Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-18 / 33. szám

57. augusztus 18. s/zatŕati Földműves ľ Keresztrejtvény 1 Lesz e kút Ruský Potokon? sorban várom, hát Csernyisevszkij egyik figyelemreméltó tanulmánya fog­lalkoztat. Arról van szó benne, hogy az ép ember olyan társadalomba ke­rül, ahol mindenki sántít. Nos, az ép ember csak akkor kezdi jól érezni magát a sánták között, amikor sán­títani kezd ő is. Valahogy így látom ^ tanítókat is. Ahelyett, hogy mutatnák, így kell élni, úsznak az árral! Félrevonulok Kalina Péterrel. Ittas állapotban van, tegnap, tegnapelőtt is abban volt. Kezébe temeti az arcát, és ahogy néz egy pontra, megered a könnye. Mély lélegzetvétel préseli a keserűségét. — Hát itt kell megdöglenem? Eb­ben az átkozott fészekben? Huszon­négy évemet, szórakozásomat fel-' adjam? Meglep a nagy kráteru vulkán. Vizs­­gálgatni kezdem az életét. Huszon­négy éves, Eperjesen végezte az uk­rán pedagógiait, volt CSISZ-tag, részt vett politikai és tudományos körök­ben, magában esküdött Makarenkóra és elképzelt rettenetesen nehéz hely­zeteket, amelyekben a pedagógus ér­zékére, tapintatára, eszére, szívére van szükség, kapott műveltséget az isko­lában, magas stipendiumot, mindent, csak egyet felejtettek el osztani neki: akaraterőt és kitartást! A NÉP, ez az elmaradott, kicsúfolt, százszor megbántott nép, segítséget vár a felszabadult életben. Ami az anyagiakat illeti, megadja az állam. De mi lesz a könyvtárral és a példás életmóddal? Az igazgató-tanító meg­rázó lelkiválságot él, megfutamodni szeretne! Hogy ezt a szemére há­nyom, görcsös fájdalommal jajdul: ne1 kínozzon! Vagy nem is ítélem pontosan? Kicsi szöszke lány surran be, az igazgató térdéhez simul és lázasan súgja a fülébe: tudom a versikét! A fiatalemberből felszakad a mosoly és könny csordul nevető szemgödreibe. Hangulat teszi a bút, az örömet, az tény. De amit e jelenetből már most alá lehet húzni: lesz kút Ruský Pó­tokon! Lesz a könyvtárhoz villany is ötven­kilencben! 4 i h r b 4-1 A Z 1« ¥i 1 4V ft a 44 Ti 44 Áfi 4M Áh W» u *4 i» )b n »»a HÍ • чэ 44 ft »V fe» sh и. fe? И %r << Vízszintes: 1. Meg-’ művelt terület. 10. Gyümölcs. 12. Vi­rágfajta (birtok, rag a végén). 14. Ka­zal, — kétharmada. 16. A viadukt is ez, tárgyraggal. 18. ÖPÄ. 20. Körülha­tárolja. 21. Két magánhangzó. 22. Kikötő (é. h.). 24. Erőtlen, gyenge (néha a föld is ilyen). 26. Fényfaj­ta névelővel. 27. Papagájnév. 28. Magyarországi fo­lyó. 30. YSM. 31. Szükséglakás. 32. Hétköznap idegen nyelven. 2a = 20). 34. Európai főváros. (é. h.). 35. A cu­kor is ez. 36. Nevet (harmadik személy­ben). 37. Modern szó. (Az ízléstelen, émelygős, tartal­matlan — harmadik betű kettőzve). 39. Tehát azért, latinul (harmadik és negyedik betű felcserélve). 42. Mű­vészszerszám. 43. Tüg. 45. Híres pira­mis Kairó mellett. 46......... csavar (s = c). 47. Kalpag. 49. Szeretetet fe­jez ki. 50. Hím állat. 51. Lovon. 53. Monstre egy része. 54. Mássalhangzó (főnét.). 55. Katonai művelet, de meg­művelt területeknél is használják. 58. Területmérték (é. h.). 59. Behordás. 61. Megművelt terület (névelővel és többesszám). Függőleges: 2. Két magánhangzó. 