Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-22 / 38. szám
A szocialista faluért A FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS ERDÖGAZDASÄGI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA ratislava, 1957. szeptember 22. Ara 40 fillér Vili. évfolyam, 38. szám. Harcos múltúnk kötelez- ZATYKÓ JÓZSEF -A gyermek alszik. Szemét lefogta jótékony álom. Talán Tündérorszá- 10t, jövőjének napfényes útját járja íz álpm szárnyain. Én a múltat, perietem vissza. A Munkásban Iapozgaok. Sárguló levelek, halványuló sorok, i bennük mégis a letűnt világ forongó történelme elevenedik. A gyermek alszik. A rózsás arcon akadó mosoly tükrözi mily békés az ilma. — Előttem a Munkás 1929. február 21-i száma. Paraszt és munkásevelezök rövid cikkeit olvasom. Nyonós súlya van minden cikknek, minien mondatnak, sót szónak. Bennük i kor vihara dübörög, s ahová odasújt a kérges újakkal írott sorok gazsága, ott inog, bomlik az úri világ lazugsággal összeácsolt épülete. Egy köbölkúti paraszt levelező cikkén megakad a tekintetem — „Huszonhármán egy tetves, poloskás lyukban.“ Olvasásra kényszerít a cím. A cikk világos tárgyilagossággal írja a valóságot. Párkányban egy börtönnek csúfolt tetves, poloskás lyukban három anya szorong a huszonhárom elítélt között. Búnük? Heldainénak, a háromgyermekes családanyának, elsöosztályos fia — mivel nem volt cipője, a februári hidegben nem mehetett a több mint 4 kilométerre levő tanyai iskolába. Igaz, azt nem kérdezték az ítélethozatalkor, miért nincs cipő? Szeréna Józsefné (akinek férje már több hónap óta munkanélküli) azért ül, mert gallyat szedegetett az erdőben, hogy zsíros étel és meleg lakás hiányában legalább rözselángon főzött rántottleves melegítse a korgó gyomrocskákat, meg a hideg lakást. A rozsé az erdőn maradt, őt pedig becsukták. S a gyerekek? Vajon mosolyt fakasztó volt-e az álmuk a fagyos februári éjszakákon? „Papnál dolgozni — pokol“ — írja egy szécsénkei parasztlevelező az 1929. február 24-i számban,, amelyben feltárja, hogy Naszvetter plébános úr, isten felkent szolgája (és a környék földi javainak ura) hogyan ítéli éhhalálra az öt évig becsületesen szolgáló Faraga Sándort azzal, hogy amikor megbetegszik, elvonja a családtól a kommenciót. Tovább lapozok a nyútt újságban. A levelezők egész sora tiltakozik a kommunista sajtó betiltása ellen. Egy nagykaposi levelező így számol be, amikor hosszú idő után újra kezébe kapja a lapot: — Ügy érzem, megint erős fegyver van a kezemben. így sorakoznak a kapitalizmus szennyét, bűnét, a kizsákmányolást leleplező, s a munkásokat, parasztokat harcra buzdító és eszmei világosságot gyújtó írások. Igen, a kommunista sajtóban közölt cikkek lerántották a fátylat a kapitalizmus által oly fennen hirdetett polgári papírjogokról, szabadságról, az álhumanista törvényekről, s a leleplezett tények a maguk meztelen és könyörtelen valóságával harcra buzdítottak, összefogásra sorakoztattak az elnyomás ellen. Most, amikor szeptember 21-én a Sajtónap — a Rudé právo megalakulásának 37. évfordulója — alkalmából visszatekintünk sajtónk harcos és győzelmes múltjára, örömmel öszszegezhetjük, hogy a pártsajtó mindig szorosan összeforrt a néppel, hogy az a sajtó kezdettől fogva meg nem alkuvó harcosa volt a munkások és parasztok érdekeinek, és sem a terror, sem az üldözések, elkobzások, sem a szerkesztők kivégzéet, bebörtönzése nem térítette el az igaz szókimondástól, az elnyomott osztályok történelmi igazának hirdetésétől. Pedig már a megalakulás első napjairól kezdve sok nehéz napot kellett átélni. Tekintsünk csak viszsza 1920. december 9-re, amikor csendőrök törtek a Rudé právo szerkesztőségébe. A sajtójuk védelmére összesereglett munkások és a csendőrség között valóságos csata folyt le, mely miatt a lap másnap nem jelenhetett meg. December 10-én Prága üzemeiben megállt a munka. Tiltakozásul a munkások tízezrei vonultak a parlament elé. Csendőrök lőttek a lapjukat követelő tömegek közé. Életet oltott a golyó, munkásvér folyt azért a sajtóért, amely szervezője, eszmei irányítója, forradalmi nevelője volt a szabadságukért, jogaikért küzdő millióknak. Az üldözés, a korlátozás nem tudta megtörni azt az akaratot, mellyel a kommunista lapok szerkesztői igyekeztek eljuttatni az igazság fényét a dolgozó milliókhoz. Nem törte és nem törhette