fontos vagyok magának? — kérdezte olykor csüggedten a rózsadombi tetőteraszon. — Nem látja? — feleltem reménytelenül. Elfordult a fekvőszéken s a szálló fellegek után utazott. Késő tavasszal lehetett. Színházi este után kísértem haza. A domb aljában leszálltunk a buszról s gyalog vágtunk neki. Nem lakott nagyon magasan, kellemes sétának számított ez a húszperces út. Az Apostol utcán mentünk fölfelé, a kertekből kihajló ágak lélegző sötétjében. A kis parkhoz értünk, s a plátón leültünk egy padra. Hallgattunk — nem a befelé nyelt szavak, hanem a nyugalmas telítettség csöndjében. S egyszerre suttogó szavak ütötték meg a fülünket. A túlsó sétányról hangzottak, a megroppanó kavics neszezése elhalt. Talán másfél méterrel a hátunk mögött állhatták meg, a nyírt bokrok választottak el tőlük. Igazán nem akartuk kihallgatni őket, de most már tapintatlanság lett volna tudtukrü adni, hogy nincsenek egyedül. — Igazán mondod? — Neked nem tudnék hazudni! — sóhajtotta egy érzelmes férfihang. — Édes! — Te! Te! Gyönyörű! És tovább, a szerelmi gyakorlatból, s a legkülönbözőbb fajsúlyú irodalmi és irodalmon kívüli müvekből ismert szavak, melyek ott, akkor arcomba kergették a röstelkedés pírját, kegyetlen adót fizettetve ismeretlen férfitársam gátlástalanságáért. Nem néztem Nórára. Keményen magam elé döftem pillantásomat, nagyon elmélyülten forgattam cigarettámat. Rágyújtani sem mertem. A sercenö gyufa lobbanása is szétrebbenthetl őket. Hallottam még a nő olvadó altját: — Olyan szép vagy! — Te, te vagy csodálatos! — felelte a párja. Aztán újra roppant a kavics. Megkerülték a fűsávot s a tojás formájú lámpa fénykörében elénk kerültek. Először az összefonódó pár látszott csak, aztán mikor a közeliinkbe értek, egyetlen pillantásra arcuk is kivehetővé vált. Nem tovább. A meglepetéstől elejtettem cigarettámat. A földkerekség legcsúfabb párja vonult el padunk előtt, olvadozva, egymás rútságába bódult földöntúli mosollyal arcán. Minek részletezzem a teremtésnek ezt a torz fintorát, minek mondjam el, hogy a nő kóchajú volt és duzzadt, mintegy gyalogszerre kapott léggömb, a férfi csirkemellű és csámpás és enyhén lóarcú? Ők egymásnak gyönyörűek voltak. Tőlem a legforróbb bók, amit Nóra valaha is hallott, ennyi lehetett: — Ma igazán csinos! \ Fölkeltünk a pádról, szótlanul elindultunk. Mit gondolhatott Nóra? Nem tudom. Talán irigyelte a kis gömböcöt. Bennem ekkor kövesedett meg a konok hallgatás végképp. Ezek után az ajkak után elsuttogni a zsetonná hitványul t szavakat? ^ztán a rácsos kapu előtt elváltunk, szomorún, meggörcsösödve. Tudtam, hogy holnap újra itt állunk majd. Nóra vár tőlem valamit és nekem nem jön ki a számon, hogy kontármód utánadadogjam a természetnek, amit remekbe alkotott. Arcába néztem, melyen elömlöttek az éjszakai fények. Sudár volt és elérhetetlen, mint egy eltitkolt sóhajtás. Az ijesztő pár jutott eszembe ismét. A képzeletük. Es már tudtam, hogy nekik találták ki a szerelmet. MINDKÉT JÄRÄS ESETÉBEN helytálló Csák elvtársnak, a losonci járás CSEMADOK titkárának és Králik elvtársnak a megjegyzése: — Ahhoz, hogy az agitációs-propagációs munka fellendüljön a tömegszervezetek mozgósítására van szükség. Alakítsunk belőlük különféle csoportokat (szemléltető agitáció, fényképészeti stb.), s akkor kevesebb lesz az „objektív nehézség“ s nagyobb és jobb az elvégzett munka mennyisége és minősége. FÓNOD ZOLTÁN FIGYELEM! A Szabad Földműves nagy irodalmi pályázatának feltételeit lapunk múlt heti számában közöltük. A beküldési határidő: 1958. november 30. A pályázat díjai: I. 2000,- Kcs II. 1200,- Kcs III. 800,- Kcs IV.-V. 500-500,- Kcs Olvassa el múlt heti irodalmi pályázatunk feltételeit, és pályázzon Ön is! VIDOR MIKLÓS:
