Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-07 / 27. szám

7. július 7. s/zaUad Földműves т Az erősakaratú ember Irta: LADISLAV KUCHTA Az újjáépített orvostudományi intézet gész testén, úgy érzi, hogy a föld elett lebeg és ezerféle lázálmokat lát. A FIATAL, alig 18 éves Jurij Iva­­lovics Alabovszkij csak másnap a se­­lészi beavatkozás után tért magához. Isak az ápolónő suttogó szavai kö­­etkeztében ébredt annak tudatára, iogy kórházban van. Végtelenül gyen­gének érezte magát. Csak harmádnap nagy erőlködés árán sikerült suttogva megkérdeznie: — Mi történt velem? A fiatal ápolónő reszkető hangon1 válaszolt: — Megsebesült... azt hittem, ki sem bírja. De mégis jól végződött. — De mit bírtam ki? Mondja meg mi van velem? — kérleli csendes han­gon Jurij. Az ápolónő aki tudja, hogy paciense azelőtt az iskolában orvosnak készült, képtelen visszafojtani könnyeit. Elfor­dul, hogy zsebkendőjével gyorsan le­törölje, majd határozottan válaszol: — Hát megmondom. Hisz ön férfi és szovjet katona. Amputálni kel­lett a... — Amputáltak? — szól közbe az ifjú. És szomorúan ismétli még né­hányszor ezt a szót és csak később teszi fel a kérdést, amit annak előtte még sohasem mondott ki: — És mit... ? — A jobbkezét. — A jobbkezemet? — suttogta szo­morú, megható hangon. Aznap többet nem beszélt. Nyugod­tan feküdt és gondolkozott. Ügy ker­gették egymást a százféle gondolatok és elképzelések, mint a villámok. Majd napok múlva megszűnt hallgató és magábanmélyülö ember lenni, ki belső teher súlya alatt magában szomorko­­dik. AZ ELŐIRT sétákon gyakran szen­vedélyesen tárgyait a front- meg az egészségügyi helyzetről, de leggyak­rabban terveiről — orvosi tanulmá­nyainak a befejezéséről. ■ — Meglátja, Ljuba, lesz még belő­lem orvos! — állította határozott szándékkal. Az ápolónő mintha csak nyelvét harapta volna, úgy igyekezett elnyom­ni a szájára készülő gondolatot, hogy: Hisz az orvosnak két egészséges kézre van szüksége. Majd amikor Jurij un­szolta, mindössze ennyit mondott: — Azt akartam mondani, hogy korai még erről beszélni. Háború van és ki tudja mi történhet még .. — Ugyan, ugyan. Már csak hetek kérdése a németek megsemmisítése. De egy kissé eltértünk a tárgytól... — Maga borzasztó ember. — Miért? ’ — Már kezdettől fogva arra kény­’ szerit, hogy úgyszólván gyónjak ön­­■ nek. 1 — Azt nem, de úgy van az: ha va­laki valamit elkezd, azt fejezze is be. , — Akkor hát megmondom, ön se­t bész nem lehet, — fejezte be szé- 1 gyenlősen a számára oly kedvezőtlen ! nézetet az ápolónő. — Igaza van, csakhogy ez nem ját-A voronyezsi orvostudományi intézet balettcsoportjának két tagja: Emma Leonidovna Garbács és Leonid Favlo­­vics Kiscsenko. hord. Mindezt a fasiszta akna okozta neki. De ha egészsége megtört is, nem hagyja el magát. Tudománýszeretete és erős akarata szüntelenül győzedel meskedik. ' Fordította: Havasi E. Cukorsüveg — a természet felkiáltó­jelként őrködik a csodás táj felett. •ejére, aztán még egyet és még jgyet... Ahogy egymásután dúdoltam i melódiát, .meglepett, hogy mindegyik ■itmusa passzolt a kerekekéhez. Ké­sőbb, hogy kifogytam a nótázásból, negtámaszkodtam a kis asztalocskán — az ablak előtt — és szememmel Defutottam a tájat. 