meg semmi, mert a lapok szerkesztésébe beleolvadt az a sokezer munkás és parasztlev'elezö, akik sokszor pislákoló mécses mellett vetették papírra életük gondjátbaját, hogy elküldhessék a sajtónak. És ezek voltak a legharcosabb, a leglángolóbb tenniakarástól fűtött írások, melyek azonkívül, hogy az ország minden részéből hírt adtak, még buzdítottak harcra szólítottak, szilárd sorokba tömörítettek a kapitalista elnyomás, a kizsákmányolás ellen. A kommunista sajtó azért vált a tömegek kedveltjévé, vagy úgymondhatnánk mindennnapi szükségletévé, mert a sajtó cikkei a legszélesebb tömegeket érdeklő gondolatokból fakadtak, mert a lapokat a levelezőkön keresztül a néppel, s ebből természetesen következően a népért szerkesztették. Erre az egészséges magra épül újságírásunk múltja és jelene, s ez újságírásunk egyre emelkedő színvonalának, a fokozottabb feladatok megoldásának és néppel való szorosabb kapcsolatának biztos záloga. Nem véletlen, hogy pártunk Központi Bizottsága éppen a levelezőkkel való szoros kapcsolatokra hívta fel az idén megtartott II. Újságíró Kongresszus figyelmét. Mindez világos bizonyítéka vezető pártunk és dolgozó népünk érdekegységének. Újságírásunk harcos múltra tekint vissza. A harcosságot, az igazmondást olyan kiváló személyiségek hagyták ránk örökségül, mint Július Fučík, Ján Šverma és Gottwald elvtárs. S most, amikor a Sajtónapot ünnepeljük, érdemes mérlegre tenni azt is, hogy a mi lapunk hogyan tesz eleget forradalmi küldetésének. Lapunk előtt álló feladatok nagyok, mint ahogyan nagyok mezőgazdaságunk egyre fokozódó feladatai. Nem kisebb dologról van itt szó, mint a kizsákmányolásra, $ a falvak kisparcellás gazdálkodására épült mezőgazdaság szocialista átépítéséről. Országunkban egyre kevesebb az olyan földművesek száma, akik nem értik, még nem értették meg mezőgazdaságunk átépítésének történelmi, gazdasági szükségességét, gazdagabb, kulturáltabb, emberibb életet biztosító előnyeit. De még vannak ilyenek. Természetes következménye ez a múltban kialakult, az egyéni érdekekben gyökeredző nézeteknek, előítéleteknek. Amikor tehát falvaink és általában mezőgazdaságunk nagy átalakulásáról beszélünk, akkor ezalatt nem csupán a gazdasági változásokat értjük, hanem ezzel párhuzamosan az átalakulást megvalósító ember gondolkodásmódjának, politikai és szakmai fejlődésének, világnézetének kialakulását is. Lapunkra tehát mind a politikai mind a gazdasági és kulturális fejlődés szempontjából jelentős feladat hárul. Ezeket a feladatokat igyekszik megvalósítani a lap szerkesztősége a lehető leghatásosabb módon. A szerkesztőség persze erre a komoly feladatra kevés lenne. Hiszen ismert tény, hogy a falusi ember nem könnyen változtat megrögzött szokásain, nézetein. De az is ismert dolog, hogy a földmuvesember a kerítésen keresztül lopva is ellesi, amit jól csinál a szomszéd. S ha titokban is, de megpróbálja a jót utánacsinálni. Most, amikor földműveseink megtanultak messzebbre látni, nagyohb távlatokban, szélesebb méretekben gondolkozni, azzal már nem elégszenek meg, amit a szomszédtól tanulhatnak. Egész mezőgazdaságunk eredményéből, solt-sok ember tapasztalatából akarnak tanulni. Ezért is várják mindig olyan izgalommal a sajtót, mert abban sok gazdatársuk, kutatóállomások dolgozói és sok-sok szakember írja meg a gazdálkodásban szerzett tapasztalatait, elért eredményeit. Persze, hasonló érdeklődéssel várják a technika fejlődéséről, az ember munkáját megkönnyítő új gépekről szóló híreket, beszámolókat is Be kell vallanunk, hogy mi is izgalommal várjuk a szerkesztőségi postát, mert ez a lap számára olyan fontos, mint élőlénynek a lélekzetvét^. Minél több a levelezőktől beküldött írás, annál ózondúsabb a szerkesztőségi levegő. Hisz az ország különböző részeiből, a termelés különböző szakaszairól érkezett levelek százak és ezrek tapasztalatait hozzák magukkal és így levelezőink táborán keresztül egy szinte megoldhatatlannak látszó feladat válik valóra — mégpedig az, hogy a szerkesztőség, így az ország minden részéből, szemtanúktól, a termelés közvetlen részvevőiktől értesül a dolgok folyásáról. Ez teszi elevenné a vérkeringést az olvasók széles tömege és a lap munkatársai között, ez ad meggyőző erőt a lap tartalmának, s ez teszi hitelessé a dülöngöző betűkkel irl levelek mondanivalóját. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy levelezőink tábora számunkra kimeríthetetlen aranybánya. írásaik nagyobb részében mindig a legégetőbb problémára keresik a megoldást, s mindaz elért eredmények módjainak ismertetésében, mind a hibák feltárásában a segítöszándék tükröződik. Az olyan levelek, amelyek mélyen nyúlnak a problémák gyökereihez, mind egy-egy téglát jelentenek a lapra váró politikai, gazdasági és kulturális feladatok megoldásához. És ilyen levelezőnk ma már sok van. De számuk még egyre bővül. Örvendetes dolog mindenről beszámolni, hisz ezek a levelek hazánk gazdasági fejlődésének bemutatása mellett, népünk politikai és kulturális fejlődését is tolmácsolják és ezen keresztül egy kulturáltabb ember még gazdagabb jövője, biztosabb holnapja vetítődik elénk. (Folytatás a 2. oldalon.) Beérkeztek az első vagonok A kiráiyhelmeci járás szövetkezeteiből útnak indították az első cukorrépával teli vagonokat a terebesi cukorgyár felé. A kisgéresi 7, a nagygéresi szövetkezet 4 vagon cukorrépát küldött eddig feldolgozásra. A leleszi, zetényi, bodrogszerdahelyi és bodrogmezői szövetkezetben is megkezdték a cukorrépa begyűjtését. A járás szövetkezeteinek dolgozói a Nagy Október tiszteletére kötelezettséget vállaltak, hogy október 15-ére befejezik a cukorrépa begyűjtését és terven felül 500 vagonnal adnak be 140 mázsa burgonya hektáronként A törincsi szövetkezet tagjai már megkezdték a burgonya szedését. Az első héten 5 hektáron takarították be a burgonyát. Hektáronként átlagosan 140 mázsát értek el. Tehát 60 mázsával többet a tervezettnél. A munka tovább folyik. S a szövetkezet tagjainak véleménye szerint ezen a héten elérik a 160 mázsás hektárhozamot. Az említett szövetkezetben az ősziek vetése is gyors ütemben halad. A repcét 5 hektáron, az őszi árpát 8 hektáron, a roszot 4 hektáron idejében a földbe tették. Most a búza vetéséhez készülnek a törincsiek. Sólyom László, Losonu □□□□□□□□□□□□□QQÜÜUUCJUUÜÜl Bugár Tibor traktoros az udvarnoki EFSZ földjein naponta 15 hektár gabonát vetett. Sárguló levelet sodor a szél, hűvös a reggel, őszbe hajlott a nyár, mint Módi Pista bácsi ritkuló haja, melybe beleturkál az északi szél. De Pista bácsi ezt most nem veszi észre. Áll a kiskapuba állig gombolt kabátban, joga között elmaradhatatlan társa — a pipa. Vár, feszülten figyel az alvég felé, mikor bukkan élő Sivák János — a postás. INTERJÚ Ül a pádon az udvarkert előtt. Nem szereti, ha ilyenkor zavarják — figyelmeztet odamenet közben a szoyiszéd. Kezében az újság, szájában a pipa, oldalán az unoka, lábánál a Tigris. Jön! Csak lassan, mert betér minden házba.. Ez a biztos jel, hogy megjött az újság. Zemplénben, ebben a vasúttól messze eső bodrogközi falucskában ilyenkor, szombat reggel érkezik a Szabad Földműves. A nagy többségnek éppen idejében, Pista bácsinak — türelmetlen várakozásából ítélve — későd. Szereti a betűt, régen sok könyvet olvasott. Most az újságot kedveli. Számára észrevétlenül elkattintom a gépet. Erre odafigyel. — Mit akarnak? — szegezi a kérdést. _ Üjságba tesszük. — Nem műveltem én olyat. — Csak olvasott — mosolyodik el társam. Tetszik neki, hogy ezt észrevesszük. Nem dicsekvő természetű ugyan, de azért sokszor el-eldicsekszik mit olvasott az újságban. Most én faggatom. — Hogyan tetszik az újság? — Tetszik. — Mi tetszik legjobban? — Minden. — Másoknak is? — Nem egyformán. Vaň aki boszszankodik, hogy keveset írnak rólunk. — Es maga? — Én azt mondom, írjanak a jobbról, abból tanulunk. — Szeret olvasni? — Szoktam. — A szeme? Jól szolgál-e métj? — Segítséggel _ igazítja meg orra• nyergén a kopott okulárét. — Hány éves a bácsi? Sanyi mosoly szökik szája szögletébe. — Két hetes (77) múltam tavaly. — Mit szeretne még olvasni a lapban? — Mit mondjak, én nem tudnék jobbat csinálni. — Unoka? — intünk a szöszke felé. — Az enyém. — Összemosolyognak megértben. — Iskolás? — Másodikos. — Te is szoktad olvasni az újságot? Szája elé kapja a kezét, nagyapó• bíztatja. — Igen. — Jó? — Kisebbek benne a betűk, mint a könyvünkben. — Mi tetszik benne? — A képek, a versejc, meg a mese. — S mi nem tetszik? — tesszük fel az utolsó kérdést anélkül, hogy kritikát várnánk. — Az, hogy ezekből kevés van benne. Ezután mondja nekem valaki, hogy fiatal vagy — nem értesz te még ahhoz. -ti. földműves 0