3. Van betűi keverve. 4. Fedél. 5. Dél­szaki növény (hasznos). 6. Homok. 7. Átkarolást, bekerítést. 8. Kerti virág. 9. Érden — keverve. 10. Segít más­salhangzói. 11. Mássalhangzó. 13. Kerti szerszám. 14. Megművelt terület. 15. Augusztusi termés névelővel. 17. Ve­szedelmes betegség a szőlőben. 18. Az a bizonyos értékmegállapító. 22. Nyom­dai gép (tárgyesetben). 25. Vajtulaj­donság. 27. Lérnaca (ciprusi város) nagyobb része. 29. Nem az enyem (t=d). 31. Cerzim fele. 33. Sakk ke­verve. 34. Kétkedve nyolcharmada. 37a. Ita (régiesen). 38. Ez nem kerti virág. 40; Okozat alapja. 41. Peckes — fele. 43. Kibír, elvisel. 44. S-sel a vé­gén modern írás. 47. Ragadozó állat. 48. Földhányásig. 51. A szaporodáshoz ez is keli. 52. Való betűi keverve. 55. Helyhatározórag. 56. Földművesszer­szám. 57. SÄA. 59. Helyhatározórag. 60. Másolatokon a névaláírás után ol­vasható. Beküldendő: vízszintes 1, 12, 59, függőleges 14, 38. 17, 23. Beküldési határidő: augusztus 25. \Jrab-ad Földműves 4. számú rejtvénye Aratási koszorúk Á részben learatott, de a még le nem aratott gabonát áztatta az eső, a keresztbe rakott kévék szemei csí­rázni kezdtek — egyszóval a gazdag termést a pusztulás veszélye fenye­gette. Ezt nem engedjük — mondták a királyhelmeci szövetkezeti tagok, a földművesek, a mezőgazdaság összes dolgozói a mukásokkal és a többi dol­gozókkal együtt. A szót tett követte. Minden percet, minden vasár- és ün­nepnapot az aratás elvégzésére for­dítottak. Hangyaszorgalommal végzett munkájuk eredményeit az aratási diag­ramm is ékesszólóan bizonyította. A járásban elsőként a nagybári szövet­kezetesek fejezték be az aratást. Va­lóban csúcsteljesítmény volt ez e fia­tal szövetkezetben. Nemsokára a szen­tesi szövetkezetesek is nagy örömmel hozták a JNB elnökének aratási ko­szorújukat és a hírt, hogy 364 hek­táron befejezték az aratást. Ez 1957. július 27-én 12 órakor történt. Az EFSZ elnöke Abaházi elv­társ az aratási koszorú átadásánál a következőket mondotta: „A szövet­kezet, sőt mondhatnánk összes polgá­runk. az öregek és fiatalok munká­jának jó megszervezése segítette elő a sikert, amikor a szentesi határban az utolsó kalászokat vágtuk le. Tud­juk, hogy ezzel becsületbeli kötelessé­günknek tettünk eleget.” Ehhez Fe­renc elvtárs, a HNB titkára, hozzá Веке Pista bácsi TÖRÖK ELEMÉR ANNA-BAL Annának lenni egész évben kelle­mesebb. mint Melindának, vagy akár Eszternek és Klárának. A komoly Annák, a szorgalmas Annusok, a vi­dám Nusik, a pajkos Pannik, a kacér Ancik, az elegáns Anniek, az előkelő Anettek, a dédelgetett Anikók, a fel­vidéki Ancsák és Ancsurkák, azon sze­rencsés kevesek közé tartoznak, akik egyéniségük szerint maguk választ­hatják meg nevüket. Szívük és ízlé­sük szerint, mintegy szép, a hordás­ban egyre inkább testhez illő, alakhoz nőtt ruhát... Am, egyszer egy évben, a nyár de­rekán különösen kellemes Annának lenni. Őket ünnepli a család, a társa­ság, a barátok és ismerősök serege, övék a bálterem. És ahogy a pozsonyi CSEMADOK augusztus elején rende­zett bálja mutatta: nem hiányzott a jókedv, a derű, az idei Anna-bálról sem. Nagy érdeklődés előzte meg a helyi csoport esztrádegyüttesének fellépé­sét. A hallgatóság nem csalatkozott. Holota Jenő konferálása. Mátrai Ernő hegedűmutatványa, Horváth Anna énekszáma és kabaréfellépése. Varga Balázs temperamentufhos alakítása al­kotta az est programjának gerincét. Fogyott a jó bor, ízlett a magyar gu­lyás, csúszott a túróscsusza, pezsgett a vér az erekben, a zenekar pedig öntötte a sok talpalávalót. De mit szaporítsuk a szót: egyszó mint száz — jól sikerült, jól mulattunk a po-’ zsonyi CSEMADOK ez idei Anna-bálján.-sch Vörösen égnek a tüzikék a réten, kókadtfejű füvek tüzes tenegerében. Веке Pista bácsi félig meggörnyedve öles rendeket vág lassan lépegetve. Míg homlokát törli 'ingujja szélében, megáll mosolyogni a nap is az égen. Nem hinné el róla, ki kaszálni látja, — hatvan tavaszának hullt le a virága. A hatvan évét ő szóra sem méltatja, tanúja még ma is az öles rend arra, Úgy suhog a kasza ha rendet vág véle. Csodálná is tudom Dózsa György, ha élne. Majd megpödörné lassan deres bajuszát, s eképpen szólana, hej az árgyélusát, olyan ez szakasztott, mint volt kaszás népem, míg ilyen a paraszt nem kell öt féltnem. Kenyerét ő régen kezével kereste, nem kopogott hozzá soha a szerencse, Szalmavirágok közt ette az ebédjét, nem hitt a papoknak, de hitte jövőjét. Mint a búcsúzó varjak öreg vezére, úgy ájit ő mindig a kaszás nép élére sudár termetével, bozontos hajával, zengett is a szava, mint csengő madárdal. Ma mi ad oly erőt deli termetének? A remény szikrái lelke mélyén élnek. A tengersík mezőt övének vallhatia, és a sűrű, tömött rendeket is rajta. Megáll Веке bácsi és felnéz az égre: delelőn áll a nap, ebédelni kéne. A bokor aljából tarisznyát vesz elő, ott van már mellette készen a tüzelő. Jó félfont szalonnát húz a nyársélére, s csurog a zsír lassan fehér kenyerére. Mikor pirosra sült a szalonna bőre, falatozik is már csak úgy földön ülve. Majd előveszi cifra cserép korsóját, s jót húz belőle, hogy eloltsa szomját. Utána elmegyen fűzfa hűvösébe, szundítani egyet az ízes ebédre. Vörösen égnek a tüzikék a réten kókadtfejű füvek széles tengerében, s Веке Pista bácsi félig szunyókálva szépet álmodik a fűzfa árnyékába’. ULIC SZOMSZÉDSÁGÁBAN az autó­­jsz kirakja mindazokat, akik a falu- 1 szeretnének feljutni. Kerek hat Űométer a legszélső ház szárazság­án, esőben tizenkettő, mert a sáros ilöút fogja a cipőt, a cipő fogja lábat, a láb a szívet, megduplázódik távolság. Vadregényes a táj, a felhőkkel pák-­­íló hegyek az én szemellenzőim ez lkalommal. Rétet szel ketté az út, ieg a csörgő patak, ez a vidék zaj­­ak, vonat robogásának, távoli hang­­zörók műsorának tárolója, világvége z országon belül. A szovjet tíz, a jngyel határ hét kilométer. Állj itt, ne tovább itt annak, aki­­ek nincs határátlépője! Izgalommal, erősödő szívdobogással özelítek a célba. Eddig csak rosszat lallottam Ruský Pótokról. Hogy az mberek valósággal tekintetükre nyár­alják az idegent, primitívek a vég­­elenségig, mosakodni nem, csak ujj­­íeggyel. a többit az Istenre bízzák, ocsolja meg őket, ha türelme van, cutat se ásnának, mert hogy akkor ninek