450 kilométerre lagytam magam mögött szülőfalumat is a vonat most itt robogott velem Kelet-Szlovákia hegyes-völgyes vidé­­<én. Szemem elől rég eltűnt a csalló­közi rónaság, s helyébe — mintha csak az éjszaka leple alatt nőtt volna — he­gyek, köszírtek, erdős hegyhátak min­denfelé. Ezüstszalagként, kanyargós hömpölygéssel a Bódva. Mögöttem — egy nyeregalakú hegy­tetőn gurult át a nap mosolyogva, s a fény egy szempillantás alatt lecsor­­gott a hegyháton. Az éjszakai eső után imbolygó köd­párát lehelitek a magaslatok, és a nap sugarai, mint egy lenge függönyön szüremlődtek át rajta. Aranyos csillo­gásban ragyogott a táj, s a reggeli szellő lágy símogatására mintha egy kissé elmosolyodtak volna az illatozó virágos fák. Tornán szálltam ki a vo­natból. Majd az autóbuszból tovább­­szerolélődtem. Ötyen év körüli bácsi ült mellettem, őt szólítottam meg, amikor egy ódon vár romjai tárultak szemem elé. Tőle kérdeztem, milyen és mikori vár ez. Szomszédom mintha várta volna ezt a kérdést, máris bele­kezdett az anekdótaszerü regébe, amit talán a nagyapjától hallott. — Ezt egy számadójuhész építette. Az pedig úgy volt— meséli —, hogy egyszer talált egy nagyon értékes drágakövet, amely meg volt vagy egy gyerekfej nagyságú. Ez a kő aztán igen megtetszett a királynak, mivel sötétben fényesen világított. Mindjárt alkuba is szállt a juhásszal. A szám­adó kicsit megvakarta a kobakját a király ajánlatán, aki mindent meg­ígért, s azt válaszolta, ha a király pénzén felépíthet hét juhaklot, hát nem bánja, túl ad a kövön. A király megfelelőnek találta az alkut. Aztán Keresztrejtvény lius hó 7-én tart­ják. 14. Van aki keresete egyrészé­­vel teszi. 15. Vá­lasz. 16. Mesebeli kis emberek. 18, Visszafelé, az ilyen alkohol elintézi az embert. 49. Hajó egyrésze keverve. 50. Dribli. 51. Mez. 53. A „Bóra”, Hurri­­cán, Tornádó gyűjtő neve. 57. Pontos súly, magassági, mélységi és távolsági megállapítások. 56. Finom halfajta. Függőleges: 2. Elvétette. 3. Olaszul duplán enyém. 4. Bátorság — keverve. 5. Esőn. 6. Tzk. 7. Kicsinyítő szócska. 8. Majdnem főz. 9. Három magánhang­zó. 10. Slth. 11. Semmi. 12. Kedves ige. 13. Szőlőtermény. 14. Szövetkezet egy fajtája. Többes szám. 17. Ez is egy fajtája névelővel. 20. A színnek van. 21. Ö járkált. 24. Kis fogda. 25. Más világrészek egyes népeinél érin­tetlen, szentet jelent — keverve-28.......... charta. .29, Mezőgazdasági munkás ék. hibával. 32. Franciául enyém — fonetikusan. 33. Csapadék. 36. Egy csallóközi komp. 37a. Szellemi munkás. 38. Az előre kivett fizetése. 40. öreg ember ... ilyet nem csinál. 42. Driblizik. 44. Vasutasoknál gyak­ran használt szó. 46. Majdnem bögre. 48. M +három egyforma mrássalhangzó. 50. Czck. 52. Zez. 53. A kereset egy része. 55. Építkezési nyersanyag. 56. Kicsinyítő szócska. Beküldendő: vízszintes 1, 35. Füg­gőleges: 14, 17. Beküldési határidő: július 14. 1. \/zaUaef Földműves számú rejtvénye AZ ÉGBOLTON elszórt szürkés fel­hők úgy tükröződ­nek vissza a Ga­­ram-vizében, mint­ha méltóságteljes hattyúk lebegnének a folyó felett Északnyugati szél hajlítja meg a fák tetejét. Itt-ott por­felhőket kavar fel, megforgatja, majd elhordja őket egé­­en a Tlmaőe és Kozmálovce kör­­ékbeli hegynyúlványokhoz, melyek zótjaiban azután elvesznek. A Lé­ró! Kozárovcére vezető út és a közeli ántóföldek oly csendesek, mintha jalábbis éjfél volna. Szabad szem­el nehéz a megcsonkított határban egyhangúan folydogáló 'Garam bal­­irtján a szovjet katonaság előőrsei­­ik lövészárkait felismerni. Az idő délre jár. A tavaszi nap yekszik melegebben mosolyogni, de ig tűnik elő a felhők mögül, gyorsan másik alá bújik, mintha nem bírná •zni azt, ami alatta készülődik. Né* íny kilométernyi távolságra egymás­­‘1 félelmetes ágyúcsövek merednek indkét oldalon az égre. A nyugati dalon fémmadarak szállnak fel, szár­máikon horogkereszt, belsejükben »dig a bombák sokasága. Azok, akik tekervényes lövészárkokban türel­­ictlenül várják a vezényszót: átkelni folyamon Kozmálovcéra, nem tudnak közeledő német harcirepülők cso­­ortjárói, melyek néhány percre star­ti tak az Ojvár közelében levő hadi­­ipülőtérröl. Senkinek még csak szébe sem jut, hogy a fasiszták ebben i időtájban a szovjet állások fölé íerjenek repülni. A lévai parancs­okságon sem sejtenek semmit. Közben a repülők a magasba száll­ak és igyekeznek a sűrű felhők leple latt előrejutni. Egymásután bukkan­­ak elő a felhők mögül. A fedélzeti egyverekböl lángok csapnak elő, bel­­ejükből pedig mint a felriasztott ra­­adozó karmai közül a zsákmány, úgy otyognak a bombák. FEKETE FÜST és tüzes nyelvek akarják a tájat. A városban zavar iralkodik. A repülők alacsonyan ke­­ingenek. Nagy és nehezen érthető ntglepetés ez. Néhány órai vizsgálat után rájöt­­ek, kinek a műve volt ez a támadás, t város mögött egy kisebb kazalban •ingár németet fedeztek fel, aki leadó­­il’.omásáva! irányította a repülőket az ílcázott tankokra és állandó össze­­íöttetésben állt vezérkarával. Az égbolt még be sem sötétedett és nár minden egység tudta, mi készül s Garam másik partján. Még mielőtt i fasiszták ütni szándékoztak, kaptak jgy olyan adagot, hogy nem voltak <épesek magukhoz térni. Megdördül­tek az ágyúk, meg az aknavetők és a gyalogság megkezdte a lövészárkaiból az előretörést. — Vperjo-o-o-ó — hangzik egyné­hány kilométeres szakaszon. — Urrááá, urráéá — keveredik a hatalmas harci kiáltás a gépfegyver­­rip gas és a nehéz fegyverek sűrű dörgése közé. A Garamon túl fekete fü .tgomo'yagokkal kevert lángok csap­nak fel. A hegyek beleremegnek, mint­ha csak a föld akarna elsüllyedni. A németek görcsösen akadályozzák az átkelést, mert tudják, ha elvesztik a Garamot akkor már nehéz feltartóz­tatni az erős rohamot. ÉS A HARCI KIÄLTÁS úgy hatal­ma- d'k el az éj szárnya alatt, úgy térj. szkedik, mint a dühöngd tenger hu! mai Az ágyúzás a németek < g­­r.ágyobb rémületére erősödik. A szov­jet aknavetők már ritkítják a fedezé­kekben tartózkodó legénység sorait és egymásután nemű nek el könnyűfegy­vereik Az élvonalakból az elgyengúlt német katonák visszavonulnak az er­dőben beásott ágyúikhoz. — Áttörtek1 Már átkeltek a Gara­mon! — kiáltják lihegve a német ka­tonák és gyorsan lefekszenek, hogy legalább ily módon úgy — ahogy las­sítsák a visszavonulást. Rövidesen azonban jött a parancs: Megállítani a szovjet katonaság előre­nyomulását: egyidejűleg csapaterősítés és lőszerutánpótlás is jött. A harc kiélesedik, a két ellenfél közötti távol­ság egyre zsugorodik. A föld minden méterét vér áztatja. A front felett egy csillagot se látni. Csak a fegyverekből kicsapó lángok szakítják át az ég sűrű fátylát. Min­dent betolt a nehéz puskapor és más robbanóanyagok szagától terhes levegő Jurij Alabovszkij több aknavetői barátjával együtt a lövészárkokbar húzódik meg, hogy kikerülje a szilánk- és golyóesőt. Időnként megkísérli fel­ismerni, milyen távolságra vannak s fasiszta aknavetők. El akarja őkei hallgattatni. Az aknák egészen köze csapódnak be, némelyik egynéhány méterre a hátuk mögött. Jurij Ivanovics Alabovszkij ■ ■ ---------------------------------------------------------------------S-------------— Megtaláltak bennünket! Helyet változtatni! — kiált barátainak és még egypárat lő, majd kiadja a vezényszót a helyváltoztatásra. Ö maga megy elöl. Körülbelül ötvenlépésnyire megáll. Habár már pirkadni kezd, körülötte dühöng a lövöldözés, se hall, se lát. A füle cseng, majd egyszer csak min­den elsötétül előtte, mintha fekete kendővel kötötték volna be a szemét. A jobbvállán óriási terhet és égető fájdalmat érez. Ég az arca és a lábai ólomsúlyúak. Ügy érzi mintha fene­ketlen verembe zuhanna, és már . .. már... Nem, nem ütközött össze semmivel. Akad a lélegzése. Vezényelni akar, de a nyelve elfásul, mintha oda lenne kötve. — Tüzelj! — kísérli meg a vezény­lést, de egy hang sem hagyja el a tor­kát. Ekkor éles fájdalom hasít át szik döntő szerepet, — magyarázta Jurij. Kitartott szándéka mellett. Hitt magában és a jövőben. NEM EGÉSZ HAT HÉT múlva vége lett a háborúnak! Mikor eltávozott a győztes szovjet hadsereg, elhelyezték Ipolyságról a harctéri katonai kórhá­zat is, és velük ment az aknarakó Jurij Ivanovics Alabovszkij is. 1946- ban visszatért oda, ahol évekkel ez­előtt elkezdte — Voronyezs város or­vostudományi intézetébe. A város szörnyen nézett ki. Az intézetnek csak az alapjai maradtak meg és ebben az épületben akarta tanulmányait befe­jezni. ILYEN VOLT A HELYZET 1946-ban. Ma az újonnan felépített épületben, ahol csaknem kétezer ifjú tanul, a ta­nárok, tudósok, docensek között jő eredménnyel tartja előadásait az or-Bód vámén ti krónika... Lágyan ringatott a vonat, egyhan­gúan csattogtak a kerekek, de mintha rejtett, ritmikus dallamra történnék ez az egyhangú csattogás. Egy nótát próbálgattam az acél összekoccanó dö­így készült el ez a vár, meg még éppert hat itt a környéken, mert a számadó ezeket értette juhakolnak. Egy kissé eltűnődtem a régi histó­rián. Az autóbuszról leszállva a szá* dellői völgy fogadott. A kicsi, apróházas falucska felett évszázadokat, s talán évezredeket álltak a vaskos sziklák; porladtak, az idő vasfogától málottak a sziklafalak. Merészen, büszke szilárdsággal nyú­lik a magasba a „Cukorsüveg” vagy népiesen a „Túróhegy”. Turisták, tá­voli vidékek lakói rándultak ide, hogy megcsodálják a természetes csodák alkotását. A libánoni cédrusok karcsúságával hajladoznak a fenyők, édes duruzso­­lással nyargal a hegyi patak, unos­­untalan át meg át szeldelVe az ös­vényt. Pihenőhelyként a turistaszálló üdvö­zölt, s a tornácról feketebundás kuli csaholt felém. De csakhamar helyre­állt a béke. A pihenő után megpróbáltuk meg­mászni a közeli magaslatokat, de jó­­egynéhányan felfedtük a harcot. Majd a görgői állami halgazdaság óriási halastavát csodáltuk meg, amely szél­borzolta fodraival — egy kis túlzással — kisebb tengernek is beillene. A jövő évben építik tovább. Vagy húsz hektárral bővül a gazdaság — mondta egy jávorbajúszű férfi. Aztán innét is elköszöntünk. Ideje volt: alkonyodon. Bíborvörös korong­jával leáldozott a nap. Néhány felvé­telnél utolsót kattantak a fényképező-A természeti erők különös szépségű csúcsokat, hasadékokat és barlango­kat képeztek a vaskos sziklák lánco­latán. gépek és a kelet-szlovákiai termé­szeti szépségek lassan elmerültek az alkonyi fátyol szürkeségében. Néhány lépés után még vissza-visz­szanéztünk, hogy emlékezetünkbe, szívünk legmélyébe zárjuk a csodás vidék minden mozdulását. Kovács Miklós 1 vosi tudományok jelöltje: dr. Juri. . Ivanovics Alabovszkij, az egészségügy . szervezetek tanszékének vezetője. Sokan, akik a Léva-környéki falvak­ban találkoztak vele, meg sem ismernél . őt. Azóta megférfiasödott, apró kéke: sebhelyekkel van tele és szemüvege

Next

/
Oldalképek
Tartalom