Szabad Földműves, 1958. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-28 / 39. szám
1958. szeptember 28. \izaUaet Földműves s Elsuhant évek nyomában Ha valaki 15 évvel ezelőtt Libádra akart utazni, Muzsláig kellett vasúti jegyet váltania, a gesztenyefák mögé bújtatott muzslai állomáson szállt le a személyvonatról, majd megmászta a vízmosásos, nyaktörő bélai dombot és Bélán keresztül kocsin vagy gyalog érte el a bélai erdőt. Ez a keskeny erdősáv már csak egy kilométerre van a falutól, ám a faluból még mindig semmit sem látott. Még két dombra kellett felkapaszkodnia és mikor a másodikról is baj nélkül lejutott, már a falu közepén találta magát. Ez az aránylag tűrhető gyalogséta azonban csak a nyári hónapokra volt érvényes, mert esős évszakban a vendégmarasztaló libádi sár nagymértékben vette igénybe a gyalogos ember forgalmi eszközeit és ilyenkor a libádi kirándulásra csak igen fontos ügyekben járó emberek szánták el magukat. Itt meg kell jegyezni, hogy a riporter mindezeket saját tapasztalatából tudja, mert itt töltötte gondtalan gyermekkorát. Manapság a legtanácsosabb Párkányig váltani az útijegyet és onnan autóbusszal, Kőhídgyarmaton keresztül megközelíteni a falut. Az alvégen a HNB előtt száll ki az utas az autóbuszról és mindjárt új dolgokat észlel. Oj házakat a lapályos alvégen. Csinosak, tiszták, eléjük virágos kertekkel beszegve. Itt kezdi az ember szembesíteni a múltat a jelennel. Negyven évvel ezelőtt még csak a „faluban“ építettek, ha ugyan néhanéha megtörtént az ilyesmi. A „falu“ pedig maga egy nagy lefelé lejtő teknő, a házak mint a lépcsők, a tetőkkel néznek a szomszéd házak alapjára. Keresem a.falu egyik hírhedt érdekességét, a nagygödröt. Ez volt valamikor a falu szemétlerakodója. Ma már csak egy kisebb mélyedés jelzi gyermekkorom egyik bámult csodáját, melybe a fenekéig sohasem merészeltem leereszkedni. Öserdei érintetlenségben tenyészett ott az árvacsalán meg a bogáncs. Télen pedig egyenesen rettegtünk a nagygödörtől. A falu főutcája volt ugyanis a szánkópálya. Lószánkón tízenhuszan siklottunk le a fatornyos templomtól a nagygödör mellett vezető úton, egészen a falu végéig. A vezetőnek bizony minden ügyességére szüksége volt, hogy elkerülje a nagygödör lucskos mélységét. Három oldalról a látást dombok zárják el, melyeket a helyi szójárásban hegyeknek tisztelnek. A Dankhegy, a Mogyorós meg a Páskomok. Valamelyik régi feudális úr szorította be jobbágyait ebbe az agyagos gödörbe, gondolva, hogy ezt úgy sem lehet másra használni. Csak a század Az új iskola második negyedében kezdett a falu az északi lapály felé nyújtózkodni. Nem volt „kilátás“ a faluból, elzárták a „hegyek“, de nefn volt kilátás a jövő felé sem. A falura nemcsak a dombok vetettek árnyékot, de a három nagybirtok is, mely elzárta a fejlődés útját a dolgos libádi nép elől. Két réteg élt és küszködött itt a nagygödör körül, a kisgazdák és a zsellérek. A kisgazdák valahogyan még eltengődtek adó- és végrehajtó gondjaikkal, de a zselléreket ki-ki-Libádi őrjárat kényszerítette a faluból a kenyérgond. A fiatalok télen Pestre jártak szenet hordani, vagy az idősebbekkel együtt az Esztergom melletti Kenyérmezére, ^rnit akkor Nixbródnak hívtak. (Magyarul ez azt jelenti, hogy nincs kenyér). „Hagymát és kenyeret tettek a tarisznyába, azon éltek, hogy valamit haza is hozhassanak“ — emlékezik Lengyel Imre elvtárs, az EFSZ elnöke. — Magam is emlékszem rá, hogy télen alig volt a faluban fiatalság, csak a tavaszi búcsúra jöttek haza, njert ez volt az illendőség. Az első köztársaság alatt a „túli" vándorlás előtt becsapódott az ajtó és aki tudott szezonmunkákra szerződött szerte az országba, de megkezdődött a kiszivárgás is a közeli falvakba. Jó néhány család pedig egészen Franciaországig vitte a batyuját. A libádi ember nem félt, de ma sem fél a munkától és ért is hozzá. A libádi szölömunkásokat sokfelé ismerték, pedig a faluban kevés volt a szőlő. De az uradalomban megtanulták az oltás, szemezés mesterségét és a tudomány apáról fiúra szállt. így idézgetem á múltat saját emlékeimből és az idősebbek bizonyítanak, kiegészítenek. Ilyeh volt az élet Libádon. Az ételben nemigen lehetett válogatni. Vasárnap birkahús is került az asztalra, igaz, hogy sokszor hitelbe. Ha azonban azt hinné valaki, hogy a nagygödör környékét állandó szomorúság árnyékolta, az nagyon tévedne. Szeretett ez a nép vigadni is és néha talán duhajabban mint máshol. Ez a duhajkodás, különösen farsangkor, az összegyűlt bajokkal teli életből robbant ki és sokszor a bicska is felvillant a kocsma sötét udvarán. így intéződtek ősi módon a szerelmi ügyek és más haragok. De a mulatás nem volt mindig ilyen szenvedélyes. Lágyan csengett az ének a marokszedő lányok ajkain, mikor késő este hazatértek a munkából, halkan duruzsolt a mese a tollfosztásnál és a kukoricafosztáskor csattant a huncut tréfa és a nevetés. Felejtődött a mindennapi baj és a küszködés. Aztán jöttek a lakodalmak. De itt egy kissé meg kell állnunk. Éppen lakodalomra érkeztem a faluba. Majdnem minden úgy zajlott le, mint régen. A templomból vonult a násznép végig a főutcán elöl a menyasszony meg a vőlegény, utána a nycszolyós lányok és a vőfélyek. Majd egy csapat legény a régi szokás szerint mindegyiknek a kezében egy borosüveg, persze nem üresen. Az ősi lakodalmas dalokat is a régi édesbús tónusban énekelték. De egy valami hiányzott: a szép színes népviselet. A virágos szoknyák és díszes lipityök helyett hoszsú városi tüll és selyemruha, a keményszárú legényes csizmákat felváltotta a félcipő és a sújtásos nadrág és fehér ing utóda a fekete zakó. A lakodalmas háznál pedig a cigány a csoko-csol o-csokoládét nyúzta. Lehet, hogy éjfél felé felviharzott a csárdás is, ezzel azonban csak vígasztalom magamat, mikor későn este visszafelé zötyögtetett a személyvonat. Pásztor Jani gyerekkori pajtásommal szép házacskája üveges folyosóján beszélgetünk bor mellett. Azok közül való, akik jól megtanulták a szőlőmunkát. Négy éve 5 hold szőlőt telepített az EFSZ, és ő a vincellér. Ezidén szüretelnek először és ehhez képest jó termés mutatkozik. Az új telepítés csupa nemes fajta, csaszla. ezerjó. A zárszámadásra már nem keli bort vásárolni. Az*»EFSZ irodájában Lengyel Imre elnököt találom. Nyugodt komoly ember, de a komolysága alól ki-kibukkanő tréfáló kedve olyan közvetlen hangulatot teremt, hogy pillanatok alatt feloldódik köztünk a feszültség. Nem dicsekszik, pedig volna mivel. A beadásról szólva átnyújtja a járás jelentését. „Tessék, győződj meg róla“ — de a szeme huncutul felcsillan. Bizony itt minden rendben van, mégpedig száz százalékon felül. A munkaegységet 18 koronára tervezték, de az előzetes számítás legalább 21 koronát ígér. Az udvaron hatalmas betonsilókban folyik a téli tartalék tárolása. A silóval eddig sem volt baj, hiszen még a tavalyiból is van három gödörrel. Járjuk a határt. Félember magas a másodvetéses csalámádé, a búza 20 mázsán felül is terem. Az árpa kissé gyengébb. Pedig ez Libádon igen fontos termény, mert itt minden árpa elsőosztályú. A belterjesség felé törekednek. Egyik fő ágazat a vetömagtermelés. Van itt szudánifű, here és lucernamag, melyek nagyban emelik a jövedelmet. A szarvasmarhákkal nagyon megjárták. Kétszázötven hold földet vettek át az állami gazdaságtól az állatokkal együtt. Ez rendben is lett volna, ha nem lettek volna bangkórosak. De így megfertőzték az állományt. Likvidálni kellett az egészet. De már újra van 138 darab egészséges szarvasmarhájuk. Nem kell féltenünk a libádi EFSZ-t, céltudatos vezetés, korszerű talajművelés és a jó munkaerkölcs építi itt a jövőt. Lakota elvtárs, a HNB titkára sem pesszimista. Gyarapszik, szépül a falu, a petróleumlámpa helyett a villany ad fényt, van szép új iskola és a kisbíró szamárbőrös hangszerét felváltotta a helyi hangos hírmondó. Majdnem minden házban van rádió s a motorkerékpárok száma 16. Csak a kulturális élet botladozik. A mozi ugyan elég gyakran ellátogat Párkányból, de a CSEMADOK vérszegény. Csak egy-egy színdarabra jut az erejéből évente. A felszabadult fiatalság áhítja a tudást, többen végeztek főiskolát és most is sokan járnak egyetemre és középiskolába. Azelőtt egy évszázadig egy lélek sem bírt az „úri“ foglalkozás felé törni. Az ottani ember nemigen veszi észre a változást, de a riporter egyszerre lát mindent, ami harminc év óta született. És ha számvetést készít a falu gazdagodásáról, az utolsó évtized mérlege a szocia- Usta rend építő és gyarapító lendü-A falu névadói letét tanúsítja. Ami elmúlt, abban alig van mit visszasírni, ami pedig született az mind az egykori zsellérek és kisgazdák békés szebb életét szolgálja. Petri Endre Kövér fürtöket neveltek a Szőléskei Szőlészeti Iskola jó! gondozott tőkéi. A képen az egyik tanító és Varga elvtárs, a királyhelmeci állami bank igazgatója, a dús gerezdekben gyönyörködnek Az EFSZ korszerű istállója Paradicsomi állapot — a paradicsom körül Ez igen! Ezt hallgassák meg, elvtársak'. Bulgáriában egy újfajta paradicsomot termesztettek ki, azt a bizonyos plovdivit. Ebből az egy hektárra eső termés meghaladja az 50 vagont, s a cukortartalma duplája a mienknek. Termelését feltétlenül be kell vezetni nálunk is. Az EFSZ-ek és a konzervgyárak áldani fogják haló porainkat, és talán még szobrot is emelnek nekünk. A legfőbb féladat, magot szerezni! A mag nehéz valuta ellenében meg is jött. A szétosztás annak rendje - módja szerint kisebb zökkenőkkel szintén megtörtént. A zökkenőket nem az okozta, hogy sok volt a jelentkező és kevés a mag, hanem az, hogy az egyes EFSZ-ek „maradion kitartottak“ az eddigi jól bevált fajták mellett. A zöldségfelvásárló vállalatok agronómusai nem estek kétségbe és a pár mázsa mag rövidesen elfogyott. Az ógyallai járás nem volna járás, ha ezekből a földi gyönyörökből megfelelő mértékben nem vette volna ki a részét. Így jutott a Margitpuszta-Pálmamajor-i EFSZ is a paradicsom-vetőmaghoz. A szövetkezet kertésze rendes időben melegágyba helyezte a magot. Az hibátlanul ki is kelt, egyelőre azonban még nem mutatta meg, hogy mire képes. Teljes pompájában csak a kiülietés után mutatkozott be. Elkezdett nőni, mint a bolond gomba. Hatalmas ágai szétterültek a földön, csak valahogy virágot elfelejtett hozni. De ami késik, nem múlik. A szomszéd bagotaiak már azon gondolkoztak, mikor szállítsák az első paradicsomot (persze a bevált fajtát), de a margitpusztaiak paradicsomerdejében még épp csak megjelentek az első virágok. Nemsokára az első zöld bogyók is. Aztán a bogyók tetemesen megszaporodtak, csak nőni nem akartak. Még becsületes dió nagyságát sem érték el, mire beértek. A zöldségfelvásárló vállalat a beszállított paradicsomot nagy kegyesen, de erősen lefilymálva harmadosztályúnak átvette. A margitpusztaiak panasszal fordultak a járási nemzeti bizottsághoz. A járás a gépállomással karöltve az ügyet megvizsgálta, jegyzőkönyveztek, majd a jegyzőkönyvet elintézés végett a zöldségfelvásárló vállalathoz továbbították. A vállalat igazgatója az iratot az iktatás után áttanulmányozta, majd a kerületi központba irányította. Ott az iratot az iktatás után a megfelelő szakelőadó átvette, áttanulmányozta, majd a Megbízotti Hivatalhoz küldte. Ott az iratot iktatás után ... stb., stb. nem küldték tovább. Hosszabb megfontolás után egy bizottság alakult a Megbízotti Hivatal és a Kerületi Zöldségfelvásárlási Központ megbízottaiból, akik kiszálltak a helyszínre. A bizottság a következőket állapította meg: a plovdivi paradicsom középkötött jó erőben levő talajt kíván, Margitpusztán azonban homokba ültették. Hogy középkötött talaja az EFSZ- nek nincs, erről ők nem tehetnek. A paradicsom karózást is kíván, s hogy erről az EFSZ-t nem értesítették, s hogy az EFSZ-nek erre acélra nincsenek karói, az sajnálatos tény. A sorokat többször trágyalevezni kellett volna. Mivel az EFSZ erről nem tudott, így nem is csinálta, ezen segíteni már szintén nem lehet. A megszámolt bogyók alapján a termés — ha beérik — túlhaladhatja a két vagont, s ha ez a november eleji fagyok miatt nem biztos, arról ők nem tehetnek. A szövetkezetei kárpótolhatja és vigasztalhatja az a tudat, hogy a paradicsom cukorfoka magasabb, mint bármely másiké. Hogy a felvásárló vállalat nem a cukorfok, hanem a nagyság alapján veszi át a paradicsomot, az felvásárlási rendszerünk egyik hibája, ami ellen egyelőre nem tehetünk semmit. A végeredmény: nesze semmi, fogd meg jól. A pár tízezres, amit az új fajtán a szövetkezet elveszített..., nos érte az EFSZ-t már nagyobb veszteség is, mégsem dőlt össze a világ. A Margitpuszta-Pálmamajor-i EFSZ megbízásából ezúton köszönjük meg ezt a furcsa elintézést és üzenjük, hogy az ügyet a magunk részéről még nem zártuk le. Elég felelőtlenség az EFSZ-ek rovására kísérletezni olyan fajtákkal (legyen az bármilyen növény), amelyek nem felelnek meg az illető szövetkezet talajának, amelyek termeléséhez előzőleg nem készültek fel megfelelően. Az új fajták bevezetésének pedig az az első követelménye, hogy aklimatizálva legyenek. S még ha az újfajta minden követelménynek megfelel is, akkor sem szabad megfeledkezni arról, hogy a termelőt értesítsük a megfelelő agrotechnikai követelményekről. Ennyit a termelők is joggal elvárhatnak. JÁNOS BÁCSI Tervezés, munkaszervezés Hogy az újonnan alakult szövetkezetnek üzemkölcsönt lehessen folyósítani, azonnal a szervezési kérdések megoldása után legalább egy ideiglenes évi termelési tervet kell kidolgoznia. Az ideiglenes évi termelési tervnél elegendő, ha az EFSZ a főfeladatok tervét dolgozza ki, amelyekbe belefoglalja: egyrészt a vetésterületeket, a hektárhozamokat, a növénytermelés tervezett össztermését és ennek elosztását kötelező beadásra valamint az állami felvásárlásra, a munkaegységek pénzalapját; másrészt pedig az állattenyésztés legfőbb feladatait, az állományok tervét, a hasznosságot, az össztermelést, a termelés megoszlását kötelező beadásra és állami felvásárlásra. Ezeket a fő feladatokat három mérleggel: a takarmány-, a vetőmag- és a trágyamérleggel kell alátámasztani. E mérlegek és a tervbe foglalt feladatok alapján dolgozza ki a szövetkezet az évi költségvetést, de csupán a költségek és jövedelmek költségvetését. Az új EFSZ-ekben az évi termelési tervek kidolgozását a JNB szak- és szervezési dolgozóinak kell közvetlenül biztosítaniuk. Ennek a munkaközösségnek munkájában részt kell vennie a körzeti agronómusnak, a könyvelési oktatónak és a GTÄ egy dolgozójának. A GTÁ dolgozójának egyúttal az EFSZ elnökével közösen kellene biztosítani a GTÁ-val való szerződés kidolgozását és megkötését. Az újonnan alakult szövetkezetekben rendkívüli figyelmet kell fordítani a munka helyes megszervezésének és jutalmazásának bevezetésére. Az EFSZ termelésének legkisebb szervezési egysége az állandó termelési csoport. Az állandó termelési csoportok kialakítása képezi a szövetkezet helyes munkaszervezésének első és legfontosabb előfeltételét. Ezért a szövetkezeti tagoknak az egyes termelési csoportokba, az egyes munkákra való beosztásánál a legnagyobb felelősséggel kell eljárni. A szövetkezeti tagokat olyan munkákra kell beosztani, amelyek elvégzésénél a legnagyobb tapasztalatokkal és adottságokkal rendelkeznek. Az állandó termelési csoportok élére a legtapasztaltabb ás legjobb dolgozókat kell állítani. A csoportvezetőnek nem szabad megfeledkeznie arról, hogy legfőbb gondja megszervezni és irányítani a csoport tagjainak munkáját.