folyik keresztül a falun a patak? Szegény tanító, aki már vagy három ive önkényesen kutat ásatott, a hívek neg akarták verni. Mert az ördöggel nmhorál az istenteremtette. Ha az iszt, a gondolkodást valóban ördög­ként, Luciferként értelmeznék, igazuk 'enne! Szóval, ilyen felfogás, ilyen falu, ahová megyek. A patak itt minden: mosdótál, fürdőkád, ivóvíz. Ebből főz­nek, ebbe állnak a fiatalok, a szerel­mesek, ha a szép vonásokat felfedez­ték magukon. Azért merem kérdeni a címben olyan bátran: — Lesz-e kút Ruský Potokon? Puškár Vasil titkár feleié: — Lesz még kettő! Széjjelnézek a helységben. Beren­dezése' szegényes. Meg kivetem a gon­dolataimat az ablakon, hadd húzódja­nak vissza, hadd lássák, hogyan ju­tottam a faluba. Egyedül, magányosan kapaszkodtam felfelé. A falu sovány határában ta­lálkoztam egy ukránnal, jóindulat, be-' csület fényiett az arcán, balta vülo­­gott a karján. AZTÄN A HAZAK között megállt a lélegzetem. ÖSdi, korhadt faházak patak partján, hegyoldalon, valahol a tehenek a gazdával néznek ki az ab­lakon az árvult vidékre. Ha Csuka­­lovce a huszadik századé. Ruský Po­tok jóindulattal a tizenhetediké! Ez a falu ezer éven át a civilizációtól elhatároltan lett azzá, amivé! Ruháját maga készítette, cipőjét úgyszintén, élelme igénytelen, a felszabadulás ho­zott hetenként kétszer üzletet ide. íme, bűnös elődök, rendszerek örök­sége! — Mit tettünk mi? Puškár Vasil a javakorabeli embe­rek megfontoltságával sorolja: kölcsön­nel tizenkét házat felépítettünk, tíz­nek öregsegélyt, tizenötnek rokkant­sági díjat és még húsznak szociális segélyt fizetünk. A jövő terve: váró­terem az autóbuszmegállónál, négy kilométeres kikövezett mezei út, meg­javított községi hidak és még propa­ganda (minta) kút kettő! — A kultúréletre mi a terv? — Kevés a pénzünk. Egy ember jön be valamelyik szov­jet katona itt felejtett háborús öltö­nyében: Kocsan György. Mihelyst a bizalmatlanság közönyszigete elkopik. — A lakosság harmincszázaléka ma is írástudatlan! — mondja. — Hogyan? Rövid a válasz: tizennégyig volt iskola, aztán huszonötig semmi, a gyerekek madarászni jártak az erdő­be. Huszonöttől negyvennégyig vala­milyen egyházi iskoláról van szó, a front után zárva a kapu, csak negy­vennyolcban nyílik újra ukrán iskola. — Nyomorúság vót ez a falu — ugrik Kocsan egy másik gondolatárok­ba. — Pénz nem vót. Innét az embe­rek menekültek tengeren túlra. Űri birtok köröskörül, az vót. — Most hova menekülnek? — ug­rok egy mosollyal a szemébe. — Most Csehbe, meg a Vihorlátba! A falunak ötszáz lakosa van. Ötszáz lakosa és hetvenöt házszáma. Az ará­nyok beszéljenek! Birtokának összte­rülete: hatszáz hektár. Ez meg azt mutatja, kevés a föld. Ha meg a szántót is vesszük, a hetven hektárt, akkor meg kell állapítanunk, hogy rossz. JÖ A SZOCIALIZMUS, az erdők ál­lamtulajdona. lehet pénzt teremteni vágottfábő! is, a Vihorlát üzemből is. — Ruházkodásban, öltözködésben nagyot lépett előre a falu! — hallom Puškár Vasiltól, Kocsan is helyeslőén bólint rá. Nem kételkedem a mondott szóban, örömmel konstatálom, hogy a népi rendszer fenn jár a hegyeken is, s az ütött-kopott Ruský Potokon behoz ezer évet! Azt vetették fel előbb az emberek, hogy a világ nagyot lépett, engem viszont az érdekel, ők milyet léptek a világgal? — Filmesek járnak-e erre? — Kevésszer. Novemberben voltak, meg idén májusban. — S a látogatottság? — Óriási. S arról győz meg. hogy a falu la­kói hajlandók előre menni, ha az elő­menetelben van ki segítse őket! — És a helyi könyvtár? Olvasója van-e? — Nincsen. — Hogy-hogv? Tanító sincs? • — Az van. Három. MEGVÁROM A POSTÁST. Kirakja az újságokat. Három Pravdát, egy Sme­­nát és egy ukrán lapot. (Megjegyzen­dő, hogy nyolc kommunista él a fa­luban és csak három Pravda jár.) Az­tán nekivágok a sáros útnak. Keresem a tanítókat. Ezerhatszázban épült gö­rögkatolikus templom mellett lépek el, az ősök baltával, egyetlen szög nél­kül építették. Az iskola a fabarakban. Az osztály üres. A tanítói lakás bejárata olyan, hogy nyitni nem kell, be lehet lépni, az üveg kiesett az ajtóból. Bekopogok a konyhába, nem szólít senki, csen­desen nyitom az ajtót és az asztalnál magas, feketehajú, bússzemű adyend­­rés férfi: Kalina Péter igazgató-tanító. Vajon kit igazgat? Megnyugvásomra vöröshajú. kicsípett arcú tanítónő res­telkedik be a szobából, a harmadik tanítónő bent marad. — Értekezletet zavarok talán? — Dehogy — veti rám az igazgató a szemét. — Hárman lakunk a szo­bában. Ejnye, ez nem rossz. A két lány egy ágyon szorul, a férfi kölcsönkért díványra hajtja a fejét, a berendezés szóra sem érdemes, mi ez? Kalina Péter semmilyen magyará­zattal nem szolgál, a pálinkás üveg előtte kiürítve. Rózsaszínben táncol a világ! A könyvtárra gondolok, meg a mélyről kapaszkodó falusiak segíté­sére. s ahogy szemlélem a tanítókat, akiktől ezt a nemes cselekedetet első-A panyidarőcl CSEMADOK tánccsoportja jól szerepelt a Vilkéi megtartott járási szemlén. — Képünl a tánccsoport két tagját ábrázolja tette azt is, hogy ebben az aratási koszorúban a 120 hektáron kézzel le­aratott gabona kalászai is beleszö­vődnek. A járás népnevelői sem akarták el­szalasztani ezt a kedvező alkalmat, siettek hát Bélybe az aratási koszorúk ünnepélyes átadására. Augusztus else­jét mutatta a naptár. A község mö­gött a határban lengette a szél az aratási koszorút. Körülötte gyűltek össze a szövetkezetesek és mindazok, akik az aratásban kivették részüket. Nagy és örömteli volt ez az ünnep. Amikor Bijacskó elvtárs az aratók ne­vében keresetlen szavak kíséretében adta át a koszorút, Csorba elvtárs az EFSZ elnöke nem tudta örömkönnyeit visszatartani. A felköszöntésre az EFSZ elnöke meleg szavakkal válaszolt és meghívta az aratásban részvevőket a kultúrházban rendezett mulatságra. így ment ez a királyhelmeci járás­ban mindegyik szövetkezetben, egyik sem akart utolsónak maradni. És az aratás befejezéséről szóló hírek egy­másután jöttek Szolnocskából, Nagy-' tárkányból, Bodrogmezőről. Bácskából, Nagy- és Kiskövesdről. És augusztus 8-án a királyhelmeci szövetkezeti ta­gok elkészíthették nagy járási aratási koszorújukat: az egész járásban 5818 hektáron fejezték be az aratást. Sádel Ján, Királyhelmec

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom